Ausztriában a fiatalkorú elkövetőkkel szemben indított büntetőeljárások mintegy kétharmada informális úton[1], azaz valamilyen elterelési lehetőséggel ér véget. A felnőttek kapcsán is hasonló eredményekkel[2] találkozhatunk. Az elterelési lehetőségek köre tág, az intézkedések több formája kísérheti. A diverziós megoldások közül igen jelentős a bíróságon kívüli kiegyezések[3] aránya. A hagyományos büntetőútról elterelt eljárások igen nagy százaléka eredményes, ami a megállapított feltételek teljesülése mellett a büntetőeljárás "idő előtti" befejezését jelenti. Hatását tekintve ez az esetek többségében többet jelent pusztán a vállaltak teljesítésénél; a résztvevők megelégedésére is szolgált. Például a bíróságon kívüli kiegyezéssel érintettek (terhelt, sértett) 75%-a (!) teljes mértékben elégedett volt az eljárással[4], s csupán 5%-uk volt elégedetlen. Ezen túl, az eljárásokban terheltként szereplő felnőttek illetve fiatalkorúak az egyéb, formális szankciókra ítélt társaikhoz képest a visszaesési arányt tekintve igen kedvező adatokkal szerepelnek. Míg például a bíróság által pénzbüntetésre ítélt könnyű testi sértést elkövetők közül a büntetlen előéletűeknél 22%, a büntetett előéletűeknél 47% a visszaesési arány, addig ugyanez a bíróságon kívüli kiegyezés esetén 10 illetve 30%![5]
Az eredmények magukért beszélnek. Úgy tűnik, Ausztriában sikerült mind a fiatalkorúak, mind a felnőtt korúak büntetőeljárásában olyan megoldási lehetőségeket találni, amely megfelel mind a sértettek, mind a társadalom igazságérzetének, kifejezésre juttatja az elkövetővel szemben a társadalom rosszallását, a büntető törvény céljának megfelelően szankcionálja az elkövetett cselekményt, figyelemmel van a sértett érdekeire, részben mentesíti a büntető-igazságszolgáltatást, költségkímélő és emellett a speciálprevenciós célok tükrében is kellően hatékony.
Az elméleti megoldások megfelelő gyakorlati kivitelezése még nehezebb feladat. Ausztriában a diverziós lehetőségek életre hívásán túl, egy jól működő és hatékony intézményhálózatot is sikerült kiépíteni.
Hogyan jött létre a jelenlegi rendszer? Hordoz-e magában valamilyen sajátosságot az osztrák megoldás? Bár Schroll úr következő tanulmányában igen részletes bemutatást kapunk a törvényi feltételekről, néhány bevezető, átfogó gondolat következzék itt az osztrák megoldásról.
I. Az alternatív szankciók és a különféle elterelési metódusok története szorosan összefügg a fiatalkorúakkal kapcsolatos büntető-igazságszolgáltatás fejlődésével. A sajátos jogpolitikai megközelítés, a kísérleti modellek Európában először a fiatalkorú elkövetőkkel szembeni büntetőeljáráshoz kapcsolódva jelentkeztek. Ezért a gyökerek, körülmények és okok felkutatásánál elsősorban ezen elkövetői kör kell, hogy figyelmünk középpontjába kerüljön.
A legfontosabb keretet a fiatalkorú elkövetőkkel kapcsolatos jogpolitika változása adta. Azóta, hogy a XIX. sz. utolsó harmadában megjelent a "más elbánás elve", sokat változott, több irányban fejlődött a fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatása. Tartalmilag ez három markáns elméleti megközelítést jelent[6]. Az első, a nevelésre koncentráló jóléti rendszer - mely a legtöbb európai országra jellemző - az eddigi kereteken belül erősíti a fiatalkorúak különállását, ugyanakkor - felelve a fiatalkori bűnözés kihívására - nagyobb differenciálódásra törekszik. Így például a bagatell-bűncselekmények elkövetői vagy az erőszakos, garázda jellegű bűncselekményeket visszaesőként megvalósító fiatalok vonatkozásában. A második, a büntetésre koncentráló, elsősorban az USA-ban uralkodó irányzat megkérdőjelezi az eddigi elveket. Ennek eredményeként az elmúlt években egyre több esetben - elsősorban a visszaeső erőszakos vagy kábítószer-bűncselekményeket elkövető fiatalkorúak ügyeiben - már a felnőtt korúak bírósága járt el, annak minden következményével együtt. Az új, harmadik paradigmát a restoratív igazságszolgáltatás jelenti, amely az elterelési lehetőségeket, a jóvátételt, a kárhelyreállítást, a mediációt helyezi előtérbe. Miután a fiatal cselekményével elsősorban az adott közösség rendjét, békéjét, a sértett érdekeit támadta meg, az igazságszolgáltatás célja a bűncselekményeknek az adott családi körben, közösségben történő megvitatása, és a megfelelő szankció közös kiválasztása révén a rend helyreállítása, vagyis a következmények elhárítása kell legyen.
II. Ez a fajta megközelítés mind a nemzetközi szakmai szervezetek programjaiban, vitáiban, majd ezek hatására a nemzetközi egyezmények, ajánlások körében is előtérbe került. Így a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság már az 1984-85-ös XIII. Nemzetközi Büntetőjogi Kongresszusán kiemelten foglalkozott a diverzióval, mint a bírósági eljárás fontos kérdésével[7]. Miként az a kongresszus megnyitóján elhangzott előadásból is kiderült, a diverziót "a büntető-igazságszolgáltatási rendszer jelenlegi problémáira egy új és üdvözlendő jogintézménynek" tekintették, "legalább két okból: a) a diverzió abban a helyzetben van, hogy a túlkriminalizálás veszélye ellen tud hatni. A büntetőjog alkalmazási körét saját maga nem korlátozza, de annak negatív hatását mérsékelni tudja; b) a diverzió ahhoz is hozzá tud járulni, hogy a büntetések ún. krízisét legyőzze, amennyiben megkönnyíti a bűncselekményekre való megfelelő reagálást (azokban az esetekben), amikor a büntetőjogi szankció alkalmazását nem tartják megfelelőnek".[8]
Mindez az ENSZ 1985-ös ún. Minimum-Szabályaiban már ajánlásként került megfogalmazásra. A "Pekingi Szabályok" koncepcióját az 1980-as Caracasi Konferencián dolgozták ki. Alapelvi Preambulumában[9] ajánlja e dokumentum, hogy a tagállamok csökkentsék a jogi beavatkozás szükségességét. Ennek egyik lehetséges eszközeként külön pontban [11. "Eltekintés a formális eljárástól (diverzió)" cím alatt] kiemelve szól az elterelésről, mely a döntéshozatal bármely pontján történhet, s általában bizonyos szintű közösségi kontrollt is feltételez. A dokumentum által ajánlott intézkedések (18.1)[10] a felügyelet, tanácsadás és ellenőrzés elrendelésétől a közösségi szolgálat és az anyagi büntetés, kártalanítás és helyreállítás, csoporttanácsadáson vagy hasonló tevékenységben való részvétel elrendelésén át, egészen a nevelőszülői gondviselés, lakóközösség vagy más környezet által való nevelés elrendeléséig terjednek. Ezen intézkedési lehetőségek legfontosabb közös tulajdonsága, hogy közösségi bázisú korrekciós törekvések.
Az ENSZ egy későbbi, 1990-es, "A fiatalkori bűnözés megelőzésére vonatkozó ún. Riyadhi irányelveiben" arra hívta fel a tagállamok figyelmét, hogy "a formális társadalmi kontroll fórumainak csak azután szabad beavatkozniuk, ha minden más lehetőség kimerült."[11] "A fiatalkorúak feletti bíráskodásban tevékenykedő személyeknek ... alkalmazniuk kell azon lehetőségeket, hogy fiatal emberek esetében a formális büntetőeljárástól el lehet tekinteni (diverzió) ..."[12] A fiatalkori bűnözéssel szembeni fellépés egyik tényleges eszközeként szolgál az az - akár egész életre szóló - élmény, amelyet a fiatalkorú az eljárás során szerez, és ez az esetek igen jelentős részében elegendő nevelő hatással bír.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
