Megrendelés

Dr. Gál Judit: A Ctv. legújabb változásai III. (CH, 2009/3., 3-4. o.)

1. A cégeljárás elektronizálása

A 2008. évi XCVI. törvény 8. §-ával módosított Ctv. 32. § (1) bekezdésének új szövege világossá teszi, hogy a teljes elsőfokú cégeljárás elektronikus, annak többé nem lehetnek (legalábbis az ügyfél és a cégbíróság közötti érintkezés során) papír alapú mozzanatai. Ugyanakkor azt is kinyilvánítja a fenti normaszöveg, hogy a másodfokú eljárásra ez a szabályozás nem vonatkozik.

Ez a jogszabályi rendelkezés számos problémát vet fel. Kérdéses ugyanis, hogy a fellebbezést az elsőfokú eljárás utolsó aktusának, vagy a jogorvoslati eljárás kezdő momentumának tekintjük-e, mert ettől függ, hogy azt papír alapon, vagy elektronikusan kell-e benyújtani. Mivel erre nincs egyértelmű válasz a bírói gyakorlat mindkét megoldást elfogadja, és erre az álláspontra helyezkedik a BÜSZ, a bírósági ügykezelésről szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet 61/J. § is, amikor konkrét szabályozást ad mindkét esetre a bíróság felterjesztéssel kapcsolatos teendőit illetően. Remélhetőleg a nem túl távoli jövőben e kérdéskör szabályozása megtörténik, és az eljárás minden szakasza - beleértve a másodfokú eljárás mellett a felülvizsgálati eljárást is - elektronikussá válik.

Komoly problémát jelenthet az eljárás felemás volta miatt a Ctv. 78. §-ában említett, a bejegyzési (változásbejegyzési) eljárás alatt indult, azzal összefüggő törvényességi felügyeleti eljárás. A két eljárást együttesen kellene lefolytatni, a határozatokat egyidejűleg, egymásra tekintettel kellene meghozni, ennek technikai megoldása azonban - lévén, hogy az egyik eljárás csak elektronikus a másik viszont kizárólag papír alapú lehet - szinte lehetetlen. Egyedüli könnyebbséget az a körülmény jelent, hogy a cégeljárás gyorsasága miatt ma már csaknem lehetetlen, hogy ilyen párhuzamos eljárásra kerülhessen sor.

2. Illetékességi változás a másodfokú eljárásban

A 2008. évi XCVI. törvény 18. §-a a Ctv. 64. §-át egy új (3) bekezdéssel egészítette ki. Ez kimondja, hogy a cégeljárásban benyújtott fellebbezés elbírálására a Fővárosi Ítélőtábla kizárólagos illetékességgel rendelkezik. A fenti szabályozás csak 2010. január 1-jétől lép hatályba a törvény 27. § (2) bekezdése értelmében, az ettől kezdve benyújtott fellebbezésekre vonatkozik az új jogorvoslati előírás. A fenti időponttól tehát a fellebbezett bejegyzési, változásbejegyzési, törlés bejegyzési ügyeket a Fővárosi Ítélőtáblára kell felterjeszteni. (A törvényességi felügyeleti ügyek és a cégperek, egyéb cégbírósági eljárások jogorvoslati eljárása marad az általános illetékességi szabályok értelmében eljárásra jogosult ítélőtáblák feladata.) Kérdés, hogy a még hátralévő időben rendelkezik-e a jogalkotó a másodfokú eljárás elektronizálásáról, azaz - legalább a Fővárosi Ítélőtáblát - bekapcsolják-e az elektronikus cégeljárás rendszerébe, vagy sem. Az ehhez szükséges technika ugyanis (éppúgy, mint a többi ítélőtáblán) rendelkezésre áll, a megvalósítás csupán elhatározás, szoftver és elektronikus aláírások beszerzésének kérdése, továbbá - értelemszerűen - a szükséges törvényi és IRM-rendeleti módosítások végrehajtását kell elvégezni, ami egyébként eddig sem jelentett a jogalkotó számára áthághatatlan akadályt.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére