Harminc évvel a kambodzsai és vietnami háború befejezése után ma mindkét állam kedvelt turisztikai célpont a hajdani gyarmatosító, Franciaország polgárai körében. Francia turisták egy csoportja nemrégiben halálos balesetet szenvedett egy kambodzsai utazás során. Az ebből eredő kártérítési igényekkel kapcsolatosan a Cour d'appel de Paris és a Cour de Cassation által hozott ítéletek elemzése képezi ennek az írásnak a tárgyát.
Egy párizsi utazási iroda turistautakat szervezett Kambodzsába és Vietnamba. A kambodzsai út részét képezte egy a Mekong folyón teendő hajókirándulás is. A kapitány tapasztalatlansága és a mentő felszerelések hiánya is közrejátszott abban, hogy a hajó elsüllyedt és az utasok egy része vízbe fulladt. A túlélők, valamint két elhunyt utas Franciaországban élő hozzátartozói kártérítést követeltek a francia utazási irodától, illetve annak biztosítójától azért a szenvedésért és fájdalomért, amely a baleset következtében érte őket.
A Cour d'appel de Paris 2000-ben döntött a túlélők igényeiről és az ezekre az igényekre alkalmazandó jogról. Abban a kérdésben, hogy melyik jog irányadó az elhunyt turisták hozzátartozóinak - rokonaik halála miatti lelki megrázkódtatás és fájdalom miatt - kárpótlási igényeire, a végső szót 2003-ban a Cour de Cassation mondta ki. A Cour de Cassation ítélete az európai deliktuális kollíziós jogot érintő korábbi ítéletek sorába illeszkedik. Ezeknek az ítéleteknek a különös sajátossága egyrészt az anyagi jogi háttér, másrészt a hozzátartozói fájdalomdíjjal kapcsolatos igények eltérő megítélése. Ezért ez az eset alkalmat ad arra, hogy pillantást vessünk az anyagi jogi helyzetre a hozzátartozói fájdalomdíj iránti igények körében (III.). Különösen érdekes, hogy a német jog a jogösszehasonlításban meglehetősen elszigetelt.
A nemzetközi magánjog szintjén éppen a leggyakrabban a hozzátartozók nem vagyoni kártérítési igényeinek, fájdalomdíjának eltérő anyagi jogi megítélése az, ami a feleket arra készteti, hogy a jogorvoslati lehetőségeket kimerítve vitassák az irányadó kollíziós szabályt, és ezzel az alkalmazandó jogot. Mint ahogy ez az eset is mutatja, egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy mely jog szerint ítélendő meg, hogy a hozzátartozók igényelhetnek-e fájdalomdíjat rokonaik elvesztése miatt. Ezt a kérdést a Cour de Cassation ítélete alapján először a francia jog szempontjából tekintjük át (IV.). Végül azt mérlegeljük, hogy melyik jog alapján kellene egy ilyen esetet megítélni akkor, ha a jelenleg még tervezet formájában létező, a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról rendelkező Róma II. rendelet hatályban lenne (V.).
Miután a hozzátartozók igényeire alkalmazandó jog meghatározása esetenként attól is függ, hogy melyik jog irányadó a baleset közvetlen károsultjaira, mindenekelőtt röviden tárgyalnunk kell az ezt a kérdést megválaszoló Cour d'appel de Paris ítéletét.
A Cour d'appel de Paris a nemzetközi magánjogi kérdések körében arra a megállapításra szorítkozott, hogy az utazási iroda kártérítési kötelezettségét a Kambodzsában kárt szenvedett turistákkal szemben a francia jog szerint kell megítélni.
A francia anyagi szerződési jog alkalmazása - anélkül, hogy erről az ítélet említést tett volna - a szerződésekre irányadó jogról rendelkező Római Egyezmény 5. cikkén alapult (Róma I. Egyezmény). Jogválasztásra in concreto nyilvánvalóan nem került sor. Az Egyezmény 5. cikkének (2) és (3) bekezdése szerint a fogyasztói szerződésekre jogválasztás hiányában annak az államnak a joga irányadó, amelyben a fogyasztó szokásos tartózkodási helye van, ha a szerződéskötést ebben az államban egy ajánlat, vagy hirdetés előzte meg, vagy a fogyasztó szerződési partnere a fogyasztó szokásos tartózkodási helyének államában vette át a fogyasztó megrendelését. Mindkét alternatíva megvalósult. Az utazási szerződés megkötésére a turistáknak az ajánlatot Franciaországban tették és ott kötötték meg az utazási szerződést is. Az Egyezmény 5. cikk (5) bekezdése értelmében a szabályok kifejezetten az olyan utazási szerződésekre is vonatkoznak, amelyek - mint a tárgyalt esetben is - átalánydíjért kombinált utazási és elszállásolási szolgáltatásokat is nyújtanak.
A túlélőknek az elszenvedett sérülésekkel és ijedtséggel kapcsolatos szenvedéseire vonatkozó igényeire a bíróság az 1992. évi 92-645. sz. törvényt alkalmazta, azt, amellyel Franciaország átültette a francia jogba az átalánydíjas utazási szerződésekre vonatkozó 90/314/EGK irányelvet. E törvény 23. cikk (1) bekezdése szerint az utazást értékesítő fél a szerződésszerű teljesítésért vétkességtől független felelősséggel tartozik. E rendelkezés alapján és a francia kártérítési jog általános elveinek figyelembevételével az elsőfokú bíróság az utazás során életveszélybe került, és társaik halálát sokkhatásként átélt túlélők nemvagyoni kárát 10 000 FF-ban határozta meg. A Cour d'appel de Paris ezt jóváhagyta.
Miután a túlélők igényeiről döntés született, a Cour de Cassation-ra maradt annak a sokkal nehezebb kérdésnek a megválaszolása, hogy mely jog alapján kell megítélni, hogy a balesetben elhunytak hozzátartozói az azok halála miatt elszenvedett lelki megrázkódtatásért és szenvedésért kaphatnak-e kártérítést. Arról kellet tehát dönteni, hogy jár-e "hozzátartozói fájdalomdíj" (németül: Angehörigenschmerzensgeld, franciául: dommage moralpar ricochet). Erre vonatkozólag már Európán belül is jelentősek az eltérések az egyes anyagi jogokban, ami, mint említettük, mindig vitára ad okot az alkalmazandó jog meghatározását illetően.
Mint az európai jogok túlnyomó többsége, a francia jog is garantálja azoknak a személyeknek, akik közeli hozzátartozójukat veszítik el, nem csupán a vagyoni, hanem a nemvagyoni kártérítést is a veszteségből eredő hátrányokért. A felelősséget megalapozó faktor nem a hozzátartozó saját egészségi állapotának sérelme, azaz nem valamiféle sokk-kár, hanem az a fájdalom, amit egy közelálló ember halála, vagy szenvedése vált ki.
Egy ilyen jellegű "hozzátartozói fájdalomdíj" egy közelálló ember halála esetén a belga, a luxemburgi, az olasz, a spanyol és a portugál jogban is ismert. Létezik továbbá a svájci, a görög és a török jogban is, valamint néhány közép- és kelet-európai országban, például a lengyel és a szerb jogban is. Az angol jogban a Fatal Accidents Act 1. cikke előírja, hogy egy ember halála esetén meghatározott hozzátartozók részére 10 000 font törvényileg rögzített kártérítés jár damages of bereavement, azaz a fájdalmas veszteség megtérítése címén. Skóciában és Írországban szintén törvényileg szabályozták ezt a kérdést. Ausztriában, ahol a hozzátartozói fájdalomdíjat régóta elutasítják, az elismerés az OGH egy 2001-es ítélete óta a felelős személy minősített vétkessége esetén szintén ismeretes. Svédországban a Legfelsőbb Bíróság, a Högsta Domstola szintén nemrégiben változtatott a korábbi gyakorlaton, és megítélte a hozzátartozói fájdalomdíjat. Hollandiában a Hoge Raad közelmúltban, egy különösen tragikus esetben még elutasította (egy anya szemtanúja volt a ház előtt játszó kislánya halálos balesetének) azzal, hogy a törvényhozó foglalkozik a kérdéssel. Hollandiában rövid időn belül törvényhozási úton fogják bevezetni a "hozzátartozói fájdalomdíj" intézményét. Az angol, a skót, az ír, a portugál, a görög és a török jog csak halál esetére irányozza elő a hozzátartozói fájdalomdíjat, és a bíróságok nem is terjeszkednek túl ezen a határon.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
