Dr. Petrétei József: "Határon túlnyúló igazságszolgáltatás az Európai Unióban" (KK, 2007/2., 3-6. o.)[1]

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Sok szeretettel üdvözlöm és köszöntöm valamennyiüket. Külön köszöntöm a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökét, dr. Kapás Katalin asszonyt és a kamara tisztségviselőit, akiknek ezúton is köszönetet mondok megtisztelő meghívásukért és a konferencia megszervezéséért.

Örömmel tölt el, hogy a Magyar Országos Közjegyzői Kamara - amellett, hogy tagjainak folyamatos továbbképzését központi kérdésnek tekinti - figyelmet szentel annak is, hogy a közjegyzői szolgáltatásokat, így többek között a közjegyzői okiratok rendeltetését, felhasználhatóságát széles körben megismertesse, illetve fórumot teremt arra, hogy az érintettek megoszthassák egymással ezzel kapcsolatban megszerzett tapasztalataikat, felmerült kérdéseiket.

A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvényhez a jogalkotó olyan indokolást fűzött, mely szerint a közjegyzői okirat lényege abban áll, hogy "jelentősen egyszerűsíthető a bírósági, illetve a hatósági eljárás elhúzódását leginkább előidéző hosszadalmas bizonyítás, a felek közötti nézeteltérések már a jogügylet létrejöttekor és nemcsak a peres eljárásban tisztázhatók. Ezáltal csökken a jogviták száma, és lerövidül az elintézésükhöz szükséges idő."

A törvény hatályba lépése után 14 évvel is alapvetően ezeket a szempontokat kell mérlegelni, ha a jogintézmény működését, az ügyfelek részére nyújtott szolgáltatás minőségét kívánjuk számba venni. A közjegyző - mint az állam nevében eljáró jogszolgáltató - előtt tett jognyilatkozatok okiratba foglalása ma már a polgári jogi jogviszonyok széles körében alkalmazott. A Magyarország Európai Unióhoz történt csatlakozása nyomán keletkezett új összefüggésrendszerben is érvényesülnie kell a már említett jogalkotói célnak: a permegelőző, perelhárító funkciónak, annak, hogy a bírósági eljárások elkerülésével tudják a felek az országhatárokon átnyúló gazdasági kapcsolataik jogi kereteit megteremteni. Ez hangsúlyozottan vonatkozik az Európai Unió piacán megjelenő jogalanyokra, mivel e közösség célja többek között éppen az, hogy minden olyan jogi és praktikus akadályt felszámoljon, amely más tagállamban történő jogérvényesítést hiúsítana vagy nehezítene meg.

Ezen akadályok felszámolása több vonatkozásban is jelentős kihívás: gondoljunk csak az eltérő eljárási szabályokra, a joghatósági összeütközések kezelésére, a nyelvismerettel, az eljárások költségeivel, vagy éppen a jogszolgáltatás minőségével kapcsolatos eltérésekre. Az egyik legalapvetőbb feltétel ugyanakkor az igazságszolgáltató hatóságok döntéseinek kölcsönös elismerése és végrehajtása, az erre irányuló, lehetőség szerinti egységes és egyszerű eljárási rend megteremtése. Ezek értelemszerűen nem csak a bírósági ítéletekkel, hanem a közjegyzők által lefolytatott nemperes eljárásokkal, illetve általában a közjegyzői szolgáltatásokkal kapcsolatos követelmények is.

Összességében azt mondhatjuk tehát, hogy a Magyarországon kiállított közjegyzői okiratoknak a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban is készpénzre váltható értékkel kell bírniuk; akkor is, ha a felek közötti jognyilatkozat okiratba foglalásakor a külföldön történő jogérvényesítés szükségessége még csak fel sem merül. Stratégiai kérdés, hogy az állami szolgáltatások e téren is felvehessék a versenyt más tagállamokkal, vonzó piacot teremtve ezzel a vállalkozások létrehozásához és fenntartásához. A verseny megvalósulásával azonban nemcsak a lehetőségek nyílnak meg. Annak a terhét is magunkra kell vállalnunk, hogy a jogszolgáltatás eredményeivel - a magyar jogkeresőkön kívül - egész Európában el kell számolnunk.

Az Európai Unió tagállamai közti igazságügyi együttműködésnek mindig is egyik alapelemét képezte az elismerés és végrehajtás kérdése. Az adott tagállamban hozott bírósági ítéletek másik tagállamban történő elismerését és végrehajtását az Európai Közösség rendezett módon, a kölcsönösség és a diszkrimináció-mentesség elve szerint, hatékonyan törekszik biztosítani.

A polgári ügyekben született döntések esetében ez egyenesen következik a közös piac célkitűzéseként meghatározott négy alapszabadság eszméjéből, vagyis az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlásának elvéből. Ebből ered maga az igazságügyi együttműködés is, amely a polgári jogi területen elsősorban azt jelenti, hogy a jogérvényesítés akkor sem ütközhet akadályokba, ha valamelyik uniós tagállam határain túl, egy másik uniós tagállamban kell azt véghez vinni.

E szükségszerűséget jól jellemzi az, hogy összehangolt, intézményesített európai igazságügyi együttműködési politika még nem is létezett, amikor az Európai Közösségek tagállamai - az 1960-as években - már nemzetközi szerződésekben rögzítették az ítéletek másik tagállamban történő végrehajtásának rendjét. Ezek voltak az úgynevezett Brüsszeli Egyezmények, amelyek a joghatósági és elismerési szabályok mellett azt is rendezték, hogy milyen feltételek mellett és milyen eljárás keretében kell az egyik tagállamban hozott bírósági határozat végrehajthatóságát másik tagállamban megállapítani, illetve melyek azok a körülmények, amelyek gátját képezhetik a végrehajthatóságnak.

Először az 1992-ben aláírt Maastricht-i Szerződés intézményesítette az igazságügyi együttműködést, a bel- és igazságügyi együttműködés részeként. A tagállamok közötti együttműködés formája, tartalma ekkor azonban még jelentősen eltért a maitól. Európa politikusai ugyanis úgy ítélték meg, hogy az igazságszolgáltatás rendszerébe történő beavatkozás sokkal mélyebben érinti a tagállamok szuverenitását, mint például a közös vám- vagy gazdaságpolitika, ezért - hasonlóan a kül- és biztonságpolitikához - ezt a területet sem utalták még a közösségi intézmények hatáskörébe. Ehelyett lényegében egy kormányközi szintű együttműködési formát hoztak létre, mely az Európai Unió úgynevezett harmadik pillérét képezte.

A Maastricht-i Szerződés kifejezetten meg is nevezte ennek az együttműködésnek a részterületeit, amelyek között - a menekültügyi politika, a határellenőrzés, a vámügyi és rendőrségi együttműködés mellett - az igazságügyi együttműködés is helyet kapott, a büntetőjog és a polgári jog területén egyaránt. A Szerződés lehetőséget biztosítottak ugyanakkor arra, hogy - erre vonatkozó döntés esetén - egyes kérdéseket közösségi szinten kezelhessenek a tagállamok.

Lényegében ez utóbbi lehetőség volt a közösségi politika továbbfejlődésének az útja, hiszen az Amszterdami Szerződés már az Európai Unió alapvető célkitűzései közé illesztette a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülése övezetének fokozatos megteremtését. Ezzel a tagállamok közötti, polgári ügyekben történő igazságügyi együttműködés bekerült az ún. első pillérbe, vagyis a közösségi intézmények lettek feljogosítva e területen a közösségi politika kialakítására, a célok és az elérésükhöz szükséges eszközök meghatározására.

Ezt a változást készítette elő 1998-ban az Európai Tanács és a Bizottság ún. bécsi akcióterve. Ez gyakorlatilag azt szögezte le, hogy a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülése egységes európai övezete azt is jelenti, hogy minden állampolgárnak biztosítani kell az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést a tagálla- mok határaira, illetve az állampolgárságra tekintet nélkül, és lehetőség szerint olyan jogi környezetet kell kialakítani, hogy a jogalkalmazók és a jogkeresők számára is érthetők és alkalmazhatóak legyenek a jogi normák.

1999-ben Tamperében már kifejezetten e célkitűzések megvalósítása érdekében ült össze az Európai Tanács, s a tamperei csúcsot követően rohamléptekkel meg is indult a polgári jogi, közösségi szintű szabályalkotás. Megszülettek - az említett Brüsszeli Egyezményeket felváltva - a joghatósági, elismerési és végrehajtási kérdéseket rendeleti szinten rögzítő első közösségi normák. Gyakorlatilag már ezek határozták meg a Magyarország számára az Európai Unióhoz történő csatlakozáshoz e téren támasztott feltételeket.

A polgári és kereskedelmi ügyekben alkalmazandó 44/2001/EK tanácsi rendelet szabályrendszere jól illusztrálja azt a feltételrendszert, amely a bírósági határozatok másik tagállamban történő végrehajtásának alapját képezi. Eszerint a végrehajtás helye szerinti tagállam nem a fél állampolgársága, vagy lakóhelye, vagy az eszerinti állammal kötött szerződése, kialakított viszonossági gyakorlata alapján dönti el, hogy elismeri, végrehajtja-e az ügyében más államban született ítéletet, hanem az alapján, hogy a határozatot hozó másik állam tagja-e az Európai Uniónak. Az erre irányuló eljárást a tagállamok bíróságai folytatják le - Magyarországon a végrehajtást elrendelő egyes bíróságok -, az érintett félnek pedig csak olyan kifogásai lehetnek a végrehajthatósággal szemben, amit a rendelet kifejezetten nevesít.

A polgári, kereskedelmi ügyekben és a családjogi ügyekben alkalmazandó rendeletek már a 2004. május 1-jei csatlakozásunkkal a belső jog részévé váltak. Ezeket minden további tagállami rendelkezés nélkül alkalmaznia kell a hazai hatóságoknak. Kiemelendő, hogy ezek a rendeletek nemcsak a bírósági határozatok, hanem a közokiratban foglalt kötelezettségek másik tagállamban történő kikényszerítéséről is rendelkeznek. Így széles körben megteremtették annak lehetőségét, hogy közjegyzői okiratok alapján a felek másik tagállamban is külön peres eljárás kezdeményezése nélkül kérhessék a kötelezettségvállalás hatósági kikényszerítését.

Az Európai Unió a polgári és kereskedelmi ügyekben született döntések kölcsönös elismerésének és végrehajtásnak elvét egyébiránt hosszú távon gyakorlatilag az egész jogrendszerben érvényre kívánja juttatni. Ennek programtervét 2001-ben tette közzé a Tanács, amely három fő munkaterületet határozott meg. Egyrészt feltérképezni azokat a jogterületeket, amelyeken a kölcsönös elismerés és végrehajtás biztosítása nélkülözhetetlen, másrészt meghatározni e területeken a közösségi célok érvényre juttatásának módját és eszközrendszerét, harmadrészt ütemtervet felállítani a program végrehajtására.

Az első tekintetében a Tanács elsősorban a családjogi viszonyokra, az ebből eredő vagyoni vitákra, és az öröklési jog kérdésére irányította a figyelmet. Megjelölte továbbá azokat a jogterületeket is, amelyek esetében már létezik közösségi normarendszer, ám az mégsem tűnik elégségesnek: ilyennek minősítették a láthatási jogokat, a tartási igényeket, továbbá a nem vitatott, illetve a kis perértékű követelések érvényesítését.

A közösségi célok érvényre juttatásának eszközei körében elsősorban a közösségi jog kereteinek tágítását tűzték ki célul, másrészt a már működő együttműködési formák új elemekkel történő kiegészítését; például az elismerés és végrehajtás megtagadására okot adó körülmények limitálásával, a követelések határon átnyúló biztosításával, vagy éppen a belföldi végrehajthatóság megállapítására szolgáló külön eljárás - az ún. exequatur eljárás - kiiktatásával. Ezekhez azonban az is szükségeltetik, hogy a végrehajtandó döntések meghozatalára irányuló tagállami eljárások ugyanazokat az eljárási garanciákat nyújtsák a feleknek. Így kerültek a közösségi döntéshozók látókörébe olyan intézmények, mint a tisztességes és fair eljáráshoz való jog érvényesítése, a jogszolgáltató hatóságok döntéseit tartalmazó okiratok kézbesítése, az adósok és vagyonuk felkutatása, de ebből eredeztethető a tagállamok igazságszolgáltató hatóságainak elérését elősegítő intézmények - mint például az Európai Igazságügyi Hálózat - létrehozása is.

A fentiek közül már több célkitűzés is megvalósult. Így például olyan rendeleteket alkotott az Európai Tanács és a Parlament, mely szerint a bírósági határozat - és a közokiratban foglalt kötelezettség - másik tagállamban történő végrehajtásához exequatur eljárást nem kell lefolytatni. A határozatot, közokiratot a hazai bíróságok által hozott határozatokkal, belföldön kiállított közokiratokkal kell egyenértékűnek tekinteni. Jelenleg két ügycsoportban kell ilyen szabályok szerint eljárni: a polgári jogi jogviszonyokból eredő nem vitatott pénzkövetelések esetében, továbbá a gyermekekkel való kapcsolattartás, illetve a gyermekek másik államba történő visszavitele iránti ügyekben.

Folynak továbbá a kis perértékű követelések érvényesítésének európai rendjét meghatározó rendelet előkészítő munkálatai, és megkezdődött a szakmai vitája a tartási követelések kölcsönös elismerését és végrehajtását európai szinten megvalósító rendelet első tervezetének is.

A program végrehajtásának fontos állomásai ugyanakkor még előttünk állnak: úgy mint az exequatur eljárás szélesebb körben történő megszüntetése, vagy éppen az öröklési jog tagállamok közötti viszonylatban felmerülő kérdéseinek szabályozása. Az öröklési jog tárgykörében kibocsátott Zöld Könyv ugyanakkor az elismerés és végrehajtás tárgykörén kívül olyan kérdéseket is tárgyal, mint a joghatóság, az alkalmazandó jog, felveti továbbá az európai öröklési bizonyítvány intézményének megteremtését és a végintézkedések európai szinten történő nyilvántartását is.

Az elmúlt évek közösségi jog továbbfejlesztésére irányuló munkálatai egy másik program mentén is folytak: a Tanács 2002-ben elfogadott rendelete a 2002 és 2006 közötti időszakra jelölte meg a polgári ügyekben történő igazságügyi együttműködés fejlesztésének keretprogramját. Ez ugyancsak a fő célkitűzések között jelölte meg a kölcsönös elismerés és végrehajtás feltételeinek biztosítását, de emellett megfogalmazta a joghoz való hozzájutás feltételeinek javítását, és általában a polgári jogi, polgári eljárásjogi szabályok közötti, a jogérvényesítés akadályát képező különbségek megszüntetését. A rendelet alapvető célkitűzési között szerepelt továbbá az igazságügyi együttműködés és az annak hátterét képező tagállami jogrendszerek, igazságszolgáltatási intézmények széles körben történő megismertetése is.

Lényegében ezek az előzmények vezettek a polgári ügyekben történő igazságügyi együttműködés fejlesztésének elkövetkező évekre irányadó menetrendjét meghatározó úgynevezett Hágai Program elfogadásához. A Program végrehajtására a Tanács és a Bizottság tavaly évekre lebontott cselekvési tervet készített, melyben a polgári ügyekben hozott döntések kölcsönös elismerése és végrehajtása, valamint az eljárások zökkenőmentes lefolytatását gátló akadályok megszüntetése érdekében számos közösségi jogszabály előkészítését, illetve elfogadását írják elő.

Ezek közül a már említetteken kívül fontos kiemelni a közjegyzői munka szempontjából is jelentős, a Római Egyezményt felváltó rendelet tervezetét, amely a szerződéses, továbbá az úgynevezett Róma II. rendeletet, amely a szerződésen kívüli polgári jogviszonyokban fogja összeurópai szinten rendezni az alkalmazandó jog kérdését. Ugyancsak előirányozta a Tanács az európai fizetési meghagyásról szóló rendelet, valamint a polgári és kereskedelmi ügyekben alkalmazott közvetítésről szóló irányelv elfogadását, a program későbbi szakaszára pedig az exequatur eljárás szélesebb körben történő eltörlésének előkészítését.

Bízom benne, hogy az ezekkel kapcsolatos szakmai munkában mind a közjegyzői kar, mind általában az igazságszolgáltatás képviselői is egyre intenzívebben fognak részt venni. A mai rendezvényt is olyan kezdeményezésnek tekintem, amely a közösségi intézmények széles körű megismertetéséhez, a bennük rejlő lehetőségeknek a szakmai közönség számára történő feltárásához járul hozzá. Ez ugyanis nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az igazságszolgáltatás mind nemzeti, mind a tagállamok közötti együttműködés szintjén dinamikusan fejleszthető legyen, és előnyeiről ne csak politikai deklarációkból értesüljünk, hanem a mindennapok gyakorlatában is megtapasztalhassuk azokat.

Ezzel megköszönöm megtisztelő figyelmüket, a konferenciát megnyitom, és mindannyiuknak jó munkát kívánok. ■