Az új Polgári Törvénykönyv Koncepciója úgy fogalmaz, hogy a készülő új magánjogi kódexben korszerűsíteni kell majd a bizományi szerződés hatályos törvényünkben szereplő szabályait, alkalmassá téve azokat az üzleti életben alkalmazott bizományi ügyletek jogi rendezésére. A Koncepció szerint ehhez mintául szolgálhatnak többek között a német kereskedelmi törvény, a Handelsgesetzbuch bizományra vonatkozó rendelkezései.1
Ebben a dolgozatban az említett célkitűzésnél jóval szerényebb feladatra vállalkoztam. A cikk nem fogja át a bizományi szerződés korszerűsítésére vonatkozó javaslatok összességét, a vizsgálatot a bizomány fogalmára korlátoztam. Álláspontom szerint a bizomány korszerű definiálása elengedhetetlen a részletszabályok újragondolása előtt. Az 1960-ban hatályba lépett Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Ptk.) megalkotói ugyanis nem számoltak a bizományi szerződés széles körű alkalmazásával,2 nem fektettek kellő súlyt a törvényi fogalom szabatos és pontos meghatározására. A tanulmány megkísérli a bizomány német fogalmának azokat az elemeit kiemelni, amelyek az új magyar Ptk. számára hasznosíthatóak, mintául szolgálhatnak a bizományi szerződés új szabályainak megszövegezéséhez. Célom nem pusztán a német illetve a magyar bizomány fogalmának mechanikus összehasonlítása volt. A német magánjog magyar polgári jogra gyakorolt hatása eddig sem merült ki az egyes normák szó szerinti lefordításában, hanem sokkal inkább elméleti meggondolások, alapvető értékek és elvek, szabályozási módszerek és rendszerezési elképzelések átvételében testesült meg.3
A bizomány német fogalmának elemeit több szűrőn keresztül rostáltam. Ezek közé tartoztak a magyar magánjog tradíciói és az üzleti élet jelenkori törvényalkotásban is megjelenő igényei, illetve mindenek előtt a dogmatikai tisztaság ideálja. Hiszen "nem sikerülhet színvonalas polgári jogi kódexet alkotni a magánjog évezredes dogmatikai eszköztárának teljes és pontos ismerete és kritikai felhasználása nélkül."4
Az elemzés három fő problémát dolgoz fel. Mindenekelőtt a német kereskedelmi törvény szabályozási alapkoncepcióját kellett megvizsgálnom, az új magyar kódex elvi hátterével és magánjogi jogfejlődésünk fő irányával összevetve. Azt próbáltam eldönteni, hogy a bizomány kereskedelmi jogi ügyletként történő felfogása mintául szolgálhat-e a jövőbeli magyar kodifikáció számára, illetve ezzel összefüggésben: a bizomány alanyi vagy tárgyi alapú meghatározása tűnik helyesebbnek. Ezután következhetett a bizományi szerződés fogalmi körének de lege feren-da meghatározása, azaz a válasz arra a kérdésre, hogy a jövőben milyen szerződéstípusba tartozó szerződések megkötésére vállalhat majd kötelezettséget a bizományos. Végül a német jog segítségével a bizomány más szerződéstípusoktól való egzakt elhatárolásához kerestem dogmatikai fogódzókat.
Az első német kereskedelmi törvény (az Allgemeines Deutsches Handelsgesetzbuch - ADHGB) 1861-ben, még a német egység megvalósulása előtt született. Ezt a törvényt váltotta fel az 1897-ben elfogadott és 1900-ban hatályba lépett Handelsgesetzbuch (a továbbiakban: HGB), a mai német kereskedelmi törvény, amely jelentősen módosította a bizományra vonatkozó szabályokat is. A HGB nem a bizományi szerződés vagy a bizományi ügylet, hanem a bizományos fogalmát határozza meg. Eszerint bizományos az, aki iparszerűleg vállalja, hogy árukat vagy értékpapírokat más (a megbízó) számlájára saját nevében vesz vagy elad [HGB 383. § (1) bekezdés].
A dolgozatnak ebben a részében két, egymással szorosan ösz-szefüggő kérdésre kell választ keresnem. Elsődlegesen arra, hogy érdemes-e recipiálni a bizományt kereskedelmi ügyletként felfogó álláspontot, azaz konkrétabban szükséges-e felvenni az iparszerűség kritériumát az új magyar kódex bizomány-fogalmába? Másrészt megoldást kell találnom arra a dilemmára, hogy a bizomány alanyi oldalról történő meghatározása mintául szolgálhat-e az új magyar Polgári Törvénykönyv számára. A hatályos magyar jog és német jog különbözősége zömmel történeti okokra vezethető vissza. Az elemzést ezért két szálon folytatom. Külön-külön vizsgálom a bizomány szempontjából a kereskedelmi jog - általános magánjog dualizmusának, illetve az iparszerűség kifejezésnek hazai és német jogtörténetét, jelentőségét és a bizomány alanyi oldalról történő definiálásának a magyar jogba illeszthetőségét.
A bizományról a német jogban a kereskedelmi törvény rendelkezik, az 1900-ban hatályba lépett polgári törvénykönyv, a Bürgerliches Gesetzbuch (BGB) nem. Ennek alapján a német jogfelfogás a bizományt egyértelműen a kereskedelmi jog terrénumába sorolja, szemben az adásvétellel, amelyre vonatkozóan mind az általános polgári jog, mind a kereskedők külön magánjoga tartalmaz szabályokat: előbbi az általános magánjogi adásvételről (BGB 433-479. §), utóbbi pedig a kereskedelmi vételről (HGB 373-382. §) szól.
A Handelsgesetzbuch alanyi alapon határolja el szabályainak érvényesülési területét az általános magánjogi szabályok hatá-lyosulási körétől,5 figyelmének középpontjában a kereskedő áll, a kereskedő által kötött ügyleteket szabályozza.6 A német kereskedelmi törvény alapvető fogalma tehát a kereskedő.
A német jogirodalom álláspontja értelmében a bizományos a törvény erejénél fogva kereskedő.7 Az a személy azonban, aki más számlájára a saját nevében elad vagy vesz, csak akkor tekinthető bizományosnak, ha tevékenységét iparszerűleg folytatja,8 hiszen a HGB 1. § (1) bekezdése alapján a törvény értelmében kereskedő az, aki iparszerűleg kereskedelmi tevékenységet folytat. Az iparszerűség kritériuma ezek szerint lényegi eleme a bizományos fogalmának is: ez alapozza meg a saját nevében más számlájára adásvételi szerződést kötő személy kereskedői minőségét. Az ilyen személy ügylete csak akkor tartozik a kereskedelmi törvény hatálya alá, ha iparszerűleg jár el. Az iparszerűség jelentéstartalmának a jogirodalomban felbukkanó árnyalatnyi eltéréseit ehelyütt nem kívánom mélyebb elemzés alá vonni.9 Elegendőnek és találónak tartom Rudolf Lóránt pécsi jogászprofesszor egyik korai, a magyar kereskedelmi törvényről szóló, de az iparszerűség fogalma tekintetében a német jogra is vonatkoztatható munkájának a megfogalmazását. "Az iparszerűség ismérve: a hivatásszerűség. Ennek ellentéte: az alkalomszerűség. Hivatásszerűnek pedig azt a tevékenységet mondjuk, amely előre meg nem határozott és meg nem határozható számú kereskedelmi ügylet kötésére irányul azzal a céllal, hogy ebből a tevékenykedő állandó jellegű jövedelmet húzzon".10 Az iparszerűség tehát az önálló kereskedelmi jog általános magánjogtól történő elhatároló ismérve.
Mivel a bizomány a német jogban a kereskedelmi jog szabályozási körébe tartozik, és ezt a jogterületet a HGB alanyi megközelítéssel szabályozza, nem meglepő, hogy a jogszabály a bizomány helyett a bizományos fogalmát teszi törvényi definícióvá, annak ellenére, hogy az adott fejezet "A bizományi ügyet" (Kommissionsgeschäft) címet viseli. A bizomány alanyi definiálásának oka tehát a HGB szabályozási koncepciójában rejlik, amely a kereskedelmi jog - mint a kereskedők külön magánjoga - tárgyát alanyi oldalról közelíti meg.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
