"A tudós ügyész" cím sokatmondó. Nem kizárólag a nyolcvanéves nyugállományú fővárosi főügyész szakmai életútjának összefoglalását olvashatjuk ki belőle, de azt is, ami a jogtudományok művelését és a jogászi praxist összeköti. Így írt erről Király Tibor akadémikus, Bócz Endre egyik legfontosabb monográfiájának előszavában: "A szerzőnek - négy évtizedig az ügyészségen dolgozván - bőven volt lehetősége a büntetőeljárási jog működését belülről megfigyelni, és rendszerint a büntetőeljárási jogi előírások bürokratikus vetületét, értelmetlen, céltalan vagy diszfunkcionális formalizmusát szokta volt kifogásolni. Megtudhatjuk a könyvből, hogy kedvező változást várt az 1990-es években megindult jogalkotástól. Maga is részt vett az utolsó másfél évtized kodifikációs munkáiban [...] A rendszerváltozást jó alkalomnak vélte volna arra, hogy a megújulás sikeres legyen, ám ez nem következett be. És hogy a törvényhozás nem minden aktusával ért egyet, azt az un. feljelentés-kiegészítés újraélesztésével példázza, ami szerinte a nyomozási határidőkkel és a statisztikai adatokkal való játszadozásra, sőt kóklerkedésre adhat alkalmat. Az új büntetőeljárási törvény szelleméről és eljárási stílusáról az 1990-es évek elején szőtt remények szertefoszlottak [...] A hiba egyik oka talán az, hogy az 1998. évi XIX. törvény előkészítése idején a szakmai köröket nem készítették jól fel az újnak a befogadására, habár az is lehet, hogy nem is volt akarat a változtatásra, illetőleg nem voltak aktív részesei a kodifikációs tevékenységnek."
Király professzor az előszó végén bemutatta a könyv szerzőjét: "Bócz Endre az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett 1960-ban jogi oklevelet. A büntetőeljárási jogot az 1958/59-es tanévben tanulta, és akkor sok olyasmit elhitt róla, amit ma már nem hisz el. Negyven évig volt ügyész, 1990-től 2001-ig fővárosi főügyész. A tudományos élet aktív résztvevője, 1976-ban szerzett kandidátusi fokozatot. Több könyv, tanulmány, tankönyv szerzője, illetve társszerzője, a Magyar Jogász Egylet büntetőjogi bizottságának elnöke. A magyar ügyészséget és tudományt nemzetközi fórumokon képviselte, az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által elfogadott három ajánlás előkészítő munkáiban vett részt."[1]
Amiként tehetség és kellő szorgalom birtokában az ügyészi hivatal és a jog elméleti művelése jól megférhet egymás mellett, ez az összhang más hivatásrendek esetében is megvalósítható. A kötet tanulmányai erre számos példával szolgálnak. Ezek a munkák azt is igazolják, hogy elmélet és gyakorlat találkozása időnként nem csupán lehetséges, de egyenesen szükséges, főként akkor, ha a szerzők témaválasztásai ennek a felismerésnek még nyomatékot is adnak. Az természetes, hogy ezúttal a legszélesebb büntető tematika a meghatározó, Bócz Endre ugyanis a büntető anyagi és eljárási jogtudománynak, a kriminológiának valamint a kriminalisztikának egyaránt kiváló művelője.
Az anyagi jog fejlesztésének gondolata, az egyes tényállások értelmezési problémái fogalmazódnak meg a "Gondolatok a bennfentes kereskedelem elkövetési magatartásairól egy 'brókerbotrány' kapcsán" című írásában, amelynek szerzője a tárgyalt bűncselekmény kategória elkövetési magatartásait és azok változásait tekinti át (Gál István László).
A büntetőtörvények időtállóságának alapjait kutatja az írás, amelyik a vagyon elleni deliktumokban fedezi fel a természetes bűncselekményekre jellemző tulajdonságokat, kiemelve Csemegi Károly korszakos alkotását, az első magyar büntető kódexet (Madai Sándor). Jogelméleti mélységekbe hatol a Hatalommegosztás - igazságszolgáltatás - ügyészség című tanulmány (Szigeti Péter).
Talán nem véletlen - és ebben bizonyosan szerepe van a közelmúltban megszületett új büntetőeljárási törvénynek is -, hogy a kötet vezető témája a perjog elmélete és gyakorlata. Az eljárási kérdések sorában megtalálhatjuk a pótmagánvád problémáját (Fázsi László) csakúgy, mint a belső meggyőződés és az észszerű kétely szerepét az eljárási döntések meghozatalában, különös tekintettel az ítélkezésre (Elek Balázs).
Olyan időkben, amikor a büntető processzus tudósainak többsége nem kis aggodalommal figyeli a garanciális szabályok elleni heves indulatokat, amelyek a jogalkotót sem kerülik el, érthetően kapnak újra hangsúlyt a büntető igazságszolgáltatás válságát idéző koncepciós perek tanulságai. A büntetőhatalom csak az alkotmányos jogot szolgálhatja, más hatalom azt nem silányíthatja engedelmes szolgává (Tóth Mihály).
A "Védői jogok" című írása bevezetőjében megfogalmazott - Bócz Endrét méltató - sorok az ügyészi hivatal magas kultúrája előtt tiszteleg Bánáti János. Olyan ügyészt tekint példaadónak, aki "...a védőben nem a büntetőeljárás »sikerét« meghiúsítani igyekvő, ezért minden eszközzel legyőzendő ellenfelet látta, hanem a büntető igazságszolgáltatás nélkülözhetetlen szereplőjét, figyelemmel arra is, hogy a büntetőügyek sorsától emberek sorsa függ és nem csak a terhelté.".
Az ügyészség jogállami szerepét, a szigorú hierarchia és a vádképviselet autonómiájának nehezen harmóniába hoz-
- 574/575 -
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
