A hatályos Ptk., születése közismert történelmi körülményeinek köszönhetően, mostohán bánik a dologi jogokkal. Ezért az új Polgári Törvénykönyv egyik célja volt, hogy a dologi jogok a jelentőségüknek megfelelő szabályozást kapjanak. Ez a célkitűzés úgy valósult meg, hogy az IRM Javaslat2 szerint az új Ptk. egy önálló könyvet szentel a dologi jog számára, amely magában foglalja a birtok, a tulajdonjog és a korlátolt dologi jogok szabályait. A másik alapvető szerkezeti változás, hogy a zálogjog szabályozására is a dologi jogi könyvben kerül sor. Ez egyrészt növeli a Dologi Jogi Könyv súlyát, másrészt pedig egyértelmű állásfoglalást jelent a zálogjog dologi jogi természete mellett.
A hagyomány és megújítás kettőssége a dologi jogok körében úgy érvényesül, hogy, miközben a dologi jogok szabályozása lényegesen kiterjedtebb a hatályosnál, és számos fontos változás is történt, összességében mégsem alapvető koncepcionális újításokról, hanem inkább a hatályos jog egyfajta konszolidálásáról beszélhetünk. Így természetesen az IRM Javaslatban is érvényesülnek a dologi jogok klasszikus alapelvei: a dologi jogok zártkörűsége, az, hogy a dolog jogok tartalmát törvény határozza meg, méghozzá kógens módon, és hogy a dologi jogok, mind a pozitív, mind pedig a negatív jogvédelmi jogosultságok, abszolút szerkezetűek.
A zálogjoggal kapcsolatban a kodifikáció során vita bontakozott ki arról, hogy az új Ptk. miként viszonyuljon az úgynevezett fiduciárius biztosítékokhoz, azaz a biztosítéki célú tulajdon-átruházáshoz, engedményezéshez és vételi jog alapításhoz.3 Ezekben az ügyletekben a hitelező, a zálogjogtól mint klasszikus dologi biztosítéktól eltérően, nem korlátolt dologi jogot, hanem a fedezetül szolgáló vagyontárgy tulajdonjogát (immateriális vagyontárgyak esetében a jogosulti pozíciót), illetve az erre vonatkozó opciós jogot szerzi meg biztosítékul, és e biztosítéki célra tekintettel, az adós és a hitelező közötti belső jogviszonyban, szerződéses szabályok korlátozzák, hogy a hitelező miként élhet az elvileg korlátlan tulajdonjogból fakadó jogosítványaival. "A fiduciárius ügylet kétirányú jogi helyzetet teremt: másokkal szemben, kifelé ható viszonyban megadja az átruházott joggal járó teljes hatalmat, az átruházóval szemben azonban (befelé) a jogszerző felelősséget vállal arra, hogy hatalmát csak bizonyos módon fogja gyakorolni."4 Azaz "az, amit ő (formai) jogosultsága alapján megtehet, nem vág egybe azzal, amit neki a fiduciánshoz fűződő (belső) viszonyában megtennie szabad."5
Miért kötnek a felek ilyen ügyleteket? Amennyire ez megállapítható, a fiduciárius biztosítéki ügyletek mögött általában két törekvés húzódik meg. Egyrészt, a felek el akarják kerülni a zálogjog alapításával együtt járó eljárást és költséget (tipikusan ez a helyzet például a gépjármű-finanszírozás területén, ahol általánosan elterjedt a zálogjog helyett a vételi jog alkalmazása), másrészt pedig a hitelező erősebb pozícióba kíván jutni, mint amilyent a zálogjog biztosítana számára, a lehető legerősebb dologi jog, a tulajdon megszerzésével követelését végrehajtási és felszámolási eljáráson kívül, könnyen és gyorsan kívánja érvényesíteni. A következőkben azt vizsgáljuk meg, hogy mi a probléma az ilyen megoldásokkal, miért kell a kodifikációnak valamilyen módon kezelnie ezt a jelenséget, és az IRM Javaslat által kínált megoldás mennyire kielégítő.
A zálogjog mint korlátolt dologi jog kialakulása történeti fejlődés eredménye. A hitelezési biztosítékok jogának fejlődésében két ellentétes irányú törekvés tükröződik. A hitelezők igyekeztek a biztosítékul szolgáló vagyontárgyakat minél teljesebb mértékben lekötni maguk számára, azaz ideiglenesen megszerezni azok birtokát és tulajdonjogát. Az adósok pedig, jogi pozíciójuk erősítése és a vagyontárgy gazdasági hasznosításának biztosítása érdekében, a tulajdonjog és a birtok megőrzésére törekedtek. "A biztosítékadás legkezdetlegesebb formája a fiducia cum creditore volt."6 Innen jutottunk el - részben éppen a biztosítéki tulajdonátruházás problémáira adott válaszként - a zálogjoghoz mint korlátolt dologi joghoz, amely a két szembenálló érdeket kiegyenlíti úgy, hogy a hitelező számára hatásos biztosítékot nyújt, ugyanakkor nem fosztja meg az adóst a tulajdonjogától, és harmadik személyek, így különösen az adós többi hitelezői számára is megfelelő jogbiztonságot nyújt. Kérdés, hogy a jog mennyiben engedje a zálogjog mellett egyéb, fiduciárius természetű dologi biztosítékok érvényesülését.
A dologi jogok létesítésének, illetve átruházásának mindig van valamilyen jogi célja, jogcíme, és jogunkban a származékos tulajdonszerzés jogcímes ügylet, tehát feltétele az érvényes jogcím léte. Egy tulajdon-átruházásnak lehet sokféle jogcíme, és a jogcím választása és tartalmának meghatározása tekintetében a szerződési szabadság érvényesül. Vajon azonban azt jelenti-e ez, hogy bármilyen jogcím elfogadható? A tulajdonszerzés tipikus jogcímei, mint például az adásvétel, az ajándékozás, a csere között nincs eltérés abban, hogy a tulajdonjog megszerzője teljes terjedelmében és véglegesen megszerzi a tulajdonjogi jogosultságokat, azokkal - az általános törvényi keretek között - tetszése szerint élhet. A fiduciárius biztosítékok esetén azonban, amint erre már fentebb is utaltunk, a jogszerzés célhoz kötött, és ennek megfelelően időben és tartalmában egyaránt korlátozott. A jogi helyzet megkettőződik, mert dologi jogi szempontból teljes jogszerzés történik, a szerzőt azonban joggyakorlásában korlátozza az átruházóval kötött szerződése, amely szerint a tulajdonátruházás csak időleges, és a tulajdonosi jogosítványokkal kizárólag meghatározott feltételek bekövetkezése esetén és meghatározott módon lehet élni. A biztosított felet tehát a dologi jog alapján teljes mértékben megilletik a tulajdonból fakadó jogok, a jogcímet keletkeztető kötelmi jogi megállapodás alapján viszont a tulajdonjogát kizárólag követelése biztosítékaként használhatja.
Dologi jogi rendszerünk a tulajdonjog egységes felfogásán alapul, amely egyfelől osztatlan tulajdonjogot, másfelől pedig a törvény által nevesített korlátolt dologi jogokat ismeri el. A fiduciárius biztosítékok léte ezzel nincs összhangban, kötelmi jogi eszközökkel való támadást jelent e rendszer ellen, a jogi és a gazdasági tulajdon szétválását, megkettőződését eredményezi, méghozzá anélkül, hogy a tényleges tulajdonjogi helyzetről harmadik személyek tudomást szerezhetnének. A biztosítéki tulajdon a tulajdonos vagyoni helyzetéről hamis képet ad, hiszen egyrészt a birtokos nem tulajdonos, másrészt pedig a tulajdonos nem egyezik a gazdasági értelemben vett tulajdonossal, lehet, hogy e vagyontárgy mögött (már) nincs semmilyen követelés, vagy csak jelentéktelen mértékű követelés áll fenn, és ezért egyik pillanatról a másikra lényeges változás állhat be a látszólagos vagyonában, hiszen anélkül meg kell válnia e vagyontárgytól, hogy azzal arányos ellenértékben részesülne.7 A fiduciárius biztosítékok következtében kialakuló kettős jogi helyzet és a publikusság hiánya nyilvánvalóan ellenkezik a dologi jogok egyértelműségére és átláthatóságára vonatkozó követelménnyel, és a visszaélések lehetőségét növeli. A fiduciárius biztosítékokra is igaz Harmathy megállapítása: "a Treuhand alkalmazásánál mindig fennáll a jogszabály megkerülésének, tilalmak kijátszásának veszélye."8 A fiduciárius biztosítékok jogi megítélésével kapcsolatos bizonytalanságot fokozza az a körülmény, hogy a magyar jogban általában sem tisztázott a bizalmi ügyletek jogi természete, és ezek alkalmazására csak igen szűk körben kerül sor.
Ezek az ügyletek a kógens zálogjogi és csődjogi szabályok megkerülésére irányulnak. Amint korábban erre is utaltunk, a fiduciárius biztosítékot alkalmazó hitelezők törekvése általában arra irányul, hogy olyan kielégítési jogot teremtsenek maguk számára, amely megelőzi a többi hitelezőt, beleértve a zálogjogos hitelezőket is. Míg a zálogjog által biztosított elsőbbségi kielégítési jog gyakorlásának kereteit a polgári anyagi jog, a végrehajtási és a csődjog részletesen szabályozza, a tulajdonjog megszerzése révén elért szuperprioritás a végrehajtási, illetve felszámolási eljárás szabályainak megkerülését és a fedezet többi hitelező elől való elvonását jelenti. Az ilyen megoldásokat ráadásul a gyakorlatban elsősorban kiszolgáltatott helyzetben lévő adósokkal szemben alkalmazzák. A jogcímet meghatározó biztosítéki szerződés9, amely a dologi jog kötelmi természetű korlátozását hivatott szolgálni, a Ptk.-ban nem nevesített szerződés, és hiányoznak vele kapcsolatban azok a követelmények, amelyek kiegyensúlyozott helyzetet teremtenének az adós és a hitelező között. A gyakorlatban ezek a megállapodások jellemzően igen nagyvonalúak a hitelező javára, és ezáltal tovább növelik az adós kiszolgáltatottságát. Mindezek együttesen nyilvánvalóan sérülékennyé teszik az ilyen ügyleteket. A vonatkozó bírói gyakorlatból is az állapítható meg, hogy ezeknek az ügyleteknek a megítélése igen bizonytalan és változó. Az így kialakult helyzet egyértelműen hátrányos a jogbiztonság szempontjából.
Az előzőekben vázolt körülmények miatt fontos kodifikációs kérdés, hogy miként viszonyuljon a jogalkotó az ilyen ügyletekhez. Ennek során az egyik alapvető szempont annak vizsgálata, hogy a fiduciárius biztosítékok léte hogyan befolyásolja a zálogjoggal kapcsolatos kodifikációs célkitűzések megvalósulását. A zálogjogi kodifikáció alapvető célja volt a zálogjog és a jogbiztonság együttes erősítése úgy, hogy hatékony biztosíték álljon a hitelezők rendelkezésére, egyúttal azonban megfelelő védelemben részesüljenek az adós valamint az adós többi hitelezőjének az érdekei is. A Szakértői Javaslat10 arra az álláspontra helyezkedett, hogy - a zálogjogi szabályozás korszerűsítésére is tekintettel - nincsenek olyan legitim érdekek, amelyek indokolnák alternatív dologi biztosítékok elérhetővé tételét; jogalkotói szempontból a fiduciárius biztosítéki megállapodások alkalmazása indokolatlan és a kodifikáció célkitűzéseit veszélyezteti. A Szakértői Javaslat ezért szembeszállt a fiduciárius biztosítéki megoldásokkal, és egyetlen legitim dologi biztosítékként monopóliumot kívánt biztosítani a zálogjog számára.
E jogalkotói célkitűzés elvileg többféle úton megvalósítható: talán a leginkább bevett eszköz a tiltás, ezt alkalmazza például az új holland Ptk. Emellett kínálkozik a fiduciárius ügyletek szabályozása oly módon, hogy kiküszöbölje ezen ügyletek hátrányait és érvényesítse a zálogjog kapcsán elfogadott és általános érvényesülést kívánó elveket. Ennek is van két alváltozata: számos országban a tipikus biztosítéki ügyletek szabályozásával valósítják meg e célkitűzést, az USA államaiban lényegében egységesen alkalmazott kereskedelmi törvénykönyv11 pedig - egy funkcionális biztosítéki jog fogalmat alkalmazva - felülírja az egyes nevesített és innominát biztosítéki ügyleteket és egységes követelményeket fogalmaz meg ezekre. Ez utóbbi megoldáshoz áll közel a biztosítéki ügyletek törvényi átminősítése zálogszerződéssé, amely szintén biztosítja, hogy az ilyen szerződések csak a jogalkotó által elfogadható tartalommal érvényesülhessenek. Végül persze rendelkezésre áll a jogalkotó számára az a lehetőség is, hogy nem vesz tudomást a problémáról. Németországban a jogalkotó csupán kis mértékben avatkozott be a hitelbiztosítéki jog fejlődésébe, és alapvetően a bírói gyakorlat alakította ki, több évtized alatt, a fiduciárius biztosítéki ügyletek jogi feltételrendszerét.
A Szakértői Javaslat a fiduciárius biztosítéki megállapodások zálogszerződéssé való átminősítését választotta.12 E választás egyrészt egyértelmű állásfoglalás amellett, hogy e kérdés jogalkotói állásfoglalást igényel, ugyanakkor, számos egyeztetést követően, elvetette mind az egyszerű tiltást, mind pedig azt, hogy az egyes fiduciárius biztosítékokat a zálogjognak megfelelő tartalommal szabályozza. Ez utóbbi választás elsődleges oka az volt, hogy öncélúnak tűnt volna egy olyan jogalkotás, amely különböző nevek alatt lényegében azonos tartalmú jogintézményeket szabályoz. E jogalkotás célszerűtlensége következik abból is, hogy a fiduciárius megoldások iránti érdeklődést elsősorban a zálogjog kötelező szabályainak megkerülése motiválja, tehát a zálogjog szabályainak kiterjesztése ezekre az ügyletekre eleve életképtelen jogintézmények kreálását eredményezné. Emellett, amint azt az IRM Javaslat megoldásának vizsgálatakor látni fogjuk, ezeknek az ügyleteknek a természete sokszor nem is igazán engedi a zálogjogban kifejlődött követelmények (a nyilvánosság biztosítása, a kielégítési jog érvényesítésének szabályozott rendje, az elszámolási kötelezettség előírása stb.) érvényesítését.
Az IRM Javaslat nem vette át a Szakértői Javaslat megoldását, meg sem kísérli általános jelleggel kezelni e problémát, viszont kifejezetten szabályoz néhány fiduciárius jellegű biztosítéki ügyletet. Megítélésem szerint a kérdés általános jellegű kezelésének elmulasztása - hacsak a bíróságok nem alakítják ki az ilyen ügyletek átgondolt és következetesen érvényesülő értékelési szempontjait - továbbra is fenntartja az ezen a téren fennálló jogbizonytalanságot és az adósok kiszolgáltatottságát. Az egyes ügyletek konkrét szabályozása pedig szintén nem eredményez kielégítő megoldást. Az IRM Javaslat szerinti kodifikáció semmilyen visszatartó hatást nem gyakorolna a zálogjogi szabályok megkerülésére irányuló megoldásokkal szemben, inkább bátorítaná a nem szabályozott alternatív dologi biztosítékok létrehozására irányuló törekvéseket. Az alternatív megoldásokhoz vezető kapuk kinyitása azzal a veszéllyel is járna, hogy súlytalanná válik az egyetlen átfogóan szabályozott dologi biztosíték, a zálogjog intézménye, és ezzel meghiúsul a zálogjogi kodifikáció elsődleges célja.
Vannak olyan, a törvényben nevesített, vagy egyébként széles körben alkalmazott ügyletek, amelyek fiduciárius természetűek. Idetartozik pl. a tulajdonjog-fenntartás klasszikus intézménye, az ehhez polgári jogi szempontból számos hasonlóságot mutató lízing és a faktoring is, amelynek lényegét a biztosítéki célú engedményezés mellett történő finanszírozás jelenti.13 A Szakértői Javaslat, az előzőekben írt megfontolásokra tekintettel, nem tartalmazott szabályozást ezekre az ügyletekre. A lízing és a faktoring elhagyását a Szakértői Javaslat azzal is indokolta, hogy ezek az ügyletek - bár gazdasági jelentőségük nem vitatható - polgári jogi szempontból nem igazán alkalmasak arra, hogy önálló szerződéstípusokként kerüljenek kodifikálásra. Ezek olyan ügyletek, amelyek - a felek igényei szerint változó mértékben - többféle kodifikált szerződéstípus kombinációjaként jönnek létre. A Szakértői Javaslat ezért, az ezeket az ügyleteket alkotó szerződéstípusok szabályainak kialakítása során igyekezett tekintettel lenni az ezekből fakadó követelményekre (pl. a lízing tekintetében a szavatossági szabályoknál, a faktoring tekintetében pedig az engedményezés szabályainál). Az IRM Javaslat, az érintett üzleti területek igényeinek megfelelően, ezeket az ügyleteket önálló szerződéstípusként felvette a Kötelmi Jogi Könyvbe.14 Itt most nincs mód e szabályozások elemzésére, majd a gyakorlat fogja megmutatni, hogy mennyiben képesek ténylegesen hozzájárulni ezeknek az üzleti tevékenységeknek az erősítéséhez. Az itt vizsgált probléma szempontjából viszont fontos megállapítani, hogy az IRM Javaslat nem kezeli az ezekben az ügyletekben lévő fiduciárius elemeket, márpedig kodifikációs szempontból fontos követelmény, hogy ha ezek az ügyletek szabályozásra kerülnek, akkor abban megfelelően érvényesüljenek a jogbiztonság és az adósvédelem szempontjai is. Így különösen, nincs előrelépés abban a tekintetben, hogy kötelezően publikussá váljanak azok az információk, amelyek kifejezésre juttatnák azt, hogy a dolog birtoklója nem annak tulajdonosa, a tulajdonos tulajdonjoga viszont meg van terhelve a másik fél (vevő, lízingbe vevő stb.) tulajdoni várományával.
Az IRM Javaslat a bizalmi ügyletek közül az önálló zálogjogot jelentősen megújult tartalommal, a biztosítéki célú vételi jogot pedig új jogintézményként szabályozza. Az olyan klasszikus fiduciárius ügyletekkel, mint a biztosítéki célú engedményezéssel és tulajdonátruházással nem foglalkozik. A következőkben az IRM Javaslatnak e két biztosítéki ügylettípusra vonatkozó szabályozását tekintjük át.
Kodifikációs kérdőjelek
A zálogjog biztosítéki természetéből következő - és az adósvédelem szempontjából alapvető - sajátossága annak járulékossága, amely a törvény erejénél fogva automatikusan biztosítja azt, hogy a zálogjogból fakadó kielégítési jog terjedelme mindenkor a biztosított követeléshez igazodjon. Az 1996. évi zálogjogi novella által meghonosított önálló zálogjog idegen a zálogjog járulékos felfogásától. Az önálló zálogjog nem csupán a biztosított követeléstől független, hanem abban az értelemben is absztrakt, hogy létrejöveteléhez nincs szükség azt megalapozó jogcímre. Az önálló zálogjog absztraktsága ellentétes a polgári jogunkban - a jogbiztonság védelmében - következetesen érvényesülő jogcímesség követelményével, amely egyébként az új Polgári Törvénykönyvben is fennmarad.15 Ezen ellentmondások miatt, az önálló zálogjog bevezetésétől fogva alapvető kérdések vitatottak voltak: Az önálló zálogjog absztrakt vagyoni jogosultság vagy dologi biztosíték? Miként egyeztethető össze az önálló zálogjog biztosítéki funkciója és nem-járulékos természete?
Úgy gondolom, a fent jelzett jogbizonytalanság és a gazdasági szereplők érdeklődésének hiánya az alapvető oka annak, hogy a novellát követő első öt évben az önálló zálogjog alkalmazására csak elvétve került sor. Ebben változás a Jht. 2001. évi módosításával következett be, amely a jelzáloghiteleket nyújtó hitelintézetek refinanszírozásának egyik fő eszközeként a refinanszírozott követelés illetve az önálló zálogjog átruházását írta elő.16 Már ekkor sem volt azonban világos, és ma sem érthető, hogy e konstrukció bevezetésének mi volt a célja, miért nem az a klasszikus - és további jogi szabályozást nem igénylő - megoldás került alkalmazásra, hogy a lakossági hitelnyújtást végző bank zálogjogot alapít az őt refinanszírozó jelzálog-hitelintézet javára az ügyfelekkel szemben fennálló, ingatlan jelzálogjoggal biztosított követelésein. Ettől kezdve a lakossági jelzáloghitelezésben az önálló zálogjog jelentős szerepet játszik, tudomásom szerint azonban, ezen túl, az üzleti élet finanszírozási gyakorlatában a szerepe továbbra is elhanyagolható.
Az önálló zálogjog, a biztosítéki tulajdon-átruházáshoz hasonlóan fiduciárius ügylet, amelyben a jogi helyzet - a fiduciárius ügyletekben szokásos módon - megkettőződik: egyfelől fennáll egy publikus absztrakt kielégítési jog, másfelől pedig a felek közötti jogviszonyban kötelmi jelleggel korlátozva van e kielégítési jog gyakorlása. A Szakértői Javaslat az önálló zálogjogot - annak absztrakt és fiduciárius természetéből fakadó jogbizonytalanság elkerülése és a zálogjog járulékosságának védelme érdekében - eltörölte volna, az IRM Javaslat azonban, lényeges módosításokkal, de fenntartja azt. A zálogjogi szabályozás terén érvényesülő szerkesztési elvtől eltérően, az önálló zálogjog speciális szabályai nincsenek integrálva az általános szabályokba, hanem egy önálló címet alkotnak.17 Emiatt viszont szükségessé vált egy külön utaló szabály alkalmazása, amely szerint az önálló zálogjogra, a külön címben írt speciális szabályokon túl, a zálogjog általános szabályai alkalmazandóak, amennyiben "a biztosított követelés fennállásától való függetlenségből más nem következik".18 Úgy gondolom, a dologi jogok körében különösen aggályos az ilyen kodifikációs megoldás, nem minden esetben lehet egyértelműen eldönteni, hogy a járulékos zálogjog mely szabályai irányadóak az önálló zálogjogra. Annak kérdésnek az eldöntését, hogy egy adott szabály alkalmazandó-e, tovább nehezíti az a kérdés, hogy ebből a szempontból mennyire kell "a biztosított követelés fennállásától való függetlenség" mellett figyelembe venni az IRM Javaslat által kreált, ezzel tartalmában ellentétes, de az önálló zálogjognak immár lényeges részét képező szerződéses járulékosságot is (lásd alább).
Az önálló zálogjog szerepe
Az IRM Javaslat fenntartja az önálló zálogjogot, de szűkíti lehetséges alkalmazásának körét: ilyen zálogjogot csak jelzálogként lehet alapítani, és tárgya csak ingatlan lehet. Erre vonatkozó indokolás hiányában nem világos, hogy - ha az IRM Javaslat nem tartotta megalapozottnak az önálló zálogjoggal szembeni aggályokat, és ezért fenntartotta azt - mi teszi szükségessé ezt a korlátozást, miért nem alkalmazható az ingatlan jelzálog körén kívül is (hacsak az önálló zálogjog nem kizárólag az ennek érdekében erőteljesen fellépő ingatlan finanszírozást és refinanszírozást végző jelzálogbankok kedvére került be az IRM Javaslatba; akiknek a tevékenységében egyébként nincs semmi olyan sajátosság, amely objektíven az önálló zálogjogot igényelné).
Az önálló zálogjog bejegyzésekor az ingatlan-nyilvántartásban nem kell feltüntetni a biztosított követelést, de viszont úgy tűnik, meg kell jelölni azt az összeget, amelynek erejéig a kielégítési jog gyakorolható.19 Az önálló zálogjog tehát jellegét tekintve egy keretbiztosítéki zálogjog, amely a biztosított követelést nem tartalmazza, de meghatározza a kielégítési jog felső határát. Ezt a szabályt a járulékos zálogjog megfelelő szabályaival összevetve azt látjuk, hogy az IRM Javaslat általános jelleggel lehetővé teszi egyrészt a biztosított követelés körülírással való meghatározását (ez a körülírás lehet annyira általános, hogy magában foglalhatja akár az adós és a hitelező közötti összes követelést is), másrészt pedig keretösszeg kikötését (fogyasztói ügyletek esetén ez utóbbi kötelező).20 A feleknek tehát a járulékos zálogjog esetén széles körű választási lehetőségük van abban a tekintetben, hogy milyen módon, mennyire specifikusan kívánják a biztosított követelést meghatározni, és hogy kívánják-e keretösszeg előírásával a kielégítési jog terjedelmét korlátozni. Ezek a lehetőségek, a zálogjog járulékosságának fenntartása mellett, igen nagyfokú rugalmasságot biztosítanak a különböző finanszírozási formák kialakítására, beleértve azt a lehetőséget is, hogy a biztosított követelés a zálogjog fennállása alatt változzék. Kérdés, mi az a többlet, amit az önálló zálogjog tud nyújtani, és ami elfogadható módon indokolja a zálogjog járulékosságának feladását. Nem látszik az a cél, amelynek elérését az önálló zálogjog szolgálja és amely miatt a jogalkotó felvállalja az önálló zálogjogból fakadó problémákat.
Szerződéses járulékosság?
Az IRM Javaslat állást foglal amellett, hogy az önálló zálogjog nem egy absztrakt jogosultság, hanem biztosíték. Az önálló zálogjog nem-járulékos jellege és a biztosítéki funkció azonban ellentmond egymásnak; az IRM Javaslat ennek az ellentmondásnak az áthidalására bevezeti az úgynevezett biztosítéki szerződést.21 E szerződés nem váltja fel a zálogszerződést, az önálló zálogjog megalapítása is zálogszerződés alapján történik, de a zálogszerződésen felül biztosítéki szerződést is kell kötni. A biztosítéki szerződés egy új szerződéstípus, amelynek jogi természete azonban közel sem egyértelmű. Szabályozására nem a kötelmi jogban, hanem a Dologi Jogi Könyvben kerül sor (miközben az IRM Javaslat, az egyes szerződések körében tartalmaz egy új 7. Címet, amely a "Biztosítéki szerződések" elnevezést viseli). Ugyanakkor az IRM Javaslat azon túl, hogy meghatározza minimális tartalmi elemeit, nem sokat mond a biztosítéki szerződésről, és úgy tűnik, hogy a szerződési szabadságot széles körben engedi érvényesülni, ami viszont ellentmond a dologi jogok terén érvényesülő kógens szabályozás elvének.
A fiduciárius-probléma szempontjából vizsgálva, az IRM Javaslat az ún. szerződéses járulékosság bevezetésével tulajdonképpen törvényi erőre emeli az önálló zálogjognak azt a sajátosságát, hogy a jogi helyzet kettéválik egy meghatározott összegű, publikus, absztrakt kielégítési jogra és az e jog érvényesítésének tényleges feltételeit meghatározó nem publikus belső jogviszonyra. A biztosítéki szerződésben meg kell határozni a biztosított követelést, a zálogjogból fakadó kielégítési jog mértékét és a zálogjog érvényesítésének feltételeit, azaz mindazokat a tartalmi elemeket, amelyeket a járulékos zálogjog esetén a zálogszerződés vagy maga a törvény határoz meg. Közel sem egyértelmű, hogy a biztosítéki szerződés csupán egy kötelmi jogi korlátot eredményez-e, vagy pedig a benne foglalt feltételek a zálogjog mint dologi jog tartalmává válnak, azaz effektív felülírja az önálló zálogjogból elvileg fakadó absztrakt kielégítési jogot. Ez utóbbi értelmezést erősíti az IRM Javaslatnak a biztosítéki szerződéssel kapcsolatos másik lényeges szabálya, amely szerint a zálogkötelezett a mindenkori zálogjogosulttal szemben hivatkozhat a biztosítéki szerződésben foglalt feltételekre.22 Az IRM Javaslat ezáltal a biztosítéki szerződés kikötéseit abszolút, dologi hatállyal ruházza fel. Miben áll ezek után az önálló zálogjognak az az alapvető sajátossága, hogy a tárgyát a biztosított követelés fennállásától függetlenül terheli?23
Átruházható-e az önálló zálogjog?
Míg a járulékos zálogjog, éppen járulékosságából fakadóan, csak a követeléssel együtt ruházható át, és a követelés átruházásával a zálogjog is átszáll, az önálló zálogjog lényeges sajátossága, hogy a biztosított követeléstől függetlenül átruházható.24 A hatályos törvény szerint az önálló zálogjog átruházhatóságának az értelmét a - váltójogból ismert - kifogáskorlátozás adja, amelyre tekintettel az önálló zálogjog az átruházás következtében absztrakt kielégítési joggá változik, az eredeti felek belső jogviszonyában érvényesülő korlátok az önálló zálogjog megszerzőjével szemben nem érvényesülnek.25 Az önálló zálogjog kifogáskorlátozással való átruházhatósága az önálló zálogjogot forgalomképes vagyoni joggá teszi, ami előnyös a zálogjogosult számára, de ellenkezik a zálogjog biztosítéki természetével, és az adóst a kétszeres fizetés kockázatának teszi ki. A zálogjog biztosítékként való kezelése szükségképpen együtt jár a kifogáskorlátozás elvetésével, és az IRM Javaslat, ennek megfelelően, a biztosítéki szerződés kikötéseit abszolút, dolgi hatállyal ruházza fel. Ez a változtatás azonban lényegében felszámolja az önálló zálogjog forgalomképességét, illetve megkérdőjelezi az átruházhatóság értelmét. Miért jó vajon egy harmadik személynek a zálogjogot önmagában, a biztosított követelés nélkül megszereznie, ha az biztosítékul szolgál, és annak alapján kielégítést csak a biztosítéki szerződésben meghatározott célból és az ott rögzített feltételek szerint lehet keresni? Ilyen körülmények között az átruházásnak csak a biztosítéki szerződés módosítása esetén van értelme. A biztosítéki szerződés módosítása viszont a zálogkötelezett közreműködését is igényli. A zálogjogosult tehát egyoldalúan nem képes a zálogjogot a biztosított követelés nélkül átruházni. A zálogkötelezett együttműködése esetén viszont a járulékos zálogjog is módot biztosít a zálogjogban való jogutódlásra, elsősorban a biztosított követelést meghatározó szerződés módosítása, illetve a ranghely-fenntartás és ranghellyel való rendelkezés révén.
Önálló vagy járulékos?
Az IRM Javaslat a biztosítéki szerződés bevezetésével méltányolható lépést tesz az önálló zálogjog eredeti fiduciárius természetéből fakadó jogbizonytalanság, illetve adósi kiszolgáltatottság felszámolása érdekében. Az IRM Javaslat által bevezetett szerződéses járulékosság azonban "fából vaskarikának" tűnik. Ha a biztosítéki szerződés kikötései a zálogjog mint dologi jog tartalmát képezik és abszolút hatályuk van, akkor az önálló zálogjog valójában nem önálló, hanem járulékos zálogjog, ebből eredően az IRM Javaslat szerinti szabályozásban az önálló zálogjog tartalma és jogi természete áttekinthetetlen és ellentmondásos. Az pedig, hogy nem ismertek e zálogjog feltételei, összeegyeztethetetlen a dologi jogok terén általánosan érvényesülő normativitás és publikusság követelményével. A zálogjog önállóságának és biztosítéki természetének egyidejű biztosítása alig megoldható jogalkotói feladat, a két ellentétes szempont összeegyeztetésére irányuló kísérlet nem tűnik sikeresnek. Továbbra sem látható, hogy létezik olyan reális jogalkalmazói igény, amely indokolja az önálló zálogjog létét; nem világos, hogy mik azok a jogalkotói szempontok, vagy legitim jogalkalmazói igények, amelyek - a dologi jogok körében érvényesülő egyértelműség követelményével szemben - a jogi helyzet ilyen megcsavarását indokolttá teszik.
Az új biztosíték funkciója
Az IRM Javaslatban szabályozott másik fiduciárius biztosíték a biztosítéki célú vételi jog.26 E jogintézménnyel kapcsolatban az indokolás kifejezésre juttatja a jogalkotói szándékot: az IRM Javaslat ezt a biztosítékot - a kialakult gyakorlatot rögzítve és egyúttal adósvédelmi szabályokkal kiegészítve - a zálogjog alternatívájaként kínálja.27 Az indokolás szerint a kialakult gyakorlattal kapcsolatban a jogalkotónak a törvényi legitimálás mellett nem lett volna más választási lehetősége, mint a hallgatás vagy a tiltás, de ezek egyike sem jó megoldás. Korábban említettem, hogy a Szakértői Javaslat mérlegelte a fiduciárius ügyletek jogalkotói kezelésének lehetséges alternatíváit, és ezek között szerepelt az egyes fiduciárius ügyletek szabályozása valamint az ezzel kapcsolatos nehézségek is. Az IRM Javaslat által választott megoldás tehát elvileg valóban egy lehetséges szabályozási út. Csak olyan ügyletek szabályozásának van azonban értelme, amelyek fenntartása, jogalkotói megerősítése indokolt (ilyen lehet például a tulajdonjog-fenntartás, amely jogunknak és sok más jognak is hagyományosan részét képezi, de amellyel kapcsolatban a fiduciárius elemek szabályozására nem került sor), és akkor, ha a szabályozással megfelelően kezelhetők a fiduciárius jellegből fakadó problémák.
Úgy gondolom, a jogalkotónak az lett volna a feladata, hogy megvizsgálja azokat az indítékokat, amelyek miatt a vételi jogot - annak ellenére, hogy az alapvetően nem biztosíték, és alkalmazásának a hitelező szempontjából is számos problémája van - gyakorlatban egyes területeken a zálogjog helyett, illetve mellett alkalmazzák. Egy ilyen vizsgálatnak feltehetően az lett volna az eredménye, hogy a vételi jog alkalmazásának okai kétfélék. Az egyik csoportba azok az okok tartoznak, amelyek a zálogjogi szabályozás hibáiból (pl. a zálogjog alapításának nehézkessége és költségessége) fakadnak; ennyiben tehát a vételi jog alkalmazása a zálogjogi szabályozás kritikájaként értékelhető. A másik csoportba tartozó okok pedig a jogkerülés és az illetéktelen előnyszerzés kategóriájába sorolhatók. Az első csoportba tartozó okokat a zálogjogi szabályozás során meg kell (kellett volna) szüntetni, így különösen az ingó jelzálogjog alapítását lényegesen egyszerűbbé kellett volna tenni, a második csoportba tartozó törekvéseknek viszont nem lenne szabad helyt adni. Úgy tűnik azonban, hogy a jogalkotó ezt a vizsgálatot nem végezte el, ezért nem világos, hogy milyen okból kíván alternatívát biztosítani: csupán a változatosság kedvéért, vagy pedig van olyan méltányolható jogalkalmazói igény, amelynek a kielégítésére a zálogjog még korszerűsített szabályozás mellett sem alkalmas, a vételi jog viszont igen. Ennek hiányában továbbra sincs valódi magyarázat arra, hogy mi teszi szükségessé ezt az új biztosítékfajtát. A jogalkotói célnak és az intézmény rendeltetésének az ismerete jelentős mértékben segíthetné az értelmezési kérdések megválaszolását is, ennek hiányában viszont sokszor csak találgathatunk. Értelmezési bizonytalanság forrása az is, hogy e biztosíték szabályozására nem a zálogjog, és nem is az adásvétel különös nemei, hanem a biztosítéki szerződések (nem tévesztendő össze az önálló zálogjognál szereplő biztosítéki szerződéssel!) körében, a kezesség és a garanciavállalás mellett került sor, méghozzá anélkül, hogy az IRM Javaslat akár a zálogjog, akár a vételi jog szabályait felhívná e szerződéstípus háttereként.
A vételi jog bejegyzése
A jogalkotó - építve a bírói gyakorlatra - szemmel láthatólag törekedett a bizalmi ügyletek két alapvető problémájának, a publicitás és az elszámolási kötelezettség hiányának a kezelésére. A vételi jog publicitását szándékozik biztosítani az az előírás, amely szerint a vételi jog érvényességének feltétele, hogy sor kerüljön a bejegyzésére. Úgy gondolom azonban, hogy ezzel az előírással kapcsolatban néhány kérdés nincs végiggondolva. A zálogjog és az egyéb dologi jogok bejegyzésére vonatkozó követelmény e jogok abszolút hatályából következik: a dologi jogok elkerülhetetlenül kizárják, illetve korlátozzák harmadik személyek jogszerzését. A vételi jog azonban, mind a hatályos jogban, mind pedig az IRM Javaslat szerint relatív hatályú kötelmi jogosultság, és a biztosítéki célú vételi jog is a kötelmi jogok körében nyer szabályozást. A kötelmi jogokkal kapcsolatban viszont nem vetődik fel a publicitás követelménye, és vételi jog esetén a publikusság hiánya azért sem okoz problémát, mert - a biztosítéki célú tulajdonátruházástól vagy a lízingtől eltérően - a dolog birtokosa és tulajdonosa ugyanaz a személy. Ennek megfelelően, a nem biztosítéki célú, "rendes" vételi jog tekintetében nincs is ilyen előírás. A vételi jog jogosultja szempontjából, függetlenül attól, hogy ügyleti vagy biztosítéki vételi jogról van szó, a dologi hatály hiánya hátrány, a forgalom biztonsága szempontjából viszont nem okoz gondot. Éppen ezért vetődik fel az a kérdés, hogy vajon a bejegyzés előírásának mi a funkciója, és hogy ez az előírás együtt jár-e a vételi jog természetének átalakulásával, befolyásolja-e például harmadik személyek jogszerzését. E kérdések tisztázása és egyértelművé tétele nélkül a bejegyzés inkább bizonytalanságot szül, mint segítené a forgalom biztonságát.
A vételi jogot alapító szerződés
A vételi jog alapításához kapcsolódó következő szabály szerint a vételi jogról szóló megállapodás kötelező tartalmi eleme a vételi jog tárgyát képező dolog értékének a meghatározása. Nem érthető, hogy mi a célja ennek az előírásnak, hiszen a vételi jog kikötésekor a dolog értéke meghatározásának nincs funkciója, e körülmény semmilyen módon nem befolyásolja a felek jogait és kötelezettségeit. Ennek az előírásnak esetleg akkor lenne értelme, ha a magyar jogban élne a túlbiztosítás tilalma. Ilyen tilalom azonban nincsen, mégpedig azért, mert a zálogjog járulékos dologi biztosíték, az abból fakadó kielégítési jog terjedelme mindig igazodik a biztosított követelés összegéhez. Amint később látni fogjuk, az IRM Javaslat a biztosítéki célú vételi joggal kapcsolatban is elszámolási kötelezettséget ír elő, és az elszámolást a biztosított követelés értéke alapján kell elvégezni, ennyiben tehát a vételi jog is járulékos biztosíték. Úgy gondolom, a vagyontárgy értéke a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnően nagy értékaránytalanságán alapuló megtámadási jog szempontjából sem releváns, mert a biztosítéki vételi jog esetén ellenszolgáltatásról nem beszélhetünk; sem a vagyontárgy értéke, sem pedig a hitel összege nem tekinthető a vételi jog ellenértékének; a biztosítéki vételi jog pedig nem tekinthető önálló szolgáltatásnak, nincs önálló piaci értéke, az csupán egy biztosíték, amely a hitelnyújtás feltétele.28
Nem az intézmény lényegét érinti, de további bizonytalanságot eredményez az, hogy az IRM Javaslat alternatívát biztosít: a vételi jogot létesítő szerződés kötelező tartalmi eleme (a) a vagyontárgy értékének meghatározása, méghozzá hat hónapnál nem régebbi szakértői vélemény alapján, vagy (b) az érték meghatározásának a módja. Úgy tűnik, hogy ez az előírás a vételi jog tárgyát képező dolognak a vételi jog létesítése időpontjában fennálló értékére vonatkozóan állapít meg kötelezettséget. Ebben az esetben viszont nem könnyű értelmezni a (b) alternatívát, hiszen az általában jövőbeni érték meghatározására alkalmazott megoldás; nem nagyon tűnik életszerűnek egy olyan szerződéses kikötés, amely azt határozza meg, hogy utóbb miként fogják egy korábbi időpontra vonatkozóan az értéket meghatározni.
Az eddigieken felül fontos kitérni arra, hogy nincs említés arról, hogy a vételi jogot alapító megállapodásnak tartalmaznia kell-e azt a vételárat, amin a vételi jog gyakorolható. Ez is legalább kétféleképpen értelmezhető: az egyik lehetséges magyarázat, hogy erre a megállapodásra is vonatkoznak a vételi jog általános szabályai (ez egyébként a normaszövegből nem derül ki), ebben az esetben az értékmeghatározás a vételár kikötésén felül kell, hogy szerepeljen a szerződésben. Lehetséges azonban az is, hogy a jogalkotói koncepció szerint a vételárnak, az elszámolási kötelezettségre tekintettel, valójában nincs jelentősége (mint később látni fogjuk, a kettő együtt nehezen tud érvényesülni), tehát az értékmeghatározás a vételár helyett szerepel.
Elszámolási kötelezettség
Már többször szóba került, hogy az IRM Javaslat a vételi joghoz elszámolási kötelezettséget kapcsol. Eszerint a vételi jog gyakorlásakor ismét meg kell határozni a dolog értékét, és az elszámolást ezen az értéken kell elvégezni. Az IRM Javaslat az elszámolási kötelezettséget tekinti annak az eszköznek, amellyel megakadályozható a vételi jog visszaélésszerű alkalmazása.
Az elszámolási kötelezettséggel kapcsolatban azonban szintén felmerül, hogy miként egyeztethető össze a vételi jog természetével. A zálogjog esetében az elszámolási kötelezettség azt jelenti, hogy a zálogtárgy értékesítésre kerül, és a befolyó vételárat összevetik a biztosított követelés összegével. Alkalmazható-e ez az eljárás a vételi jogra? Mi a teendő a vételi jog gyakorlása esetén? A vételi jog gyakorlásakor adásvételi szerződés jön létre; amelynek alapján a vevő kötelezettsége a megvett dolog átvétele és a vételár megfizetése. Ha eleget tett e kötelezettségeinek, akkor azon felül milyen elszámolási kötelezettségről lehet egyáltalán szó, miben áll az elszámolás, és mi a teendő az elszámolás alapján: az elszámolás eredményétől függően a vételáron felül még kell fizetni, vagy a vételár egy része visszajár? Nyilvánvaló, hogy ezek egyike sem következik a vételi jog illetve az adásvétel általános szabályaiból. Ezért, ha a jogalkotó az elszámolást a vételi joggal kapcsolatban tényleg kötelezettséggé akarja tenni, akkor egyrészt tisztáznia kellene a vételár szerepét ebben az ügyletben, másrészt pedig kifejezetten meg kellene határoznia az elszámolási kötelezettség tartalmát.
Ha viszont a jogalkotói cél valójában csupán az, hogy a vételi jog gyakorlásával kapcsolatban kizárja a vételi jogban egyébként tipikusan benne lévő spekulatív elemet és azt, hogy a jogosult - az őt megillető követelés megtérülésén felül - hasznot realizálhasson az ügyleten, akkor nem elszámolási kötelezettséget kellene előírni. A vételi jog természetével összhangban lévő megoldás annak előírása lehetne, hogy a vételár, amelyen a vételi jog gyakorolható, meg kell hogy egyezzen az aktuális piaci árral. Ebben az esetben is fennmarad azonban a kérdés, hogy milyen módon lehet az aktuális piaci ár tényleges mértékét meghatározni. A zálogjogi szabályok alapján erre a válasz: a zálogtárgy értékesítésével (ez alól csak az óvadék jelent kivételt, amelynek tárgyául olyan vagyontárgyak szolgálnak, amelyek piaci értéke mindenkor, nyilvános forrásból, objektív módon megállapítható). Az IRM Javaslat megoldása viszont az, hogy az aktuális piaci értéket szakértői vélemény alapján kell meghatározni. Homályban marad azonban az e megoldás mögötti jogalkotói megfontolás, és ez számos, nehezen megválaszolható kérdést vet fel. Miért fogadható el vételi jog esetében a szakértői véleményen alapuló elszámolás, ha a zálogjogban és általában a végrehajtási eljárásokban olyan centrális jelentősége van a tisztességes feltételek közötti nyilvános piaci értékesítésnek? Ha figyelembe vesszük azt, hogy a biztosítéki jog egyetlen legitim funkciója az, hogy a hitelezőt hozzásegítse a követelésének az érvényesítéséhez, akkor valóban megnyugtató alapja-e az elszámolásnak egy szakértői vélemény? Kit terhel annak a kockázata, ha a tényleges forgalmi ár eltér a szakvéleményben foglalt értéktől (márpedig ez szinte szükségszerűen bekövetkezik)? Milyen alapon viselje a hitelező a veszteséget, ha a ténylegesen elért vételár alacsonyabb, illetve milyen alapon teheti el a nyereséget, ha magasabb, annál az értéknél, amelyen az elszámolás történt?
A vételi jog általános szabályaihoz fűzött indokolás kitér arra, hogy az az ár, amelyen a vételi jog gyakorolható, meghatározható bármely módszerrel, "amellyel a teljesítés időpontjában a vételár meghatározható".29 Eltekintve most e magyarázat tautologikus jellegétől, további gyakorlati kérdéseket vet fel akkor, ha a vételár nincs rögzítve, hanem szakvélemény alapján kerül meghatározásra: Mikor száll át a tulajdonjog? Mikor áll be a vételár-fizetési kötelezettség? A biztosítéki vételi jog szabályozása ki kellene, hogy terjedjen ezekre a kérdésekre is, hiszen ha a vételárat szakértői vélemény határozza meg, akkor szükségszerűen szétválik időben a vételi jog gyakorlása (azaz az adásvételi szerződés létrejötte) és a teljesítés. Ez vagy a biztosíték hatékony érvényesítését akadályozza, vagy pedig ha a jogosult a tulajdonjogot azonnal megszerzi, de a fizetési kötelezettsége csak később áll be, hátrányos a kötelezett számára. Ezen a vonalon továbbmenve, ha az egyik vagy mindkét fél teljesítése időben elválhat a szerződés létrejöttétől (a kielégítési jog megnyíltától), akkor akár a biztosítékul szolgáló dolog értékesítését és az ennek során elért bevétellel való elszámolási kötelezettséget) is elő lehetne írni. Amint erre fentebb már utaltunk, valójában ez lenne az egyetlen korrekt megoldás, és ezzel elérnénk oda, hogy a biztosítéki vételi jogot ugyanúgy kell érvényesíteni, mint a zálogjogot. Akkor viszont miért nem elegendő a zálogjognak pontosan ezt a jogot biztosító kielégítési joga? Mi szükség van egy valójában nem hitelezési biztosítékul szolgáló ügylet biztosítéki szabályozására?
Az indokolás szerint az IRM Javaslat a biztosítéki vételi jog kodifikálásával "pontot tesz a vételi jog biztosítéki célú felhasználhatóságával kapcsolatos, a jogirodalomban kibontakozott vitákra".30 Meggyőződésem szerint a vételi jog természeténél fogva nem alkalmas arra, hogy hitelezési biztosítékul szolgáljon.31 Az előzőekben írtak alapján nem hiszem, hogy az IRM Javaslat megoldja a vételi jog biztosítéki alkalmazásának problémáit, és ezért abban sem vagyok biztos, hogy a viták lezárulnak a kodifikációval, hacsak azért nem, mert remélhetőleg a hitelezők egyre kisebb mértékben fogják a zálogjog helyett a vételi jogot alkalmazni.
E cikkben a fiduciárius biztosítéki ügyletek általános problémáit és e problémák kezelésének az IRM Javaslat által kínált módját tekintettük át. Az IRM Javaslat általános jelleggel nem foglalkozik a zálogjog és a fiduciárius ügyletek konkurálásának problémájával, de szabályoz két biztosítéki ügylettípust: az önálló zálogjogot és a biztosítéki célú vételi jogot. Megítélésem szerint, az IRM Javaslatnak az önálló zálogjogra és a biztosítéki célú vételi jogra vonatkozó szabályozása nem jelent megoldást sem az adott ügyletekre, sem pedig általában a fiduciárius biztosítékok problémáira. E szabályozási kudarc alátámasztja, hogy a jogalkotó nem akkor jár el helyesen, ha megnyitja az utat alternatív dologi jogi biztosítékok számára. Ehelyett világos értékválasztásra és állásfoglalásra lenne szükség abban a kérdésben, hogy megengedi-e és ha igen, milyen körben a fiduciárius biztosítékok alkalmazását. Továbbra is úgy látom, hogy tiszta helyzet úgy teremthető, és az érintett felek érdekeinek kiegyensúlyozott érvényesítése úgy valósítható meg, ha egyfelől megfelelő zálogjogi szabályozást teremtünk, másfelől pedig néhány kivételes indokolt és társadalmilag elfogadott ügylettípus kivételével, megakadályozzuk a zálogjogot elkerülő megoldások alkalmazását. Ez utóbbiban a jogalkalmazó bíróságok is sokat segíthetnek, persze csak akkor, ha ez a jogalkotói törekvés a törvényből világosan kiolvasható. ■
JEGYZETEK
1 A Kilencedik Magyar Jogászgyűlés Civilisztikai Szekciójában 2008. június 12-én megtartott előadás alapján.
2 A Kormány által az Országgyűléshez 2008. június 5-én benyújtott törvényjavaslat az új Polgári Törvénykönyvről.
3 Csizmazia Norbert: Tulajdon mint biztosíték? Lajer Zsolt - Leszkoven László: A bizalmi (fiduciárius) biztosítékokról. Gárdos István - Gárdos Péter: Van-e a fiduciárius biztosítékoknak helyük a magyar jogban? - Mind a három cikk megtalálható a Polgári jogi Kodifikáció, 2004/1-2 számában. Gárdos István: A biztosítéki célú tulajdon-átruházásról. Gazdaság és Jog, 1998/6. 18. oldal. Leszkoven László: A fiduciárius engedményezés jogi természetéről. Gazdaság és Jog, 2002/3. 13. oldal, Gárdos István - Gárdos Péter: Az engedményezés és a vételi jog biztosítéki célú alkalmazása. Gazdaság és Jog, 2004/4. 14. oldal. Leszkoven László: A biztosítéki célú vételi jog néhány kérdéséről. Gazdaság és Jog, 2004/12. 16. oldal. Gárdos István - Gárdos Péter: Ismét a fiduciárius biztosítékokról. Gazdaság és Jog, 2005/3. 13. oldal.
4 Szladtis Károly: A magyar magánjog vázlata 4. átdolgozott kiadás (Grill Kiadó, Budapest 1933.) 144-145. oldal. Idézi GÁRDOS - GÁRDOS i. m.
5 Túry Sándor Kornél: Fiduciárius jogátruházás és közvetett képviselet (1930) 3. oldal. Idézi Lajer - Leszkoven i. m.
6 Világhy Miklós - Eörsi Gyula: Magyar polgári jog Tankönyvkiadó Budapest, 1965. 499.
7 Ebből adódik az is, hogy pl. a tulajdonjog-fenntartás és a pénzügyi lízing esetében a számviteli, adó- és illetékszabályok nem a jogi tulajdonost tekintik tényleges tulajdonosnak.
8 Harmathy Attila: Dologi jog - kötelmi jog. In.: Peschka Vilmos (et al.): Liber Amicorum. Studia L. Vékás dedicata. ELTE ÁJK, 1999., Budapest, 133 oldal.
9 Nem tévesztendő össze a későbbiekben, az önálló zálogjoggal kapcsolatban tárgyalt biztosítéki szerződéssel!
10 Vékás Lajos: Szakértői javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. Budapest, 2008, Complex.
11 Uniform Commercial Code (UCC) Article 9.
12 Szakértői Javaslat 4:106-4:107. §-ok.
13 "Az IRM Javaslat […] egyértelművé teszi, hogy a követelés visszterhes engedményezése a faktoring szerződés egyfajta mellőzhetetlen »eszközcselekménye« azzal, hogy a faktorcég díjazás ellenében arra vállal kötelezettséget, hogy a javára engedményezett követelést az engedményezőnek részben vagy egészben megfinanszírozza, továbbá, hogy a követelést nyilvántartja, érvényesíti, illetve behajtja és az engedményező irányában elszámol." (Gadó Gábor: Eltérő és egyező álláspontok az új Ptk. előkészítése során Magyar Jog 2008. évi 6. szám 394-395. o.) Egyedül a faktoring fiduciárius természetével magyarázható meg, hogy miként kerülhet egymás mellé egyfelől a követelés ellenérték fejében való átruházása, másfelől pedig annak megfinanszírozása, beszedése, elszámolása. Arról nem is beszélve, hogy tudjuk-e, hogy mi a polgári jogi tartalma a finanszírozásra való kötelezettségvállalásnak?
14 IRM Javaslat 5:340-5:349. §-ok.
15 "A magyar polgári jog által szabályozott ügyletek általában jogcímesek." "…polgári jogunk az olyan kötelezettségeket, amelyek gazdasági háttere rejtve marad, csak igen szűk körben ismeri el." Világhy Miklós - Eörsi Gyula: Magyar polgári jog. Tankönyvkiadó, Budapest, 1965. I. kötet 215., 496. és 502. oldal. "A Törvény alapvetően jogcímes szerződéseket ismer, s a kivételesen (…) elismert absztrakt ügyleteket a Törvény minden esetben külön kifejezésre juttatja". Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója és tematikája. Magyar Közlöny Különszám 2003. 84. oldal.
16 A jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. tv. 8. §-a.
17 IRM Javaslat 4:160-166. §-ok.
18 IRM Javaslat 4:166. §.
19 IRM Javaslat 4:160. § (2) bekezdés és 4:164. § (1) bekezdés.
20 IRM Javaslat 4:96. § (3) bekezdés, 4:102. § (1) bekezdés és 4:103. § (3) bekezdés.
21 IRM Javaslat 4:161. §.
22 IRM Javaslat 4:161. § (3) bekezdés.
23 IRM Javaslat 4:160. §.
24 IRM Javaslat 4:163. §.
26 IRM Javaslat 5:373. §.
27 IRM Javaslat 1196. oldal. "Ennek során az a megfontolás vezeti a Javaslat kidolgozóját, hogy nem lenne szerencsés a piaci szereplők (hitelnyújtók) eszköztárát lényegében a zálogkikötésre redukálni,…" (Gadó i. m. 390. o.).
28 IRM Javaslat 5:79. §.
29 IRM Javaslat 1041. oldal.
30 IRM Javaslat 1196. oldal.
31 Úgy gondolom, közvetve ezt támasztja alá a vételi jog megtámadásával kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság bírái között kialakult vita is: Salamonné Solymosi Ibolya: Vételi jog engedése hitelbiztosítéki céllal. Wellmann György: Megtámadható-e feltűnően nagy értékkülönbség jogcímén a vételi jogot engedő szerződés, illetve a vételi jog gyakorlása folytán létrejött adásvétel? Mindkét cikk a Gazdaság és Jog 2007. évi 1. számában.
Visszaugrás
