Sokszor és sokan vélekednek úgy, hogy a közismertség okán született közhelyekkel nem érdemes és ezért nem is kell foglalkozni. Ha azonban egy kissé alaposabban vizsgálódunk az úgynevezett "közhelyek" körében, rá kell ébrednünk, hogy bizony sokszor közhelynek, foglalatosságra érdemtelennek minősített kategóriák, olykor egész témakörök magvas gondolatokat is tartalmaznak, mégpedig a legtöbbször úgy, hogy jelentősebb, értékes gondolatok körébe vezető gondolatsorokat indítanak el a gondolkodó emberben.
A címben jelzett témánkat illetően eszünkbe kell hogy jussanak egyetemi tanulmányaink, jogi-szakmai tárgyú, továbbá más szaktudományokkal összefüggő olvasmányaink, sőt szakmai tárgyú beszélgetéseink, amikor úgy tűnik, hogy azok a kategóriák, amiket oly sokszor felemlítünk, akár közhelynek tekinthetők is lennének. Nyomban itt kínálkozik példának az "új" szó, úgy is mint köznapi kifejezés, de úgy is mint magasabb szintű filozófiai kategória.
Talán kezdjük a vizsgálódást az "új" szó etimológiai jelentésével. A Magyar Értelmező Kéziszótár meghatározása szerint az új nem más, mint az eddigit felváltó másik, azaz más.[1] A köznapi gondolkodás szerint tehát az új fogalmi körébe tartozik mindaz, ami eddig nem volt, ami egy korábbi fogalom, kategória helyébe akár módosítások útján is lép. Ennyiben talán azt is lehetne mondani, hogy az "új" fogalma közhely. Nyomban megváltozik azonban a minősítés, ha a fogalmat, a szót filozófiai megközelítésben vizsgáljuk meg. A filozófia megközelítésében is benne van a korábbi fogalom, tárgy helyett előrelépő másság, de ezt a tényt egy újabb, minőségi változást jelentő elem is kiegészíti azzal az igénnyel, hogy az új filozófiai fogalmának meghatározó eleme az, hogy az új tényezőnek a korábbiakhoz képest előrelépést, minőségi változást, az adott szakterülettel kapcsolatos előrelépést is kell, de most már magasabb filozófiai és szaktudományi szinten megvalósítania.
Az előbbieket összegezve azt kell megállapítani, hogy a tudományos gondolkodás számára új az, ami a korábbiakhoz képest fejlettebb, magasabb minőségi szintet megjelenítő, és épp ezért újnak minősülő kategóriát jelent az azonos kategóriát, témakört vagy épp törvényi szabályozást, törvénykódexet illetően.
Egy törvénykódex, perrendtartás, a Pp. az előzőek szerint csak abban az esetben lehet a tudományos gondolkodás, sőt a gyakorlat számára is új, ha a polgári eljárási jog számára magasabb tudományos és szakmai szintet jelentő, a jogfejlődés eddigi eredményeit magába foglaló és mindezeket felhasználó kategóriákat, megoldásokat dolgoz ki és foglal - végkövetkezményként - törvénybe. De itt nyomban adódik egy újabb kérdés is, mikor és miért kell egy új, magasabb filozófiai, szakmai és társadalmi igényeket kielégítő törvénykódexet, perrendtartást, közelebbről Polgári perrendtartást kidolgozni, törvénybe foglalni. Az talán nyilvánvaló, hogy csupán l'art pour l'art alapon egy új törvényi kódexet kidolgozni szükségtelen és felesleges dolog, hiszen hiányzik a filozófiailag új megalkotása szükségességének igénye. Nyilvánvaló tehát az, hogy bármilyen új törvény, törvénykódex kidolgozására akkor van - helyesen és megalapozottan - szükség, amikor az egy törvény megalkotására vezető gazdasági, társadalmi és tudományos viszonyok változása, új, sürgető igények megjelenése ezt feltétlenül szükségessé teszi. Novák István már 2002-ben megállapította, miszerint "polgári perrendtartásunk immár évtizedek óta a megújítás, mi több: a teljesen új kódex létrehozása kívánságának kereszttüzében áll"[2]. Filozófiai megközelítésben akkor van lehetőség, sőt szükség új törvényi, törvénykódexbe foglalt szabályrendszer létrehozatalára, amikor a folyamatos mennyiségi változások már egy kritikus szintet elérve magasabb színvonalú, minőségi változás megvalósítását igénylik. Talán már itt is meg lehet jegyezni, hogy a polgári eljárási jog szabályozásait illető perrendtartási novellák szembetűnően nagy száma cselekvést sürgetően igazolja a mennyiségi változások nagy számát, mely tény objektíve igényli a minőségi változást jelentő új kategória, egy új törvényi kódexben testet öltő új polgári perrendtartás létrehozatalát. Mindez azonban nagyszámú gondolatot vet fel mind a tudomány művelőiben, mind pedig a szakmai gyakorlat végzői körében.
Máskor és máshol történt már említés arról, hogy a gazdasági, társadalmi és tudományos élet, közelebbről a jogtudomány is - filozófiai értelemben vett - állandó mozgásban, változásban, fejlődésben van. A fejlődés következtében kialakult viszonyok objektíve szükségessé teszik új, magasabb tudományos és gyakorlati színvonalat jelentő tartalmú, rendszerű és formájú szabályok, ha úgy tetszik, jogszabályok, törvénykódexek kidolgozását. Olyan új jogszabályok, törvénykódexek kidolgozására van tehát szükség, melyek két meghatározó - és objektíve létező - tényt vesznek tekintetbe.
Az első és lehet mondani, hogy legfontosabb tényező az, hogy az eddigi szabályozásnak melyek azok a részei, amelyek időtállónak, értékesnek és a megváltozott igényeket is kielégítőnek mutatkoznak. Ezeket a szabályokat, kategóriákat, sőt bevált rendszereket a megszüntetve megőrzés filozófiai kategóriájának figyelembevételével - hangsúlyozva, hogy a saját érdekünkben is - meg kell őrizni, meg kell menteni, az új jogszabály, törvénykódex szöveganyagába át kell menteni. Még az sem
- 72/73 -
árthat senkinek, ha elődeink tisztességét őrizve akár szó szerint is átvesszük ezeket a szabályokat, szabályozási rendszereket. Az értékek megőrzése az újat alkotóknak csak a dicsőségére szolgálhat, már csak azért is, mert ez bizonyítja szakmai tanultságukat, képzettségüket, értéküket, hivatásbeli, gyakorlati tapasztalataikat. Helyesen állapítja meg Novák István a már előbb idézett tanulmányában, miszerint "a törvényalkotás… a mindenkori jogtudomány egyik »művészeti« teljesítménye", ahol "az alkotók tudományos felkészültsége és gyakorlati érzéke, képessége sajátos módon ötvöződik"[3].
A megszüntetve megőrzés filozófiai módszerét illetően példaként lehet hivatkozni a római katolikus egyház 1983. január 25-én II. János Pál pápa által kihirdetett - jelenleg is hatályos - Kánonjogi Törvényének, a Codex Iuris Canonicinak (röviden említve a CIC-nek) előkészítésére. Az új Kánonjogi Törvény kialakításával kapcsolatos ünnepélyes ülést 1965. november 20-án VI. Pál pápa nyitotta meg. Megnyitójában[4] két fő irányelvet jelölt ki a Codex alkotói számára a következők szerint:
1. az egyházi törvények megreformálása (azaz új szabályok alkotása), ugyanakkor az isteni normák tiszteletben tartása (azaz megőrzése), ami együtt azt jelenti, hogy az új szabályok alkotása mellett az alapvető, elvi megalapozást jelentő régi szabályokat is meg kell tartani, őrizni,
2. az új törvény megalkotásakor a II. Vatikáni Zsinat okmányait, tehát az időközi fejlődés során szerzett tapasztalatokat is szem előtt kell tartani.
Mindez szinte példa lehet egy új, hazai törvénykódex alkotói számára, mert világosan mutatja célkitűzésként
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
