Tanulmányunkban a fiatalkorúak büntetőjogának következő kérdéseire, intézményeire, illetve szabályozási tárgyköreire koncentrálunk: a) a fiatalkorúak büntetőjogának "önállósága" vagy "viszonylagos önállósága", b) a fiatalkor alsó és felső korhatára, c) az "értelmi-erkölcsi fejlettség", mint felelősségi kritérium, d) a jogkövetkezményi rendszer, ezen belül a szabadságelvonással járó szankciók "végső eszköz" jellege és a szabadságelvonással nem járó szankciók, e) elterelési lehetőségek és a kárhelyreállító ("restoratív") igazságszolgáltatás intézményei (pl. mediáció, jóvátétel), f) a pártfogó felügyelet szerepe, illetve speciális intézmények a fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatási rendszerében, g) a gyermek- és ifjúságvédelmi intézményrendszer és a fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatása közötti kapcsolat.
A felsorolt kérdéskörökkel kapcsolatos álláspontunkat, illetve szabályozási javaslatainkat az alábbi tényezők vizsgálata, értékelése alapján fogalmazzuk meg:
1. A tárgykörrel összefüggő alapvető büntetőjog-tudományi nézetek, kriminálpolitikai irányzatok és a fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatási rendszereinek modelljei.
2. A vonatkozó ENSZ dokumentumok.
3. Az európai törvényhozások legfontosabb jellemzői.
4. A fiatalkorúak büntetőjogának hazai alakulása, a hatályos szabályozás jellemzői.
Javaslataink megfogalmazása során természetesen figyelembevettük a gyermek- és fiatalkori bűnözés alakulását, valamint a jogalkalmazói gyakorlatot is. Az ezekre vonatkozó kutatási eredményeink tárgyalását azonban terjedelmi korlátok miatt mellőzzük.
Tanulmányunkban a fiatalkorúak büntetőjogi felelősségének elsősorban anyagi jogi kérdéseivel foglalkozunk. Tekintettel azonban bizonyos anyagi jogi, eljárásjogi és végrehajtási jogi rendelkezések szoros összefüggésére, kitérünk a fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatásának egyes eljárásjogi és végrehajtási intézményeire is.
A modern büntetőjog fejlődésében lényeges állomást jelent a fiatalkorúakra vonatkozó speciális büntető igazságszolgáltatási rendszer kialakulása a XIX. század végén az Amerikai Egyesült Államokban, illetve a XX. század elején Európában.
A gyermek- és fiatalkorú elkövetőkkel kapcsolatos egyesült államokbeli, a felnőtt korú elkövetőkre irányadótól markánsan különböző büntetőjogi szabályozás, a XIX. század első harmadában bekövetkezett szemléletváltás következménye. A szemléletváltás lényege: a parens patriae doktrína jegyében az elhanyagolt, csavargó és bűnelkövető gyermekekkel és fiatalokkal való törődés nem kizárólag a családok, hanem a közösségek és az állam kötelessége is, továbbá a bűnelkövető fiatalok esetében nem megbüntetésük, hanem megmentésük, vagyis az újabb bűnelkövetés megelőzése a cél.[1]
Európa számos országában a XX. század első két évtizedében a fiatalkorú bűnelkövetőre vonatkozó speciális büntetőjogi szabályozás részben az egyesült államokbeli fejleményeknek, döntően viszont a XIX. századvégi európai büntetőjogi reformmozgalomnak köszönhető. A mozgalom elvetette a "klasszikus iskola" elveire épülő, így a megtorlásra, a tettarányos büntetésre épülő kriminálpolitikát, és ehelyett a tettesek osztályozásán alapuló, a megelőzést szolgáló, differenciált kriminálpolitika kialakítását hirdette.
A mozgalomra több tényező hatott. A büntetőjog-tudományon kívüli tényezők közül meghatározó szerepe volt a felnövekvő korosztályok jellegére, szociális elhelyezkedésére vonatkozó, a korábbiaktól eltérő társadalmi felfogásnak. Ennek lényege: a fiatalkor sajátos, átmeneti társadalmi helyzet; a korosztálynak, illetve tagjainak ebből az átmeneti társadalmi helyzetből fakadó, a felnőttekétől eltérő szociológiai jellemzői, illetve pszichés sajátosságai vannak. A tárgyalt tényezőcsoportba tartozik még a bűnözés korabeli növekedése, a pozitivizmus eszmerendszere és a szociológia fejlődése.
A büntetőjog-tudományon belüli hatótényező a Franz von Liszt-féle, a Jhering nyomán kifejtett célgondolatra épülő, a speciális prevenciót előtérbe helyező kriminálpolitikai program volt.[2] A fiatalkorúak tekintetében a program leglényegesebb újdonsága, hogy "a szankciónak vagy az intézkedésnek nem a cselekményhez kell igazodnia, hanem a fiatalkorú helyzetéhez, és a büntetőjogi beavatkozás célja a fiatalkorúak problémáinak megoldása. A tett, a bűncselekmény ebben az összefüggésben megszűnik központi kategória lenni, szimptómája csupán valaminek, jelzi azt, amit meg kell oldani."[3]
Az előzőek nyomán a modern államok többségében kialakult a fiatalkorúak - a felnőtt bűnelkövetőkre vonatkozótól eltérő - büntetőjogi felelősségi rendszere. A büntető anyagi jogi, eljárásjogi, büntetés-végrehajtási jogi és bizonyos esetekben gyermekvédelmi rendelkezésekben testet öltő felelősségi rendszer legfontosabb jellemzői a következők:
- Meghatározott életkori határok között és/vagy az erkölcsi-értelmi fejlettség szintjétől függően a felnőttekéhez képest más, jellemzően enyhébb anyagi jogi, eljárási és végrehajtási szabályok az irányadók.
- A fiatalkorúakkal szembeni büntetőjogi felelősségre vonás elsődleges célja a nevelés, éppen ezért a szankciórendszerben központi helyet foglalnak el a nevelőintézkedések.
- A fiatalkorúak ügyeiben eljáró igazságügyi szervek feladata nemcsak a büntetőjogi felelősség érvényesítése, hanem a megelőzés és a reszocializációban való közreműködés is.
- A szabadságelvonással járó szankciók végrehajtása a fiatalkorú elítéltek nevelését, reszocializációját szolgáló speciális intézetekben történik.
- A fiatalkorúak által elkövetett cselekmények elbírálása a felnőttekre vonatkozó büntető igazságszolgáltatási intézményrendszeren belül viszonylagos önállósággal vagy teljes önállósággal rendelkező intézmények feladata.
Az ismertetett sajátosságok alapján megállapíthatjuk, hogy a fiatalkorúak büntetőjogának kialakulása azért jelentős állomás a jogterület fejlődésében, mert hozzájárult a büntetőjog további humanizálásához, mégpedig a következők révén: a megtorlás, mint a büntetőjogi büntetés, illetve a büntető igazságszolgáltatás működésének célja ki-egészült a nevelési céllal és ezzel összefüggésben gazdagodott a szankciórendszer a nevelőintézkedésekkel; az értelmi-erkölcsi fejlettség kategóriájának, mint a beszámítási képességen túli bűnösségi kritériumnak a figyelembevétele differenciáltabb, így igazságosabb felelősségre vonásra teremtett lehetőséget; előmozdítója lett a felnőttekre vonatkozó büntetőjogi felelősségi rendszer humanizálásának, differenciálásának és a szankciórendszer gazdagításának.
A fiatalkorúak vázolt jellemzőkkel rendelkező büntetőjogi felelősségi rendszerét az 1960-as évektől kezdődően számos kihívás érte, illetve éri.
A kihívások közül meghatározó a gyermek- és fiatalkori kriminalitás kedvezőtlen alakulása számos országban. Ez elsősorban a fiatalkorúak által elkövetett erőszakos bűncselekmények gyakoribbá válását, a fiatalkorú bűnelkövetőkön belül a bűnismétlők arányának növekedését, valamint a bűnelkövető gyerekek (jellemzően 10-14 évesek) számának emelkedését jelenti. Ezzel párhuzamosan a különböző devianciákkal és deviánsokkal kapcsolatban az utóbbi egy-két évtizedben Európa több államában és Észak-Amerikában a közgondolkodásban, a politikai retorikában, a pártprogramokban és a társadalompolitikában bizonyos mértékű szemléletváltás történt. A lényege ennek: a deviáns egyén (pl. a gyermek-, illetve fiatalkorú bűnelkövető) nem egyszerűen "áldozat", akinek tettéért elsősorban környezete (család, baráti kör stb.) felelős, hanem autonóm lény, akinek kötelességei vannak, éppen ezért deviáns cselekménye alapvetően neki felróható. A büntetőjog-tudományon belül a neoklasszikus irányzat és annak egyik alkotóeleme, a "megérdemelt büntetés" ("just desert") elméletének térhódítása pedig megkérdőjelezte a nem az elkövetett bűncselekmény súlyához, hanem a "gyermek/fiatalkorú érdekéhez" igazodó büntetőjogi beavatkozást.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
