A jogelmélet az ítélkezés általános része,
s minden jogi döntés láthatatlan előszava.
(Dworkin)
A jogtudomány írott művelésének különböző formái vannak.[1] Ezek talán hierarchizálhatóak is, például: monográfia, értekezés (akadémiai doktori, Ph.D.) és tanulmány. A hierarchizálhatóságról már önmagában vitát lehetne nyitni, a hierarchiában lévő sorrendről, még inkább. Különösen nyitott kérdés az, hogy a jogtudomány művelésének további formái, úgymint: lexikonban vagy enciklopédiában szereplő szócikk, akadémiai székfoglaló, ugyanígy tankönyv, jegyzet, kézikönyv, kommentár, recenzió és vitaismertetés - az előzőleg említett művekhez mérhető tudományos teljesítmény-e. Annyit talán előre lehet bocsátani, hogy a kommentár megkülönböztető jele, és ennyiben tér el a többi műfajtól, hogy az e csoportba sorolható művektől alapvető elvárás - a joggyakorlatot befolyásoló véleményformáló szellemi erő megléte. Más kérdés, hogy vannak olyan ambiciózus művek, amelyek egyenesen a jogpolitikára, sőt esetleg valamelyik ágazati politikára is kívánnak hatni.
Ezen a helyen említendő az az evidencia, hogy a jogtudományi műfajban nyilvántartott formák változnak, és a köztük lévő hierarchia is. Tan-
- 543/544 -
könyvükben Földi és Hamza[2] az alábbi sorrendben közlik a római jogban jogtudományinak számított műveket: responsum-gyűjtemények, joganyagot összefoglaló munkák, kommentárok, digesták, institúciók, monográfiák, jogi témájú levelek, kritikai megjegyzések (notae). Nyilvánvaló, hogy a glossza (Accursius Glossa Ordinariája) vagy az ordo iudiciorum (a polgári per magyarázata) is,[3] a korabeli, jogtudomány formái közé sorolható, tehát a jogtudomány művelésének formakészlete nem zárt.
Kelsen azt írta, hogy a jogi norma semmi más, mint szervezett hatalom. Közbevetőleg kell megjegyezni, hogy - a jogtudományi műveket vizsgálva - nem is mindig olyan könnyű éles határvonalat húzni a két nagy kategória: a pozitív jog (a tárgyi jog) és a jogtudomány közé. Például a rescriptum, ugyan leirat (volt), de másfelől a hatályos jogot magyarázó, azt pontosító szöveg is. A rescriptumnak az a sajátossága, hogy egyszerre jog és kommentár, szemben egy mai kommentárral, amely ha tartalmaz is törvényszöveget, de nem jog. Az pedig, hogy vannak törvények, amelyekben a kiemelkedő szellemi teljesítményt honoráljuk, aligha vitatott a jogtudósok körében.
A tudomány azért nem taníthat meg bennünket arra, hogy mi legyen, mert annak eldöntése értékítélet - mondta Peschka Vilmos. Mellesleg az is probléma, hogy a válogatás, az excerptum (a kivonat) önálló műnek tekinthető-e, (mostanában is megjelentettek ilyet) és az is, hogy egyáltalán mit lehet jogtudományi műnek, illetve műfajnak nevezni.
Úgy gondoljuk, hogy a jogtudomány művelése során keletkező műveket nem értelmetlen műfajokba sorolni. Ezeket (ti. a jogtudományi műveket) talán ésszerű megkülönböztetni azoktól a művektől, amelyek a jog, mint szakma folytatása közben keletkeznek. Ilyen mű lehet egy törvény koncepciója,[4] egy törvény indokolása, egy szakvélemény, egy jogi vélemény
- 544/545 -
(értve ez alatt olyan művet, ami nem kapcsolódik egy konkrét ügyhöz), egy szerződés, egy perirat stb. Az egy másik kérdés, hogy a felsoroltakkal kapcsolatban fölmerül, mint osztályozási szempont az, hogy e művek szerzői jogi védelem alatt állnak-e egyáltalán vagy sem. Azt is mondhatjuk, hogy a jog, mint foglalkozás folytatása közben jogi termékek jönnek létre, és ezek olyan művek, amelyekre nem terjed ki a szerzői jog hatálya: például ilyenek a periratok, a koncepciók, a tervezetek, az indokolások, maga a jogszabály, az állami irányítás egyéb eszközei, a bírói ítéletek, az elvi határozatok, a jogegységi határozatok, a kollégiumi vélemények, a közigazgatási határozatok stb.
Ez a differenciálás akkor is helyesnek látszik, ha egy-egy szerződésben tényleg eredeti megoldások vannak, amelyek, rendszerint valamilyen jogi következmény kikerülésére, vagy éppen ellenkezőleg, valamilyen jogi kötelezettség érvényre juttatására irányulnak. Ilyen értelemben a bírói ítélet vagy (közigazgatási) határozat is jogi mű, még ha a benne található rendkívül eredeti fordulat, gondolat, konstrukció, levezetés stb. szerzőjét, idézéskor, nem említik.
A jogi termékek vagy a jogtudományi művek műfajokba sorolása rendkívül kényes művelet. Jogi termékek esetében több elfogadhatónak tartható elhatárolási ismérv létezik, például: valamely termék a perben jön létre, vagy éppen annak létrejötte, érvényessége jogvita tárgya, ez utóbbira példa a szerződés. Más osztályozási szempont az, ha azt mondjuk, hogy a jogi termék vagy hatósági vagy privát.
Nem ilyen egyszerű a helyzet a jogtudomány általi elismertségre törekvő más művekkel; ugyanis a modern jogtudomány önálló értékelési rendszerrel rendelkezik, önálló hivatásrendet alkotnak művelői. Természetesen nemcsak nálunk tehetik meg a tudósok, hogy az általuk megalkotott tudományos értékelési rendszerrel egyes műfajokat kirekesszenek. Ha, például, valamely cím vagy fokozat elnyeréséhez benyújtott dokumentumban (pályázatban, kutatási beszámolóban) nem lehet valamely műfajból származó művet érvényesen szerepeltetni, akkor azzal az automatikusan kizáródik a jogtudományi műfajok közül.
El lehetne vágni a jogtudomány művelésének formáiról kezdeményezett polémiát azzal, hogy - ha a konkrét mű értékhordozó - úgy a műfaj is a
- 545/546 -
jogtudomány részét képezi. Ha viszont a fölvetett problémára ezt a választ adjuk, meg kell válaszolni azt a további kérdést, hogy mi a jogtudományi érték, más szóval a jogtudomány milyen önálló értékeket tart nyilván, azaz a jogtudomány szempontjából milyen értékek vannak. (A jogtudományi érték vizsgálata során azokat nyilvánvalóan külön kell tartani a jogi értéktől.)
Nagyon úgy néz ki, hogy noha "...a jogtudományos tevékenység is a szélesebb értelemben vett társadalmi praxis része,"[5] megfigyelésünk szerint a jogtudomány saját értéknek csak néhány nagyon is megnevezhetőt tart. Ilyen az összehasonlításon (ideérve nemcsak a jogösszehasonlítást, de a vonatkozó külföld szakirodalom magyarral való egybevetését is), és a történetiségen alapuló ismeret-feldolgozás, és az arról adott leírás, illetve az ismeretek rendszerezése; továbbá bizonyos hipotézisek fölállítása és főleg a paradigmaváltás.
Az ismeretek közlései (inverz módon meghatározva ugyanezt: források) között kiemelkedő helyet foglal el a közlemény. Ugyanakkor, nem minősül elegánsnak újságcikkre való hivatkozás. Tudományos közleményben, a pozitív jog leírását ismertetését, főleg hosszan kimerítően, egyes iskolák hátrányosnak értékelik. A rendszerezés esetében ugyanők viszont favorizálják a nem törvényi fogalmak köré való csoportosítást.
Azt is mondhatnánk, hogy a mainstreambe tartozó tudományos iskolák nincsenek oda a jogdogmatikáért, tehát a rendszerbe foglalt jogi fogalmak tudományáért. Sajó[6] például hivatkozik Krawietzre, aki szerint, a jogi dogmatika megújulásához csak a normát okozó és magyarázó érdekek jogi problémaként való elismerése vezet. (Ugyanakkor elismert: dogmatika teszi a jogot tanulhatóvá, tehát a jogi dogmatika, oktatási szempontból nagy érték, de miután természeténél fogva nem kritikus, így e megközelítéssel szemben érthetők a kifogások.) Egyébként Jakab legújabb munkájában úgy fogalmaz, hogy "...a jogtudomány legfontosabb feladata a jog fogalmi rendszerének összecsiszolása".[7]
A jogtudomány, úgy látjuk, azt szereti, ha új irányzat kibontakozását (előszelét) érezheti. Voltaképpen, tehát arról van szó, hogy nagyra csak azt a tudományos közleményt értékelik, amelyben valamely az uralkodó elméletet (paradigmát) megdöntenek. Ebből következik, hogy az elméletalkotás a tudományos munka csúcsa. Másként fogalmazva: az elvárás az,
- 546/547 -
hogy az általánosan elfogadott magyarázat helyére, a kutatás nyomán, valami más tartalom kerüljön, ami természetesen, nem mindig sikerül.
Utoljára raktuk, bár valószínűleg ez a legfontosabb követelmény egy tudományos művel szemben, hogy kritikus legyen, magával tárggyal szemben éppúgy, mint az elemzett szerzők irányába, és nem kevésbé, végül, a tudományos módszereket illetően.
Érdekes módon - bár a fentiekből már következően - a jogtudomány magának a jognak (a szabályoknak), mint ismerethalmaznak, a kifejezett, tartalmi értelmezését, és a jogalkalmazásnak az értékelését, magyarázatát, az a benyomásunk, nem tartja saját részének, ezeket átengedi a praxisnak. A tudományos közvélemény elismeri, hogy a szabályokat (a tételes jogot) elemző, leíró művek vagy éppen a konkrét jogi eseteket kommentáló munkák szerzői jogi védelem alá esnek, de tudományos műnek azokat nehézkesen, vagy egyáltalán nem fogadja el.
Aligha lehet vitás, hogy a jogtudomány magyaráz, ahogy számos jogi termék is, ami kérdéses az igazán az, hogy a szabályozási elvek kidolgozása, a törvényi koncepció az indokolás, a kommentár, a kézikönyv egy törvényi koncepció, és főleg egy jegyzet vagy egy tankönyv mennyire (lehet) kritikus. És ha az, elképzelhető-e, hogy bennmarad annak a műfajnak (oktatási anyag) a keretei között, amibe tartozik?
A tudomány - mint megismerési rendszer - egységes, ám ebből még nem következik, hogy ne lehetne-e azt művelni különböző műfajokban. Az más kérdés, hogy a tudományos műveket irányzatokba (például: neokantiánus, szociológiai, pozitivista, természetjogi, interpretivista[8] stb.) is besoroljuk, követve Szabót és Bódigot. Arról is hosszan lehetne értekezni, hogy az egyes jogágak miért tartanak nyilván saját (értsd a jogelmélettől különböző) irányzatokat. Miután azonban ez a tárgykör már végképp túlfeszítené a közlemény kereteit, az alábbiakban csak a kommentárral és természetesen a kommentátorokkal foglalkozunk.
- 547/548 -
Nyilvánvaló, hogy a kommentálást az a szükségszerűség hívta életre, hogy a szöveget, mégpedig valamilyen törvényként tisztelt textust, magyarázni, értelmezni kellett, mert az ember antropológiai sajátja, hogy a többiekétől eltérő asszociációi legyenek valamely fogalom tartalmáról. A jelenség magyarázata az lehet, amit a nyelvtudomány figyelt meg: az emberek tapasztalataik alapján használják a szavakat.[9]
A születőben lévő jogtudomány számára releváns kommentálás voltaképpen azzal kezdődött, hogy a törvénytételeket magyarázták.
A vonatkozó szakirodalomban találkoztunk olyan állásponttal,[10] amely szerint, amikor valamely szakrális szöveg magyarázata már nem a puszta törvénytételekre szorítkozott, hanem vallásfilozófiai levezetésével is remekelt, azt nevezhetjük, a kezdeteket illetően, értelemszerűen, valódi kommentálásnak. Hangsúlyozzuk, egyértelmű, hogy a jogtudomány számára releváns kommentálás csak a törvényszövegre, törvénytételre vonatkozhat. Valamely szöveg azon része, ami történeti leírás vagy morális megfontolás már nem a jogtudomány tárgya. Az más kérdés, hogy a jogtudomány interdiszciplináris műveléséhez szükséges a nem jogtudományi megközelítésű magyarázatok ismerete. Közbevetőleg meg kell itt jegyezni: a kommentálások stílusát meghatározza, hogy az adott paragrafus diszpozitív, kógens, vagy imperatív, illetőleg az, ha a rendelkezés méltányosságot tesz lehetővé.
A kommentálás lényege épp az - úgy látjuk -, hogy megállapítsa, mitől lehet eltérni. E művelet után lehet csak vitatkozni arról, hogy hogyan szabad mégis viselkedni, anélkül, hogy megkerülnénk a törvényt. Nem véletlen, hogy az első törvénymagyarázatokat nyomozásnak, tanulmányozásnak[11] nevezték, és nem a "magyarázat" kifejezést használták. Talán a modern időkben is meg kellene különböztetni a társadalmi problémákkal foglalkozó tudományos tevékenységen belül a nyomozást, a kutakodást és a magyarázatot, ez utóbbi nyilvánvalóan kevésbé kockázatos, mint a meg-
- 548/549 -
előzők; bár a krónikás - aki tulajdonképpen történetmagyarázó - dolga se könnyű.[12]
A lényeg, tehát a "mi" megállapítása, azaz a jogtudományra is áll az a bon mot, hogy a tudás négy részből áll: tudni mi; tudni miért; tudni hogyan; és tudni ki is tudja azt, amit tudni szeretnénk. A (jog)tudomány első szakaszában arra fókuszált, hogy kiderítse mi is a törvény. Azaz: hol az a terület, amire már azt mondjuk: ez a törvényen innen van, vagy túl. Miután ugyanaz a szöveg különböző nyelveken volt "forgalomban" az etimológia, a grammatika virágkorát élte. (Sok tévedésnek is volt oka a grammatikai és etimológiai eredetű félreértés.)
Ebből következően nem mindegyik szinonima, amelyet a szótárak[13] adnak a kommentár szóra, nevezetesen: értelmet megvilágít; kérdést, összefüggést érthetővé tesz; interpretál; hírt, eseményt, tudományos kérdést fejteget; magyarázó jegyzetekkel ellát; megokol - illik rá a jogi szöveg magyarázatára.
Megállapíthatjuk, tehát: mindaz, ami magyarázat, az már nem törvény; vagy fordítva: mindaz, ami nem törvény, az írott vagy szóbeli értelmezés.
Egyébként négyféle értelmezést tartottak nyilván: az egyszerűt, az allegorikust, a célzatost és a titkos értelem után kutakodót. Az értelmezésre, pedig hét szabályt állítottak föl.
Miután valamely szakrális szöveg nem csak törvényi részekből áll, a korabeli magyarázatokat megkülönböztették aszerint is, hogy az a törvényi részt tanulmányozta-e vagy sem.[14]
Egyébként nagyon úgy néz ki, hogy a jognak és a jogtudománynak van egy közös vonása (eredője), nevezetesen az egyértelműség, mint az emberi nem egyik kívánsága. Az egyértelműség keletkezteti a XII táblás törvényt és a kommentárt. Peter Stein[15] azt mutatja ki, hogy a szokásjog többféleképpen magyarázhatósága miatt követelték ki a plebejusok az írásba foglalt törvényt. Az egyértelműség a kommentárral szemben is elvárás, kommentár egyik, nagyon is gyakorlati funkciója, hogy a vitatható, többféleképpen értelmezhető szöveg esetén, valamilyen (többnyire kizárásos) módszerrel, egyértelmű értelmezést adjon.
- 549/550 -
A glossza, mint önálló, jogtudományon belüli műfajban, több műveletet végeznek (vagylagosan), közelebbről hármat. Első kiemelnek a szövegből valamilyen szót, kifejezést, részt; másodszor: emlékeztetnek valamire (szóra, szövegrészre), és végül: vitatkoznak. Magától értetődő, hogy a glossza egy már meglévő magyarázatra reflexió; a kommentár, alapesetben, nem vitatkozhat magával textussal, csak értelmezheti.
Végül, nem érdektelen a kommentálás, mint tevékenység kapcsán utalni a jogági kommentár szerepéről szóló egyik felfogásra. Eszerint a "kommentár hivatása" a következő: a) a törvényesség biztosítása; b) a Ptk. és más jogszabályok összefüggéseinek megvilágítása; c) a rendelkezések elemzése; d) az ítélkezési gyakorlat egységének szilárdítása; e) támogatást nyújtani a kodifikáció területén dolgozóknak.[16]
Valójában csak a glosszátorok után kezdenek beszélni kommentátorokról, akik igazából consiliatorok,[17] és "a hűbéri középkort belevitték - írja Lábady - a rómaiak jogába."[18] Arról van szó tehát, hogy a kommentátorok több jogot (ti. a helyi jogot [a statutiárius jogot] a kánonjogot és a római jogot egymással "egyeztették" és megteremtették annak a jognak az alapjait, amit pendaktajognak hívunk.
Nyilvánvaló, hogy a mai kommentátor szerepe, munkássága ehhez képest szerényebb, másféle módon, nem ilyen értelemben kreatív. És nem mondható el róla, hogy valódi, alkalmazott jogot alkotó lenne.
A szakirodalomból elsőnek Quintus Mucius Scaevolat [Kr.e. 140-80] lehet megemlíteni olyanként, aki - mivel rövid összefoglaló művet adott közre a teljes civiljogról - kommentárt írt volna. Másodikként Masurius Sabinus jelölhető meg. Megjegyzendő, hogy a legtöbb klasszikus jogtudós vagy egy Sabinus főművéhez készült kommentár, vagy az időközben kodifikált prae-
- 550/551 -
tori ediktumokhoz írott kommentár keretében foglalta össze szakvéleményeit. Egy IV. századi gyakorló jogász például tudta - írja Stein-, hogy a releváns jogszabályokat olyan mértékadó jogtudósok, mint Paulus vagy Ulpianus műveiben találhatja meg. Mellesleg: a Digesta (görögösen Pendectea) a nagy római jogtudósok írásaiból vett szövegkivonatok antológiája. Közismert, hogy Iustinianus megtiltott bármilyen az eredeti művekre való hivatkozást, és a szöveg kommentálását is igyekezett megakadályozni azzal az indokolással, hogy minden kristálytiszta úgy, ahogy az le van írva. Mellesleg, illusztrálására annak, hogy milyen nehéz volt valamit tudományosnak elfogadtatni: a kánonjogi szövegek is, először nem hivatalos és vegyes (bibliai idézetek, zsinati határozatok, pápák levél formában írt dekretálisoknak nevezett rendelkezéseit és római jogi) szövegrészleteket foglaltak magukban. Ezt a vegyes, rendezetlen anyagot a római jog művelői eleinte megvetéssel szemlélték, és nem voltak hajlandóak azt a tudomány egy önálló tárgyának tekinteni. Angliában az új jogtudomány művelése a lombard Vacarius nevéhez fűződik. A Vacarius Liber pauperumához írott szokásjogra vonatkozó glosszák a szokásjog érvényessége melletti kiállás tekintetében messzebb mennek a kontinentális európai országok összes kommentárjánál, s így elméleti alapot teremtettek a királyi bíróság által kifejlesztett, új, általános jogként (common law) érvényes szokásjog számára.
Bartolus de Saxofessato (1313-1357) nyilvánvalóan kiemelendő a kommentátorok közül, hiszen a Corpus iuris civilis összes részéhez írt kommentárokat, amelyek a korai kiadásokban nem kevesebb, mint kilenc nagyméretű, vaskos kötetet töltöttek meg. Egyébként van olyan vélemény, hogy a 14-15. századi, főleg itáliai jogtudósok munkássága részben a glosszátorok tevékenységének továbbfejlesztését jelentette, mégis helyesebb őket posztglosszátorok helyett konsziliátoroknak nevezni. Bartolus és utódai továbbra is úgy értelmezték a szövegeket, ahogy áthagyományozódtak rájuk. Ám céljuk már nem egyszerűen a szövegek magyarázata volt. Sokkal inkább olyan normákat kerestek bennük, amelyek megfelelőek a késő középkori társadalom számára, és ugyanakkor mégis a császári jog tekintélyével bírnak. [Nem véletlen, hogy Lábady[19] úgy említi Baldus de Ubaldist, mint a kollízió atyját.] Stein[20] azt írja Baldusról, hogy "nemcsak a római jogot kommentálta, hanem a kánonjogot és a hűbérjogot is. A szakvélemény (consilium) irodalmi műfaját, azaz az egy bizonyos eset alapján fel-
- 551/552 -
merülő jogi probléma kifejtését ő vitte tökélyre. A jogi irodalom e műfajának köszönhetően a római jognak a kor igényeihez való igazítása betetőzést nyert."[21]
Ismert a modern korban is az a jelenség, hogy valamely szöveg körül elburjánzanak az értelmezések. Ezt észlelték az első humanista jogtudósok a XVI. század első felében [például Guillaume Budé (1467-1540) (Budaeus)], akik azon fáradoztak, hogy a textust megszabadítsák a glosszáktól és kommentároktól. Kortársa, Ulrich Zasius (1461-1535), 1518-ban ezt írja: "Az egyedüli igazi interpretátorok azok, akik magukat a forrásokat próbálják magyarázatokkal ellátni."[22] [Nyilvánvaló ugyanakkor az, hogy a modern kommentátornak is feladata a forrás (a jogszabály vagy a jogeset) hiteles reprodukálása. Törvénykommentálás esetében el lehetne várni a szöveg kialakulása előzményeinek: az ún. koncepciónak (szabályozási elveknek), az indokolásnak és a törvényt megelőző idők szakirodalmának és jogeseteinek tanulmányozását, és ha a törvény megalkotása előtt készült hatástanulmány, akkor annak elemzését.][23]
Ez a gondolat (ti Zasiusé). még egyszer az un exegetikus iskolánál (XIX. század) jön elő, de fordítva; tagjaik el akarták szakítani a szöveget a forrásoktól. (Mellesleg Iustinianus is tiltotta a források tanulmányozását a szövegek törvénnyé tétele után.) Savignyvel fejezzük be a kommentátorok felsorolását, aki a szó mai értelmében szorosan véve nem volt kommentátor, hacsak nem gondoljuk azt a kommentátorról, hogy valamely fogalom
- 552/553 -
több értelmének, több rétegének, (az ő esetében; a colonusnak) kikutatása - e hivatás (e műfaj ) csúcsa.
A német kodifikációval valami lezárult Európában, véljük, megszűnt a bizonytalanság a felől, hogy ki dolgozza ki a jogot, és ki fogja értelmezni és érvényre juttatni azt. Természetesen a XX. század egészére messze nem jellemző az, hogy a törvényt professzorok dolgozzák ki, a bírók értelmezik és végrehajtatják azt. Csak annyi állítható biztosan, hogy a törvények kommentálása, tehát a nem római jog magyarázata felértékelődött. Miután ily módon egy hatalmas és szerteágazó törzs keletkezett, amelyet a modern (nem római joggal foglalkozó) kommentátorok alkottak meg, egy közlemény terjedelmi határai között a jogtudomány művelésének e nemzetekként művelt fajtájáról nem lehet teljes képet adni. Az alábbiakból kitűnik majd, hogy a nemzeti jogokról készült kommentárok galériájának falairól csak néhány darabot akasztottunk le. Így aztán, tudjuk, megállapításaink nem bírnak általános érvénnyel sem a kommentárfajták, sem a felépítés tekintetében, továbbá a szerkezetet és stílusjegyeket illetően.
A kommentár jellegzetessége a mű sajátos felépítése (szerkezete), a többi jogtudományi műfajtól eltérő a tárgyalási módja és stílusa, közelebbről: ahogyan legördíti a tartalmat [roll down], illetve az abban használt fordulatok.
A jogtudomány szempontjából releváns kommentárok alapvetően a következők: alaptörvény-kommentárok, törvényi kommentárok (ezen belül a nemzeti törvényhozásnak és a nemzetközi szerződéseknek kommentárjai); a normakontrollt végző és az igazságszolgáltatás, illetőleg egyéb szervek joggyakorlatának kommentárjai. Ez utóbbiak között elkülönülnek egymástól a nemzeti és nemzetközi szervek aktusaihoz fűzött, magától értetődően nagyobb terjedelmű, és a műfaj kritériumainak megfelelő megjegyzések.
A kommentár fő tárgya, magától értetődően, vagy a norma és a joggyakorlat, vagy kizárólag a joggyakorlat.
A kommentár tárgyalási módja magába foglalja a mű sajátos szerkezetét, és azt a sajátos technikát, amit alkalmaznak a tartalom legördítése során.
- 553/554 -
Sárközy például az alábbi "útiterv" alapján végezte el a Ptk. 30. § (1) és (2) bekezdése elemzését:[24] először ismerteti, hogy miből indulnak ki az általános rendelkezések. Másodszor, elemzi a szabályalkotás szempontjait és indokait. Harmadjára érvel a választott szabályozási megoldás mellett. Negyedszer, leírja, hogy - nyilvánvalóan, szerinte - mit nem zár ki a szabály. Ötödször: a kommentár közli, hogy a bírói gyakorlat mit tett hozzá a jogszabály példálódzó felsorolásához. Végül rámutat azokra a következményekre, amelyek a polgári jogi jogalanyiság és a más jogági jogalanyiság eltéréséből fakadnak, ti. a jogalanyiság terjedelme és a hitelezők védelmének [különbözősége].
Még egy kommentárrész kiragadása talán hasznos. Mohácsi és Szeder a Btk. 16. §-át az alábbi felépítésben tárgyalják: Először a szándékról írnak, aztán az érzelmi és érzelmi-indulati tényezőkről. Utána magáról a kísérletről, majd az elkövetési magatartás elemeiről és az olyan bűncselekményekről, amelyeknél fogalmilag kizárt a kísérlet. Ezt követik a kísérlet fajtáival (befejezett és befejezetlen; közeli és távoli) foglalkozó mondatok. Végül a szakasszal összefüggésben lévő bírói gyakorlatot ismertetik.[25] Ezzel szemben a Kis-Hollán-Gellér által írt kommentár a Btk. 16. és 17. §-át együttesen tárgyalva először a kísérlet büntetni rendelésének indokával, majd a kísérlet fogalmával foglalkozik, beleértve annak kezdőpontját, kizártságát, illetve alkalmatlanságát, végül pedig az attól való visszalépést tárgyalják.[26] A már hivatkozott Halsbury's pedig a kísérletet tárgyalja a megkezdett bűncselekményeken (inchoate crimes) belül. Hivatkozik a szerző a common law-ra, visszautal a könyv belső számozású 60-63 paragrafusaira, aztán a Criminal Law Act (1977)-re, a Criminal Law (1967)-re, a Criminal Attempts Act-re és a R v Dunnington (1984) esetre [QB 472, 78 Cr App Rep 171, CA] és még három továbbira. Ezt követően a kísérlet objektív oldalát magyarázza (the actus reus of attempt), majd kitér a kísérlet szubjektív oldalára (the mental element in attempt), aztán a kísérlet miatti elítélésre a befejezett bűncselekménnyel való vádolás esetén (convection for
- 554/555 -
attempt on charge of full offence), és végül a törvényi jog által kilátásba helyezett büntetőjogi büntetéseket (penalty for statutory attempt) ismerteti.[27]
A fentiekből már látszik, hogy tárgyalási mód alatt valójában a kommentár tartalmi részének prezentálást értjük, aminek többféle technikája van. Természetesen egészen speciális, és magától értetődően a törvényi kommentártól eltérő tárgyalási mód figyelhető meg az eset-kommentátoroknál.
A kommentárok szerkezetének (felépítésének) vizsgálata után az állapítható meg, hogy a törvény-kommentár csoportba besorolható művek előbb tartalmazzák (meghivatkozzák) a törvény szövegét, majd ezt követi maga a kommentár.[28] Van olyan munka is, amely nem ezt teszi: a törvény szövege a magyarázat után van.[29] E megoldás választékossága kérdéses. Az se tűnik szerencsésnek, ha a kommentár fejezetcímei nem egyeznek meg a kommentált jogszabály fejezetcímeivel. Viszont, nemcsak újítás, hanem jó is az, ha a szerző - eltérve a hagyományos formától - a szakasz fölé maga rak magyarázó címet.[30]
A bírói ítéletek vagy a kommentár-szöveg után vannak,[31] vagy a kommentárba beépítettek.[32] Az elektronikus formában megjelenő kommentárok nemcsak a bírói ítélet számát tudják megjeleníteni, vagy a ratio
- 555/556 -
decidensist, hanem, az Olvasó (Felhasználó) közreműködésével, magát az ítéletet is.[33] Ésszerű, ha a kommentár, adott esetben, kiterjeszkedik több állami szerv gyakorlatára is.[34]
Az ismereteket bővíti, ha szerző a vonatkozó közösségi jogszabályt is bemutatja. Ilyenkor a kommentátor óhatatlanul tesz kritikus megjegyzéseket a nemzeti jogalkotó irányába. [Noha, változatlan álláspontunk szerint a kommentár a "hogyan", és nem a "miért", műfaja, el kell ismernünk e "rendszeridegen elem" behozatalának indokoltságát.] Ugyanakkor meggyőződésünk, hogy a jogalkotónak szóló intelmeknek van formája, helye: a szabályozási elvek, a koncepció, esetleg az indokolás.[35]
A szakirodalmi nézetek is megjelennek a kommentár textusában. Rossz, de élő szokás a vonatkozó szakirodalmat a kötet végén ("ömlesztve") megjeleníteni.[36] Magától értetődően igényesebb a szakirodalom az egyes szakaszokhoz kapcsolt bemutatása.[37] Mint alkotóelem megfigyelhető még: a tárgyszójegyzék,[38] paragrafusmutató,[39] továbbá összehasonlítási művelet végzésére alkalmas táblázat közreadása,[40] ritkán: szerződés- és okiratminták.[41] A szer-
- 556/557 -
zők rendszerint paragrafusokként adják elő kommentárjukat, de láttunk olyan kommentárt is, amely mondatrészenként elemez.[42]
Maga a kommentárszöveg, megfigyelésünk szerint, többek között, csoportosítható úgy, hogy az, bár a törvény textusához kapcsolódik, de nem strukturált;[43] értve ezalatt azt, hogy a kommentátor a magyarázó részt nem bontja fel alcímekre. A másik csoportba azok a kommentárok tartoznak, ahol a paragrafushoz (bekezdéshez) tartozó értelmezés a szerző által jelentősnek ítélt fogalmak alapján felépített.[44] Megjegyezzük mind a strukturált, mind a nem strukturált kommentár között fellelhető olyan, amely bevezet a szakaszhoz (bekezdéshez) tartozó intézménytörténetbe.[45]
Az esetekre koncentráló kommentálás a törvényitől egészen különböző, más, belső szellemi utak megépítését kívánja meg. Egyfelől talán tudomásul kellene venni, hogy a bírói gondolkodás is doktrinákat termel ki. Másfelől látni lehet azt is: a polgári és nemzetközi jogi ügyekben a bíró, két egyenrangú fél közötti vitában, a törvény (a szerződés) részrehajlását korrigálja. [A szabályok ugyanis, szerintünk kimutatható módon, hol az egyik, hol a másik felet kedvezményezik a jogosultságokon és kötelezettségeken keresztül.] A többiben (büntetőügy, államigazgatási ügy, adóügy) ítéletével egyúttal minősíti az állami szervek (rendőrség, ügyészség, a legkülönfélébb hatóságok munkáját.
A magyar esetkommentár-irodalom felvirágzásához, egyes vélemények szerint, jobb hozzáférési lehetőséget volna szükséges biztosítani. Anélkül, hogy ebbe a vitába e helyütt belemennénk, annyit megjegyeznénk, hogy túl sok, csak az eseteket fókuszba állító művet nem találtunk, így aztán megjegyzéseink általános érvényességéről nem vagyunk meggyőződve.
Voltaképpen mindössze két módszert tudtunk megfigyelni: az egyik feldolgozás az eset elé[46] teszi a kommentárt, a másik utána.[47] Továbbá: Deák
- 557/558 -
a normatív szöveg elemzését is magára vállalja, és ezt az ügytől külön teszi. Ugyanő a bírói, illetve közigazgatási aktus szövegét idézi; Lamm ezzel szemben saját feldolgozásában adja elő az ügyeket. Deák is, Lamm is ír Előszót, Deák még egy Adózás erkölcsi vetületben című részt is biggyeszt munkája végére.
Ha a jogi szövegek stílusát elemezzük, voltaképpen arról van szó, hogy azokat a fordulatokat keressük, amelyek megkülönböztető módon jellemzik a kommentárokat. Például: egy, a magyar Alkotmány kommentálására irányuló mű, a vonatkozó alkotmánybírósági határozat textusa újrafogalmazásának módszerével él. Karakterisztikus a 34/1994. (VI. 24.) AB határozat kommentálása is.[48] Ebben a szerzők elmagyarázzák, hogy a jogalkotó által használt egy terminus technicust (szolgálati titok) az Alkotmánybíróság határozata meghatározatlan minőségűnek minősíti, és fogalmi tisztázatlanságot is vet a jogalkotó szemére. Továbbá ismerteti azt is, hogy az alkotmánybírák elégtelennek tartották a jogintézményt a jogállamiság követelményének teljesítéséhez, mint alapvető elváráshoz. A szerzők, csatlakozva az Alkotmánybíróság álláspontjához értelmezhetetlennek és definiálhatatlannak tartják a jogszabályban lévő fogalmat, mert a jogalkotó által használt technikával az alapjogi jogvédelmet az állam megkerülheti.
Azt is mondhatnánk, hogy a kommentárok között meg kell különböztetni az alkotmányi kommentárt a törvényitől (az előbbi magába foglalja az Alkotmánybíróság indokolásainak magyarázatát), ez utóbbit, pedig a bírói ítéletek (a joggyakorlat) kommentárjaitól. A bírói gyakorlat értelmezése (különösen a jövőt illetően) szinte már a futurológia vizsgálódási körébe esik, hiszen a bíróságok (így az alkotmánybíróságok is) esetről esetre haladnak. Különösen nehéz a jóslás az ügyek kimenetelét illetően olyan bíróságok esetében, amelyek a feleket (ti. a beadványt-készítőt és az indokolásért felelős köztisztviselőt) nem hallgatják meg élőszóban, hiszen így nem lehet látni, hogy a bíróság milyen érvekre és ellenérvekre reagál érzékenyen.
Amúgy, az érdekes, hogy a tudományos művel szemben, elvárás a kritikai elem megléte a műben, ahogy azt már említettük; és ennek a feltétel-
- 558/559 -
nek a híressé vált alkotmánybírósági határozatok indokolásai mind megfelelnek. Erre a kritikai felütésre az alkotmánykommentátorok, megfigyeléseink szerint többnyire ráerősítenek. Igazán elgondolkoztató művek, magától értetődően, akkor születnek, ha az a határozat indokolásának nem magyarázata, hanem kritikája. De önmagában egy magyarázat is lehet nagyon kimunkált; jó irodalmi példa erre Balogh okfejtése a közjogi érvénytelenség jogkövetkezménye legördítésénél.[49] Először felrak egy jó kérdést, majd elmagyarázza, hogy a terminus technicus (a közjogi érvénytelenség) más, ha azt az Alkotmánybíróság használja. Felhívja a figyelmet a "kilátásba helyezés" fordulatra, majd levezeti, hogy miért van törvényi korlátja a semmisségből eredő következmények teljes levonásának. Általában is az mondható el, hogy fölényesen uralja és kezeli az alkotmánybírósági-értelmezés értelmezésének technikáját.
A fentieknek megfelelő technikával készül a polgári jogi törvényhozás magyarázata. A BGB kommentátora[50] a jogi személyhez fűződő címnél először a fogalomról értekezik, majd a fajtákat ismerteti, ezt követi az elhatárolásokkal foglalkozó 4. pont. Az 5. pont témája a jogképesség korlátai. A 6. pontban a magyar társadalmi szervek gyűjtőszó alá tartozó jogi személyekről ír. Végül az élettársak közötti vagyonközösség jogforrásait írja le. A magyar kommentátor[51] legördítési technikája a jogi személyiség és szervezeti jogalanyiság alcím alatt a következő. Mindenekelőtt felhívja a figyelmet arra, hogy, hogy a Ptk. eredeti szövege tartalmazott definitív elemeket. Ezután ismerteti a jogi elmélet uralkodó álláspontját. A kommentár következő tárgya a jogi személy jogképességének eltérése az emberétől. A folytatás - elmélettörténet. Ezt követi egy magyarázat a jogi személyiség és a szervezetek perbeli jogképessége közötti eltérésről és ismertetés a Legfelsőbb Bíróság egy a témakörbe vágó ítéletéről. Majd felhívja a figyelmet arra, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlatában kialakult a jogi személyek alkotmányos alapjogvédelme. Végül megállapítja, hogy a jogi személyekre nézve nincs típuskényszer.
- 559/560 -
Egészen más utat követ a társasági törvény egyik magyarázója:[52] tanácsokat ad. Témája specialitása folytán [270. § (1)] kapcsán, azt fejtegeti, hogy a jogalkalmazó mit tegyen: "tartalmi elemként" rendezzen valamit, vagy "rendelkezhet akként", továbbá: "a szabályozás kombinálható is" típusú kommentálást végez.
Miskolczi Bodnár Péter[53] ugyanezen tárgykör kapcsán (a szavazati jog gyakorolhatósága) inkább tájékoztatást ad, kategorizál; már 7 csoportot különböztet meg kommentárjában; azokat két alcsoportba rakja. (A szavazati jog gyakorolhatósága csak az első alcsoport első esete nála; Vezekényinél egyetlen csoport van.)
Megint máshogy fogja fel szerepét a Munka Törvénykönyvének kommentátora[54] a 109. § (1) bekezdése kapcsán. Már előre kitér az ajánlások nyújtásának igénye elől: "E magyarázatnak nem feladata részletes ajánlások nyújtása arra vonatkozóan, hogy az eljárási szabályok melyek legyenek? Ehelyett csak azokat a törvényes kereteket kívánja megvilágítani, amelyeken belül kell maradnia a szabályozásnak, illetve néhány olyan kérdést megemlíteni, amelyek rendezése nélkül az eljárási szabályok nem biztosítanának megfelelő garanciát." A gyakorlat részére készült kommentárban - többek között - még az alábbi fordulatokat találjuk: "...ez nem jelenti azt, hogy"; továbbá: "...ennek alapján nincs annak jelentősége..." és "ez ugyanis ... nem befolyásolja..." [mert valami pontosan meghatározottra vonatkozik és nem másra] stb. Jellemzőek még a "...ha azonban...", "...ha tehát..." típusú mondatkezdések. [55]
A bírósági nemperes eljárások magyarázatában azt a minden kommentár által teljesen jogosan használt formulát figyelhettük meg, hogy: az "annyit jelent"-et; itt abban az értelemben alkalmazza a szerző, hogy elmagyarázza: egy törvényi fogalom (konkrétan az illetékmentesség) alatt mit kell érteni. Később előkerül a "levezetéses módszer": a kommentátorok ezt rendszeresen akkor használják, ha saját álláspontjukat kívánják bizonyítani,
- 560/561 -
többnyire valamelyik szakirodalmi véleménnyel szemben.[56] A levezetéses módszer jellemzője a jogszabályra, vagy a jogalkotói szándékra való hivatkozás, de találkoztunk a "természetszerű összefüggés" kimutatására való törekvéssel is.
A kommentárszöveg sajátja a határozott minősítés; például: "semmisnek kell tekinteni...".[57] Az is stílusjegy, hogy a szerző valamely rendelkezést azzal magyaráz, hogy az gyakorlati igényt elégít ki. Az ilyen érvelés inkább indokolásba való, véljük. Jellegzetes az is, ha a szerző a korábbi szabályozással összehasonlítva írja le az újat.
Nyilvánvalóan nem minden jogág esetében keresztülvihető, de helyes módszernek tűnik Sárközyé, amikor kommentárjából valamely szakasz kapcsán kiderül: a) mit tehet, b) mit nem tehet, és c) mit kell tennie a jogalanynak.[58] Ha ehhez bírói gyakorlatot is be tud mutatni, akkor beszélhetünk igazán használható kommentárról.
A kommentárstílus egyik jellemzője - a tanácsadás. Ilyen, amikor például a szerző arról ír, hogy valaminek (konkrétan: egy egyesület nevének) milyennek kell lennie.
Török célja, hogy valamely szakasz kapcsán a változásokat (tulajdonképpen a történeti fejlődést) és a nemzetközi tapasztalatokat is bemutassa (összehasonlító jogot művel), nagyon ambiciózus. Kérdés azonban az, hogy ebből kifolyólag nem terheli-e túl a hidat, amit épített, azaz nem megy-e el túlságosan a nagyon nívós kézikönyv műfaja felé. Kétségtelen, hogy ez a szerkesztői megközelítés gazdagabb termést ígér; aminek egyik már látható jele a más kommentátorokkal való vitatkozás[59] (azok nézeteinek kritikus elemzése), amit a többi kommentátornál nem vettünk észre.
Sárközynél a kommentár nem apologetikus. A sportvállalkozás kapcsán, például, a következőket írja: "A problematikus az, hogy a Gt. átalakulási szabályai nem alkalmasak a kht. átalakulására, mert a kht. gazdasági társasággá a Ptk. 60. § (1) bekezdése szerint nem alakulhat át. Az St. 78. § (5) bekezdése tehát ellentétes a Ptk. tiltó szabályával. Ilyen körülmények
- 561/562 -
között véleményem szerint a kht-t a tagoknak meg kell szüntetniük, és ‘új' rt-t vagy kft-t kell alapítaniuk."[60]
A kommentár alapvető stílusjegyeit talán a legjobban úgy lehet összefoglalni, ha azokat összehasonlítjuk a törvényre és az indokolásra jellemzőkkel. A törvény állítja azt, amit az indokolás megokol, és a kommentár megmagyaráz. Továbbá: az indokolás a jogpolitika nyelvi és fogalmi apparátusával dolgozik, a kommentár a jogi dogmatikáéval és a jogtudományéba tartozóval. A törvény mindig kijelentő módban íródik, az indokolás és a kommentár a mondatai se használnak több módot. Az más kérdés, hogy a kommentátorok néha belemennek gondolatkísérlethez hasonló konstrukciókba, ami abszolút idegen mind az indokolás, mind a törvény stílusától. A jogalkotó, időnként radikálisan új jogpolitikai szempontokat érvényesít a törvényben; ezzel szemben a kodifikátor és a kommentátor - jellemzően -, a jogszabály- és kommentárírás bevett előírásait, nyelvezetét és tradícióit követi.
A kutatás megkezdésekor azt hittük, hogy minden nemzeti jogtudományban egységes szabályok szerint művelik a kommentár műfaját, de tévedtünk. Kiderült, hogy a kommentárt a franciák német találmányként tartják nyilván. A ködös Albionban meg egész egyszerűen nem szokás az egyes törvényekről külön kommentárt írni. Ennek nem mond ellen az a tény, hogy Blackstone, 1765 és 1769 között Commentaires on the Laws of England in four books[61] címen adta közzé megfigyeléseit, és az sem, hogy találunk a könyvtárak katalógusaiban olyan művet, amely magát kommentárnak nevezi, például a Stephen's commentaires (on laws of England),[62] de nem az; inkább
- 562/563 -
kézikönyv. A jelenség magyarázata az, hogy az angol jognak nem egyetlen forrása a törvényi jog (statute law), tehát egyedül annak értelmezésével nem írható le a nemzeti jog. Az egy külön vívmánya az angol jognak, hogy kimunkálta a magyarázat szabályait (rules of interpretation or construction), de ezeket persze nem a szakirodalmi feldolgozásoknál, hanem a bírói döntések meghozatalánál kell alkalmazni. Ez utóbbi szabályoktól (általános törvénymagyarázati szabályok) megkülönböztetik a kifejezések törvényes meghatározásait. Ezeket külön törvény (az Interpretation Act, 1889) tartalmazza. "Vannak viszont szavak, amelyek jogi definíciójukat egy-egy kötelező erejű bírói döntésben nyerték (words judicially interpreted). Ha a statute-okban bíróilag definiált szavak fordulnak elő, kétség esetén a bírói definíció alkalmazandó."[63] A törvényes (mai szóhasználattal törvényi) meghatározástól meg kell különböztetni, az ún. interpretation clause-okat, amelyek a statute-ban előforduló legfontosabb kifejezéseket magyarázzák.
Fentebb azt írtuk, hogy a kommentátorra nem ugyanazok a szabályok (rules of interpretation) vonatkoznak. Természetesen ezzel nem akarjuk azt állítani, hogy a kommentátor ne vehetné azokat figyelembe, vagy ne tarthatná magát azokhoz. Mindössze csak azt akarjuk jelezni, hogy a kontinentális jogokban ezideig ilyen szabályokat nem leltünk fel.
Előre bocsátva, hogy témánk nem a bírói értelmezés, hanem a kommentátoré, mégis, mert nagyon tanulságos, érintjük azt.
Az angol jog a logikai értelmezés módjára eredeti elveket fejlesztett ki, amely a Heydon's Case-ben jelent meg először. A "rules in Heydon's Case" (1584) szerint a törvényszöveg helyes értelmének kiderítéséhez négy fontos szempontot kell megvizsgálni: 1. Mi volt a törvény megalkotása előtt a common law szabálya? 2. Mi volt a visszásság a szabályozásban vagy hiány, amelyről a common law nem intézkedett? 3. milyenfajta orvoslást (remedy) határozott el a parlament és mi volt az orvoslás eszköze? 4. Az orvoslás valódi értelme (the true reason of the remedy). A második értelmezési elv az ún. rendszeres értelmezés, azaz a törvény értelmét az egész szöveg egységéből és annak összefüggéseiből kell kihámozni, tehát nem szabad a törvény egyes részeit különállóan magyarázni. A harmadik pedig az, hogy a Private Act-ek esetében, amelyek feljogosítanak mások jogaiba való beavatkozásra, szorosan magyarázandók a kedvezményezettek terhére és
- 563/564 -
kiterjesztőleg magyarázandók azok javára, akiknek jogaiba való beavatkozásról intézkedik a törvény.[64]
E hosszú felvezetés után, meglepetésnek szánva,[65] leírjuk: van az angol jognak kommentárja: a Halsbury's Laws of England, ami 56 kötetből álló impozáns, lenyűgöző magyarázat. Nem azért, merthogy az elviselhetetlenségig fokozná az angol jog, amúgy nagyon is csodálatos rejtélyességét, éppen ellenkezőleg áttekinthetővé teszi a szigetország jogát. Első kiadásának munkálatait Earl of Halsbury vezetésével az elmúlt század első évtizedében kezdték, és 1917-ben nyomtatták a kommentár utolsó könyvét. A második kiadást 1970 és 1974 között szervezték meg; a harmadik 1979 és 1987 között zajlódott le, a negyedik kötetei pedig 1983 és 1994 között készültek el. Az első kiadás 37, az utolsó 56 kötetből áll. A kommentár az ügynökségekre vonatkozó szabályoktól kezdve (agency) a büntetőjogon keresztül súlyok és mértékekig, (weights and measures), illetve a végrendeletig (will) az összes jogterületet lefedi. Három kötet az 51. és az 52., illetve az 53. (mutató az egész) foglalkozik a közösségi joggal. Mutatót készítettek a törvényhozási anyagokhoz és az esetekhez is, és több mint 5000 oldalas index segít eligazodni az 52 kötetben.
Azt is előre kell bocsátani, hogy az összehasonlító jognak sincs kommentárja, és ennek oka az, hogy maga az összehasonlító jog (comparative law) se létezik. És, bár René David zseniális könyvet publikált róla,[66] és még társasága is van (Société de Législation Comparé), sőt még ilyen nevű fakultást is alapítottak (Faculté pour l'Enseignement de Droit Comparé) az egész konstrukció, dicsérő szavak jönnek: az üveggyöngyjátékhoz hasonló.[67]
A fentiekből következik, hogy az összehasonlító jog, nyilvánvaló, összehasonlított jog, azaz a különböző nemzeti jog egybevetése után talált "jog", ami tartalmilag ugyanaz, mint a ius commune, ti. az is tudósok által összeállított jog valójában.
A nemzetközi jog - szemben a ius commune-vel igazán jog, az egyes nemzeti jogok valódi része, mindegyiknek egyformán, adott esetben, írnak is kommentárokat alkotó részeiről.
- 564/565 -
A lex Mercatoria-nak ezzel szemben nincs kommentárja, azon okból levezethetően, hogy virtuális a névben szereplő "lex", ahogy a "droit comparé" kifejezésben is imaginárius a "droit" fogalma. A kereskedők közös joga ettől még létezik. A legújabb elméletek fényében a Laws of Oléron, a Consolato del Mare és a Laws of Wisby,[68] azaz a kereskedők joga, szinte illusztráció arra, hogy nem megalapozatlan az a felfogás, hogy a jog az, amit a résztvevők elfogadnak jogként.
Azt is szükséges megjegyezni, hogy a közösségi jognak sincs olyan nagy kommentárja, mint az angol jognak, de egyes közösségi jogi termékekről azért jelennek meg kommentárok.[69]
Összefoglalva a fentieket, azt állapíthatjuk meg, hogy többféle kommentár van; ismertetni azokat, nemzetenként, de jogágak szerint is lehet.[70]
Amikor a jogágak közül az alkotmányjogot először említjük, azt csak azért tesszük, hogy - egyfelől - rámutathassunk tényleg milyen nehéz kommentárt készíteni: Egy diktatúrában ilyenbe bele se kezdenek; nem is jelentettek meg egy szocialista országban sem alkotmánykommentárt. Másfelől viszont arra is alkalmat ad ez a kezdés, hogy megemlítsük azt a tényt (és majd elidőzhessünk fölötte): valódi alkotmánykommentárra majdnem másfél évtizedet kellett várni a rendszerváltástól számítva. (Természetesen itt meg kell határozni: mit is értünk valódi alkotmánykommentár alatt. Ez nagyon nehéz, hiszen az Alkotmány valódi kommentárját megírni, ti. hogy egyértelműen mit kell érteni az alkotmány egyes rendelkezései alatt, arra csak az Alkotmánybíróság bírái "jogosultak", de, magától értetődően, nem kötelezettek. Következésképpen az Alkotmány más kommentátoraitól csak a formai követelmények teljesítése kérhető számon, ha kommentárt írnak, tartalmi - nem. (A formai követelmények, a műfaj sza-
- 565/566 -
bályai, pedig nem kanonizáltak; azokat meghatározni a szerkesztő és a kiadó előjoga.)
Adódik tehát a kérdés: miért nem kommentálták olyan sokáig az Alkotmányt Magyarországon? Van olyan vélekedés, hogy azért nem, mert olyan alkotói kört, amely mindegyik jogterületet illetően egyformán otthonos az alkotmányjog és valamely jogág belső világában - nem lehet könnyen összehozni. Ennek az álláspontnak ellentmond az, hogy vannak országok, amelyekben nem vártak ennyit az alaptörvény-kommentár kiadásával.[71] Igaz, Az értelmezett Alkotmány[72] már 1994-ben napvilágot látott. Az is tény, hogy az első ránézésre alkotmánykommentárnak tartható, első kiadású mű olyan óvatos - bár személyes véleményünk szerint rendkívül értékes -, hogy a szó klasszikus értelmében mégse kommentár. Viszont nagy érdeme volt, hogy csoportokat képzett az értelmezést végző határozatok között.
Az azonos című 2005-ben megjelent mű[73] bővebb, részletezőbb, például a jogállamról 15 alcímet alkot Balogh, az 1994-esben csak 4 van. Egyébként a stílus ugyanaz: szinte csak idéznek a határozatokból, ahol beszúrnak ők maguk egy szövegrészt, az kizárólag a nem idézett mondat(ok) pótlására szolgál. Egyébként az Előszóban Holló és Balogh még szerzőnek se nevezik magukat, szerkesztőként írnak magukról; és semmilyen alcímet, például: magyarázat vagy kommentár, nem adtak művüknek. Utalunk az általunk korábban írtakra, kiegészítve azt azzal, hogy a szerzők visszavonultsága annak érzékeltetésére utal - véljük -, hogy az alkotmány-magyarázat szerzői az alkotmánybírák, tulajdonképpen az ő értelmezésük előadott a műben. Megjegyzendő az is, hogy az 1994-es nem minden szakaszhoz fűz kommentárt, az 1995-ös se megy paragrafusról paragrafusra, előfordul, hogy több szakaszt egyszerre elemez.
"Az Alkotmány magyarázata"[74] is teszi ezt, de többségében szakaszról szakaszra halad. Nyilván oka van rá, hogy a 9. § (1) és (2) bekezdését kétszer is elemzi [234. és 261. old.]. A szövegen belül találtunk szakirodalmi
- 566/567 -
utalást, de szakaszmutatót nem; igaz tárgymutatója van a Kommentár-sorozatban kiadott munkának, amelynek négy szerzője van, de mintha nem lenne szerkesztő.
A Petrik Ferenc által szerkesztett "Alkotmány a gyakorlatban" viszont alcímében kommentárnak nevezi magát: "Kommentár a gyakorlat számára".[75] Az egyes fejezetek címei nem mindig egyeznek meg az Alkotmányéval. Természetesen megengedett előtanulmány írása, de az alkotmányfogalom kialakulása mégse tárgya az Alkotmánynak. A II. fejezet már követi a szakaszok sorrendjét. Véleményünk szerint nem eléggé tagoltan, de közlik az egyes fogalmak értelmezéséhez felhívható AB határozatokat. Van, ahol a határozat egyáltalán nem kommentált. Az indítványozó érveinek ismertetése nélkül - véleményünk szerint - nem lehet az alkotmányellenesség konkrétságát tetten érni, és a norma alkotmányellenes tartalmát általános szinten elmagyarázni. Úgy véljük, hogy a praxis (köztisztviselők, bírók, ügyészek, ügyvédek) számára az érdekes, hogy miről lehet felismerni az alkotmányos és az alkotmányellenes normát; márpedig ez a mű nem erre koncentrál.
Nem állítjuk, hogy a többi alkotmánykommentár az általunk leírt ideáltípusnak megfelelne. Még Seervai munkája se, pedig a szerző alcímében "kritikai kommentár-"t ígér.[76] Ehelyett történeti áttekintést kapunk az indiai Alkotmány beágyazódásának folyamatáról a gyakorlatba az 1950 és 1990 közötti időszakot illetően; majd nagy fejezet foglalkozik az Alkotmány értelmezésével, de taglalja a szerző az egyenjogúsághoz, a szabadsághoz való viszony kérdéseit, ahogy a szervezetek egymáshoz való viszonyát is az alkotmányjog szempontjából.
A büntetőjog területéről egy klasszikus törvényi kommentárt (szerkesztők: Györgyi Kálmán és Wiener A. Imre) elemezhetünk.[77] A jelző azért nem túlzó, mert ez a munka beilleszkedik abba a sorba, amelyben a nívós kiadványokat tartják számon. Az elvekkel kezdenek, de utal a kommentátor a jogirodalomra; ugyan források megjelölése nélkül; a releváns bírói ítéleteket pedig visszakereshetően hozza. A szerzők paragrafusonként kommentálnak, a különös résznél egységes rendszerben: először objektív és
- 567/568 -
szubjektív tényállási elemek. Ezt követi "a bűncselekmény elkövetői" rész, végül a stádiumok magyarázata és a minősített esetek.
Az angol jog kommentárjában nem jelenik meg olyan szereplő, mint az angol regényben, amitől a szöveg összezavarodik. A Halsbury's 11. (1) és 11. (2) kötetei [Lawton, Birch, Gunn, Knappmann és Pigott munkája, Lord Hailsham of St. Marylebone szerkesztésében], kontinentális szemmel nézve, más tagolásban és más levezetésekkel tárgyalják a büntetőjog anyagát, de nemcsak azt; ideveszik a bizonyítás és az eljárás jogát is. A büntetőjogi felelősséggel kezdenek, ezt követik - a mi terminológiánk szerint - az állam elleni bűncselekmények, majd az élet ellenivel folytatják és a vagyon elleniekkel fejezik be. Ezután rátérnek a büntető igazságszolgáltatási és közigazgatási szervezetre, aztán ezt befejezve hirtelen olyan tárgykörök kerülnek elő, amelyek alapjogi vonatkozásúak a világ több részéhez tartozó jogász számára. Például: a feltartóztatáshoz, a motozáshoz, a belépéshez, a nyomozáshoz és az őrizetbe vételhez való jog (powers to stop and search; powers of entry, search and seizure). Természetesen mindkét könyv önálló mutatóval rendelkezik.
A polgári jog széles világába tartozó törvényekről több kommentár ad képet, ezek közül első helyen említendő az a szintén klasszikus, a szakzsargonban nagy kommentárnak (az ún. középkommentár terjedelme: 130 ív) nevezett mű, amelyet Eörsi Gyula és Gellért György szerkesztett.[78] A KJK-KERSZÖV-nél, a "Kommentár sorozatban" megjelentetett kommentár, amely másodikként említendő (2004-ben adták ki, elődei 1992-ben és 1995-ben láttak napvilágot, mindhármat Gellért szerkesztette), a törvény paragrafusait követi (a törvényi rendelkezéseket, természetesen, más betűtípussal hozza); meghivatkozza a Bírósági Határozatokat; a 339. és 340. §§-okhoz fűződő bírói állásfoglalásokat a kommentárszövegtől elkülönítetten közli. Tárgymutatót is készítettek hozzá és paragrafusmutató melléklete is van a Ptk.-ra, a Ptké. I.-re és a Ptké. II.-re, a PK-kra, a KK-ra és PED-ekre.
A 49 kiadást megélt Palandt[79] kommentár felépítése a következő: először ad egy tartalomjegyzéket a BGB-ról, aztán a hatályban lévő, a jogágba tartozó törvényekről, ezt követi a hatályon kívül helyezett törvények
- 568/569 -
felsorolása és a rövidítések jegyzéke. Ezután következik 2554 oldal kommentár. A kötetet a tárgymutató zárja.
Öt könyvre bontott kommentár a Boóc Ádám asszisztenciájával készült, Török Gábor által szerkesztett A Polgári törvénykönyv magyarázata.[80] Előbb, 2006 folyamán, csak A személyek joga jelent meg, majd 2006 végén a Kommentár további négy kötete (Dologi jog; Kötelmi jog Általános és Különös rész, illetve az Öröklési jog) is. Először a kommentárok közül foglalkozik a magyarázat rész az új Ptk. Koncepciójával. (Már 2005 végétől CD-n olvasható volt az egész mű.) A több mint 2300 oldal jelzi a modern, magyar polgári jog méretét; a Polgári Törvénykönyv terjedelme 197 oldal. A munka erénye, hogy a kommentátorok magyarázataikban a bírói és kutatói álláspontokat egymás mellett jelenítik meg. Nem szerencsés viszont, hogy kizárólag a harmadik kötetnél lehet nyomon követni az egyes fejezetek szerzőségét. Erénye a munkának, hogy paragrafushoz csatolva közli a szakirodalmat és a magyarázatok önálló alcímekre tagoltak. A CD-n megjelent változat a Bírósági Határozatok-ban megjelent szöveg teljes elérhetőségét lehetővé teszi.
A gazdasági társaságokra vonatkozó törvényhozás több kommentárt mondhat magáénak. Az 1988. évi VI. törvényről Társasági törvény (magyarázatokkal és iratmintákkal) címmel már 1988-ban jelent meg könyv,[81] ami miután bírósági gyakorlat és szakirodalmi bibliográfia nélküli, bár a bevezető tanulmánynak vannak jegyzetei, inkább posztindokolásnak tűnő szöveget tartalmaz. A HVG-ORAC Kiadó által megjelentetett "Társasági törvény, cégtörvény" (1998) Sárközy szerint nem kommentár volt, hanem kézikönyv, indokolása szerint azért, mert az "...értelemszerűen nem tudta feldolgozni a Gt. és a Ctv. bírói gyakorlatát, nem tudott foglalkozni a társasági, illetve a cégtörvény gyakorlati alkalmazásának problémáival."[82] Valódi kommentárnak a négy évvel később (2002) kiadottat tartja, amit aztán másodszorra, hatályosítva, 2004-ben újraszerkesztett. Előszót, illetve bevezető tanulmányt is írt hozzá, ahogy azt Eörsi is tette 1981-ben; igaz, ő kisebb terjedelemben.
- 569/570 -
A Miskolczi Bodnár Péter által szerkesztett kommentár,[83] visszanyúlva a hagyományokhoz, szintén ad egy, Eörsi által "Általános bevezetés"-nek nevezett részt, ami Miskolczi Bodnárnál társasági jogi alapvetés, azaz közgazdasági és jogi megközelítés. Ezen belül leírja a társasági jog történetét, a társaságok osztályozását. Elemzi az új társasági törvény célkitűzéseit és ismerteti a társasági jog alapelveit. E kommentár tárgyalási módja miközben a legjobb hagyományokat követi, újdonsággal is szolgál: a közkereseti és betéti társaság közötti azonosságokra és eltérésekre nézve táblázatot tartalmaz. A kötelező irodalomjegyzékkel és tárgymutatóval rendelkezik.
Kevésbé teljes munka, a privatizáció jogának területére, Sándor Tamás által írt törvénymagyarázat.[84] Felépítése a bejegyzési folyamathoz igazodó; szerkezete fordított, a többi kommentárral összehasonlítva. Hasonlóan az előzőhöz, meglehetősen sok, a kommentártól talán elvárható hiányossággal küzd "A privatizáció és az átalakulás joga"[85] c. munka: nincs benne tárgyszóindex, szakirodalom, bírói gyakorlat, ez utóbbi érthetően. Viszont szerződés- és okiratmintákat tartalmaz.
Csőke Csődjoga[86] ügyesen szerkesztett, azáltal, hogy az ún. mandzsettacímet alkalmazza, a jogszabály szinte térben körbejárt. Tárgyszójegyzéke van, a szakirodalom viszont nem jelzett.
Török Gábor Csődjog c. kommentárja (amelyhez társszerzőnek megnyerte Tóth Mihályt[87]) figyelemreméltó megjegyzést tartalmaz az Előszóban, nevezetesen a következőt: "Általános követelmény ebben a műfajban (kiemelés tőlem - F. E.) a történeti fejlődésvonalat bemutató elméleti tanulmány". Tényleg, nagyon sok kiadó - nem mindegyik - írat a szerkesztővel bevezető tanulmányt. Ebben az esetben Török a római jog és a kora középkor megoldásaival kezd, majd rátér a klasszikus csődjog rendszerére, aztán ismerteti a legújabb jogfejlődést. Negyedik témakörként tárgyalja az Amerikai Egyesült Államok csődjogi szabályozását, ezt követi a magyar fejlődés áttekintése és az Európai Unió csődjogi jogalkotása, ami az utolsó fejezet a törvény magyarázata előtt. A mű újdonsága, hogy tárgyalja a csőd büntetőjogi vetületét és külön rész foglalkozik a felszámolási és végelszámolási eljárásokban lévő környezetvédelmi előírásokkal. (Ez a rész még mellék-
- 570/571 -
leteket is tartalmaz.) Török, mentegetődzve, azt írja Bevezetőjében, hogy tanulmánya "viszonylag rövidebb a megszokottnál", de ennek oka az, hogy ő a "történeti és nemzetközi tapasztalatokat" az egyes szakaszoknál építi be. Miután a tárgyalási módot külön tárgyaljuk, a tartalom e legördítési technikájának következményeire már utaltunk.
Jóri András Adatvédelmi kézikönyv-éhez (alcíme: elmélet, történet, kommentár[88]) írt Előszavában a jogalkalmazói gyakorlat kommentárszerű bemutatását ígéri, előtte azonban ő is közöl egy kétíves előtanulmányt. A kommentárrész felépítése új: Egyrészt "értelmezési kérdések" alcím alatt magyarázza a törvényt; másrészt, elkülönítve ettől elemzi az Alkotmánybíróság, illetve az adatvédelmi biztos, időnként az Európai Bíróság gyakorlatát, nem megriadva önellentmondások kimutatásától sem. Az elemzett szakaszra vonatkozó irányelv is önálló pont alatt bemutatott, sőt van olyan szakasz, amihez szabályozási javaslatot készített. Kapunk egy 200-nál nagyobb tételjegyzékű szakirodalmi felsorolást, ABC sorrendben, továbbá tartalmas függeléket és egy kevert név- és tárgymutatót.
Gyertyánfy Péter A szerzői jogi törvényhez fűzött magyarázata[89] is a KJK kommentár sorozatának darabja; történeti résszel, szakirodalommal ellátva, a bírósági joggyakorlat jól elmesélve és jól beillesztve a kommentárszövegbe. Nagyra értékeljük, hogy, adott esetben, önálló alcímet ad a szakasznak (például: követő jog). Az 1995-ben kiadott, Faludi által szerkesztett "Szerzői jog"-ban a tárgymutató nem tartalmazza a követő jog terminus technicust. Érdekes kérdés következik abból, amit Gyertyánfy, mint szerkesztő, fejteget az Előszóban, ugyanis ezt írja: "E kommentár feldolgozási módja valahol az 1973-as elméleti kézikönyv és az 1990-es kötet között áll, amely utóbbi kifejezetten gyakorló jogászoknak megírt; nevezetesen az, hogy mitől lesz elméleti egy kézikönyv. Az is elgondolkoztató, hogy Solt Pál miért nevezi "modern kézikönyv"-nek a művet, hiszen ez nyilvánvalóan ellentmond a könyv borítóján szereplő "kommentár" feliratnak.[90] Igaz, feljebb, "több mint szokásos kommentár"-ként értékeli a szerzők munkáját, amit lehet úgy is interpretálni, hogy a klasszikus kommentárnál jobb a mű. A szerkesztő maga is egyetérthetett ezzel a nézettel, mert Előszavában nemcsak a szerzői jog anyagában való eligazodást ígér, hanem "új elméleti alapvetést" is.
- 571/572 -
Sárközy Sportjog-a (A 2004-es sporttörvény magyarázata)[91] valószínűleg tartalmaz ilyen megújító megállapításokat, bár a szerző célzást erre Előszavában nem tett. A könyv 109. oldalán kezdődik a törvényi kommentár, bírói gyakorlat nélkül. Előtte alapos elemzés a sportról, mint törvényhozási tárgyról olvasható, továbbá magáról a sportjogról. Betekintést kapunk a sportot, mint tevékenységet szabályozó normák világába, leírja azok jellemzőit. Műfaji újítása a III. fejezet 4. pontja: a törvény általános értékelése. Ebben felfedi a jogforrás születésének műhelytitkait, a törvénytervezet körüli csatározásokat. Ráláthatunk a Kodifikációs Bizottság néhány dilemmájára, a tárcaegyeztetések nem mindig sikeres kimenetelére és a sportpolitikán belül létező alternatívára. Azzal is túllép a klasszikus kommentár keretein, hogy nagyon élesen kritizálja az előző [2000. évben alkotott] törvény szerkezetét és dogmatikai felfogását.
A nemzetközi magánjogba tartozó kommentár vagy nyilvánvalóan Janus-arcú (a nemzetközi és a magyar kommentárirodalomba is besorolható), vagy kizárólag a nemzeti jogot magyarázó kommentár. Az előbbire példa Sándor Tamás könyve.[92] Az ún. bécsi egyezményt kommentáló szöveg nagy szakirodalmi apparátust vesz igénybe, köztük idegen nyelven megjelent kommentárokat, amelyek a jogág tárgyából, a kollíziós normák vizsgálatából következően gyakrabban bukkannak fel a hivatkozások között. Egyébként a mű klasszikus felépítésű, a legjobbak között is jó, komoly bibliográfiával, tárgy- és jogszabálymutatóval ellátott. A 2005-ben megjelent ugyanazon tárgyú könyv (Sándor Tamás - Vékás Lajos) Előszava azt írja, hogy "... a kommentár-jelleg következetes megvalósítása és a stílus egységességének megvalósítása az egész mű [ti. a korábbi Sándor Tamás mű] átírását tette szükségessé."[93] Indokként még azt említi az Előszó továbbá, hogy az egyezmény alkalmazására irányuló bírói gyakorlat egyszerűen nem volt, illetőleg csak néhány átfogó magyarázat és monográfia állt rendelkezésre korábban. A Függelék, kétségen kívül tartalmasabbá tette a munkát a hivatkozott bírósági/választott bírósági határozatok közlési helyének megjelölésével, illetve a felhasznált könyvek és tanulmányok számossága okán.
- 572/573 -
A jogi kommentár a jogtudomány művelésének egy olyan sajátos műfaja, amelyben a tudományos művekre (pl. monográfiákra) jellemző ismérvek nem mindegyike megtalálható meg. Az attribútumok egy része vagy egyáltalán nincs benne a kommentárokban, vagy csak legyengített formában lelhető fel. Például a hivatkozott Halsbury's egyáltalán nem tartalmaz utalást a szakirodalomra. A kontinentális jogokat kommentálók egy része legalább utal a témához kapcsolódó szakirodalomra. Valamely tudományos mű (egy jogi monográfia) majdnem biztos kitekint a homológ külföldi jogintézményekre, tovább nagy valószínűséggel hasznosítja az összehasonlító jogtudomány korábbi eredményeit. A nemzeti jogok kommentátorai viszont ritkán élnek azzal a lehetőséggel, hogy az adott, elemzett szakasznál megemlíthessék a külföldi jog hasonló (vagy eltérő) megoldásait. Egy tudományos igényű munka biztos tartalmaz név- és tárgymutatót, egy kommentár - már a fentiekből következően is - nem feltétlenül.
A pozitív jog megismerhetősége szempontjából nyilvánvaló, a kommentár használata a célszerűbb; ebből az aspektusból csak a kézikönyv és a tankönyv lehet versenytársa. A tudományos mű a pozitív jogot inkább eszközként használja; a nagyon nívósak valamely elméleti tételük igazolására meg is említik azt. A jó kommentár viszont nemcsak hogy a tételes jogot tartalmazza, de a hatályban nem lévőt is, azaz jogtörténeti munkák forrásául is szolgál, túl a tájékozódás megkönnyítésén. Ha egy kommentár nem közöl joggyakorlatot, akkor elmegy a kézikönyv felé, amely már - szemben a kommentárral - nem akar megtanítani a jog szakmai szempontú kezelésére és annak élethelyzetben való alkalmazására. A kommentár hangsúlyt helyez a jogi minősítésre, a jogi finomságokra, a jogintézmények közötti különbségekre és a tények alapján való minősítés művészetére.
A tudományos mű vitatkozik a jogalkotással, nemcsak leírja azt; bár az előbbiben igazán erős a jó törvénykoncepciót író. A kommentár, ha nem is foglalkozik azzal, miért az a jogszabály - ami; vállalja azt a nem kis kihívást, hogy magyarázata egységes rendszerű legyen. A kommentárnak nem igazán ismérve az, hogy kritikus lenne a jogalkotóval szemben. A kommentátornak az a dolga, hogy a norma tartalmát gördítse le, követhetően.
Ha viszont nagyon iskolásan magyaráz, túlságosan visszanyúl az alapokhoz, tankönyv ízű lenne a kommentár. Akkor tud csillogni, amikor megelőző kommentárokkal vitatkozik. Érdekes módon ez nem bevett szokás a magyar kommentárirodalomban. De jó tud lenni akkor is, ha valamely
- 573/574 -
tudományos közleményben napvilágot látott, az adott paragrafus alkalmazásával kapcsolatos álláspontot elemez és cáfol.
A legújabb magyar kommentárokat a kiadók jóindulatából és a főszerkesztők szorgalmából előtanulmányok indítják. Természetesen ez nagyon ráhangoló, informáló típusa a tudományos tanulmánynak, azonban így nyilvánvalóan nem kommentár, inkább egyfajta koncepció és indokoláskritika - egyszerre. Amúgy nagyon tanulságos jogágtörténet, kodifikáció-historika lehet.
A kommentár szellemi csatorna, ahol találkoznak a bírói kar, a praktikum és a kodifikáció kiválóságai, a jogi elemzők és a tudósok. Ez nem a diákság intellektuális fóruma; bár nyilvánvaló, hogy a dogmatika és a tanítás nyelvi eszköztára a szövegben visszaköszön. A kommentár biztos nem "Bevezető" valamely jogág tanulmányozásához: egy klasszikus kommentár használatához már kell tudni kezelni a tankönyv fogalomtárát, oda-vissza. Az más kérdés, hogy a tankönyvek rendszerint erősebbek a jogtörténetben és a tudományos irányzatokban.
A kommentár, magától értetődően, azért értékelés is. A kiemelkedő kommentátor képes értékelni, és adott esetben helyére teszi a kodifikátort, rámutat a jogalkalmazás erőltetett magyarázataira[94] és a valóságtól elrugaszkodott elméletekre. Az ideális kommentár, úgy sejtjük, nagyon közel áll az interpretivista iskola szelleméhez: a jog egy nagy megállapodásos játszma végeredménye, amelyet lehetőleg úgy kell lefolytatni, hogy ne nulla legyen annak végösszege.
* * *
- 574/575 -
by Endre Ferenczy
The commentary, as a genre of legal literature is in the focus of the essay. The author surveys commentators of Roman Law from Quintus Mucius Scaevola to Bartolus de Saxofessato, as well as the system, style and structure of contemporary Hungarian, English and German legal commentaries. The author compares the distinctive features of commentaries with those of manuals, textbooks, law commission reports, white papers, reviews and encyclopedia articles. In conclusion, inter alia, the author claims that commentaries rely on legal dogmatics while disregarding the comparative and historical approaches of legal theory.■
- 575 -
JEGYZETEK
[1] A közlemény egy kísérlet első munkaanyaga, amely arra irányul, hogy majd monografikus formában - bizonyos szempontok alapján, éspedig: szerkezet, tárgyalási technika, stílus, jellemző fordulatok stb. - feldolgozásra kerüljenek a szabályozási koncepció, az indokolás és a kommentár ismérvei. Tervezzük a jogtudomány művelésének más műfajai: a tankönyv, a monográfia, a tanulmány és a recenzió jellemző vonásainak leírását is.
[2] FÖLDI A.-HAMZA G.: A római jog története és institúció. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005. 88.
[3] Bulgarus tanítványa, Iohannes Bassianus a jogiraodalmi művek új műfaját alkotta meg, az ordo iudiciorumot, amely a polgári per magyarázatát szolgálta. STEIN P.: A római jog Európa történetében. Osiris, Budapest, 2005. 79.
[4] Basa Ildikó tanulmányából részleteiben is megismerhető valamely törvénykoncepció létrejöttéhez vezető mechanizmus. Továbbá, konkrétan a Ptk. esetében az az elv, amelyen a koncepció alapul, illetőleg a koncepció tartalma és a koncepciótól való eltérés szabályai. Lásd: BASA I.: A Polgári Törvénykönyv újrakodifikálása? Koncepció egy új Polgári Törvénykönyv megalkotásához. Állam- és Jogtudomány, 2004. 3-4. sz., 321-339. A koncepció nyilvánvalóan egy külön műfaj, ha úgy tetszik, "a hivatalos tudomány" terméke; külön megnevezett, megtudható szerzőkkel. Az indokolás szerzői - ezzel szemben - névtelenek maradnak. A "magántudomány"-hoz tartozik, amikor valamely jogtudós állami aktus nélkül koncepciót ír. Vö.: BRAGYOVA A.: Az új Alkotmány egy koncepciója. KJK-MTA ÁJI, Budapest, 1955. 288. Egyébként a koncepcióra jellemző a feltételes mód gyakori használata, ami a szerzőnél is megfigyelhető.
[5] PESCHKA V.: Érték és jogtudomány. Állam- és Jogtudomány, 1978/3. 417.
[6] SAJÓ A.: Kritikai értekezés a jogtudományról. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983. 195-196.
[7] JAKAB A.: A jogszabálytan főbb kérdéseiről. Unió, Budapest, 2003. 19.
[8] Az interpretivizmus problémáról BÓDIG Mátyás a Jogelmélet és gyakorlati filozófiai c. munkájában (Prudentia Iuris, Miskolc, 2004. V. rész, 423-506.) ír. Dworkin mondatát tőle vettük mottónak; BÓDIG M.: Hart, Dworkin és a jogelmélet posztmetafizikai fordulata. Osiris, Budapest, 2000. 9. A jogról való gondolkodás korábbi irányzatai (neokantiánus, szociológiai, pozitivista, természetjogi) Szabó szerint kifulladtak s új nézőpont keletkezett. SZABÓ M.: Előszó. In: BÓDIG M.-GYŐRFI T.-SZABÓ M.: A Hart utáni jogelmélet problémái. Bíbor, Miskolc, 2004. 457.
[9] A megfigyelés egybevág Finis-ével: "...az emberi cselekvéseket és gyakorlatokat csak úgy lehet megérteni, hogy megértjük értelmüket, céljukat - ahogy mindezt a cselekvéseket végző és a gyakorlatokban résztvevő emberek felfogják." BÓDIG: i. m. 151.
[10] Zsidó Lexikon (szerk.: Újvári P.). Pallas, Budapest, 1929. 875 oldal.
[11] Uo. 600.
[12] HEYM, S.: Dávid király krónikája. Európa, Budapest, 1976. 246.
[13] Magyar Értelmező Kéziszótár (szerk.: Juhász J., Szőke I. és mások). Akadémiai Kiadó, Budapest, l972. 751.; BAKOS F.: Idegen szavak és kifejezések szótára. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2002.
[14] A tulajdonképpeni törvénymagyarázatot halacha-nak, a nem törvényi rész kommentálását haggudu-nak híják.
[15] STEIN, P.: i. m. 11.
[16] Gellért György az újabb 4. kiadáshoz írt Előszavában a fentieket kiegészíti azzal még, hogy reményei szerint a mű segítséget nyújt a bírák, ügyészek, ügyvédek, vállalati és közigazgatási jogászok mindennapi munkájához, és profitálni fognak a műből a polgári jog tudományának művelői és az elméleti jogászok is. A Polgári Törvénykönyv magyarázata (szerk.: Gellért Gy.). Kommentár sorozat. KJK-Kerszöv, Budapest, 2001. 16.
[17] A 14-15. századi kommentárokat a Lamm Vanda és Peschka Vilmos által szerkesztett Jogi Lexikon. KJK, Budapest, 1999. szócikke szerint (395.) helyesebb posztglosszátorok helyett konsziliátoroknak nevezni.
[18] LÁBADY T.: A magyar magánjog (polgári jog) általános része. Dialog-Campus, Pécs, 1977. 55.
[19] Uo.
[20] STEIN: i. m. 96.
[21] Egy lábjegyzetben talán felvethető az a hipotézis - Beck Salamon és Vörös Imre néhány, de meghatározott munkájára hivatkozva -, hogy a szakvélemény, mint műfaj áll a legközelebb a kommentár-műfajhoz. Ugyanis a szakvélemény egy bizonyos jogeset kapcsán egy bizonyos jogintézménnyel összefüggő problémát vagy problémákat tárgyal. Vö.: BECK S.: Kettős fedelű igény a bírói gyakorlatban. Jogtudományi Közlöny, VIII. évf. 539-540., vagy ugyanő: Egy óvási határozat margójára. Jogtudományi Közlöny, 1967. 623. Lásd még: SZALAI Zs.-BECK S. műveinek bibliográfiája. In: Emlékkönyv Beck Salamon születésének 100. évfordulójára (szerk.: Németh J.-Vékás L.). ELTE, Budapest, 1985. 231-254.; illetve BURIÁN L.-KECSKÉS L.-VÖRÖS I.: Magyar nemzetközi kollíziós magánjog. Krím, Budapest, 2005. 363.
[22] Idézi STEIN: i. m. 101.
[23] "A francia jogtudományra a 19. században sokáig az exegetikus iskola nyomta rá bélyegét, amely teljesen el kívánta szakítani a kódex szövegét azoktól a forrásoktól, amelyekből a törvény szövegébe iktatott szöveg származott. Ezen irányzat követői a törvényszöveg szavait világosnak és kimerítőnek tartották, és az értelmezés során mindenekelőtt a jogbiztonságra törekedtek." STEIN: i. m. 163.
[24] SÁRKÖZY T.: A jogképesség, a jogintézmények létrejötte és megszűnése (V. fejezet). In: A Polgári Törvénykönyv magyarázata. i. m. 172-175.
[25] MOHÁCSI P.-SZEDER GY.: Kísérlet és előkészület (II. fejezet, II. cím). In: A Büntető Törvénykönyv magyarázata (szerk.: Györgyi K.-Wiener A. I.). KJK, Budapest, 1996. 44-47.
[26] KIS, N.-HOLLÁN, M.-GELLÉR B.: A Büntető Törvénykönyv magyarázata (szerk: Kis Norbert). I-II-III. Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest, 2006. I. kötet. 74-84.
[27] Laws of England (főszerk.: Lord Hailsham of St. Marylebone). Butterorth, London, 1994. 11 (1) köt. 42-74.
[28] Az általunk klasszikusnak nevezett kommentárok szerkesztői (Eörsi, Gellért, Sárközy, Györgyi, Wiener) mind igy tesznek. Például a Gellért által szerkesztett: A polgári törvénykönyv magyarázata (KJK, 1993. 1968 oldal) a törvény rendelkezéseit a kommentárszöveg betűtípusától eltérővel tartalmazza; a kommentárszöveg a törvény paragrafusait követi, de a kommentátor saját alcímeket alkot; meghivatkozza a Bírósági Határozatokat és utal a jogirodalomban folyó vitákra. Egyedül a 393. § és a 340. §-hoz fűződő bírói ítéleteket közli a kommentártól elkülönítetten.
[29] SÁNDOR T.: A gazdasági társaságokról és a külföldiek magyarországi befektetéseiről szóló törvény és magyarázata. Koping-Datorg, Budapest, 1990. 95 oldal.
[30] Így tesz Gyertyánfy, amikor a 70. § (1-6) bekezdés fölé címet tesz (Követő jog). Ez a jogintézmény a Faludi Gábor által szerkesztett Szerzői jog címet viselő kisalakú sorozat (KJK, Budapest, 1995. 665 oldal) tárgymutatójában még nem szerepel.
[31] Jóri például mindig külön pontban tárgyalja a bíróságok gyakorlatát. JÓRI A.: Adatvédelmi kézikönyv. Elmélet, történet, kommentár. OSIRIS, Budapest, 2005. 517 oldal.
[32] A kommentárszövegbe beépített példaként lehet felhozni a Gellért által szerkesztett 2001-ben napvilágot látott Ptk. kommentárt.
[33] Ilyen a Török Gábor által szerkesztett, elektronikus formában megjelent Ptk. kommentár. Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Hivatalos Jogszabálytár - CD. 2005/12., illetve a Kis Norbert és Hollán Miklós által készített Btk. kommentár. Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Hivatalos Jogszabálytár - CD. 2005/11.
[34] Ezt teszi Jóri, amikor például az adatvédelmi biztos gyakorlatát elemzi több helyen.
[35] Nagyon nívós az irányelv vonatkozó rendelkezéseinek feldolgozása például a 159. oldalon. A 120. oldalon szabályozási javaslatot terjeszt elő, ami nyilvánvalóan túlmegy a kommentár-műfaj keretein.
[36] Jórinál is szerencsésebb lett volna, ha az egyes szakaszok után ad irodalmat (bár ő gyakran idéz a szakirodalomból) és nem a kommentár végére helyezi azt (343-349).
[37] Nyilvánvaló, hogy valamely jogintézmény történetét leíró cikkeknek vagy összehasonlító tárgyú közleményeknek helye volna a kommentárok bibliográfiai részében, legalább a fejezetek végén.
[38] Tárgyszójegyzéket készítettek a Halsbury's-hez; a Palandt-ban benne van; Jóri könyvének is van.
[39] A paragrafusmutató ritkább; Gellért készített ilyet.
[40] MISKOLCZI BODNÁR P.: A gazdasági társaságokról szóló törvény magyarázata (KJK-KERSZÖV, Budapest, 2002. 2. kiadás, 846) című könyvében táblázatot alkotott a betéti és közkereseti társaságok összehasonlítására.
[41] A Kun Tibor által szerkesztett kommentár (A társasági törvény. Láng, Budapest, 1988. 532 oldal) tartalmaz iratmintákat. A Sárközy Tamás által szerkesztett A privatizáció és az átalakulás joga. Kommentár a gyakorlat számára (HVG-ORAC, Budapest, 1993. IV. rész, önálló számozással) szintén.
[42] Ilyen COTT, J. P.-PELLEN, A.: La Charte des Natioons Unies (Economica és Bruylant, Paris-Bruxelles, 1985. 1553 oldal) c. munkája. Lásd erre nézve a 197. és 198. oldalt. Az irodalomjegyzék egyszerre több szakaszhoz készült (például 208-209).
[43] Ilyenként említjük a Társasági törvény, cégtörvény c. kiadványt.
[44] A kommentár minőségét - megfigyelésünk szerint - az emeli, ha minél több, a törvény szövegében szereplő kifejezést tud alcímbe rakni.
[45] Olyan intézménytörténetet, mint amilyet Angyal Pál ad (hazai jogfejlődés és jogösszehasonlítás), ritkán láttunk. Vö. ANGYAL P.: Az uzsora és a hitelsértés. Attila-Nyomda, Budapest, é.n., 169 oldal; igaz, a hivatkozott munka - kézikönyv.
[46] DEÁK D.: Adózás: esetek és kommentárok. Bíró, Budapest, 1996. 268 oldal.
[47] LAMM V.: A Nemzetközi Bíróság ítéletei és tanácsadó véleményei 1945-1993. KJK, Budapest, 1995. 549 oldal.
[48] Az értelmezett Alkotmány (szerk.: Holló A.-Balogh Zs.). Közlöny- és Lapkiadó, Budapest, 1994. 63.
[49] BALOGH Zs.-HOLLÓ A.-KUKORELLI I.-SÁRI J.: Az Alkotmány magyarázata. Kommentár sorozat. KJK-KERSZÖV, Budapest, 2003. 90-91.
[50] SCHLECHTRIEM, P.-STÜRNER, R.-TEICHMANN, A.-VOLKOMMER, M.: Bürgerliche Gesetzbuch (hrsg.: Jauerning, O.). Beck's, München, 1994.
[51] SÁRKÖZY: A jogképesség, a jogintézmények létrejötte és megszűnése (V. fejezet). i. m. 159-161.
[52] VEZEKÉNYI U.: A részvényesek jogai és kötelességei (VII. fejezet, 3. cím). In: A társasági törvény magyarázata. i. m. 505-507.
[53] MISKOLCZI BODNÁR: i. m. XII. fejezet, 5. cím; a szavazati jog gyakorolhatóságával összefüggő eseteket csoportosította az 1997. évi CXLIV. törvény alapján.
[54] Magyar munkajog. Kommentár a gyakorlat számára (szerk.: Radnay J.). HVG-ORAC, Budapest, 1992. 153.
[55] Uo. 44.
[56] A bírósági nemperes eljárások magyarázata (szerk.: Gellért Gy.). KJK-Kerszöv, Budapest, 2002 114. és 654.
[57] MISKOLCZI: i. m. 172.
[58] SÁRKÖZY T.: Sportjog. A 2004-es sporttörvény magyarázata. HVG-ORAC, Budapest, 2004. 160-168.
[59] TÓTH M.-TÖRÖK G.: Csődjog (sorozatszerkesztő: Sárközy T.). HVG-ORAC, Budapest, 2000. 231.
[60] SÁRKÖZY: Sportjog. i. m. 167.
[61] With notes selected from the editions of Archold, Christian, Coleridge, Chitty, Stewart, Kerr and others, Barron Field's analysis and additional notes, and life of the author by George Sharswood, chief justice of supreme court of Pennsylvania. 2 vols. Philadelphia. Lippincott, 1859. Vol. I. xxix + 531. Vol. II. xx + 739.
[62] CHESHIRE, G. C.: Stephen's commentaires on laws of England. Spottwoode, London, 1928. 385. Az angol jog forrásait (a common law-t, s szokásjogot és szokványokat, a kánonjogot, a kereskedők jogát, és az equity-t) tárgyalja, ezen utóbbin belül azon keresetek jogát, amelyekre nézve nem kapna ítéletet az indítványozó a common law alapján. A könyv bemutatja az igazságszolgáltatást, az eljárásjogot és a jogokat, ti. right in rem; right in personam és rights in personam.
[63] ifj. SZLADITS K.: Az angol jog kútfői. Grill, Budapest, 1937. 88.
[64] Uo. 90.
[65] Szladitsot nem lepnénk meg: könyvében már a VIII. oldalon szerepel a Halsbury első kiadása: Laws of England, being a complete statement of the whole law of England. London.
[66] DAVID, R.: Les grands systèmes de droit contemporains (Droit comparé). Dalloz, Paris, 1964. 630.
[67] HESSE, H.: Üveggyöngyjáték (Das Glasperlenspiel). 1943. (Ford.: Szabó E., vers ford. Vajda E.). Európa, Budapest, 1984.
[68] A Stephen's commentaires szerint a felsoroltak az angol jog forrásai is, nemcsak a lex Mercatoraié.
[69] Népszerű az alapszerződések kommentálása. De ezekből sincs sok. Jellemző, hogy az ÁDÁM Antalné-SAÁGHY Ferencné-SZONOR Ildikó bibliográfiája az európai jog tanulmányozásához (Kódex, Pécs, 2002. 166 oldal) csak egy kommentárt említ, a Jürgen Scharze által szerkesztett EU-Kommentárt. (Nomos Verlaggeselschaft, Baden-Baden, 2000. 266 oldal.) Közösségi jogot kommentál még GROEBEN, H.-THIERING, C.-D.: Kommentar zum EU-/EG Vertrag. Namos, Baden-Baden, 1997-1999. 6 kötet, több mint 7000 oldal. A Nizzai Szerződésnek is van kommentárja: FISCHE, K: Der Vertrag von Nizza? Text und Kommentar. Nomos, Baden-Baden, 2001. 569 oldal; és a Maastrichtinek is: CLOOS, J. J.-REINESCH: Le Traité de Maastricht, commentaire. Bruylant, 1993.
[70] Mint azt majd később amúgy is láthatjuk, az esetjog-kommentár sui generis műfaj a kommentáron belül.
[71] 1967-ben már 7. kiadását nyomták a német alkotmánykommentárnak. Vö.: SCHMIDT-BLEIBTREU, B.-KLEIN, F.: Kommentart zum Grundgesetz. Luchterhand. Neuwied und Frankfurt/M. 1348 oldal.
[72] Az értelmezett Alkotmány (szerk.: Holló A.-Balogh Zs.). Közlöny- és Lapkiadó, Budapest, 1994. 438 oldal.
[73] Az értelmezett Alkotmány (szerk.: Holló A.-Balogh Zs.). Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest, 2005. 1018 oldal.
[74] BALOGH-HOLLÓ-KUKORELLI-SÁRI: i. m.
[75] Alkotmány a gyakorlatban. Kommentár a gyakorlat számára (szerk.: Petrik F.). HVG-ORAC, Budapest, 2005. 596 oldal.
[76] SEERVAI, H. M.: Constitutional law of India. A critical commentary, Universal Book Traders. Delhi, 1999. Az első kötet 967, a második 2240 oldal + mellékletek.
[77] A Büntető Törvénykönyv magyarázata (szerk.: Györgyi K.-Wiener A. I.). KJK, Budapest, 1996. 782 oldal.
[78] A Polgári Törvénykönyv magyarázata (szerk.: Eörsi Gy.-Gellért Gy.). KJK, Budapest, 1981. 1081 oldal.
[79] BASSANGE, P.-DIEDERISCHEN, U.-EDENHOFER, A.-HEINRICH, A.-PUTZO, H.-HEINZ, Th.: Palondt Bürgerliches Gesetzbuch. Becks', München, 1990. 2646 oldal.
[80] A Polgári Törvénykönyv magyarázata I. köt. (szerk.: Török G.). Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest, 2005. 341 oldal.
[81] A társasági törvény magyarázatokkal és iratmintákkal (szerk.: Kun T.). Láng, Budapest, 1988. 532 oldal.
[82] A társasági és a cégtörvény kommentárja (szerk.: Sárközy T.). 2. kiadás. HVG-ORAC, Budapest, 2004. 1. Maga a magyarázat két kötetből áll és 1568 oldal.
[83] MISKOLCZI BODNÁR: i. m.
[84] SÁNDOR: i. m. 95.
[85] SÁRKÖZY T.: A privatizáció és az átalakulás joga... i. m. Repülőlapos.
[86] CSŐKE A.: Csődjog. 1993. A módosított csődtörvény magyarázata, bírósági gyakolattal és a jogszabályok teljes szövegével. Századvég, Budapest, 1993. 336 oldal.
[87] TÓTH-TÖRÖK: i. m. 337.
[88] JÓRI: i. m.
[89] A szerzői jogi törvény magyarázata (szerk.: Gyertyánfy P.). KJK-Kerszöv, 2000. 612 oldal.
[90] Uo. 6.
[91] SÁRKÖZY: Sportjog. i. m. 444 oldal.
[92] SÁNDOR T.: A nemzetközi adásvétel: az áruk nemzetközi adásvételéről szóló 1980. évi ENSZ-egyezmény magyarázata. Napra-forgó kiadó, Budapest, 1990. 434 oldal.
[93] SÁNDOR T.-VÉKÁS L.: Nemzetközi adásvétel (A Bécsi Egyezmény kommentárja). HVG-ORAC, Budapest, 2005. 684 oldal.
[94] Az 1981. évben kiadott A Polgári Törvénykönyv magyarázata c. kommentár például erősen kritizálja azt, ahogy egyes bírák interpretálják a hatályos jogot. A Ptk. 1977. évi módosítása ellőtt a bírói gyakorlat nem látott lehetőséget arra, hogy a közös tulajdont társasház alapítása útján meg lehessen szüntetni. Ezt az álláspontot azzal indokolták, hogy a társasház tulajdon is közös tulajdon, a sajátos tulajdoni formára a Ptk. 149. §-a szerint a közös tulajdon szabályait kell alkalmazni. Így jogilag nem lehetséges, hogy "a bíróság az egyik közös tulajdoni formából kényszer útján egy másik, ugyancsak közös tulajdoni formát alakítson ki." (P. törv. I. 21 151/1965. BH 1966/7. sz. 4945-PJD III. 36. sz.). Ez természetesen meglehetősen erőltetett magyarázat, hiszen a társasház tulajdon úgy közös tulajdon, hogy az épület bizonyos részei önálló, mások közös tulajdonban vannak.
Lábjegyzetek:
[1] Ferenczy Endre, Tudományos főmunkatárs, MTA Jogtudományi Intézete, 1014 Budapest, Országház u. 30., E-mail: ferenczy@jog.mta.hu
Visszaugrás
