A magyar munkajogot megrázta a 2023. március 2-án hozott C-477/21. számú IH- és MÁV-START-ügyben született európai bírósági ítélet. Az ítélet a magyar munkajog alapvető, az utóbbi ötven évben koncepcionálisan alig módosított, és eddig európai szinten sem kifogásolt fogalmainak, a heti pihenőidő és a napi pihenőidő fogalmának újragondolására kényszeríti a területen dolgozó szakembereket. A döntésben az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) azt mondta ki, hogy a munkaidő irányelv értelmében a napi pihenőidő nem képezi a heti pihenőidő részét, hanem ahhoz hozzáadódik. Sőt a napi pihenőidő még akkor is hozzáadódik a heti pihenőidőhöz, ha az irányelvet átültető nemzeti szabályozás az irányelv által megkövetelt minimum huszonnégy órás heti pihenőidő és minimum tizenegy órás napi pihenőidő összegét, harmincöt órát meghaladó heti pihenőidőt ír elő.
1. Fordulat a magyar munkajogban?
2. Előzmény: a 12/2020 (VI. 22.) AB határozat a napi és a heti pihenőidőről
3. Az EUB ítélete a C-477/21. számú ügyben
4. Ultra vires döntés?
5. Az ítélet erga omnes hatályának a kérdése
6. Az irányelv közvetlen hatályának a kérdése
Tipikus esetben tehát Magyarországon pénteken 13 órakor befejeződik a munka? Aki ennél tovább köteles dolgozni, az igényelhet a rendkívüli munkavégzéséért külön bért (a munkajogi elévülést figyelembe véve az elmúlt három év után)? A kérdések által felvetett jogi probléma kiterjedtségét mutatja, hogy még a közigazgatásban sem 13 óráig, hanem 14 óráig tart a pénteki munkaidő. Jelentőségét pedig az a jelenleg is folyamatban lévő hétszáznál több per jelzi, amelyben ugyanez a jogkérdés merült fel, és amelyek közül nyolcvannál több indult az EUB ítéletét követő egy hónapon belül.
Az EUB ítélete nem volt előzmény nélküli a magyar joggyakorlatban. Egy magyar kórházban foglalkoztatott felperesek már 2020-ban azt kérték az Alkotmánybíróságtól, hogy az semmisítse meg a Kúria egy ítéletét, amely szerint az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Eütev. tv.) szerint kiadandó kötelező pihenőidő egybeszámítható a heti pihenőnappal. A Kúria szerint mind a pihenőidő, mind a pihenőnap a közalkalmazott regenerálódását biztosítja, tiltó szabály hiányában pedig nincs akadálya annak, hogy adott esetben ezeket egy időben adják ki, és teljesül az a cél is, hogy az egészségügyi ügyelet ellátását követően pihenjen annyit a közalkalmazott, hogy a következő beosztása szerinti munkanapon pihenten tudja végezni munkáját.[1] Az indítványozók álláspontja szerint az Alaptörvény rendelkezéseit [elsősorban az Alaptörvény XVII. cikk (4) bekezdését, amely szerint minden munkavállalónak joga van a napi és heti pihenőidőhöz, valamint az éves fizetett szabadsághoz] a támadott bírói döntés azért sérti, mert egyfelől lehetővé teszi, hogy az alperes összevonva adja ki a felperes munkavállalót több önálló jogcímen megillető távollétet, így sérült a munkavállaló napi és heti pihenőidőhöz külön-külön való joga, illetve közvetve az arra a napra a munkavégzésért járó többletdíjazáshoz való joga.[2]
Az Alkotmánybíróság abból indult ki, hogy az Alaptörvénnyel összhangban mind az Mt., mind az Eütev. tv. megkülönbözteti a napi és heti pihenőidőt.[3] Álláspontja szerint ugyanakkor a Kúriának az az értelmezése, miszerint a napi pihenőidő és a heti pihenőnap egy időben kiadható, nem egyeztethető össze az Alaptörvény XVII. cikk (4) bekezdésével, mivel abból - a pihenőidők eltérő rendeltetésére tekintettel - az következik, hogy a napi és heti pihenőidő önálló jogcímen illeti meg a munkavállalókat.[4] Az Alkotmánybíróság döntése értelmében a Kúria az Mt. és az Eütev. tv. értelmezésével az egészségügyi dolgozók számára biztosított napi és heti pihenőidő jogalkotó által szándékolt terjedelmét oly mértékben leszűkítette, hogy ennek következtében megsértette az Alaptörvény XVII. cikk (4) bekezdését ezért a Kúria ítéletét alaptörvény-ellenesnek minősítette, és azt megsemmisítette.[5]
- 25/26 -
Az előzetes döntéshozatali eljárás alapeljárásában egy mozdonyvezető keresetet indított a munkáltatóval (MÁV-START) szemben a Miskolci Törvényszék előtt az állítólagosan ki nem fizetett munkabérkülönbözetek kifizetése érdekében. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK irányelv[6] napi és heti pihenőidőt szabályozó rendelkezéseinek értelmezésére vonatkozott. A 2003/88/EK irányelv "Napi pihenőidő" című 3. cikke szerint a tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy minden munkavállalót huszonnégy órás időtartamonként tizenegy összefüggő órából álló minimális napi pihenőidő illessen meg. Az irányelv "Heti pihenőidő" című 5. cikke pedig a következőképpen rendelkezik: "[a] tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy minden munkavállalót hétnaponként 24 órás minimális, megszakítás nélküli pihenőidő, továbbá a 3. cikkben említett 11 órás napi pihenőidő illessen meg. Ha azt objektív, műszaki vagy munkaszervezési feltételek indokolják, a minimális 24 órás pihenőidő alkalmazható."
A munkavállaló keresete azon előfeltevésen alapul, hogy őt a heti pihenőidőt vagy a szabadságot közvetlenül megelőzően vagy követően napi pihenőidő illeti meg. A munkavállaló ugyanis sem a heti pihenőidőt vagy a rendes szabadságot megelőzően, sem azt követően nem tarthatott igényt a napi pihenőidőre. Amennyiben a munkavállaló heti pihenőidőt vagy szabadságot vett igénybe, a munkáltató sem ezen időszakokat megelőzően, sem azokat követően nem biztosította a számára a napi pihenőidőt.[7] A munkáltató ezzel szemben azt állítja, hogy a napi pihenőidőt ugyanazon huszonnégy órás időszak során két egymást követő munkavégzési időszak között kell (csak) kiadni.[8]
A kérdést előterjesztő bíróság hivatkozott az Alkotmánybíróság már idézett határozatára, úgy vélte azonban, hogy az Alkotmánybíróság értelmezése, mivel az az egészségügyi szakembereket érintő ügyre vonatkozik, nem alkalmazható a jelen ügyre, amely mozdonyvezetőkre vonatkozik.[9] Megjegyezte, hogy az adott ügyben alkalmazandó kollektív szerződés a munkavállalók javára pozitívan tér el az irányelv és az Mt. napi pihenőidőre és heti pihenőidőre vonatkozó szabályaitól. A napi pihenőidőt ugyanis tizenkét órában határozza meg, amelyet ráadásul a munkavállaló teljes egészében az otthonában tölthet (az utazási normaidőnek köszönhetően). A heti pihenőidővel kapcsolatban kijelentette, hogy a 2003/88/EK irányelv magyar fordítása némileg eltér az irányelv angol, német és francia nyelvű megfogalmazásától, mégpedig abban, hogy a magyar változat úgy határozza meg a "heti pihenőidő" ezen irányelv 5. cikke szerinti fogalmát, hogy minden munkavállalót hétnaponként huszonnégy órás minimális, megszakítás nélküli pihenőidő, továbbá a 3. cikkben említett tizenegy órás napi pihenőidő illet meg. Ezzel szemben a német, angol és francia változatban "zuzüglich" "plus [plusz]", és "s'ajoutent [hozzáadódik]", nem pedig "a cui si sommano [továbbá]" kifejezés szerepel.[10]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
