A jelenleg zajló migrációs válság, a tragikus európai események, és az ezekkel összefüggő biztonságpolitikai kérdések előtérbe kerülése mellett az Európai Unió - 2015 tavaszán kiadott közleményéhez[1] híven - továbbra is gőzerővel dolgozik az úgynevezett összekapcsolt digitális egységes piac létrehozásán. Miért foglal el továbbra is vezető helyet az Európai Bizottság (továbbiakban: Bizottság) politikai prioritásai között?
Miközben Európa történelmi fordulóponthoz ért, a digitális kereskedelem, azon belül is az elektronikus kiskereskedelem (továbbiakban: e-kereskedelem) folytatja világkörüli hódító útját: az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (United Nations Conference on Trade and Developement, továbbiakban: UNCTAD) által becsült adatok szerint 2013-ban a vállalatok közötti elektronikus kereskedelem (Business to Business, továbbiakban: B2B) értéke világszinten meghaladta a 15 trillió dollár értéket, míg a fogyasztók és vállalatok közötti (Businessto Consumer, továbbiakban: B2C) tranzakciók ugyanebben az időszakban 1,2 trillió dollár körül mozogtak.[2]
Az arányok megközelítőleg napjainkban is hasonlóak, amely tükrözi azt a meglepő jelenséget, hogy bár az előbbiek az elektronikus kereskedelem jóval nagyobb százalékát jelentik, utóbbiak növekedési üteme gyorsabb.[3] Regionális viszonylatban, de igaz ez Európára is, kiegészítve a ténnyel, hogy a szektorban vezető országokhoz[4] képest az elektronikus kereskedelem részesedése a teljes kiskereskedelmi ágazatban továbbra is sokkal alacsonyabb, különösen, ami a határon átnyúló vásárlást illeti.[5] Az egyes államok között is látványos a széttagoltság: az elektronikus B2C kereskedelmet illetően az európai piac 60%-át az Egyesült Királyság, Németország és Franciaország jelenti, a többi rész körülbelül egyenlő arányban oszlik meg a fennmaradó európai államok között, a fejlődés ütemét tekintve is, amely szinte elhanyagolható a nyugat-európai területhez képest.[6]
Éppen ezért, a Bizottság folytatja jogalkotási projektjét a szerződési jog, azon belül is a digitális tartalmak, illetve az áruk online és más módon történő távolsági értékesítése vonatkozásában, amely konkrétabban a közös európai adásvételről szóló rendelettervezet[7] (Common European Sales Law, továbbiakban: CESL) visszavonása után a tulajdonképpen annak helyébe lépő két irányelvtervezetet[8] jelenti.
Ezek a CESL-el szemben azonban, amely a határokon átnyúló kereskedelemre jelentett volna közvetlenül kötelező, egységes, a fogyasztóvédelemre, és az általános szerződési jogi kérdésekre is kiterjedő rezsimet, a rendelettervezet szövegére elfogadott módosításokhoz képest is szűkített hatállyal bírnak. Mind a digitális tartalom szolgáltatására vonatkozó, mind pedig az áruk internetes és más módon történő távértékesítésére vonatkozó irányelvtervezet kizárólag az eladó és a fogyasztó által (B2C), távollevők között kötött szerződésekre terjed ki, azon belül is csak bizonyos kérdésekre.[9] Szerződés alatt az első irányelvtervezetben bármilyen olyan ügylet értendő, amely keretében a szolgáltató digitális tartalmat szolgáltat a fogyasztónak vételárért, vagy adatok formájában nyújtott ellentételezésért.[10] A második tervezet hatálya alatt csak az adásvételi szerződések értendők[11], mind a szolgáltatások[12], mind pedig a vállalatok közötti ügyletek kizárásra kerülnek.
- 471/472 -
Bár a teljes, vagy maximum harmonizációs megközelítés miatt a tagállamok nem hozhatnak a majdani irányelvek hatálya alá eső kérdésekben ezektől eltérő intézkedéseket, az irányelvek azon sajátossága, hogy átültetésük módját az egyes országok szabadon választhatják meg, továbbra sem lesz az egységes értelmezés biztosítéka. Pedig már vannak jogalkotási eredmények, különösen az Európai Unióban, széttöredezettségükkel azonban nem nyújtanak megoldást, sőt, komoly értelmezési, rendszertani kérdéseket vetnek fel, különösen a korábban nem létező eladási formák esetében.
Ilyenek például a digitális korszak beköszöntét és a változás hullámait már a kezdetektől töretlen sikerrel meglovagoló szereplők, amelyek a kiskereskedelem egy új fajtáját vezették be a nemzetközi piacon: az online aukciós oldalak.
Kevésbé meglepő módon az Egyesült Államokban megszülető újfajta ügylet, amely tulajdonképpen elektronikus úton végbemenő, speciális formájú adásvételi tranzakciót jelent[13], amilyen gyorsan szerzett hatalmas népszerűséget, olyan hirtelenséggel láttak napvilágot a vele járó visszaélések és jogi problémák, különösen az egyes tagállami vagy szövetségi szerveknek tett fogyasztói panaszok formájában.
Az online aukciós weboldalak által kínált előnyök nyilvánvalóak. Az elődnek nevezhető, hagyományos, angolszász típusú árverésnél eleve egy szűkebb célközönség vehető adottnak, amely az árverésre bocsátott tárgyakat tekintve általában rendelkezik valamiféle hozzáértéssel (pl. műgyűjtő), vagyoni háttérrel. A tárgyakról katalógus készül, sőt, az árverés előtt, de legkésőbb az árverés során előzetesen megtekinthetők, beazonosíthatók. Kiemelt szerep jut az árverést levezető személynek, a kikiáltónak, aki általában speciális ismerettel rendelkezik a licitre bocsátott tárgyakról. Ezzel szemben az internetes kereskedelem fejlődése a jóval szélesebb kör, a fogyasztó számára hozta testközelbe ezt lehetőséget, amellyel a vásárlás egy új élményét tapasztalhatja meg, azonkívül idő- és energia megtakarítással, alacsonyabb áron juthat a szükséges termékhez, számos esetben a bolti ügyletkötés felváltásával.
A kínálat pedig elképesztő skálát fog át. A szabályzat 2012-es módosításáig, amely megtiltotta az ilyen jellegű dolgok árusítását, az eBayen sokak számára elérhetővé vált az örök élet is, például egy vámpírrá változtató varázsige formájában, azonban ez mégsem számított kirívó példának: a XXI. század biztosította technika segítségével megszámlálhatatlan okkult tulajdonsággal rendelkező tárgy, bájital, sőt varázsige kelt el. Ez a jelenség látványosan tárja fel az új technika árnyoldalát, amelyre még egyik államnak sem sikerült hatékonyan működő jogi szabályzást és egységes bírói gyakorlatot kialakítani: az internetes csalást.
Az internetes csalás olyan, más (felhasználó, vagy fogyasztó) sérelmére, internetes alkotóelem (pl. chat-szoba, weboldal) felhasználásával elkövetett cselekmények széles skáláját fogja át, amely meghaladja e tanulmány kereteit. E helyen kizárólag az online aukciós oldalak felhasználásával elkövetett jogsértéseket kell kiemelni, amelyek már nem sokkal az ilyen weblapok megjelenése után az egyik legtöbbször jelentett csalásfajtává nőtték ki magukat az Egyesült Államokban.[14] Bár változatos formában jelentkeznek, a szakirodalom[15] alapvetően két csoportra bontja ezeket attól függően, hogy az aukció melyik szakaszához köthető.
Az egyik típus alá tartoznak azok, amelyek a licitálás folyamata alatt történnek meg, például az ún. "bid shielding", amely több licitben résztvevő fél összejátszásával valósul meg. Ennek során az egyik licitáló viszonylag alacsonyabb ajánlatot tesz, míg a másik olyan magas árat mond, amivel elriaszthatja a többi résztvevőt, az árverés lejárta előtt az utolsó pillanatban pedig visszavonja, így az a társa nyer, aki az alacsonyabb ajánlatot tette. Hozzá kell tenni, hogy ez a fajta csalás csökkent, amióta az oldalak többsége csak kivételes esetekben teszi lehetővé az ajánlat visszavonását.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
