1. 2005. július 21-én, két héttel a Londonban végrehajtott öngyilkos bombamerényletek után, amelyek 52 emberáldozatot követeltek, a londoni közlekedési hálózatban újabb 4 bombát helyeztek el, amelyek viszont nem robbantak fel. Az elkövetők menekülni próbáltak, de közülük hármat őrizetbe vettek (a negyediket először tanúként hallgatták meg). Ezt követően a rendőrségen olyan "biztonsági kihallgatásoknak" vetették alá őket, amelyekre a 2000. évi Terrorizmus elleni törvény ad lehetőséget úgy, hogy a kihallgatás ügyvéd nélkül folyhat le és azt megelőzően az őrizetbe vett személy nem folyamodhat jogi tanácsadásért. (A biztonsági kihallgatást sürgősséggel folytatják le, célja az emberi életek megvédelmezése és a tulajdonban komoly károk okozásának a megelőzése.) A kihallgatások során az őrizetbe vettek tagadták, hogy bármilyen információval rendelkeznének a meghiúsított merényletekről. Majd később a bírósági eljárás során beismerték az érintettségüket, de azt állították, hogy a bombák nem voltak valódiak és nem is robbanhattak fel. A kihallgatáson tett vallomásukat az eljárás során felhasználták. Legalább 40 évig tartó szabadságvesztésre ítélték el őket. Az őrizetbe vett három személy panasszal fordult a Bírósághoz azt állítva, hogy az eljárás során azzal sértették meg az EJEE 6. § (1) bekezdését (tisztességes eljáráshoz való jog) és (3) bekezdésének c) pontját (jogvédő igénybevétele), hogy a rendőrségi kihallgatás során megfosztották őket az ügyvédek által nyújtható jogvédelemtől, az ítélethozatal során pedig felhasználták a kihallgatás alatt tett nyilatkozataikat. A biztonsági kihallgatásokat illetően Bíróság rámutatott arra, hogy kényszerítő okok indokolták a jogvédő kizárását a kihallgatásból, nevezetesen sürgősen el kellett hárítani további öngyilkos merényleteket, amivel a hatóságok eleget tettek az EJEE-ből eredő kötelezettségeiknek, az élethez való jog, a kínzás és a megalázó bánásmód tilalma, a szabadsághoz és a biztonsághoz való jog védelmének. A rendőrség hatalmas nyomás alatt teljesítette a szolgálatát az esetleges további merényletekkel kapcsolatos konkrét információszerzés érdekében. Fontos megjegyezni, hogy a jogvédelemnek a korlátozhatóságát a kivételes körülmények tették szükségessé, melynek jogi keretei világosak és iránymutatóak voltak az operatív döntéshozatal számára, és azt is, hogy ideiglenes intézkedésről van szó, amely legfeljebb 48 óráig tarthat. A panaszosokat értesítették a jogvédő kizárásának okáról és jogalapjáról, sőt a bírósági eljárás során kifogást is tehettek az intézkedés ellen. Ami a nyilatkozataik felhasználását illeti, a Bíróság rámutat a bombák összeszerelését és minél pusztítóbbnak szánt működését alátámasztó leleplező tudományos bizonyítékokra és az egyéb, az akció előkészítésével és az elkövetők szélsőséges nézeteivel kapcsolatos bizonyítékokra, amelyek kellően indokolják az ítéletet. Sőt, az eljáró bíró külön felhívta az esküdtek figyelmét arra, hogy a szóban forgó nyilatkozatokat a vádlottak jogvédő távollétében tették, és hogy magyarázata is lehet az ott elhangzott hazugságoknak. A Bíróság tisztességesnek minősítette a három panaszossal szembeni eljárást és az ügyben nem állapította meg az EJEE 6. § (1) bekezdésének és (3) bekezdése c) pontjának a megsértését. (Nagykamarai ítélet, Ibrahim and Others v. the United Kingdom, nos. 50541/08, 50571/08, 50573/08 and 40351/09)
2. A panaszos egy török ellenzéki pártnak volt az alelnöke, akit a párt 2004-ben megtartott kongresszusán levezető elnöknek választottak meg. A kongresszuson a beszédeket kurd nyelven tartották meg. Egy hónappal később a panaszost felelősségre vonták, mert lehetővé tette a kurd nyelv használatát annak ellenére, hogy törvény jogsértésnek minősíti a politikai pártok számára, ha a török nyelven kívül más nyelvet használnak a nyilvánosságnak szánt politikai tevékenységükben. Az eljárás során a panaszos kifejtette, hogy a kurd nyelv használatát általánossá kell tenni, minthogy a kurdoknak az az anyanyelve. A kongresszusi beszédekkel pedig szerinte nem valósítható meg bűncselekmény, tekintettel Törökország nemzetközi jogi kötelezettségeire az emberi jogok terén. A panaszost egy év szabadságvesztésre ítélték. 4 évvel később (2011-ben) a fellebbviteli bíróság elévülésre hivatkozással hatályon kívül helyezte az ítéletet. A panaszos a beadványát 2009-ben adta be, ebben az EJEE 10. §-ára hivatkozással állította, hogy megsértették a véleménynyilvánítás szabadságához való jogát, mert elítélték a kurd nyelv pártrendezvényen való használata miatt. A Bíróság megjegyezte, hogy a panaszos a pártkongresszuson jelenlevő állami felügyelő figyelmeztetése ellenére sem tiltotta meg a kurd nyelv használatát, mert hitt abban, hogy a kongresszusi küldötteknek morálisan és jogilag van joguk kurd nyelven beszélni. A Bíróság szerint a panaszos ezen magatartása az államot képviselő hivatalos személlyel szembeni ellenszegülés megnyilvánulásának tekintendő, azaz az EJEE által védett véleménynyilvánításnak. A panaszossal szemben hozott elsőfokú ítélet, amely bár nem került végrehajtásra, több éven át közvetlenül és kedvezőtlenül befolyásolta a panaszos életvitelét. A Bíróság megállapította, hogy ezen jog korlátozását jogszabályi rendelkezés nem írja elő, a hivatkozott törvény elő-
- 48/49 -
írásai nem egyértelműek és a török állam nem tudta bemutatni az ezzel kapcsolatos akkori bírósági gyakorlatot. A Bíróság nem tartotta szükségesnek megvizsgálni az EJEE 10. §-a további kritériumainak (legitim cél, szükségesség a demokratikus társadalomban) a fennállását és megállapította az EJEE ezen cikkének a megsértését. (Semir Güzel v. Turkey, no. 29483/09)
3. A panaszos horvát állampolgár, aki napilapban közölt két cikkében megvádolta a szomszédját a háza és gyümölcsöskertje "ellopásával". A szomszéd bejelentése nyomán rágalmazásért indult büntető eljárás bírói figyelmeztetéssel zárult le, a kártérítésért indított polgári jogi eljárásban született ítélet a panaszost kártérítés és perköltség címén kb. 8000 euró megfizetésére kötelezte a felperes szomszéd javára. Miután a panaszos nem fizette meg az összeget a megszabott határidőben, végrehajtási eljárás indult vele szemben, a bíróság elrendelte a ház őt illető tulajdonrészének (az ingatlan ő és a felesége tulajdonában állt) az elkobzását és nyilvános árverezését. Ez utóbbira 2011. március 17-én került sor, az egyetlen vételi ajánlatot maga a szomszéd tette, még hozzá a törvény által megengedett legalacsonyabb értékben (a tulajdonrész piaci értékének egyharmada). A bíróság megállapította, hogy a vételi ajánlattevő eleget tett a tulajdonszerzési feltételeknek, de kikötötte, hogy a tulajdonrész kellő átadásáról szóló határozatot későbbi időpontban kézbesítik neki, amire 2011. november 18-án került sor. Időközben, 2011. május 2-án a panaszos teljes egészében kifizette a tartozását, a végrehajtási eljárással kapcsolatos költségek kivételével, amelyek mértékét viszont a bíróság akkor nem kívánta megállapítani. A panaszos azon indítványát, hogy szüntessék meg vele szemben a végrehajtási eljárást több bírósági fórumon elutasították azzal az indokolással, hogy a tartozását csak az ingatlan árverezését követően rendezte. Az ebben az ügyben beadott alkotmányjogi panasz is eredménytelennek bizonyult. (A tartozás rendezésének a tényét a bíróságok csak az ingatlan eladásából származó bevételek elosztásánál vették figyelembe és nem tartották relevánsnak az eladás érvényessége szempontjából.) A panaszos az EJEE. 1. sz. Jegyzőkönyvének 1. §-ának a (tulajdonvédelem) sérelmét állította, amit azzal indokolt, hogy a házának a kényszer elárverezése nem volt jogos, és nagyon igazságtalan, mivel ő rendezte a tartozását még mielőtt a bíróság szabályszerűen átadta volna a tulajdonrészét a szomszédnak. A Bíróság a döntésében hivatkozik a korábbi gyakorlatára, mely szerint az állam csak akkor tehető felelőssé a tulajdonnal kapcsolatos polgári jogi vitákban született bírósági döntésért, ha az nem felel meg a belföldi jognak, vagy ha azt az önkényes volta vagy az EJEE. 1. sz. Jegyzőkönyvének 1. §-ával ellentétes nyilvánvaló észszerűtlensége teszi hibássá. Ez utóbbi két szempont vizsgálatát tartja feladatának a Bíróság, kiemelve azt is, hogy egy ítélet végrehajtása érdekében elrendelt vagyonelkobzás önmagában nem tekinthető ellentétesnek az EJEE. 1. sz. Jegyzőkönyvének 1. §-ával, kivéve ha valakit önkényesen és jogtalanul fosztottak meg a tulajdonától más személy javára. Ebből a jelen ügyre nézve az következik, hogy a Bíróságnak értékelnie kell azt, hogy a horvát bíróságok döntései a panaszos tulajdonrészének eladásával kapcsolatban, azt követően, miután ő teljes egészében rendezte a tartozását, azaz az eladásból csak a végrehajtási eljárás költségeit kell fedezni, nem minősülnek-e önkényesnek és nyilvánvalóan ésszerűtlennek. A Bíróság megjegyzi, hogy a horvát jogi szabályozás értelmében a vevő akkor szerzi az ingatlan tulajdonjogát, amikor az erre vonatkozó döntés jogerőssé válik és a vevő kifizette a vételi árat. Eszerint a panaszos szempontjából ezek a feltételek 2012. március 7-én teljesültek, ehhez képest nem világos a horvát bíróság miért tekintette az elárverezés (majdnem egy évvel ezelőtti) dátumát, mint olyan időpontot, amely után a végrehajtási eljárás nem szüntethető meg. A tartozás rendezését követően a panaszos már csak a később megállapított, kb. 1500 eurót kitevő végrehajtási eljárási költségeket tartozott kifizetni, de nem az ítélet szerinti jogosult szomszédnak, hanem az államnak. Egy ingatlan nyilvános elárverezésének a célja a hitelező igényének kielégítése, ebben az esetben viszont nem volt olyan harmadik fél, akinek az érdekét a végrehajtási eljárás megszüntetése, illetve az ingatlan eladásának érvénytelenítése megsértette volna. A Bíróság evidensnek tartja, hogy tartozása rendezésének időpontjától kezdve az állam - mint az eljárási költségek tekintetében hitelező - érdekének védelme nem igazolta azokat a komoly hátrányos következményeket, amelyeket az ingatlan eladásával kapcsolatos eljárás folytatása a panaszosnak okozott (figyelembe véve azt is, hogy a panaszos tulajdonrészének akkori piaci értéke kb. 18000 euro volt, melynek egyharmadát kapta meg az elárverezés eredményeként, az eljárási költségek pedig csupán 1500 eurót tettek ki.) Ráadásul folyamatban van az a per, amelyet a szomszéd indított a panaszos felesége ellen az eladás nyomán keletkezett társtulajdon felszámolására, melynek eredményeként a panaszos és a felesége kilakoltatásnak lehetnek kitéve. Mindezekre tekintettel a Bíróság megállapította, hogy a jelen eset specifikus körülményeiben a horvát bíróság azon döntése, hogy folytatja a végrehajtási eljárást a tartozás rendezését követően, nyilvánvalóan ésszerűtlennek minősül, ezért ez sérti az EJEE. 1. sz. Jegyzőkönyvének 1. §-át. A panaszos felhívta a Bíróságot, hogy igazságos elégtételt ítéljen meg a számára, szerinte az egyetlen ilyen a restitúció lenne, még pedig az eljárásnak a status quo ante visszaállítása, azaz 2011. május 2-ára visszamenőleg, amikor rendezte a tartozását, az azt követő eljárási cselekmények érvénytelenítését és a tulajdonrészének visszaadását szorgalmazta. A kormány észrevételezte, hogy a panaszos nem terjesztett elő konkrét igényt sem vagyoni, sem nem vagyoni kártérítésre, ezért felhívta a Bíróságot, hogy ne ítéljen a számára kártérítést. A Bíróság emlékeztetett arra, hogy az EJEE megsértését megállapító ítélete arra kötelezi a bepanaszolt államot, hogy szüntesse be a jogsértést és annak követ-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
