Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Somfai Rita: Vannak még csodák (Jegyző, 2011/3., 42. o.)

Porva, egy közel 500 lelkes, német, pontosabban sváb gyökerekkel rendelkező zsáktelepülés a Bakonyban, és bizony az itt élő emberekben még él az összetartás. Oktatási, nevelési intézményeit a szomszédos településsel közösen tartja fenn.

2009-ben több megkeresés is érkezett a falu vezetése felé a szülők részéről, hogy igény lenne a német nemzetiségi óvodai nevelésre, hiszen a társulásban működő általános iskolában már felmenő rendszerben folyik ennek a nyelvnek az oktatása. A szülők kérése nem talált süket fülekre, megvizsgáltuk a jogszabályi és anyagi lehetőségeket, majd ezt követően 2009 márciusában komoly elhatározásra jutottak, és belevágtak a nagy feladatba.

Mindenki ismeri a kistelepülések anyagi nehézségeit, a csekély bevételi lehetőségeket. A régóta romosan álló, felújításra szoruló kultúrház épületére esett a választás a jövőbeni óvoda, és egy sportöltöző helyéül. Már csak építési engedélyre volt szükség. Gyorsan elkészültek a tervrajzok, az építési engedély napok alatt az önkormányzat birtokában volt, hiszen az engedélyezési eljáráshoz szükséges szakhatósági állásfoglalásokért személyesen ment el a Polgármester Asszony, és a falugondnok, a frissen nyert falugondnoki autóval. Ez volt az első csoda, amely bebizonyította, hogy a sokak által nem szeretett bürokrácia, és ügyintézés is tud gyors, hatékony, és segítőkész lenni.

2009. március 21-én tehát bontással kezdődtek a munkálatok. A munkálatokat megelőző napokban az önkormányzat felhívást tett közzé a lakosok között, hogy aki ráér, szívügyének érzi a nemes célt, az jelenjen meg a kultúrháznál szombaton reggel 8 órakor. (Ekkor még csak kevesen hitték, hogy szeptember 1-jén birtokba vehetik majd a gyermekek a szép, új óvodájukat.) A meglepetés az első reggelen érte az önkormányzat vezetőit és dolgozóit, mert sok férfi ragadott szerszámot, hogy részt vegyen az első lépések megtételekor. A megfáradt munkásokat finom pörkölttel vendégeltük meg, amit a polgármesteri hivatalban készítettünk el.

Az első napot követően sorra jöttek a kisebb-nagyobb munkálatok, és segítségben sosem volt hiány, amit igyekezett is meghálálni az önkormányzat, minden alkalommal más és más páros főzött finomabbnál finomabb étkeket. A mai napig szívesen emlékszem vissza arra a szombati napra, amikor nokedlit szaggattam a kolleganőmmel felváltva 35-40 főre.

Az egész építkezés alatt minden hétköznap, és hétvégén volt 10-15 fő, aki segítséget nyújtott. Esős időben a benti munkálatok, száraz időben pedig a külső munkálatok folytak szünet nélkül, hiszen a cél az volt, hogy szeptember 1-jén birtokba vehessék a gyermekek az óvodát.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére