A fogyasztói jogviták alternatív vitarendezése érdekében létrehozott békéltető testületek 1999. január 1-jétől végzik tevékenységüket. A jogalkotó a kezdetektől fogva oly módon alakította ki azok statútumát, hogy az biztosítsa azokat az alapelveket, amelyek a modern (alternatív) igazságszolgáltatási rendszerek sarokköveit jelentik. Ennek köszönhetően - mellesleg eleget is téve az Európai Unió ajánlásainak és későbbi irányelveinek - érvényesül a szakmaiság, függetlenség, pártatlanság, gyorsaság, költséghatékonyság, alternatív eljárás, valamint a bírói kontroll elve az eljárás során. A hatékonyság növelése érdekében számos olyan intézkedés született az utóbbi években, amelyek a vállalkozások békéltető testülettel való együttműködését voltak hivatottak elősegíteni, míg más intézkedések inkább a szankcionálás puhább eszközeivel kívánták a vállalkozások együttműködési hajlandóságát előmozdítani.
A békéltető testület olyan sajátos vitarendezési mechanizmust alakított ki, amelyben a mediációs elemek kerülnek ötvözésre az arbitrációs jegyekkel, mindemellett fokozatosan őrködve a jogszabályoknak való megfelelésen. Mindez a klasszikus mediációs módszeren túl, magába foglalja a klasszikus arbitrációs jegyeket is, amikor is az ügyet megvizsgálva döntést hozhat az eljáró tag vagy tanács.
A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény[1] számos rendelkezése rejt magában olyan előírást és olyan mechanizmust, amely önmagában alapjául szolgálhat az egységes és polgári joggyakorlat-konform jogalkalmazás követelményének megvalósulásához, ugyanakkor a bírói úton felülvizsgált határozatok csekély száma - 2019-ben tizenhét bírósági ügy volt folyamatban, ebből négyet zártak le; ugyanebben az évben a békéltető testületek 10501 ügyet kezeltek[2] -, a békéltető testületek egymáshoz képest is eltérő joggyakorlata és eltérő jogértelmezése pontosan azt támasztja alá, hogy ezen a téren komoly hiányosságokkal néz szembe a rendszer. Egy ilyen jogalkalmazó rendszerben nem pusztán elvi szinten kellene működniük az egységes jogalkalmazást és jogértelmezést előíró, végső soron a jogbiztonságot garantáló mechanizmusoknak.
A tanulmányomban a békéltető testületi döntések bírósági kontrolljának közvetett és közvetlen lehetőségeit, valamint a kapcsolódó joggyakorlatot vizsgálom meg.
A békéltető eljárás nem pusztán a mediációs és tárgyalásos úton kívánja a felek közötti vitarendezést elősegíteni, hanem - az Fgytv. által meghatározott körben - az ügy érdemét érintő döntést is hozhat nem kizárólag azokban az esetekben, amikor a felek alávetik magukat a békéltető testület eljárásának. A békéltető testület eljáró tagja az Fgytv.-ben meghatározott körben kötelezést, ajánlást, egyezséget és elutasítás hozhat érdemi döntések formájában. A döntések jogereje, így kikényszeríthetősége és végrehajthatósága is különböző: a kötelezést tartalmazó határozat és egyezség kötelező a felekre nézve, míg az ajánlás nem kötelező erejű elmarasztaló döntés, amelynek nem teljesítéséhez a nyilvánosságra hozatal szankcióját fűzi az Fgytv.
Az Fgytv. 34. § (2)-(7) bekezdéseiben a kötelezést tartalmazó határozattal, valamint az ajánlással szemben közvetlenül teszi lehetővé a bírósági kontrollt korlátozott módon. A per alperese a békéltető testület lesz. A perben a bíróság ítélete a határozat, illetve az ajánlás hatályon kívül helyezésére vonatkozhat. Az eljáró tanács kötelezést tartalmazó határozata, illetve ajánlása ellen fellebbezésnek nincs helye, annak hatályon kívül helyezése kérhető a bíróságtól, amennyiben annak törvényi feltételei adottak. A megtámadás határideje a kézbesítéstől számított tizenöt nap, amelynek okai pedig kétfélék lehetnek. Egyrészt a fél élhet a megtámadás jogával eljárásjogi okokból, így ha a tanács összetétele vagy eljárása nem felelt meg az Fgytv. rendelkezéseinek, a békéltető testületnek nem volt hatásköre a vita elbírálására, vagy a kérelem - meghallgatás nélküli - elutasításának lett volna helye. Másrészt természetszerűleg csak a vállalkozás számára biztosította a jogalkotó a megtámadási lehetőséget továbbá arra az esetre, ha a határozat, illetve az ajánlás anyagi jogszabályba ütközik.
Az első esetben az eljárási szabályoknak való megfelelés képezi a megtámadás okait, amelyeken belül leginkább a békéltető testület hatásköre, valamint a kérelem meghallgatás nélküli elutasításának okai igényelnek bővebb kifejtést. A hatáskör tekintetében a fogyasztó és vállalkozás meghatározásának, a fogyasztói jogvita kibővített értelmezésének, valamint a tárgyi hatály pontos értelmezésének van relevanciája. A második esetben az eljáró tag vagy tanács helyes jogalkalmazását jogosult a bíróság megvizsgálni.
A békéltető testületek marasztalást tartalmazó kötelező határozatainak érvényre jutását a Vht. biztosítja. A Vht. tárgyi hatálya tehát nemcsak a polgári bíróságok kötelezést tartalmazó határozataira terjed ki, hanem számos, az igazságszolgáltatáson kívül működő szerv
- 9/10 -
és szervezet határozatának, vagy az előttük kötött egyezségnek a végrehajtására is. Ily módon a békéltető testület kötelezést tartalmazó határozatához, vagy a határozattal jóváhagyott egyezséghez is kapcsolódik az állami kikényszeríthetőség lehetősége. Ebben a körben a Vht. szerinti kritériumok vizsgálata alapján rendelhető el egy békéltető testületi döntés végrehajtása, amely bizonyos körben a döntések bírói kontrollját megvalósítja.
A bíróság a kötelező határozat és egyezség végrehajtási záradékkal történő ellátása keretében vizsgálni köteles egyrészt a záradékkal ellátható békéltető testületi határozat törvényességét - különösen azt, hogy a békéltető testületnek volt-e hatásköre az eljárásra -, másrészt vizsgálnia kell a végrehajtás általános feltételeinek meglétét is. A bíróság azt jogosult és egyben köteles vizsgálni, hogy a határozat alakilag és tartalmilag megfelel-e a végrehajtás Vht. 13. §-ában írt általános feltételeinek. Ez a vizsgálat a határozat végrehajtásának megtagadásához vezethet, ha a békéltető testületnek nem volt hatásköre az eljárás lefolytatására.
A végrehajtás általános feltételeinek vizsgálata körében a bíróság a Vht. 13. § (1) bekezdése alapján az e törvényben meghatározott három feltétel együttes fennállását vizsgálja. Egyrészt, hogy kötelezést (marasztalást) tartalmaz-e a döntés; jogerős, végleges vagy előzetesen végrehajtható-e; és hogy a teljesítési határidő letelt-e.
Az eljárás meghallgatás kitűzése nélküli megszüntetésének körében az Fgytv. meglehetősen kusza rendszert alakított ki, ugyanakkor ezek képezik a bírói felülvizsgálat terepét.
A megszüntetési okok első csoportját azok alkotják, amelyeket a békéltető testület elnöke rendszerint a meghallgatás előtti eljárási szakaszban vizsgál, mint a res iudicata esetei, a hatáskör hiánya, a jogvita komolytalan vagy zaklató jellege, vagy a kérelem nem pótolt hiányossága. Fogalmi zavart az okoz, hogy míg a fenti esetekben az eljárás megszüntetéséről a Fgytv. 29. § (4) bekezdése rendelkezik, addig a Fgytv. 29. § (4a) bekezdés már ugyanezen esetekben a kérelem elutasításról rendelkezik. Ennek oka az lehetett, hogy a szabályozás több módosítást élt meg, és a szóban forgó bekezdéseket is európai uniós jogharmonizációs kötelezettség teljesítéseképpen ültették át, amelynek szóhasználata nem feltétlenül volt azonos a hazai szabályozáséval.[4]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
