Az elemzés célja az Alaptörvény XV. cikk (1) és (2) bekezdésével kapcsolatos alkotmánybírósági gyakorlatnak, az azzal összefüggésben felmerült vitás kérdéseknek, bizonytalanságoknak a feltérképezése és összefoglalása abból a célból, hogy a jövőben ezek az ügyek egységes szempontrendszer alapján legyenek eldönthetők. A kutatás kifejezetten az Alkotmánybíróság 2012 óta hozott döntéseire - elsősorban a határozatokra -, az abból leszűrhető tanulságokra koncentrál. A tanulmány szerkezetét tekintve követi a határozatok alapján körvonalazható diszkriminációs döntési modellt - foglalkozik az eltérő bánásmód, a hátrány és a homogén csoport vizsgálatának kérdéseivel, illetve az igazolhatóság problémájával, kategorizálva a lehetséges megkülönböztetések eseteit is -, de nem törekszik arra, hogy a jogegyenlőség minden potenciális elméleti és gyakorlati aspektusával foglalkozzon. A tanulmány általános következtetése, hogy egyenlőségi ügyek esetében elsősorban az Alaptörvény XV. cikk (1) és (2) bekezdése tárgyi védelmi körével (hatókörével) és az igazolhatósági tesztekkel kapcsolatos bizonytalanságok jelentenek problémát, és ezzel összefüggésben - az egyenlőséghez való jog tág értelmezése mellett érvelve - felvázolja a tisztázás és a lehetséges továbblépés irányait is.
Kulcsszavak: alapjogi teszt, diszkrimináció, egyenlőséghez való jog, eltérő bánásmód
Az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdés első mondatának egyenlőségi klauzulája (pozitív irányú megközelítés, ún. általános egyenlőségi szabály) és a (2) bekezdés szerinti hátrányos megkülönböztetés vagy diszkrimináció tilalma (negatív irányú megközelítés) az egyenlőséghez, egyenlő bánásmódhoz való jog két, szorosan összetartozó aspektusát jelentik. Az egyenlőség - más alapjogoktól eltérően - nem kötődik az életviszonyok tartalmilag körülhatárolható köréhez, "[a] diszkrimináció tilalma és az általános egyenlőségi szabály önálló tilalom, illetve alapjog, de nem önmagában alkalmazandó szabály, mivel [...] csak valamely norma által biztosított joggal vagy előírt kötelezettséggel, illetve egyedi intézkedéssel összefüggésben értelmezhetők az abból eredő követelmények."[2] Ugyanakkor "valamely norma" alatt csak az Alaptörvényen kívüli normákat értjük: mivel az Alaptörvény a vizsgálat mércéje, a XV. cikk nem nyújt védelmet olyan megkülönböztetés ellen, amely kifejezetten az Alaptörvényben rögzített.[3] Ehhez hasonlóan elutasításhoz vezet, ha a támadott konkrét döntés által megvalósított különbségtétel alapszik az Alaptörvényen.[4] Értelmezést igénylő kérdés esetében viszont - mivel "egyetlen szabálynak sem lehet olyan tartalmat tulajdonítani, amellyel egy másik kiüresedhetne", az "Alaptörvény zárt, ellentmondásmentes rendszer"[5] - jelentősége van e cikknek is.
Az egyenlőséghez való jog sérelmére alapított indítvány esetében a - jogkövetkezmény megállapítását megelőző - vizsgálati szempontok sorrendje az adott ügy sajátosságaihoz igazodik, de a határozatokból leszűrhető tapasztalatok alapján az Alkotmánybíróság a következő döntési sémát, döntési modellt alkalmazza:
a) Korlátozás: aa) Eltérő bánásmód alkalmazására került-e sor, tehát fennáll-e megkülönböztetés? ab) Az eltérő bánásmód jelent-e hátrányt az érintettnek, tehát hátrányos-e a megkülönböztetés? ac) Az érintettek összehasonlítható helyzetben vannak-e, tehát a hátrányos megkülönböztetés homogén csoportba tartozó személyek között áll-e fenn?
b) Védelmi kör: Fennállnak-e az Alaptörvény XV. cikk (1)-(2) bekezdésébe foglalt speciális feltételek? Melyik rendelkezés vonatkozik a sérelmezett helyzetre?
c) A korlátozás igazolhatósága: Az eltérő bánásmód a vonatkozó alkotmányjogi mérce alkalmazásával igazolható-e?
- 19/20 -
E szempontok jellemzően logikai sorrendet jelentenek az alkotmányossági vizsgálat során: ha a sorrend szerinti valamely feltétel nem teljesül, a többi szempont szerinti vizsgálatot nem kell elvégezni.
A vizsgálat első eleme értelemszerűen minden esetben az, hogy valóban szó van-e megkülönböztetésről, eltérő bánásmódról, ennek hiánya az Alaptörvény XV. cikkével való összefüggés hiányát jelenti, ami az indítvány elutasításához vezet.[6]
A megkülönböztetésnek alapvetően két típusa van: közvetlen a megkülönböztetés, ha egy személy vagy egy csoport más bánásmódban részesül egy másik személyhez vagy csoporthoz képest; közvetett vagy rejtett megkülönböztetés esetében pedig egy intézkedés ugyan látszólag általános, semleges és mindenkire egyformán érvényes, de eredményét vagy hatását tekintve valójában mégis egy konkrét személyt vagy társadalmi csoportot sújt további hátrányokkal.[7] Kevés figyelmet kap, mert meglehetősen ritka, de paradox módon alaptörvény-ellenességet okozhat akár a megkülönböztetés hiánya is, ha az állam a különböző helyzetek között - azzal, hogy az azokban rejlő lényeges különbözőségeket figyelmen kívül hagyja - egyenlőtlen elbánást eredményező módon azonosságot állapít meg. A probléma ilyenkor abban rejlik, hogy a szabályozás nem reflektál az elkülönülő csoport megkülönböztető jegyeire, jóllehet az Alaptörvényre visszavezethető, hogy figyelemmel kellene lennie azokra.[8]
A megkülönböztetés tekinthető hátrányosnak vagy előnyösnek az intézkedés tartalmától és az érintett nézőpontjától függően. Amennyiben egy jogszabály valamilyen kötelezettséget vezet be, az indítványozók értelemszerűen azzal érvelnek, hogy a szabály hátrányosan megkülönbözteti őket azokkal szemben, akikre az adott előírás nem vonatkozik. Jogosultságok, juttatások, kedvezmények bevezetésénél pedig éppen fordított a helyzet, a jogszabályt azok sérelmezik, akik az előnyből kimaradtak. Ez utóbbi esetben az indítvány gyakran a jogszabály hatályát érinti, és az a kérdés, hogy van-e különbségtétel, valójában már az indítványozó érintettségének a vizsgálatánál felmerül, azzal összemosódhat. Az Alkotmánybíróság azonban világossá tette, hogy a juttatásból kimaradók különbségtételre hivatkozó indítványát nem lehet az érintettség hiánya miatt visszautasítani, mert ezáltal a diszkrimináció alaptörvényi tilalma kiüresíthetővé válna.[9]
Előnyök esetében jelentősége lehet annak is, hogy ún. ex gratia juttatásról van-e szó, avagy pozitív diszkriminációról. E kérdéskör elemzése meghaladja a tanulmány kereteit, azt azonban érdemes rögzíteni, hogy ex gratia megoldások esetében "a jogalkotó nem jogi igényeket elégít ki, nem eleve jogosultakat különböztet meg, hanem méltányosságból juttat javakat".[10] Ezzel szemben a pozitív diszkrimináció az Alaptörvényre visszavezethető - bár az érintettek részéről nem kikényszeríthető - állami kötelezettség [XV. cikk (4)-(5) bekezdés], ami egy speciális igazolhatósági mércét keletkeztet,[11] hiszen a különbségtételt maga az Alaptörvény igazolja.
Érdemes néhány olyan esetkörre is felhívni a figyelmet, amelyek vonatkozásában a megkülönböztetés ellenére érdemi alkotmányossági vizsgálat nem lehetséges: nem vizsgálható egyenlőségi alapon az a különbségtétel, amely a jogalkotói jogkör terjedelmére - annak korlátozottságára - mint objektív okra vezethető vissza;[12] a nem személyek között tett különbségtétel,[13] kivéve, ha személyek közötti különbségtételre vezet;[14] a nem jogalkotói vagy jogalkalmazói aktusból származó különbségtétel;[15] továbbá a jogegységi kérdés, a bírósági ítéletek közötti ellentmondás.[16]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
