Az Országgyűlés előtt van az új Polgári törvénykönyv javaslata. Ennek az írásnak az a célja, hogy áttekintse a javaslatnak azokat az új vonásait, amelyek a még hatályos Ptk. rendelkezéseihez képest újdonságot tartalmaznak, és amelyeknek megfelelő értelmezésére fel kell készülnünk. Ezek a szabályok a javaslatnak a dologi jogról szóló Ötödik könyvében és a kötelmi jogról szóló Hatodik könyvének Harmadik részében találhatók.
A szabályozásban fellelhető újdonságokat - a teljesség igénye nélkül - a következő témakörökben tárgyaljuk.
A javaslat 5:14. §-ának (1) bekezdése a tulajdonjog tipikus tárgyát változatlanul és hagyományosan a birtokba vehető dologban jelöli meg. A dolog fogalma alatt továbbra is a testi tárgyakat kell értenünk, feltéve, hogy azok emberi uralom alá vehetők. A javaslat szóban forgó paragrafusának (2) bekezdésében sem történt változás: ez továbbra is a dolog fogalma alá vonja a pénzt, az értékpapírt és a természeti erőket.
A szabályozás a pénz tekintetében változatlan, azonban a pénzforgalomban bekövetkezett hatalmas változások több újszerű megoldásra váró kérdést is felvetnek: a pénzzel egy tekintet alá esik-e a bankszámlapénz és a készpénz-helyettesítő eszköz. E kérdés rendezése a törvényjavaslat kidolgozása során felmerült, de mind a pénz rendeltetésével, mind fogalmával ellentétes értelemben: a pénzpiaci eszközöket vette volna az ingó dolgokkal egy tekintet alá, holott ezek a befektetési eszközök családjába tartoznak. (Erre a kérdésre a továbbiakban még visszatérünk.)
A pénz lényege a dolgok értékének mérése és kifejezése, funkciója pedig a reálgazdaság folyamatainak (áruk termelésének és forgalmának, szolgáltatások nyújtásának stb.) finanszírozása. Erre figyelemmel a javaslat 4:14. §-ának (2) bekezdésében szereplő pénzen az adott időpontban érvényes (bel- vagy külföldi) törvényes fizetési eszközt kell érteni. Egyértelmű, hogy az olyan pénz, amelyet már kivontak a forgalomból, csak általános értelemben vett dolognak tekinthető, amely ritkasága vagy az érmék nemesfémtartalma miatt lehet értékes.
Nem alakult ki azonban egységes nézet abban, hogy dolognak lehet-e tekinteni a "számlapénzt", - helyesebbem: a bankszámlapénzt? Igaz, hogy a bankszámla vezetése (a fizetési megbízások teljesítésének kötelezettségével együtt) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 3. §-a (1) bekezdésének d) pontján alapuló (e törvény 2. számú mellékletének 9. pontjával definiált) pénzforgalmi szolgáltatások körébe tartozik, azonban e szolgáltatás rendeltetése a készpénz felhasználásával mindenben azonos. A bankszámlán levő pénz átutalása tipikusan fizetési kötelezettség teljesítése végett történik. Ha a hitelintézet a bankszámla-tulajdonos rendelkezése alapján készpénzt fizet ki, a számlapénz végül is fizikai formát ölt magára. Nem juthatunk azonban más eredményre akkor sem, ha az átutalás a kedvezményezett bankszámlája javára történik, a fizikai megjelenítés mellőzése nem vezethet annak tagadására, hogy az átutalt pénz dolog módjára lesz a tulajdonjog tárgya.
A bankszámlapénzen felül - a rendeltetés azonossága folytán felmerül az a kérdés is, hogy nem kell-e a dolog fogalma alá vonni a készpénz-helyettesítő fizetési eszközöket is?
A Hpt. 3. §-ának e) pontja a pénzügyi szolgáltatások közé sorolja az elektronikus pénz, valamint a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök kibocsátását és az ezekkel kapcsolatos műveletek végzését.
A Hpt. 2. számú melléklete 5.1. pontjának a) alpontja készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek minősíti a csekket, b) pontja az elektronikus fizetőeszközt, c) pontja pedig az olyan dolgot, amely az ügyfél számára lehetővé teszi, hogy a pénzügyi intézményekkel szemben fennálló valamely pénzkövetelésével rendelkezzék, illetve annak terhére készpénzt vegyen fel, vagy áruk, illetőleg szolgáltatások ellenértékét az eladónak vagy a szolgáltatónak kiegyenlítse.
Itt megjegyezzük: a csekk esetében a Hpt. megfeledkezett a genfi nemzetközi csekkjogi egyezményről, amelyet az 1965. évi 2. tvr. kihirdetett és szövegét a 2/1965. (I. 24.) IM rendelet közzétette, és meghozta azokat a szabályokat, amelyekre az egyezmény a tagországokat hatalmazta fel. A csekk ezek után nem készpénz helyettesítésére szolgál, hanem értékpapírnak minősül. (Más kérdés, hogy a gyakorlatban néha csekknek neveznek el olyan készpénz-helyettesítő eszközöket, amelyek nem felelnek meg az IM-rendeletben meghatározott feltételeknek. Ilyen volt például az üdültetési csekk.)
A csekk helyett a különféle elnevezésekkel kibocsátott okiratok helyettesíthetik a készpénzfizetést. Ilyenek lehetnek például az utalványok, jegyek, kártyák stb., amelyek áru vásárlása vagy szolgáltatások igénybevétele esetén a vételár, díj, költség kifizetésére használhatók. Ezek esetében közömbös, hogy kibocsátójuk hitelintézet, vállalkozás vagy állami pénzügyi szervezet-e, és az is, hogy forgalmazásuk megengedett vagy tiltott-e. Ezeket az eszközöket (véleményem szerint) mindenképpen a pénzzel azonos fizetési eszköznek kell elfogadni.
Más a helyzet a Hpt. 2. számú mellékletének b) pontjában írt elektronikus pénzeszközökkel és a c) pontjában írt dolgokkal. A Hpt. 2. számú mellékletének 5.3. pontja szerint az elektronikus pénzeszköz "olyan készpénz-
- 93/94 -
helyettesítő fizetési eszköz - így különösen értéktároló kártya, számítógép memória -, amely elektronikus pénz tárolására szolgál és amellyel az ügyfél közvetlenül végezhet fizetési műveleteket." A c) pontban írt dolog hasonló rendeltetésű: készpénz felvételére és átutalására ad lehetőséget. Mind a két "dolog", illetve "eszköz" definíciójából kitűnik, hogy a hitelintézetek ügyfelei által használt ilyen dolgok, illetve eszközök tulajdonképpen a bankkártyáknak felelnek meg és sem a bankkártyát, sem hasonló rendeltetésű készítményeket önmagukban nem lehet pénznek tekinteni, hiszen valójában nem is helyettesítik a készpénzt, hanem csak olyan eszközök, amelyek segítségével a kártya tulajdonosa készpénzt tud felvenni, illetve mások részére számlapénzt átutaltatni. Egyértelmű tehát, hogy nem a pénz helyettesítéséről, hanem forgalmának könnyítéséről van szó.
A számlapénz és a készpénzt helyettesítő fizetési eszköz megmaradt a pénzforgalom keretei között. A pénzpiaci eszközök azonban - mint már említettük - a tőkepiac világába tartoznak és ezért befektetési eszköznek minősülnek, amelyeket a tőkepiacról 2001. évi CXX. törvény (Tpt.) és a befektetési vállalkozásokról stb. szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) szabályoz. Ennek ellenére felmerült az a kérdés, hogy - mint a pénz és az értékpapír között elhelyezkedő eszköz - szintén a dolog fogalma alá vonható-e?
A javaslat előkészítése során igenlő válasszal is találkoztunk, sőt a 2009. évi CXX. törvénnyel elfogadott változat 4:14. §-ának (2) bekezdésében szerepel is a pénzpiaci eszköz, a javaslat 5:14. §-ának (2) bekezdéséből azonban már hiányzik.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
