A határidő elmulasztásában megnyilvánuló ügyvédi műhibák a megbízó bírói úthoz vagy jogorvoslathoz való jogának sérelmével járnak, és közvetett módon a sikeres igényérvényesítés esélyének elveszítését eredményezik: attól az esélytől való elesést, hogy a bíróság érdemi határozatot hozhatott volna ügyében, az ügyfél keresetét vagy jogorvoslati kérelmét alaposnak találhatta volna. A megbízó által elszenvedett hátrány az ügyvéd anyagi felelősségét veti fel, ugyanakkor a hátrány kompenzálásának lehetséges módjait illetően már azt a kérdést is vizsgálnunk kell, hogy ez a hátrány vagyoni vagy nem vagyoni jellegű-e.
Egyes szakirodalmi álláspontok szerint az esély elveszítése önálló vagyoni kártípusként fogható fel, így az ügyvéddel szemben - szerződésszegő mulasztása esetén - vagyoni kárigény támasztható, melynek összegszerűsége az alapügyben elvesztett esély mértékéhez (vagyis az elmaradt perben megnyerni célzott összegnek a sikeres igényérvényesítés valószínűségével korrigált, esélyarányos hányadához) igazodhat. E paradigma segítségével, mivel eszerint az esély egy önálló vagyoni kártípus, vagyoni értékkel bíró "pozíció", megkerülhető az ok-okozati összefüggés kérdése, vagyis az a dilemma, miszerint vajon megnyerte volna-e a pert az ügyfél, ha az ügyvéd nem mulaszt határidőt és ezért azt érdemben lefolytatták volna. Más elgondolások szerint - amelyek az esély önálló, vagyoni értékkel bíró tételezését és a valószínűségarányos kártérítést elvetik - az ügyvéd anyagi felelőssége a fentiek szerint éppen azért nem jöhet szóba, mert sem a kár, sem az ok-okozati összefüggés nem bizonyítható meggyőzően, hiszen már sosem derül ki: mi történt volna a perben, hogyan alakult volna annak kimenetele. E megközelítés szerint - ha valami - akkor is kizárólag az az - alapvetően immateriális természetű - hátrány kompenzálható, amely a bírói úthoz vagy a jogorvoslathoz fűződő jog (és általánosságban az igényérvényesítés jogának) elveszítésében nyilvánul meg. Az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépését megelőzően a magyar jogalkalmazói gyakorlat döntően ez utóbbi megoldást látta alkalmazhatónak, ám ezt is "csak" a nem vagyoni kártérítés intézményén keresztül, azonban e megközelítés egységes és elvi szintű alátámasztásával adós maradt: nem tisztázta ugyanis egyértelműen sem a nem vagyoni kártérítés funkcióját (ebben az esetkörben), sem azt, hogy a hivatkozott jogosultságokat alapjogként, vagy személyiségi jogként részesíti védelemben.
A nem vagyoni kártérítést felváltó sérelemdíj az új Ptk.-ban már egyértelműen a személyiségi jogi jogsértések vagyoni szankciójaként szerepel; a törvényszöveg szigorú értelmezése alapján sérelemdíj iránti igény kifejezetten és kizárólagosan a személyiségi jogok megsértése esetén érvényesíthető sikerrel. A kódex másrészről az 1959. évi Ptk. megoldását átvéve kifejezésre juttatja, hogy a nem nevesített személyiségi jogok születése és érvényesíthetősége a jövőben sem kizárt.[1] Prognosztizálható, hogy a jogalkalmazás komoly dilemmákkal lesz kénytelen szembesülni a polgári jogi személyiségvédelem területén. Többek között a következő kérdések merülnek fel. Milyen szempontok alapján bővíthető a személyiségi jogok köre? Hogyan tekintsen a jogalkalmazó az új Ptk. alkalmazása során azon nem vagyoni jellegű sérelmekre, melyek ugyan hagyományosan nem feltétlenül tekinthetők személyiségi jogi jellegűnek, mégis valamely jogilag elismert (immateriális) érdek megsértését jelentik? Eredményesen érvényesíthetők-e alapjogi hivatkozások a magánjogi igények kapcsán, tehát van-e olyan kapcsolódási pont az alkotmányjog és a polgári jog között, amely segítségével az igényérvényesítés közjogi támogatást kaphat?
Dolgozatunkban kifejezetten a határidő mulasztásban megnyilvánuló ügyvédi műhibákból származó igények érvényesíthetősége kapcsán keresünk választ a fentiekre: egyrészt az esélyarányos vagyoni kártérítésről szóló felvetésre, másrészt arra, hogy amennyiben nem vagyoni jellegű hátrányként fogjuk fel a jogsérelmet, összeegyeztethető-e az új Ptk. szabályrendszere és az abból felállítható esetleges prognózisok a korábban kialakult többségi bírói gyakorlattal. Megvizsgáljuk, hogy a jövőben érvényesülhet-e szankcióként a sérelemdíj e körben, és amennyiben igen, úgy milyen - esetleg nem kizárólag magánjogi - hivatkozási keretek között.
Annak érdekében, hogy a fentiekre ne pusztán hipotetikus feltevésként tekintsünk, legelőször érdemes néhány tipikusan előforduló, határidő-mulasztásban megnyilvánuló ügyvédi műhibával illusztrálnunk a számba vehető tényállásokat. Ilyen például az, amikor a kereset benyújtására rendelkezésre álló határidőt az ügyvéd elmulasztja, és a keresetlevelet határidőn túl nyújtja be, amelyet ennek folytán a bíróság az 1952. évi III. törvény (továbbiakban: Pp.) szabályainak megfelelően idézés kibocsátása nélkül elutasít.[2] Az ügyvéd hasonlóképpen késedelembe eshet a fellebbezés benyújtásakor, ekkor a fellebbezést a másodfokú bíróság hivatalból utasítja el.[3] Végül az ügyvéd elmulaszthatja a jogerős ítélettel szembeni felülvizsgálati kérelem benyújtására rendelkezésre álló határidőt is, aminek jogkövetkezménye szintén a hivatalbóli eluta-
- 172/173 -
sítás.[4] Az ügyvédi mulasztás kétségkívül hátrányos a megbízó számára, ugyanakkor nem egyértelmű, hogy ez a hátrány pontosan miben áll, azaz vagyoni vagy nem vagyoni jellegűnek tekintendő.
Az ügyvédi műhibaperekben előterjesztett vagyoni kárigények alapja az az elgondolás, miszerint a megbízó az ügyvédi mulasztás folytán elesett attól az eredménytől, melyet az igényérvényesítéssel érhetett volna el. Ezen érvelés kiindulópontja leggyakrabban, hogy amennyiben a mulasztásra nem kerül sor, az igényérvényesítés sikerrel járt volna. Ugyanakkor mind a bíróságok, mind az ügyvédi felelősségbiztosítók[5] többségében úgy foglalnak állást, hogy utólag - tehát az ügyvéddel szembeni kártérítési perben, illetve peren kívüli kárrendezés során - nem lehet megállapítani, hogy ha a keresetlevél vagy a fellebbezés határidőben előterjesztésre került volna, akkor az adott bíróság az alapperben hogyan bírálta volna el azt. A többségi bírói gyakorlat tehát elveti az ún. árnyékper lehetőségét.[6] Ez azt jelenti: nincs lehetőség arra, hogy az elmaradt pert (alapper) a mulasztó ügyvéddel szemben megindított kártérítési perben mintegy "lejátsszák" annak érdekében, hogy az igény összegszerűségének megfeleltethető vagyoni kártérítésről érdemben dönteni lehessen. Még valószínűségarányos marasztalásra sem látnak lehetőséget a bíróságok.[7] Megjegyzendő, hogy a MÜBSE mint felelősségbiztosító szintén az ily módon irányt szabó bírósági gyakorlatot veszi alapul.[8]
A vagyoni kárigénytől függetlenül a bíróságoknak és a felelősségbiztosítónak erre vonatkozó (kereseti) kérelem
- 173/174 -
esetén állást kell foglalniuk az ügyvéddel szembeni nem vagyoni jellegű igényről is. A nem vagyoni igények hivatkozott jogalapja e perekben általában az, hogy az ügyvédi mulasztás a bírósághoz fordulás, illetve a jogorvoslat jogától fosztja meg a megbízót. Ez pedig az igényérvényesítés esélyének elveszítését jelenti, attól az esélytől való elesést, hogy a bíróság érdemi határozatot hozhatott volna a megbízó ügyében, keresetét vagy fellebbezését alaposnak találhatta volna. Ilyenkor is áll ugyan, hogy utólag nem vonható le arra vonatkozó megalapozott, kétséget kizáró következtetés, hogy a megbízó biztos pernyertes lett volna. Azonban míg a vagyoni kárigények erre hivatkozással a fentiek szerint alappal elutasíthatók, a nem vagyoni kártérítés vagy sérelemdíj iránti kereseti követelés már nem. A fél itt ugyanis nem valamely bekövetkezett vagyoni hátrányra mint kárra hivatkozik - hiszen hogy ilyen kár érte, az legfeljebb feltételezhető -, hanem a bírósághoz fordulás vagy a jogorvoslat, és ezzel együtt az esély elveszítésében megnyilvánuló immateriális hátrány kompenzálását kéri. Mindezek orvoslására a bíróságok az 1959. évi Ptk. szerinti nem vagyoni kártérítés megállapítását látták lehetségesnek és megfelelőnek. Ezzel pedig azt ismerték el, hogy a bírósághoz fordulás joga és a jogorvoslati jog olyan - Fuglinszky megfogalmazása szerint quasi személyiségi jogi[9] - jogosultság, amelynek megsértése esetén a sérelmet szenvedett fél elégtételre, kompenzációra jogosult, aminek eszköze a nem vagyoni kártérítés (volt).[10]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
