Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Németh Márta: Búzavirág Alapítvány, Vámosújfalu (Jegyző, 2011/5., 60. o.)

A Búzavirág Alapítvány azzal a céllal alakult, hogy a teljes élet lehetőségét nyújtsa olyan látássérült felnőtteknek, akik családi háttér nélkül nem tudnak önálló életvitelt folytatni. A látássérültek szempontjait szem előtt tartva székhelyül olyan települést kerestünk, ami elég kicsi ahhoz, hogy lehessen ismerni a szomszédokat, a boltost, a postást..., de ahol van óvoda-iskola a gyermekeinknek, orvosi ellátás, vasútállomás. Fontos volt, hogy legyen a közelben pezsgő kulturális élettel rendelkező város és olyan természeti környezet, ahol tudunk evezni, biciklizni, kirándulni (mert ezek látássérüléssel is végezhetőek). Így esett a választás Vámosújfalura.

A célcsoportot elsősorban az állami gondozásban felnőtt vak és gyengénlátó fiatalok jelentik. Számukra rehabilitációs célú lakóotthont létesítettünk 12 férőhellyel. Ezek a fiatalok család nélkül, intézeti körülmények között éltek korábban, ezért az otthonban folyó nevelés során nagy hangsúlyt helyezünk az önálló életre való gyakorlati felkészülésre, a felnőtt szerepminták elsajátíttatására, a helyzetükkel való együttélés elfogadtatására. Egyéni rehabilitációs terv szerint folyik a fiatalok közlekedésre, önkiszolgálásra tanítása, az egyéni korrekció, a szabadidő szervezése, a továbbtanulás és az önálló életre való felkészülés segítése. Súlyt helyezünk az önálló tájékozódásra, az információs társadalomból való kirekesztés enyhítésére, a kulturális élményszerzés lehetőségeinek megteremtésére. A fiatalok az otthonon belül önálló garzonlakásokban élnek, ahol maguk gondoskodnak a vásárlásról, főzésről, mosásról, takarításról - természetesen minden segítséget megkapnak ezek megtanulásához. Így megteremtjük annak lehetőségét, hogy vakvezető kutyát tarthassanak, házasságot köthessenek és gyermeket vállalhassanak (most 2 gyermek él szüleivel a lakóotthonban).

Kézműves műhelyeink

Az önálló, önrendelkező élethez elengedhetetlenül hozzátartozik a munka, az anyagi önfenntartás eszközeként és a hasznos, értelmes tevékenység igényeként egyaránt. A fiataloknak kézműves műhelyekben kínálunk munkalehetőséget. Olyan szakmákat választottunk és a műhelyeket eleve úgy terveztük, hogy számukra biztonságos, "áttekinthető" és akadálymentes legyen, a munkafolyamatokat úgy szervezzük, hogy képességeiknek megfelelő, kreatív munkát végezhessenek. A szövés, a fazekasság, a kertészet és a kosárfonás is olyan mesterség, amikben ők a látókkal gyakorlatilag egyenértékű munkát tudnak végezni. A fennmaradó munkahelyeket felkínáltuk a térségben élő fogyatékkal élő személyeknek, így jelenleg 33 személy vesz részt a szociális foglalkoztatásban. A műhelyeket úgy alakítottuk ki, hogy kerekesszékkel is akadálymentesen lehessen közlekedni. A különböző sérülésekkel élők fogadása, egymás megismerése, az egymásrautaltságnak, illetve annak megélése, hogy a másiknak viszont én tudok segíteni, szintén sokat jelent. A kialakított foglalkoztatás nem karitatív jellegű, hanem értékesíthető termékeket előállító, termelő tevékenység, mely valós piaci igényt elégít ki. Hagyományos technikával készített, egyedi termékeink: vesszőből font kosarak, tálcák, tárolók, pamut- és rongyszőnyegek, szövött tarisznyák, táskák, sárospataki stílusú fazekas termékek, kerámia dísztárgyak, plakettek, kerti edények. Termékeinkkel és mesterség-bemutatóinkkal rendszeresen megjelenünk a környék vásárain, rendezvényein, de nemzetközi vásárokon is szerepeltünk már Bernben, Gratzban, Milánóban és Münchenben is. Egyik vak fazekasunk meghívást kapott és étkészletével díjat nyert Prágában egy nemzetközi jótékonysági rendezvényen.

Kézműves tábor Vámosújfaluban

Most épülő, 30 fős ifjúsági szállásunkra iskolák, gyermekotthonok, gyülekezetek által szervezett csoportokat várunk, vezetőikkel. Műhelyeinkben délelőttönként kézműves foglalkozást (agyagozás, szövés, kosárfonás) szervezünk kis csoportokban, akadályozottsággal élő mestereink vezetésével, délután pedig szabadidős programok szervezhetők, amikre kiváló alkalmakat kínál a Zemplén-hegység, a Bodrog, valamint Sárospatak közelsége. A táborozás páratlan lehetőséget kínál sérültek és egészségesek együttműködésére, a gyerekek szemléletformálására, az integráció és az esélyegyenlőség értékeinek elsajátítására.

Rehabilitációs szolgáltatásunk a régióban élő látássérültek számára

A régióban élő látássérült felnőttek számára az Észak-magyarországi Látássérült-rehabilitációs Központtal együttműködve nyújtunk ingyenes szolgáltatásokat:

• látásvizsgálat a hasznosítható látásfunkciók feltérképezésére, a megromlott látáshoz való alkalmazkodás tanítása;

• segédeszközök megismerése, kipróbálása;

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére