A magyar állampolgárságú felek élettársi kapcsolatából 2002. január 17-én Magyarországon született az ugyancsak magyar állampolgárságú A. utónevű gyermekük. A gyermek születését követően a család - munkavégzés céljából - Spanyolországba költözött, szokásos tartózkodási helyük M.-ben volt.
Az együttélés során a felek kapcsolata megromlott, az életközösségük megszűnt. 2006-ban az illetékes spanyol bíróság családon belüli erőszak miatt a felperessel szemben eljárást folytatott és ezzel összefüggésben a felek gyermekének felügyeletére, gondozására az alperest jogosította fel.
2007. januárja óta a felperes már ismételten Magyarországon él.
2007. januárjában az alperes a gyermeket a felperessel való kapcsolattartás céljából Magyarországra hozta, az eredeti elképzelése szerint egy hetes időtartamra, a felperes kérésére azonban a gyermek magyarországi tartózkodását több alkalommal meghosszabbították. 2007. júniusában a felperes kijelentette, hogy A.-t nem engedi vissza az édesanyjával Spanyolországba, egyidejűleg keresetet nyújtott be a Budai Központi Kerületi Bírósághoz A. nála történő elhelyezése iránt.
Az alperes a kereset elutasítását kérte és viszontkeresetet támasztott a gyermek nála történő elhelyezése iránt.
Az eljárás során mind a két fél kezdeményezte pszichológus szakértő kirendelését. Annak érdekében, hogy a szakértői vizsgálat előtt az alperes is megfelelő időt tölthessen gyermekével, a kisfiú státuszát a 2007. november 4-i tárgyaláson ideiglenes részegyezséggel rendezték, melynek értelmében A. a felperesi apa elhelyezésébe került, és részletesen szabályozták az alperes és a gyermek közötti kapcsolattartás rendjét.
2008. február 28-án az alperes az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumhoz fordult a gyermek jogellenes Magyarországra hozatala, illetve itteni visszatartása miatt.
E kérelmét azonban 2008. március 31-én visszavonta, mivel időközben a gyermeket egy kapcsolattartás alkalmával - a felek ideiglenes gyermekelhelyezésre vonatkozó jogerős egyezségének hatálya alatt - Spanyolországba vitte. Ekkor a felperes kezdeményezett eljárást a gyermek jogellenes külföldre vitele miatt. A spanyol hatóság a kérelmének helytadva intézkedett A. Magyarországra történő visszavitele érdekében, ami 2008. november 12-én meg is történt. A kisfiú azóta a felperessel él Magyarországon.
Amíg az alperes 2008. márciusa és novembere között a gyermekkel Spanyolországban tartózkodott, pert indított a spanyol bíróság előtt a gyermek nála történő elhelyezése iránt, majd a Budai Központi Kerületi Bíróságon 2008. június 2-án érkeztetett beadványában joghatósági kifogást terjesztett elő, arra hivatkozva, hogy az M.-i Bíróság a gyermeket a családon belüli erőszak miatti eljárása során az ő felügyeletébe és gondozásába helyezte el, ezért a felperes csak a gyermek elhelyezésének megváltoztatását kérhetné a gyermek szokásos tartózkodása helye szerinti spanyol bíróságnál.
A felperes kérte, hogy a bíróság a kiskorú gyermeket ideiglenes intézkedéssel nála helyezze el, tekintettel arra, hogy az alperes a felek korábbi részegyezségében foglaltakat nem tartotta meg. Az alperes ugyancsak ideiglenes intézkedéssel kérte a gyermek nála történő elhelyezését.
Az elsőfokú bíróság az alperes joghatósági kifogásának helyt adott és megállapította joghatósága hiányát az A. utónevű gyermek feletti "szülői felelősség" iránti kérelmek tekintetében, egyben a pert megszüntette. Joghatóság hiányában - a sürgős szükség fenn nem állása miatt - mellőzte az ideiglenes intézkedések iránti kérelmek elbírálását is.
Az elsőfokú bíróság végzésének indokolásában megállapította, hogy a gyermek 2007. januárja előtt életvitelszerűen Spanyolországban tartózkodott, a felek életközössége időszakában is ez volt a gyermek szokásos tartózkodási helye.
A. 2007. januárja óta Magyarországon él, azonban csak 2007. nyarán vált bizonyossá, hogy a felperes nem engedi őt vissza a korábbi szokásos tartózkodási helyére, ekkortól valósult meg a gyermek jogellenes Magyarországon való visszatartása. Ehhez képest időben kezdeményezte az alperes 2008. február 28-án a jogellenes gyermekelvitel miatti eljárást. Ennek 2008. március 31-i visszavonása azonban nem jelentette azt, hogy a magyarországi bíróság a gyermekelhelyezés elbírálására joghatóságot nyert volna, mivel a visszavonás ugyan a visszatartástól számított egy éven belül történt, azonban a gyermek a visszatartástól számítottan még nem tartózkodott egy éve Magyarországon (2201/2003/ EK rendelet 10. cikk b) pont ii) alpontja).
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint jelen ügyben a joghatóságról való megállapodásra sem került sor, a felek részegyezsége, annak bírói jóváhagyása nem tekinthető ilyennek a 2201/2003/EK rendelet 12. cikke (3) bekezdésének b) pontja alapján. Az egyezségkötéssel az alperes nem fogadta el a magyar bíróság joghatóságát kifejezetten vagy más egyértelmű módon, ehhez ugyanis nem volt elegendő az alperes perbebocsát-kozása. Az egyezségkötés legfeljebb annyit jelentett, hogy a részegyezség megkötésekor az alperes még nem kifogásolta a joghatóságot, de nem is fogadta el azt.
A másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú bíróság végzésének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét pedig helybenhagyta.
A másodfokú bíróság rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság döntésének jogszabályi alapjaként az Európai Unió Tanácsának a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásától, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2201/2003. EK rendelet (a továbbiakban Brüsszel-II.A rendelet) 8., 10., 12., 16., 17. és 20. cikkét, valamint a Pp. 156. §-át, 157/A. §-a (1) bekezdésének b) pontját és 162. §-át hívta fel és döntését részletesen megindokolta.
A perben bizonyítást nyert, hogy a gyermeket 2007. január végén az alperes nem a szokásos tartózkodási hely megváltoztatásának szándékával, hanem az apai kapcsolattartás biztosítása érdekében hozta Magyarországra. A felperes azonban úgy döntött, hogy a gyermeket visszatartja és 2007. júniusában megindította a gyermekelhelyezési pert.
A Brüsszel-II.A. rendeletben szabályozott joghatósági okok közül a 10. cikk szerinti különös joghatóság arra az esetre vonatkozik, amikor a gyermek korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti bíróságok a gyermek jogellenes elvitelét, illetve visszatartását követően is megtartják joghatóságukat. Amennyiben tehát a gyermek szokásos tartózkodási helye a jogellenes elvitel vagy visszatartás következtében változik meg, úgy a korábbi szokásos tartózkodási hely szerinti tagállam bíróságainak joghatósága továbbra is fennmarad.
Az ettől való eltérés csak igen szűk körben lehetséges. Így a 10. cikk a) pontja értelmében, ha a gyermek szokásos tartózkodási helyet szerez abban a tagállamban, amelybe vitték, és mindegyik felügyeleti joggal rendelkező érintett fél belenyugodott a kialakult helyzetbe, vagy a 10. cikk b) pontja szerint, ha a gyermek szokásos tartózkodási helyet szerzett abban a tagállamban, amelybe vitték és legalább egy éve ebben a tagállamban tartózkodik azt követően, hogy a felügyeleti joggal rendelkező személy tudomást szerzett, illetve tudomást szerezhetett a gyermek tartózkodási helyéről, továbbá a gyermek beilleszkedett az új környezetébe, végül mindezek mellett még további négy feltétel közül legalább egy feltétel is teljesül.
A másodfokú bíróság megállapítása szerint a perbeli esetben a 10. cikk a) pontja szerinti eltérés lehetősége fel sem merül, a 10. cikk b) pontja szerinti mentesülésről pedig azért nincs szó, mivel a keresetlevél 2007. júniusi előterjesztése idején a gyermek még nem tartózkodott egy éve Magyarországon, hiszen csak 2007. januárban került ide. Ebből következően a 10. cikk b) pontja értelmében sem járhat el magyar bíróság, a spanyol bíróság megtartotta joghatóságát.
A Brüsszel-II.A. rendelet 12. cikkében szabályozott joghatósági megállapodás kérdéséről a másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal azonos módon foglalt állást, tehát az - álláspontja szerint - jelen ügyben nem volt alkalmazható. Ehhez ugyanis arra lett volna szükség, hogy a magyar bíróság joghatóságát a felek kifejezetten vagy más egyértelmű módon elfogadják. Ez a perbeli esetben nem történt meg, sőt az alperes utóbb kifejezett joghatósági kifogással élt, így nyilvánvaló, hogy sem az alperes perbebocsátkozása, sem pedig a perbeli egyezség nem jelenti, nem jelentheti a joghatósági megállapodás létrejöttét.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a fentiekre tekintettel helyesen döntött az elsőfokú bíróság, amikor a Pp. 157/A. § (1) bekezdése értelmében - figyelemmel a Pp. 130. § (1) bekezdésének a) pontjára - joghatóságának hiányát állapította meg és ezért a pert megszüntette.
Helyesen döntött az elsőfokú bíróság akkor is, amikor az ideiglenes intézkedésre irányuló kérelmeket elutasította, mivel a Brüsszel-II.A. rendelet 20. cikke értelmében erre -joghatóság hiányában - csak sürgős esetben, védelmi intézkedésként kerülhet sor. Jelen ügyben azonban erre nincsen szükség.
A jogerős végzés ellen a felperes nyújtott felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és a magyar bíróságok joghatóságát megállapítva az elsőfokú bíróságnak az eljárás folytatására történő kötelezését kérte.
A felperes álláspontja szerint a felek és gyermekük magyar állampolgárok, A. szokásos tartózkodási helye a perindítás időszakában Magyarországon volt. A gyermek születésétől kezdődően jóval több időt töltött Magyarországon, mint Spanyolországban és a perindítást követően az alperes sem vitatta a magyar bíróság joghatóságát, ezt csak jóval később tette meg, a perben beszerzett pszichológus szakértői vélemény ismeretében, illetve azt követően, hogy az elsőfokú bíróság ideiglenes intézkedéssel - melyet a másodfokú bíróság utóbb hatályon kívül helyezett - a gyermeket a felperes nevelésére, gondozására bízta.
2007. januárja óta a gyermek rövid megszakítással Magyarországon tartózkodik, ehhez a környezethez kötődik, ez a szokásos tartózkodási helye, ide beilleszkedett.
A felperes szerint a másodfokú bíróság által hivatkozott Brüsszel-II.A. rendelet 10. cikke jelen esetben nem alkalmazható, mivel sem jogellenes elvitel, sem jogellenes visz-szatartás nem történt, az alperes a gyermeket önként hozta Magyarországra és huzamos ideig nem is kifogásolta itt-tartózkodását.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős végzés hatályban tartására irányult.
Az alperes szerint a perben bizonyítást nyert, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helye 2007. januárjáig Spanyolországban volt, őt a felperes jogellenesen vette magához, illetve tartotta vissza.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaposnak találta, a következők szerint.
A Brüsszel-II.A. rendelet hatálya az 1. cikk b) pontja értelmében kiterjed a szülői felelősség (felügyelet) megállapítása, gyakorlása, átruházása, korlátozása vagy megszüntetése iránti ügyekre.
A 8. cikk (1) bekezdése értelmében egy tagállam bíróságai joghatósággal rendelkeznek olyan gyermek feletti szülői felelősségre vonatkozó ügyekben, aki a bíróság megkeresésekor az adott tagállamban szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik.
A 10. cikk speciális joghatósági rendelkezéseket tartalmaz a gyermek jogellenes elvitele (visszatartása) esetében, ilyenkor ugyanis - főszabályként - fennmarad az elvitelt megelőző szokásos tartózkodási hely bíróságának joghatósága, azonban - meghatározott szigorú feltételek megvalósulása esetén - kivételesen ez a rendelkezés nem érvényesül, a szülői felügyelettel kapcsolatban az új tartózkodási hely szerinti tagállam bírósága járhat el.
Ezzel összefüggésben helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság arra, hogy jelen esetben a 10. cikknek sem az a), sem a b) pontja nem alkalmazható, ugyanis a felügyeleti joggal rendelkező alperes nem fogadta el az elvitel, illetve visszatartás tényét, illetve a bíróság megkeresésekor (a gyermekelhelyezése iránti keresetlevél benyújtásakor) a gyermek még nem tartózkodott egy éve Magyarországon.
A joghatósági kifogás elutasításának tehát a Brüsszel-II.A. Egyezmény 10. cikke alapján nem volt helye.
Helytelenül értelmezte ugyanakkor az első-, valamint a másodfokú bíróság a Brüsszel-II.A. rendelet "Megállapodás a joghatóságról" című 12. cikkét, illetve az abban foglaltakat. A 12. cikk (3) bekezdése értelmében ugyanis valamely tagállam bíróságai akkor is joghatósággal rendelkeznek a szülői felelősségre vonatkozó ügyben, amennyiben a gyermeket szoros kötelék fűzi az említett tagállamhoz, különösen, ha a szülői felelősség jogosultjainak egyike szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik az adott tagállamban vagy a gyermek az adott tagállam állampolgára és az eljárás valamennyi részes fele kifejezetten vagy más egyértelmű módon elfogadták a bíróságok joghatóságát a bíróság megkeresésének időpontjában és az a gyermek érdekeit legjobban szolgálja.
A 12. cikk értelmében a joghatósági alávetésnek kifejezettnek vagy más egyértelmű módon kinyilvánítottnak kell lennie, nem elegendő tehát a vagyonjogi ügyekben alkalmazandó 44/2001.EK rendelet (Brüsszel-I. rendelet) 24. cikkében foglalt azon rendelkezés, mely szerint a Brüsszel-I. rendelet 1. cikkének hatálya alá tartozó ügyekben az a bíróság is joghatósággal rendelkezik, amely előtt az alperes megjelenik. A szülői felügyeletre (felelősségre) vonatkozó ügyekben az általános joghatósági rendelkezésekhez képest egy másik állam bíróságának joghatóságát csak abban az esetben lehet megállapítani, ha a bíróság megkeresésének (a keresetlevél benyújtásának) időpontjában a szülői felelősség gyakorolói azt kifejezetten vagy más egyértelmű módon elfogadták.
Jelen esetben a joghatóság kifejezett elfogadása az alperes részéről nem történt meg, ugyanakkor az alperes egyértelműen kifejezésre juttatta, hogy elfogadja a magyar bíróság joghatóságát a gyermek elhelyezésére vonatkozó ügyben, amikor 7. sorszámú, 2007. augusztus 23-án a Budai Központi Kerületi Bírósághoz érkezett beadványában a gyermekelhelyezésre vonatkozóan érdemi ellenkérelmet és viszontkeresetet terjesztett elő, illetve mindezt megelőzően illetékességi kifogással élt, melyben azt kérte, hogy a gyermekelhelyezési pert ne a gyermek tartózkodási helye szerinti Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) tárgyalja, hanem az ő utolsó belföldi lakóhelye szerinti S.-i Városi Bíróság, a Pp. 29. § (2) bekezdése alapján ugyanis - álláspontja szerint - ez a bíróság rendelkezik a per eldöntéséhez szükséges illetékességgel. (Az alperes illetékességi kifogását a bíróság elutasította.)
Azzal, hogy az alperes oly módon bocsátkozott perbe, hogy a BKKB helyett az S.-i Városi Bíróság illetékességének megállapítását kérte, tehát az egyik magyar bíróság helyett a másik magyar bíróságot jelölte meg, mint az ügy eldöntésére hatáskörrel és illetékességgel rendelkező fórumot, hallgatólagosan, de egyértelműen elismerte a gyermekelhelyezésre vonatkozóan a magyar bíróság joghatóságát, figyelemmel arra, hogy az egyik vagy másik magyar bíróság illetékességének kérdése nyilvánvalóan csak azt követően merülhet fel, ha bármely magyar bíróság az ügy elbírálására joghatósággal rendelkezik.
A magyar bíróság joghatóságát ismerte el egyértelmű módon az alperes akkor is, amikor a gyermekelhelyezésre vonatkozó részegyezség megkötését megelőzően, a 2007. november 14-én megtartott tárgyaláson kijelentette, hogy a pszichológus szakértői vélemény beszerzését követően "durva, szakmai hiba vagy kifejezett visszaélés hiányában" a szakértői véleménynek megfelelő egyezséget hajlandó kötni a felperessel, még akkor is, ha álláspontját nem igazolja a szakvélemény. Ezzel egyértelműen kifejezésre juttatta, hogy a magyar bíróság előtt kíván a gyermekelhelyezésre vonatkozó, az eljárás érdemi befejezését jelentő megállapodást kötni.
Az alperes fent idézett két nyilatkozata azt jelenti, hogy az alperes egyértelmű módon elfogadta a magyar bíróság joghatóságát, ami a huzamos ideje Magyarországon élő, ide beilleszkedett gyermek érdekeit is szolgálja.
A magyar bíróság joghatósága tehát a Brüsszel-II.A. rendelet 12. cikke alapján megállapítható volt, az annak történő alávetést az alperes a perben egyértelműen kifejezésre juttatta, emiatt a későbbiekben tett nyilatkozatát, mely a joghatósági kifogásra vonatkozott, a perben eljárt bíróságok már nem vehették volna figyelembe.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős végzés sérti a Brüsszel-II.A. rendelet 12. cikkében és ennek következtében a Pp. 130. § (1) bekezdésének a) pontjában, valamint a 157/A. § (1) bekezdésének a) pontjában foglaltakat, ezért azt a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per folytatására és új - érdemi - határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Pfv. II.22.073/2009. szám)
A Pesti Központi Kerületi Bíróság a gyermek jogellenes Magyarországra hozatala miatt indított eljárásban jogerős végzésével előírta a kötelezett részére, hogy F. S. nevű gyermekét legkésőbb 2008. június 6. napjáig vigye vissza szokásos tartózkodási helyére, Franciaországba, vagy ennek elmaradása esetén 2008. június 10. napján 10 órakor adja át a végrehajtást kérőnek. A határozat alapján végrehajtási eljárás indult. A kötelezett a végrehajtással szembehelyezkedett, ezért a H.-i Városi Bíróság elrendelte a gyermek átadására vonatkozó kötelezettségének karhatalommal történő kikényszerítését. Ez az eljárás jelenleg is folyamatban van.
Időközben Franciaországban az illetékes bíróság 2008. április 14-én egy előzetesen végrehajtható határozatot hozott, amelyben a kötelezett távollétében megszüntették kiskorú F. S. vonatkozásában a szülői felügyeleti jogát és a gyermek szokásos tartózkodási helyét az apánál (a végrehajtást kérőnél) jelölték ki, tehát a szülői felügyelet gyakorlásának kizárólagos joga őt illeti meg. A francia bíróság határozata azt is rögzíti, hogy az anya a kapcsolattartási jogát kizárólag Franciaországban gyakorolhatja.
A végrehajtást kérő ezen határozat magyarországi elismerését kérte, valamint annak kimondását, hogy a francia bíróság határozata a magyar jog szerint a belföldi bíróság határozatával azonos módon végrehajtható. Csatolta a Tanács 2003. november 27. napján kelt 2201/2003/EK rendelete a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban irányadó joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/ EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (Brüsszel-II. A. rendelet, a továbbiakban: Rendelet) 39. cikkének megfelelő vonatkozó igazolást, a Rendelet II. melléklete szerinti formanyomtatvány megfelelő kitöltésével.
A kötelezett a kérelem elutasítását kérte. Előadta, hogy a francia határozat el nem ismerhetővé nyilvánítása iránt eljárást kezdeményezett, amely a megyei bíróság előtt másodfokon még folyamatban van. Az el nem ismerhetőségről szóló eljárás a végrehajthatóvá nyilvánításnak előkérdése. Ezért jelen eljárás felfüggesztése szükséges a Pp. 152. § (2) bekezdése alapján.
A kötelezett arra is hivatkozott, hogy a végrehajtani kért határozat még nem jogerős, csupán fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható, az ellen a kötelezett fellebbezéssel élt, melyet a hatáskörrel rendelkező francia bíróság még nem bírált el.
Álláspontja szerint az előzetesen végrehajtható francia ítélet olyan eljárás keretében született, amely súlyosan sérti a magyar közrendet és a nemzetközi jogi normákat. A Rendelet 23. cikke szerint a szülői felelősségre vonatkozó határozat nem ismerhető el, ha az nyilvánvalóan ellentétes azon tagállam közrendjével, ahol az elismerést kérik, ha -sürgős eseteket kivéve - a határozatot úgy hozták meg, hogy nem adtak lehetőséget a gyermek meghallgatására, ha a határozatot az alperes távollétében hozták, illetve amennyiben az alperesnek nem kézbesítették az eljárást megindító vagy azzal egyenértékű iratot megfelelő időben és olyan módon, hogy az alperes a védelméről gondoskodhasson, kivéve, ha megállapítás nyer, hogy az alperes egyértelműen elfogadta a határozatot.
A kötelezett arra hivatkozott, hogy jelen esetben a francia bíróság határozata a Rendelet 23. cikkére tekintettel - többek között - azért nem ismerhető el, mivel a végrehajtást kérő az eljárás megindításakor szándékosan olyan címet jelölt meg a kötelezett idézési címeként, ahol általa is tudottan nem tartózkodott és a francia bíróság is nyilvánvalóan tudott arról, hogy a kötelezett a gyermekkel együtt Magyarországra költözött, így a franciaországi címről nem idézhető. A fentiek következtében az elsőfokú eljárásban nem vehetett részt. A végrehajtható határozatot a H.-i Városi Bíróság ugyan kézbesítési jogsegély útján megkísérelte kézbesíteni számára, azonban a határozathoz magyar nyelvű fordítást nem csatoltak és ezért annak átvételét a kötelezett megtagadta. Ez azt jelenti, hogy a határozatot számára nem kézbesítették, ez pedig a végrehajtást kizárja.
Az elsőfokú bíróság a külföldi határozat magyar jog szerinti végrehajtása iránti kérelmet elutasította.
Az elsőfokú bíróság végzésének indokolásában megállapította, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság rendelkezett a perbeli, jogellenesen Magyarországra hozott, illetve Magyarországon visszatartott gyermek Franciaországba történő visszavitele iránt, a határozat végrehajtására irányuló eljárás jelenleg is folyamatban van. Lényegében ugyanezt célozza a végrehajtást kérő kérelme a francia bíróság szülői felügyeletre és a kapcsolattartás szabályozására vonatkozó határozatát illetően, azonban a francia bíróság ítélete a gyermek visszavitelére vonatkozóan rendelkezést nem tartalmaz, ahogyan a Rendelet 39. cikkének megfelelően kiállított II. melléklet szerinti tanúsítvány sem, ezért a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény külföldi határozat végrehajtásának szabályait megállapító XII. fejezete nem alkalmazható. Erre tekintettel az elsőfokú bíróság a francia határozat végrehajthatóságát kizárólag a láthatásra vonatkozóan vizsgálta.
Ezzel kapcsolatban rögzítette, hogy hivatalos tudomására jutott, miszerint a megyei bíróság végzésével a francia bíróság határozatában megállapított láthatási szabályok végrehajtásával kapcsolatban érdemi döntést hozott, melyben az erre irányuló kérelmet elutasította, a Gyermekek Jogellenes Külföldre Vitelének Polgári Jogi Vonatkozásairól szóló, Hágában, az 1980. évi október 25. napján kelt szerződés kihirdetéséről szóló 1986. évi 14. tvr. (a továbbiakban: Hágai Egyezmény) 16. cikkére történt hivatkozással. Ennek értelmében a gyermek jogellenes elviteléről vagy elrejtéséről szóló értesítés kézhezvételét követően annak a szerződő államnak az igazságügyi vagy államigazgatási szervei, ahová a gyermeket vitték, vagy ahol a gyermeket elrejtették, mindaddig nem dönthetnek a szülői felügyeleti jog érdemét illetően - ide értendő a láthatásra vonatkozó határozat is - amíg nem születik határozat arról, hogy a gyermeket az Egyezmény szerinti eljárásban nem kell visszavinni, feltéve, hogy az ezen Egyezmény szerinti kérelem az értesítés kézhezvételétől számított ésszerű időn belül megérkezik. A megyei bíróság úgy ítélte meg, hogy amennyiben akármelyik magyar hatóság elrendelné a francia bíróság határozata láthatásra vonatkozó rendelkezéseinek végrehajtását, ezzel legalizálná a gyermek jogellenes magyarországi tartózkodását is.
Az elsőfokú bíróság - összhangban a megyei bíróság döntésével - kiemelte, hogy a gyermek jogellenesen tartózkodik Magyarországon, visszavitelére vonatkozóan végrehajtási eljárás van folyamatban, ezért a francia hatóság láthatásra vonatkozó döntése magyarországi végrehajthatóságának korlátját jelenti a Hágai Gyermekelviteli Egyezmény 16. cikke.
A másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
A másodfokú bíróság osztotta az elsőfokú bíróság azon álláspontját, mely szerint a francia bíróság határozata és a határozat alapján a Rendelet 39. cikkének megfelelően kiállított, a II. melléklet szerinti igazolás a gyermek visszavitelére vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz. A végrehajtást kérő által a Rendelet 28. cikkének (1) bekezdése alapján előterjesztett végrehajthatóvá nyilvánítás iránti kérelem egyébként is indokolatlan, hiszen a magyar bíróság már rendelkezett a gyermek visszaviteléről, végrehajtási eljárás keretében elrendelték a gyermek karhatalommal történő kiadását is. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a végrehajtást kérő a végrehajtási eljárás eredményeként megkapja a gyermeket, akivel kapcsolatosan a francia bíróság a részére kizárólagos szülői felügyeletet biztosított. A francia bíróság a gyermek visszavitelére irányuló rendelkezést nem is hozhatott, hiszen ezt csak azon tagállam bírósága teheti meg, ahová a gyermeket jogellenesen vitték.
Összességében a másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság végzése helyes és megalapozott, ezért azt helybenhagyta.
A jogerős végzés ellen a végrehajtást kérő nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és a francia bíróság ítéletének elismerhetősége és végrehajthatósága megállapítását kérte.
A felülvizsgálati kérelem szerint a végrehajtást kérő a Rendeletben foglaltaknak megfelelően kérte a külföldi határozat elismerését és végrehajthatóságának megállapítását, csatolva a Rendelet 39. cikkében előírt, a szülői felelősségre vonatkozó határozatra vonatkozó igazolást.
A kérelem elutasításának a Rendelet 31. cikke (2) bekezdésének értelmében csak a 22., 23. és 24. cikkben meghatározott okok valamelyike alapján lett volna helye, jelen esetben azonban az ott rögzítettek egyike sem áll fenn.
Annak alátámasztására, hogy a francia határozat magyarországi elismerésének hiánya milyen sérelemmel jár, a végrehajtást kérő közölte, hogy a kötelezett ellen jelen üggyel összefüggésben B.977/2009. számon indult büntető eljárást a H.-i Városi Ügyészség 2010. január 8-án hozott határozatával megszüntette, azzal, hogy a hivatkozott cselekmény nem bűncselekmény, mivel a 2009. december 4. napján az elsőfokú bíróság jelen eljárásban hozott döntésével tisztázódott, hogy az apa kizárólagos szülői felelőssége tárgyában nincsen olyan határozat, mely Magyarországon elismerhető és végrehajtható.
A fentieken túlmenően a végrehajtást kérő a felülvizsgálati kérelemben arra is hivatkozott, hogy a Rendelet 21. cikke (1) bekezdése értelmében a francia bíróság határozatát Magyarországon külön eljárás lefolytatása nélkül is el kellett volna ismerni. A francia bíróság határozata egyébként időközben, 2009. szeptember 3-án jogerőre emelkedett.
Arra az esetre, amennyiben a Legfelsőbb Bíróság az első- és a másodfokú bíróság végzésében foglaltakra tekintettel nem látná teljesíthetőnek a külföldi határozat elismerését, illetve végrehajthatóságának megállapítását, a felülvizsgálati kérelem az eljárás felfüggesztése mellett indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság kezdeményezzen az Európai Bíróság előtt sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárást arra vonatkozóan, hogy elutasíthat-e magyar bíróság egy francia bíróság által a szülői felelősség tárgyában hozott ítélet elismerésének és végrehajthatóságának megállapítása iránti kérelmet a Rendelet 22., 23. és 24. cikkében foglalt indokokon kívüli okból, illetve amiatt, hogy a Rendelet 39. cikke szerinti igazolási 11. pontja nem határozza meg annak a személynek a nevét, illetve címét, akihez a gyermeket vissza kell helyezni.
A fenti kérdések megválaszolása abban az esetben szükséges, amennyiben a Legfelsőbb Bíróság szerint a Hágai Egyezmény 16. cikke a jelen ügyben alkalmazandó és ez kizárja az elismerés és végrehajthatóság megállapítását.
A kötelezett a jogerős határozat hatályában való fenntartását kérte, valamint az előzetes döntéshozatali kérelemre vonatkozó indítvány elutasítását.
A jogerős végzést a Legfelsőbb Bíróság jogszabálysértőnek találta. Álláspontját a következőkkel indokolta.
A végrehajtást kérő a franciaországi Tribunal de Grande Instance de Creteil
RG.08/08094., 08/00372-7. számú, 2008. április 14-én kelt a szülői felügyelet gyakorlására vonatkozó, előzetesen végrehajtható ítéletének végrehajthatóvá nyilvánítását, utóbb pedig elismerését és végrehajthatóvá nyilvánítását kérte, a Brüsszel-II. A. Rendelet megfelelő szakaszaira történt hivatkozással.
A Rendelet 1. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében a Rendeletet - többek között - alkalmazni kell a szülői felelősség megállapítására, gyakorlására, átruházására, korlátozására vagy megszüntetésére vonatkozó polgári ügyekben. A 2. cikk 7. pontja szerint a szülői felelősség magában foglalja a felügyeleti jogot és a láthatási jogot.
A Rendelet 21. cikkének (1) bekezdése szerinti valamely tagállamban hozott határozatot a többi tagállamban külön eljárás nélkül elismerik, ugyanakkor a (3) bekezdés biztosítja, hogy a III. fejezet 2. §-ában előírt eljárás keretében (ez a végrehajtóvá nyilvánítás iránti kérelem intézésére vonatkozik) bármely érdekelt fél kezdeményezhet egy, a határozat elismeréséről vagy el nem ismeréséről szóló határozatot.
A szülői felelősségre vonatkozó határozatok elismerését kizáró okokat a Rendelet 23. cikke sorolja fel. Ezek közé tartozik a c) pont szerint, ha a határozatot az alperes távollétében hozták, amennyiben az alperesnek nem kézbesítették az eljárást megindító vagy azzal egyenértékű iratot megfelelő időben és olyan módon, hogy az alperes védelméről gondoskodhasson, kivéve, ha megállapítást nyert, hogy az alperes egyértelműen elfogadta a határozatot.
A 26. cikk ugyanakkor rögzíti, hogy a határozat érdemben semmilyen körülmények között sem vizsgálható felül.
A végrehajthatóvá nyilvánítás iránti kérelem feltételeit taglaló 28. cikk (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy mindkét fél közös gyermeke tekintetében a szülői felelősség gyakorlásáról valamely tagállamban hozott határozat, amely az adott tagállamban végrehajtható és amelyet kézbesítettek, más tagállamban akkor kerül végrehajtásra, ha bármely érdekelt fél kérelmére ott végrehajthatóvá nyilvánították.
A 31. cikk - a határozat elismerése iránti eljáráshoz hasonlóan - rögzíti, hogy a végrehajthatóvá nyilvánítás iránti kérelem kizárólag a 22., 23. és 24. cikkben meghatározott okok valamelyike alapján utasítható el és a határozat érdemben semmilyen körülmények között sem vizsgálható felül.
A Rendelet 3. szakasza a határozat elismerésére és végrehajthatóvá nyilvánítására vonatkozó eljárás közös szabályait tartalmazza. A 37. cikk értemében az elismerést, illetve a végrehajtóvá nyilvánítást kérelmező félnek be kell mutatnia a vonatkozó határozat másolatát és a 39. cikkben említett igazolást, jelen esetben tehát a Rendelet II. melléklete szerinti, a határozatot hozó francia bíróság által kitöltött formanyomtatványt.
A fenti rendelkezéseknek megfelelően nyújtotta be a végrehajtást kérő a határozat elismerése és végrehajthatóvá nyilvánítása iránti kérelmét, a megfelelő mellékletekkel ellátva. A felülvizsgálati kérelmében helyesen hivatkozott arra, hogy a határozat elismerése és végrehajthatóvá nyilvánítása iránti kérelme elutasítására jelen esetben csak a Rendelet 23. cikkében foglalt valamely ok fennállása esetén kerülhetett volna sor.
Az ügyben eljárt bíróságok azonban a 23. cikk szerinti, az elismerést és végrehajthatóságot kizáró okok, eljárásjogi szabálysértések fennállását vagy fenn nem állását nem is vizsgálták.
A kérelem elutasításának indokául részben arra hivatkoztak, hogy jelen ügyben nem keletkezett végrehajtható határozat, figyelemmel arra, hogy sem a szülői felügyeletre vonatkozó ítéletben, sem az annak alapján kiállított II. számú nyomtatványban nincsen rendelkezés arra vonatkozóan, hogy a kiskorú gyermeket Magyarországról vissza kell vinni a szülői felügyeleti jogok teljességét gyakorló végrehajtást kérő franciaországi lakóhelyére, illetve a francia határozat elismerésére és végrehajthatóvá nyilvánítására "praktikus" okokból sincs szükség, figyelemmel arra, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helyére, Franciaországba való visszaviteléről a magyar bíróság már rendelkezett és ennek nyomán a H.-i Városi Bíróság Vh.1222/2008/36. számú végzésével elrendelte a gyermek átadására vonatkozó kötelezettség karhatalommal történő kikényszerítését.
A fenti indokok alapján azonban a végrehajtást kérő kérelmének elutasítására nem kerülhetett volna sor. A francia bíróság határozata az elismeréséhez, illetve végrehajthatóvá nyilvánításához szükséges adatokat tartalmazza. Az ítélet kimondja, hogy a szülői felügyelet gyakorlásának kizárólagos joga a végrehajtást kérőt illeti meg és a gyermek szokásos lakóhelyét a bíróság az apánál jelölte ki. Ezen adatok szükségesek, egyben elegendőek is ahhoz, hogy a magyar bíróság ún. exequatur eljárás keretében a külföldi határozatot végrehajtási tanúsítvánnyal lássa el. Más kérdés, hogy ennek alapján a szülői felügyeletre vonatkozó határozat hatályosulása érdekében a gyermek visszavitelére vonatkozó eljárást végrehajtási lap kiállításával foganatosítania kell-e. A végrehajthatóvá nyilvánítás és ennek nyomán a végrehajtás elrendelése, foganatosítása ugyanis főszabályként összetartozó, de nem elválaszthatatlan aktusok.
A végrehajtást kérő a felülvizsgálati kérelmében egyértelműen kinyilvánította: a francia bíróság határozatának elismerését és végrehajthatóságának megállapítását nem azért kérte, hogy a perbeli gyermek Franciaországba történő visszavitele érdekében végrehajtási eljárás induljon, hiszen ez - ha más eljárás eredményeként is - már folyamatban van, a határozat láthatásra vonatkozó rendelkezésének Magyarországon történő foganatosítása pedig szóba se került. A szülői felügyeletre vonatkozó francia ítélet magyarországi elismerésére, végrehajthatóságának megállapítására azért van szükség, hogy a jövőben egyetlen magyar hatóság se mondhassa ki egy, a szülői felügyelettel kapcsolatos eljárásban, hogy az apa kizárólagos szülői felelőssége tárgyában nincsen olyan hatósági határozat, amely Magyarországon elismerhető és végrehajtható, ahogyan az a kötelezett ellen folyamatban volt büntető ügyben történt.
2. Helyesen hivatkozott a végrehajtást kérő arra is, hogy az elismerés és végrehajtóvá nyilvánítás megtagadására a Hágai Egyezmény 16. cikkére történő hivatkozással sem kerülhetett volna sor. A Rendelet 2. cikke 7. pontja szerint a szülői felelősség magában foglalja a felügyeleti jogot és a láthatási jogot is. Ez utóbbi csak szülői felelősségre (felügyeletre) vonatkozó döntéssel együtt, annak következményeként értelmezhető. A francia határozat láthatásra vonatkozó rendelkezése az elismerhetőség és végrehajthatóság szempontjából nem vizsgálható a szülői felügyeletre vonatkozó döntéstől függetlenül, attól elszakítva, a határozat csak egységesen, a szülői felelősségre vonatkozó döntésként ismerhető el, vagy utasítható el, az erre vonatkozó kérelemtől függően.
A periratokból kitűnően egyébként a megyei bíróság a francia bíróság határozatában megállapított láthatási szabályok végrehajtására vonatkozóan már érdemi - elutasító -döntést hozott, abban az eljárásban azonban a határozat magyarországi foganatosításáról volt szó és ezért kerülhetett sor a Hágai Egyezmény 16. cikkére történő hivatkozásra.
Jelen esetben ugyanakkor a francia határozat egészének elismerése, végrehajthatóságának megállapítása az eljárás tárgya, mellyel összefüggésben a Hágai Egyezmény 16. cikke, ami a szülői felelősségre, annak egyes részjogosítványaira vonatkozó érdemi döntés korlátját jelenti, a Rendelet 26. cikkére és 31. cikkének (3) bekezdésére figyelemmel nem alkalmazható.
A kifejtettekre tekintettel megállapítható, hogy a végrehajtást kérő kérelmének elutasítására az első-, illetve másodfokú bíróság által hivatkozott okokból nem kerülhetett volna sor, arra kizárólag a Rendelet 23. cikkében foglaltak megsértése esetén van mód.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős végzést a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára kötelezte, mivel az érdemi döntéshez szükséges tények nem állapíthatóak meg.
II. A megismételt eljárás során az elsőfokú bíróságnak a kötelezett ellenkérelmére tekintettel - a szükséges bírósági iratok, illetve egyéb okiratok beszerzésével - tisztáznia kell, hogy a kötelezett által hivatkozott, a francia bíróság határozatának el nem ismerésére irányuló bírósági eljárás jogerősen befejeződött-e, illetve abban az eljárásban milyen határozat született. Amennyiben a kötelezett által indított bírósági eljárásban a kötelezett által hivatkozott, a Rendelet 23. cikkében foglalt, a szülői felelősségre vonatkozó határozat el nem ismerhetőségére vonatkozó feltételeit nem vizsgálták, erre - a kötelezett ellenkérelmében foglaltakra tekintettel - jelen eljárásban kell, hogy sor kerüljön. Tekintettel arra, hogy a kötelezett bejelentése szerint a francia bíróság a határozatát a kötelezett távollétében hozta meg és a keresetlevél, illetve az elsőfokú határozat kézbesítése - állítása szerint - nem a Rendelet, illetve a vonatkozó magyar jogszabályok szerint történt, a Rendelet 23. cikke c) pontjában foglaltak felderítésének kiemelt jelentősége van. A jogvita eldöntéséhez szükséges okiratokról, azok tartalmáról, illetve az okiratok hiánya esetén követendő eljárásról a Rendelet 37. és 38. cikke, valamint a 39. cikk alapján kiállított II. mellékletnek megfelelő igazolás 6.3 pontjában foglaltak, illetve 9.2. pontjában foglaltak adnak eligazítást.
A felülvizsgálati eljárásban a végrehajtást kérő arra hivatkozott, hogy időközben a francia bíróság ítélete - az elsőfokú ítélet ellen a kötelezett fellebbezéssel élt - jogerőre emelkedett. Az erre vonatkozó határozat, valamint annak hiteles magyar fordítása azonban nem áll rendelkezésre, ahogyan arra vonatkozó okirat sem, hogy a kötelezett részt vett-e a franciaországi másodfokú eljárásban, számára a szükséges bírósági iratok kézbesítése megtörtént-e.
III. A végrehajtást kérő - másodlagosan - indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság az Európai Bíróság előtt kezdeményezzen sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárást az általa megfogalmazott kérdések megválaszolására.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy ennek a Pp. 155/A. §-ban meghatározott feltételei, szükségessége jelen ügyben nem áll fenn, mert a Brüsszel II. A. rendeletnek a jelen végzés meghozatalánál irányadó rendelkezései enélkül is értelmezhetőek voltak. (Legf. Bír. Pfv.II.21.380/2010. szám) ■
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Körös András, legfelsőbb bírósági tanácselnök
Visszaugrás
