A következőkben vitaindító írást közlünk az elektronikus hírközlésre vonatkozó európai szabályozási keret 2006. évi felülvizsgálatáról. Az elkövetkezendő hónapokban az Infokommunikáció és Jog Fórum rovatában több hozzászólást is olvashatnak, melyekkel kapcsolatban várjuk olvasóink véleményét is.
2005. november 25-én az Európai Bizottság Információs Társadalmi és Média Főigazgatósága álláspontjaik kifejtésére hívta fel[1] az érintett piaci szereplőket a Bizottság elektronikus kommunikációs szektor releváns termék- és szolgáltatási piacairól szóló Ajánlásának,[2] illetve öt Európai Parlamenti és Tanácsi irányelvének[3] alkalmazásával kapcsolatban, mellyel nyilvánosan is kezdetét vette a 2002-ben elfogadott elektronikus hírközlési szabályozási keret 2006 végéig tartó felülvizsgálata.
Mind az Ajánlás, mind pedig az irányelvek előírják ugyanis a Bizottságnak a rendszeres felülvizsgálatot. Erre ugyanakkor annak ellenére első alkalommal kerül sor az Ajánlás esetében, hogy annak 21. pontja alapján, 2004. június 30-ig a Bizottságnak már egyszer meg kellett volna vizsgálnia, hogy szükséges-e azt a piacok fejlődésére tekintettel módosítani. Akkor azonban a Bizottság azon a véleményen volt, hogy a piaclista felülvizsgálata túl korai lenne. A tagállami implementációk és piacelemzési eljárások elmaradásai miatt ugyanis az felesleges bizonytalanságot okozna a piacokon és felborítaná a nemzeti szabályozóhatóságok munkaterveit is. Az irányelvek esetében az implementálására adott határidőtől számítva
három éven belül, vagyis 2006. július 25-ig, kell a Bizottságnak első alkalommal jelentést tennie a Parlamentnek, valamint a Tanácsnak azok hatályosulásáról illetve, ahogy a Keretirányelv 39. preambulum-bekezdése fogalmaz arról, hogy a technológiai és piaci feltételek változásának fényében szükséges-e azok módosítása.
A Bizottság a már említett novemberi felhívásában az öt irányelv kapcsán olyan általános kérdéseket ajánlott az érintetteknek megfontolásra, mint a szabályozási keret gyengeségei és erősségei, a célkitűzések teljesülése, a keret ez idáig kifejtett hatása, továbbfejlesztésének lehetséges irányai. A Bizottság ezen túl különösen is megvitatásra javasolt olyan kérdéseket, mint, hogy a technológiai változások fényében szükséges-e a célkitűzések esetleges változtatása, egyáltalán a keret megfelelően biztosítja-e a piaci változásokra való érzékeny reagálást, a 7. cikkely szerinti eljárásokat szükségese fejleszteni, továbbá miként lehetséges a szolgáltatás alapú verseny mellett a befektetések ösztönzése, a fogyasztók választási szabadságának előmozdítása különösen az interoperábilítás területén.
Az Ajánlás kapcsán alapvetően két kérdéskör mentén várt a Bizottság észrevételeket, ezek a felsorolt piacok, illetve a három kritérium[4] esetleges módosítására vonatkoznak.
Alábbiakban ezen kérdéskörök mentén vizsgálom a 2006-os felülvizsgálat lehetséges irányait azzal, hogy csak a nagyobb érdeklődésre számot tartó szabályozási területekkel foglalkozom majd. A frekvenciagazdálkodás, engedélyezés, fogyasztóvédelem, adatvédelem, szabványok, tekintetében a 2006. január 24-én tartott nyilvános meghallgatáson is kevés észrevételt tettek az érintett felek.
Egy szabályozás felülvizsgálata akkor lehet sikeres, ha a továbbfejlesztés irányait megalapozottan fel lehet tárni. Ehhez kétség kívül a felülvizsgált rendelkezések hatályosulása, valós működés közben szerzett tapasztalatok szükségesek. Mindezt azért tartottam szükségesnek kiemelni, mert adódik kérdés, hogy megalapozottan lehet-e jelen felülvizsgálatot illetően bármilyen megállapítást tenni, mikor 2006-ra bár mind a 25 tagállam átültette jogrendjébe a 2002-es szabályozási keret irányelveit, 23 tagállam ellen eddig összesen 50 jogsértési eljárás indult a nem megfelelő implementálás miatt.[5] Ráadásul 2006 első feléig, mikor már a második piacelemzési eljárást kellene a nemzeti szabályozóhatóságoknak végezniük, négy tagállam (Belgium, Észtország, Lettország, Lengyelország,) még egyetlen piacot sem notifikált a Bizottságnak a Keretirányelv 7. cikkely szerinti eljárásban az elemzések első körében. Hárman mindössze egyet (Görögország, Luxemburg, Málta), további négyen (Csehország, Olaszország, Ciprus, Litvánia) pedig az összesen tizennyolc piac kevesebb, mint felét
- 101/102 -
küldték meg Brüsszelbe. Vagyis a bejelentések révén szerezhető tapasztalatok eleve csak néhány tagállam esetében adnak teljes képet az elektronikus hírközlés piaci verseny helyzetéről de semmiképpen vonhatóak le abból európai léptékű következtetések.
Mindennek fényében gondolom úgy, hogy a szabályozási keret felülvizsgálatát illetően tett sarkos kijelentéseket fenntartásokkal kell fogadni. Ennek ellenére nem mindegyikre az a válasz, hogy a felvetés korai és semmivel sem igazolható.
Főleg az egykori legnagyobb európai nemzeti monopolszolgáltatók (Deutsche Telekom, France Telekom, Telekom Italia, Telefonica, a BT nem meglepő kivételével) hangoztatják a felülvizsgálat kapcsán, hogy a lisszaboni célkitűzések teljesítéséhez a szabályozás mértékének csökkentésére és a befektetések ösztönzésére volna szükség. Szerintük meg kell teremteni azokat a mechanizmusokat, amelyek megfelelően biztosítják, hogy a nemzeti szabályozóhatóságok (NSZH) csökkenthessék a szabályozási terheket ezzel támogatva a befektetéseket.
Ezzel szemben álló érvként áll, hogy a Bizottság 11. implementációs jelentése szerint[6] az elektronikus hírközlés európai piacain 2005-ben átlagban 6%-kal több befektetést eszközöltek a piaci szereplők, mint 2004-ben. A vezetékes széles sávú penetráció 4,2%-kal nőtt európai átlagban 2004-hez képest, miközben ezzel együtt tovább terjednek olyan új innovatív fejlesztések eredményei a piacon, mint a triple play. Mindebből akár az a következtetés is leszűrhető volna, hogy a 2002-es keretszabályozás megfelelően ösztönzi a befektetéseket és ezzel együtt a piaci versenyt. Ugyanakkor a szabályozói környezet bár meghatározó, de csak egy eleme a befektetéseket befolyásoló tényezőknek így ezt a növekedést nem lehet egyértelműen a 2002-es szabályozási keret számlájára írni. Vagyis ugyanígy önmagában pusztán a szabályozás mértékének csökkentése sem eredményezhet több beruházást. Éppen a kevesebb szabályozás több befektetés közötti összefüggés demonstrálására emlegetni szokott amerikai példa mutatja, hogy a jelenlegi európai szabályozás verseny mértékéhez igazadó szintje helyes és megfelelő koncepció a befektetések ösztönzésére.
Történt ugyanis, hogy az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) 2002-ben a kábelmodemes szélessávú Internet elérést az 1996. évi távközlési törvény 116. § (56) szerinti felosztását követve távközlési szolgáltatásból információs társadalmi szolgáltatássá minősítette át, ezzel levéve a hálózat kötelező megosztásának terhét az ilyen szolgáltatóktól. Nos, a határozatot többen is megtámadták, míg végül 2005 nyarán az amerikai Legfelsőbb Bírósághoz került. Az MCI a National Cable & Telecommunication Ass'n v. Brand X Internet Services ügyben[7] kifejtett álláspontja az volt, hogy az FCC döntése a DSL és kábelmodemes hozzáférés eltérő kezelését eredményezi, ezért önkényes. Azok a helyi távközlési szolgáltatók ugyanis, akik telefon hálózatuk felhasználásával DSL hozzáférést kínálnak kötelesek hozzáférést biztosítani diszkriminációmentességi alapon a versenytárs ISP-knek. A Bíróság döntésében kifejti, hogy a hasonló helyzetben lévő szabályozási tárgykörök a Chevron U.S.A Inc. v. Natural Resources Defense Council, Inc. ügyben[8] kifejtettekre tekintettek eltérően kezelhetők, ha arra megalapozott magyarázatot szolgáltat a szabályozó. Jelen esetben a Bíróság ezt megállapította. A hálózattulajdonos szolgáltatók egységes szabályozói megközelítése ugyanis tradicionálisan arra az érvre volt visszavezethető, hogy a telefonhálózat volt az elsődleges, igaz nem kizárólagos, eszköz arra, hogy az információs társadalmi szolgáltatók hozzáférést szerezhessenek az ügyfeleikhez. A Bíróság szerint az FCC ugyanezt a megközelítést alkalmazta a DSL esetében is, amely inkább történelmi, mint a versenyfeltételek elemzésén alapuló. Ezzel szemben a kábelmodemes hozzáférés információs társadalmi szolgáltatássá minősítését az FCC a megváltozott piaci körülményekkel indokolta. Mert miként azt a U.S. Telecom Ass'n v. FCC ügyben[9] a Kerületi Bíróság kifejtette, a lakossági szélessávú Internet hozzáférés számos elektronikus platformom keresztül megvalósulhat, amely magába foglalja a vezetékes, vezeték nélküli, kábeles, földfelszíni és műholdas technológiát. Ezért állapította meg az FCC, hogy a szélessávú szolgáltatásokra minimális szabályozást szabad csak előirányozni, amely támogatja a befektetéseket és az innovációt a versenyző piacon. Ezt megerősítendő húzta alá a Kerületi Bíróság a már hivatkozott U.S. Telecom Ass'n v. FCC ügyben, hogy a távközlés-szabályozásnak nem a versenytársak alacsony áron való hozzáférését, hanem a versenyt, mindenekelőtt a valós, infrastruktúra alapú versenyt kell támogatnia. Mindezek után adódik az MCI által felvetett kérdés is, hogy akkor az FCC miért nem végezte el az átminősítést a DSL esetében is. Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság aláhúzta, hogy az FCC a kábelmodem esetében az első lépést tette meg az információs társadalmi szolgáltatások újraszabályozását illetően és vélhetően a DSL is sorra fog kerülni. Nincs azonban semmiféle kötelezettsége az FCC-nek arra, hogy azonnal alkalmazza a kábelmodem esetében kimondottakat a DSL-re csak miután ez utóbbi vonatkozásában is felülvizsgálta a piaci feltételeket. A kábelmodem és DSL eltérő kezeléséről csak egy ilyen felülvizsgálat után lehet érdemben beszélni. Azóta ez a felülvizsgálat is megtörtént és az FCC a DSL hozzáférést szintén információs társadalmi szolgáltatássá minősítette.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
