A Parlamenti Szemle szerkesztősége azzal a megtisztelő felkéréssel fordult hozzám, hogy fejtsem ki álláspontomat arról, válságban van-e korunkban a parlamentarizmus Európában, illetve hazánkban.
Álláspontom szerint a kérdésre nehéz objektív és egyértelmű választ adni. Nem könnyű ugyanis egzakt módon definiálni sem a válság sem a parlamentarizmus fogalmát. Ráadásul senki nem lát a jövőbe, nem tudjuk, hogy azok a sokakban aggodalmat keltő jelenségek, folyamatok, amelyek napjainkban Európában, azon belül Magyarországon megfigyelhetőek, miként alakulnak a következő években, évtizedekben.
Mindenesetre a modern kor írástudói, az "örök elégedetlen" értelmiségi gondolkodók Európában gyakran érzik magukat válsághangulatban, szívesen írnak-beszélnek arról, hogy válságban van a társadalom, a gazdaság, a politika, a kultúra, a politikai kultúra, a demokrácia, a közerkölcsök, a viselkedési normák - és persze a parlamentarizmus. Természetesen mindezek mellett napjainkban is komoly érveket lehet felhozni, de ilyen erővel mondhatjuk azt is, hogy az emberiség történelme másból sem áll, mint válságok sorozatából, egy permanens válságtörténet. Aki az ideális világot, az ideális társadalmi és politikai rendszert keresi, az folyamatosan csalódni fog, és mindig válságot kiált.
Másrészt a modern (népképviseleti, alkotmányos, demokratikus, liberális és a jelzők folytathatóak) parlamentarizmusnak, álláspontom szerint nem adható egyértelmű, mindenki által elfogadott kritériumrendszere, legfeljebb nagyon általános definíciója. Ráadásul az, hogy valamely kritériumnak, elvárásnak megfelel-e egy adott politikai rendszer - és ha igen, milyen mértékben -, sok szempontból szintén szubjektív mérlegelés eredménye. (Ezért nincs például máig konszenzus arról, hogy mennyiben tekinthető parlamentárisnak a Horthy-korszak politikai rendszere.)
Mindezek előrebocsátásával, magam túl erős, sarkos és leegyszerűsítő állításnak tartom korunkban a parlamentarizmus válságáról beszélni - Európában és Magyarországon egyaránt. Ezzel együtt persze engem is aggodalommal töltenek el az elmúlt évek bizonyos eseményei, folyamatai, jelenségei az európai parlamentarizmussal, jogállamisággal, demokráciával kapcsolatban (számomra Európában e három fogalom szervesen összekapcsolódik, noha tudom, hogy léteznek félelnöki rendszerek is). Nem örülök a (főleg jobboldali) radikális populista pártok előretörésének, több helyütt kormánytényezővé válásának. Taszít az általuk képviselt stílus, szimbólumrendszer, és az olykor ijesztő politikai tartalom.
Tegyük persze hozzá, hogy felemelkedésükben komoly felelőssége van a hagyományos európai politikai elit képviselőinek, akik egyre inkább elidegenedtek a választóiktól, nem rezonáltak megfelelően az embereket foglalkoztató mindennapi problémákra. Különösen igaz ez a migránskrízis 2015-ös tetőzésekor tanúsí-
- 153/154 -
tott magatartásukra, amikor több meghatározó európai vezető viselkedett felelőtlenül, semmibe véve az emberek jogos igényét a biztonságra, megalapozott félelmeit a tömegével a kontinensre érkező, sok szempontból nagyon eltérő kultúrájú ember integrálását illetően. Ez a magatartás nagymértékben hozzájárult a radikális populista erők megerősödéséhez.
Minden aggasztó jel ellenére azonban - tudomásom szerint legalábbis - eddig az említett politikai pártok egyike sem kérdőjelezte meg a parlamentarizmus legfontosabb alapelemeit - kormányra kerülve sem. Mindegyik kiáll a demokratikus legitimáció, a parlamentnek felelős kormányzás és a parlamenti váltógazdálkodás érvényesülésének alapelve mellett.
Szintén optimizmusra ad okot, hogy az európai parlamentarizmus őshazájában, az Egyesült Királyságban a Brexit körül kibontakozó politikai válság időszakában is megmutatja életerejét a parlamentáris intézményrendszer. Sőt az idei év új fejleménye, hogy maga a névadó intézmény, a parlament vált a politikai rendszer önálló, meghatározó szereplőjévé, és amikor annak működését az új populista miniszterelnök példátlanul hosszú időre kísérelte meg felfüggesztetni, a Legfelsőbb Bíróság ezt egyhangú döntéssel akadályozta meg. Ezek a fejlemények egyben árnyalják a parlament és a kormány viszonyáról, valamint a hatalmi ágak elválasztásáról eddig hangoztatott kliséket Nagy- Britanniát illetően.
Ez ideig egyik radikális-populista erő sem tudott saját országában meghatározó kormányzati tényezővé válni, az e téren legtovább jutott olasz Liga és osztrák Szabadságpárt pedig nemrég vesztette el kormányzati szerepét. Franciaországban és Németországban a centrista politikai erők szükség esetén egymással összefogva akadályozzák meg ezen pártok hatalom közelébe jutását központi állami és regionális (tartományi) szinten egyaránt.
Magam konzervatív értékrendű emberként abban reménykedem, hogy a hagyományos európai konzervatív-kereszténydemokrata pártok tanulnak az elmúlt évek során elkövetett hibáikból, meghatározó politikusaik következetesebben képviselik az Adenauer, De Gaulle, Schuman, De Gasperi és Antall által fémjelzett konzervativizmus alapértékeit, viselkedéskultúráját, világos alternatívát nyújtva ezáltal mind a progresszív liberális, szocialista és zöld, mind pedig a jobboldali radikális-populista politikai erőkkel szemben.
A modern technika fejlődése, a digitalizáció, a közösségi portálok és internetes honlapok térhódítása egyszerre jelenthetnek veszélyt a parlamentarizmusra - és általában a demokráciára - az álhírek terjesztése, politikusokat lejárató kép- és hangfelvételek készítése (manipulálása), vagy éppen idegen országok választásokba történő beavatkozása révén, és segítséget a hiteles információk választókhoz történő eljuttatásához a sajtószabadság esetleges korlátozása esetén.
Kicsit részletesebben szólnék a magyarországi helyzetről. Ha egy mondatban kell válaszolni, akkor álláspontom szerint Magyarország továbbra is demokratikus jogállam, ahol érvényesülnek az alapvető emberi jogok, és működik a parlamentarizmus intézményrendszere. A 2011-ben elfogadott új Alaptörvény deklarálja, hogy "Magyarország független, demokratikus jogállam", benne az alapvető
- 154/155 -
emberi jogok rendkívül kiterjedt katalógusa szerepel (a régi alkotmányhoz képest sokkal előkelőbb helyen), a kormány és a Fidesz meghatározó politikusai folyamatosan hangoztatták-hangoztatják a jogállam iránti elkötelezettségüket (legintenzívebben az Alaptörvény vitája során), évente konferenciával ünneplik az Emberi Jogok Világnapját. A valóságban azonban az elmúlt évek során számos anomália volt megfigyelhető e téren.
Magam a 2010 utáni időszakban a jogállamiság, a parlamentarizmus legsúlyosabb és lényegében folyamatos megsértésének a jogalkotás módját tartom. Különösen szomorú ez annak tükrében, hogy az Országgyűlés már 2010-ben elfogadott egy példaszerű jogalkotási törvényt. Csak éppen ezt a törvényt igen gyakran nem tartották be, és ugyanez igaz a házszabályra is.
A kormányzat képviselői rendszeresen elmulasztották az előírt egyeztetési eljárásokat, továbbá gyakran nem készítettek előzetes hatásvizsgálatot, vagy csak formálisan tették ezt meg. Rendkívül kiszámíthatatlan és hektikus volt a jogalkotás, különösen 2010 és 2014 között gyakran kellett az előkészítetlenül a ház elé vitt és rohamtempóban elfogadott törvényeket utóbb módosítani. Ez az eljárás az egész jogrendszert nagyon instabillá és kiszámíthatatlanná tette, és számos befektetőt elriasztott.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
