Idézetek: BverfG, 2002. 07. 17-i 1 BvG 1/01, bekezdésszám 1-147, http://www.bverfg.de.
Irányelvek az Első Szenátus 2002. július 17-i döntéséhez:
1 BvF 1/01
1 BvF 2/01
[...]
3. Az azonos nemű párok bejegyzett életközösségének bevezetése mint jogi intézmény nem sérti az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdését. A házasság különös védelme a 6. cikkely (1) bekezdésében nem akadályozza a jogalkotót abban, hogy olyan jogokat és kötelezettségeket támasszon az azonos neműek életközösségével szemben, amelyek azonosak a házasságéval, vagy megközelítően hasonlók. A házasság intézményét nem fenyegeti az a veszély, hogy csorbát szenvedjen egy olyan intézmény által, amely azon személyek felé fordul, akik nem léphetnek egymással házasságra.
4. Nem ütközik az alaptörvény 3. cikkelyének (1) bekezdésébe az, hogy a különböző nemű személyek nem házasságon alapuló életközösségének, valamint az ezzel egyenértékű rokonsági közösségeknek a bejegyzett életközösség jogi formája tiltva legyen.
A szövetségi alkotmánybíróság
1 BVF 1/01
1 BVF 2/01
a nép nevében az alábbi törvények alkotmányjogi vizsgálatának tekintetében: az azonos nemű közösségek diszkriminálásának megszüntetéséről szóló törvény, azaz az életközösségekről szóló 2001. február 16-i (BGBI I 266.), módosítva a Szociális törvénykönyv (Kilencedik könyv, SGB IX.) a fogyatékos emberek rehabilitációját és részesedését (BGBI I 1046.) tárgyaló 2001. június 19-i (25) bekezdésében, valamint a 7. számú, a bérleti jog újratagolását, egyszerűsítését és reformját tartalmazó 2001. június 19-i (10) bekezdésben (BGBI I 1149.), továbbá a polgári bírósági védelem javításáról szóló, az erőszaktételt és a hátrányos megkülönböztetéseket tárgyaló, valamint a házastársak lakásvitáinak megkönnyítését célzó 2001. december 11-i törvény (11) bekezdésében (BGBI I 3513.);
I. indítványozók:
- a szász állami kormányzat képviseletében a miniszterelnök,
- a thüringiai szabad állam tartományi kormányzata a miniszterelnök képviseletében;
II. indítványozó:
- a bajor állami kormányzat képviseletében a miniszterelnök,
- a Német Szövetségi Alkotmánybíróság - Első Szenátus -, Papier elnök, Jaeger és Haas bírónőik, Hömig és Steiner bírók, Hohmann-Dennhardt bírónő, valamint Hoffmann-Riem Bryde bíró közreműködésével a 2002. április 9-i szóbeli tárgyalás alapján a következő ítéletet hozta.
Az azonos nemű közösségek diszkriminálásának megszüntetésről szóló, az életközösségekre vonatkozó 2001. február 16-i törvény (Szövetségi Közlöny I 266.) 2001. december 11-i változatában (Szövetségi Közlöny I 3513.) megfelel az alaptörvény rendelkezéseinek.
A. A normakontrollra irányuló indítványok az azonos nemű közösségek diszkriminálásának megszüntetésről szóló, az életközösségekre vonatkozó 2001. február 16-i, 2001. augusztus 1-jén hatályba lépett törvénynek (Szövetségi Közlöny I 266., a továbbiakban LpartDisBG) az alaptörvénnyel való összeegyeztethetőségét célozzák.
I. A törvény célja az, hogy megszüntesse az azonos nemű párok diszkriminálását és megnyissa előttük azt a lehetőséget, hogy kapcsolatuknak jogi keretet adhassanak. A bejegyzett életközösséggel számos jogi következménnyel járó családjogi intézmény született a tartós időre tervezett azonos nemű életközösségek számára.
1. 2000-ben legalább 47 000 azonos nemű pár élt együtt a Német Szövetségi Köztársaságban (lásd Eggen, Gleichgeschlechtliche Lebensgemeinschaften, 2. rész, in Baden-Württemberg in Wort und Zahl 12/2001, 579 ff.). A Német Szövetségi Igazságügyi Minisztérium megbízásából Buba és Vaskovics által 2000-ben készített tanulmány szerint az azonos nemű
- 128/129 -
párok nem különböznek lényegesen különnemű társaiktól a kapcsolatukkal szemben támasztott elvárásaik, annak tartóssága, az egymás iránti kölcsönös támogatási készség és felelősségvállalás tekintetében. A párkapcsolatban élő azonos nemű megkérdezettek több mint fele fogalmazta meg kívánságként, hogy jogilag elfogadott párkapcsolatban élhessen (Buba-Vaskovics: Benachteiligung gleichgeschlechtlich orientierter Personen und Paare, a Szövetségi Igazságügyi Minisztérium megbízásából készült tanulmány, 2000, 75 ff., 117 ff.). Az azonos nemű párok házasságkötése nem lehetséges.
2. A homoszexuális párkapcsolatok törvényes szabályozására irányuló törekvések a Német Szövetségi Gyűlés 11. törvényhozási ciklusáig nyúlnak vissza a Német Szövetségi Köztársaságban (vö. a GRÜNEN frakciójának 1990. május 18-i határozati kérelmével, BTDrucks 11/7197). 1994-ben az Európa Parlament az EU tagállamait határozatban arra szólította fel, hogy kerüljék jogszabályaikban a homoszexuális irányultságú személyekkel szembeni egyenlőtlen bánásmódot, valamint azt az indítványt intézte a bizottság felé, hogy nyissa meg a homoszexuálisok előtt a házasság vagy az ennek megfelelő jogi szabályozások lehetőségét (vö. az Európai Közösség 1994. február 28-i C 61 hivatali lapjával 40 f., BTDrucks 12/7069, 4). Időközben több európai országban szabályozták az azonos nemű párkapcsolatokat (vö. a Max Planck Intézet külföldi, valamint nemzetközi személyiségi joggal foglalkozó tanulmányát, kiadója többek között Basedow: Die Rechtstellung gleichgeschlechtlicher Lebensgemeinschaften, 2000). Ezek a skandináv országoknak a házassággal egyenértékű partnerkapcsolat-felfogásától a franciaországi Pacte civil de solidarité (PACS) lehetőségéig terjednek, utóbbi úgy az azonos, mint a különböző nemű életközösségek regisztrálását foglalja magában, ami a házasság viszonylatában kevesebb jogi következménnyel jár és könnyebben fel is bontható. Hollandiában időközben az azonos nemű párok előtt is nyitva áll a házasság intézménye.
2000 júliusában az SPD, valamint a BÜNDNIS 90/DIE GRÜNEN frakciói az azonos nemű közösségek (életközösségek) diszkriminációjának megszüntetését célzó törvényjavaslatot terjesztettek a törvényhozás elé (BTDrucks 14/3751). Az FDP-frakció úgyszintén törvényjavaslattal állt elő (BTDrucks 14/1259). A két javaslat első olvasata, bizottságokhoz való utalása, valamint a szakértők maghallgatása után a Szövetségi Gyűlés illetékes jogi bizottsága 2000. november 8-án a FDP törvényjavaslatának elutasítása és a kormányzó frakciók javaslatának elfogadása mellett döntött, de két törvényre bontott változatban. Az egyik az azonos nemű közösségek, életközösségek diszkriminációját megszüntető, jelentős jogi következményeket maga után vonó törvényt jelenti a bejegyzett életközösség szabályozásával (LpartDisBG), a másik pedig az életközösségekről szóló törvény, valamint más törvények (az életközösségekről szóló törvényt kiegészítő törvény - LPartGErgG) kiegészítését tartalmazza, különös tekintettel az eljárásjogi/véghezviteli szabályozásokra (BTDrucks 14/4545., mellékletekkel). Mindehhez a kormányzó frakciók azon szándéka szolgált alapul, hogy az eredeti törvényjavaslatot egy többségi szavazástól mentes, valamint egy többségi szavazást igénylő törvényre bontsa. Ennek következményeként az LpartDisBG-javaslatban egy, az életközösség bejegyzéséért felelős hivatal felállítása mellőzhetővé válik (AusschussDrucks 14/508, a Családokért, idősekért, nőkért és a fiatalságért felelős bizottság és 14/944, Munka- és szociális rendi bizottság). Ezt a tanácsadó bizottságok többséggel támogatták, és a jogi bizottság 2000. november 9-i jelentésében (BTDrucks 14/4550) kifejezésre is juttatta. Mindazonáltal az LpartDisBG-tervezetnek a jogi bizottság által elkészített határozati javaslatához mellékelt szövegben nem minden szabályozást változtattak meg ennek megfelelően. Az LpartDisBG-t ebben a szövegváltozatban fogadta el a Szövetségi Gyűlés (plenáris jegyzőkönyv 14/131, 12629. D) és változatlan formában került a Szövetségi Tanács elé, amely nem folyamodott a közvetítő bizottsághoz és nem tett arra vonatkozóan megállapítást, hogy a törvény többségi szavazást igényel (Szövetségi Tanács, plenáris jegyzőkönyv, 757. ülés, 551. C, D).
Miután a Szövetségi Igazságügyi Minisztérium az LpartDisBG 1. cikkelye 3. §-ának (3) és (4) bekezdésében két, megítélése szerint nyilvánvaló helytelenségre utalt, a Szövetségi Gyűlés és a Szövetségi Tanács elnökei beleegyeztek a kifogásolt helytelenségek kiigazításába. A törvény 2001. február 16-i (BGBI I 266.) elkészítésére és kihirdetésére már így, javított változatban került sor. A Szövetségi Alkotmánybíróság nem fogadta el a törvény hatálybalépése elleni fellebbezéseket, melyek a bajor és szász állami kormányzatok egy korábbi rendeletén alapultak (vö. a 2001. július 18-i ítélettel, 1 BvQ 23/01 és 1 BvQ 26/01, NJW 2001, 2457).
Mindeközben minden szövetségi tartományban léteznek az LpartDisBG-hez kapcsolódóan a törvény végrehajtását szabályozó rendelkezések, amelyek az életközösséggel foglalkozó ügyek illetékességét és a megfelelő eljárások szabályozását tartalmazzák. Az életközösségi törvényt kiegészítő törvényt ezzel szemben elfogadta ugyan a Szövetségi Gyűlés, de a Szövetségi Tanács eddig még nem járult hozzá (BTDrucks 14/4875). A Szövetségi Parlament által életre hívott közvetítő bizottság (BTDrucks 14/4878) még nem fogalmazott meg ezzel kapcsolatosan határozatot.
- 129/130 -
3. A normakontrollra irányuló indítványokkal megtámadott törvény az azonos nemű párok bejegyzett életközösségének megalakítását és megszüntetését szabályozza. Az életközösség két azonos nemű személy szerződéskötésével jön létre, amihez a szükséges nyilatkozatokat az illetékes hatóságok előtt kell megtenni [1. cikkely 1. § (1) bekezdés]. Az életközösség megalapításának további feltétele a mindkét fél vagyoni helyzetét rögzítő nyilatkozat [1. cikkely 1. § (1) bekezdés 4. mondat]. Az életközösség az egyik vagy mindkét fél által benyújtott kérvényen alapuló ítélettel szűnik meg (1. cikkely 15. §).
Az élettársaknak kötelességük az egymásról való gondoskodás, egymás támogatása és életük közös alakítása. Felelősséget viselnek egymás iránt (1. cikkely 2. §). A törvény a felek nemének azonosságát nem szabja meg. Az életközösség jogi következményei részben a házasságét követik, de különböznek is azoktól. Így a felek egymással szemben tartással tartoznak. Ez más formában különélés esetén és az életközösség felbontása után is érvényes (1. cikkely 5., 12. és 16. §). Az élettársaknak nyilatkozniuk kell vagyoni helyzetükről, melynek során választhatnak, hogy vagyonuk összeadódik, vagy vagyoni viszonyaikat szerződésben rögzítik (1. cikkely 6. és 7. §). Közös névben egyezhetnek meg (1. cikkely 3. §). Az élettárs, vagy az egyik szülő korábbi élettársa, aki a gyermekkel hosszabb ideig egy háztartásban élt, láthatási joggal rendelkezik [2. cikkely 12. szám 12. § (2) bekezdés BGB]. Az egyik élettárs a másik rokonának számít (1. cikkely 11. §). Bevezették az élettárs örökösödési jogát, amely megfelel a házastársakénak (1. cikkely 10. §). A szociális biztosítási jog tekintetében is jogi következmények lépnek életbe az élettársi kapcsolat megalapításával (3. cikkely 52., 54. és 56. §). Így például a törvényes betegbiztosításban az élettárs is részese a családi biztosításnak (3. cikkely 52. § 4. szám). A külföldi joggal kapcsolatosan a házastársi életközösségre érvényes kedvezményezetti előírások az azonos nemű életközösségekre is értelemszerűen kiterjednek (3. cikkely 11. §). Az LpartDisBG ezen túlmenően az egyedüli gondviseleti joggal felruházott szülő élettársának a szülő jóváhagyásával lehetőséget ad arra, hogy a "kis gondviseleti jog" értelmében a gyermek mindennapjait érintő dolgokban dönthessen (1. cikkely 9. §).
A kifogásolt törvény és a még nem létező kiegészítő törvény nem tervezi az élettársi kapcsolat felbontása esetében az élettársnak járó tartás és halál esetén az ellátás szabályozásának bevezetését. Éppen így kizárt kiskorúak közös adoptációja. A kiegészítő törvény tervez adójogi és szociális segély-jogi szabályozásokat, az LpartDisBG ellenben nem tartalmazza ezeket.
II. A normakontrollra irányuló indítványukkal az indítványozók a kifogásolt törvények egészének és egyes rendelkezéseinek alkotmányellenességét panaszolják.
2. A törvény az indítványozók szerint tartalmát tekintve is alkotmányellenes.[1]
a) Különösen az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdésében szereplő, a házasság és a család védelmét megfogalmazó kitétellel nem áll összhangban. Nem óvja az ebben az alapjogi normában szereplő azon kitételt, amelyet mindenekelőtt az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdésében álló intézményi garancia és a házasság és család védelmeként megfogalmazott alapvető értéknorma állít. Már a törvény megnevezése is kifejezésre juttatja, hogy az életközösség és a házasság egyenértékűvé tétele a cél. Az LpartDisBG az azonos nemű párok számára egy, a házasság hatásaival messzemenően felruházott családjogi intézményt állít fel, megsértve ezzel az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdését, amely gátolja a törvényalkotót abban, hogy a házasság és család személyiségjogi viszonyait jelentősen átformálja, és megtiltja, hogy a családjogot egyenértékűen lehessen alkalmazni a házasságra és az azonos nemű élettársi kapcsolatra.
A házasság mint az állami rend vitális eleme, mely szavatolja a gyermekek gondozásához és neveléséhez szükséges feltételeket, ami úgy a gyermek, mint a szülő, de az állami közösség érdeke is, különös védelem alatt áll. A különbségek elmosásával ettől a különös védelemtől fosztják meg, ha más életközösségek számára olyan párhuzamos intézményeket hoznak létre, amelyek a házasságéhoz hasonlatosak. Az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdése megszabja, hogy a nemek személyiségi és családjogi viszonyait a házasság mértékében kell rendezni, amennyiben tartós életközösségről van szó. Az alkotmány a házasság egységének és felelősségének tiszteletére és támogatására int. Ennek a közösségi, valamint a személyiségi jog egész területén közvetlen hatásai vannak. Emellett az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdése nemcsak a házasságot tiltja meg az azonos nemű életközösségek számára, hanem tiltja azt is, hogy a házasság mellett olyan intézmény állhasson fel, amely tényleges szükségszerűség nélkül ölti magára a házasság alkotóelemeit, mivel ez a tilalom megkerülését jelentené. Az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdésében megfogalmazott különös védelmi rendelkezés a házasság és az életközösség jogi formái közötti világos távolságtartást követel meg. A házasság exkluzív védelmet élvez. A törvény más partnerkapcsolatoknak általános, de nem különleges, intézményesített védelmet nyújt. Ez a különbségtétel egyfelől differenciálási igényt, másfelől leképezési tilalmat alapoz meg a partnerkapcsolatok jogi megformálásá-
- 130/131 -
val szemben. Nem volna szabad a házasság mintájára felépülniük, a házasságot pontosan lemásolniuk, avagy azokat a szabályozásokat átvenniük, amelyek a házassági jog magját képezik. Ez a kitétel sérül a bejegyzett életközösségnek a házassághoz való messzemenő igazítása során. A házassági jogtól való látszólagos eltérések, amelyeket a törvény tartalmaz, pontosabb odafigyeléssel a házassággal azonosnak mutatkoznak. Az a néhány tényleges különbségtétel, amely a törvényben szerepel, nem alapul semmiféle önálló koncepción. A törvényalkotó azon szándéka, hogy az LpartGErgG-vel a házasságot másolja le, az LpartDisBG-ben tervezett szabályzásokkal még nyilvánvalóbbá válik. Ez mindenekelőtt az adójogi szabályozásokat illeti, amelyek hatásukban egyfajta korlátozott házastársi kettéhasításhoz volnának hasonlatosak.
b) Az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdése azáltal is sérül, hogy az LpartDisBG-ben az életközösség megfelelő szabályozás hiányában nem jelent akadályt a házasság előtt. Ezáltal a törvény a bejegyzett életközösséget a házasság mellé emeli, noha a bejegyzett életközösség kötelezettségtételei nem egyeztethetők össze a házasságéval. Ebben rejlik a házasság egyik jelentős megtépázása.
c) Ezen túlmenően a törvény a "kis gondviseleti jog" bevezetésével az 1. cikkely 9. §-ában a gondviseleti joggal nem rendelkező szülőt is bevonja a szülői jogba. Ez ellenkezik az alaptörvény 14. cikkelyének (1) bekezdésével, mivel elegendő nyomós ok hiányában az élettárs végrendelkezési képességét az özvegy élettárs kötelesrésze által korlátozza, ami már önmagában nem tesz eleget az özvegytárs gazdasági szempontú biztosításának. A törvény ezen kívül sérti az alaptörvény 3. cikkelyének (1) bekezdését. Noha jó okok szólnának amellett, hogy más, tartós megalapozottságú és kölcsönös gondoskodáson alapuló életközösségek számára is rendelkezésre állhassanak hasonló jogi keretfeltételek, ezeket a további védelemre szoruló párkapcsolatokat jogi szempontból nem venné figyelembe a törvény. Végezetül nem tartalmaz a törvény adójogi szabályozásokat, jóllehet a törvényben megindokolt tartási kötelezettség elválaszthatatlan az adójog figyelembevételétől.
III. Az eljárásban állásfoglalási lehetőséget kapott a Német Szövetségi Gyűlés, a Szövetségi Kormány, a tartományi kormányzatok, a Tudományos Családjogi Egyesület (bejegyzett egyesület), a Leszbikusok és Melegek Németországi Szövetsége, a Német Családi Szövetség, valamint a Melegek és az Egyház Ökumenikus Munkacsoport (bejegyzett egyesület). Ezek közül a Német Szövetségi Gyűlés, a Szövetségi Kormány, a Hamburgi Szabad Hanzaváros Szenátusa, Schleswig-Holstein tartományi kormányzata, a Leszbikusok és Melegek Németországi Szövetsége, valamint az Ökumenikus Munkacsoport élt a lehetőséggel, és a Hamburgi Szabad Hanzaváros Szenátusa, valamint az Ökumenikus Munkacsoport kivételével állásfoglalását a szóbeli tárgyaláson mélyrehatóan ki is egészítette.
1. a) A Szövetségi Kormány az LpartDisBG-t az alaptörvénnyel összeegyeztethetőnek tartja. Hogy szembeszegüljön az azonos nemű párok még mindig fennálló társadalmi és politikai diszkriminációjával, a törvény olyan jogi struktúrákat épít fel, amelyek az intenzíven létező párkapcsolatok kölcsönösségi viszonyaiból eredő, nemektől független igényekből és a gyengébb fél védelmének szükségességéből adódnak. A törvény ezáltal nem másolja a házasságot, hanem a valóság tényszerűségeiből vonja le a tanulságot. A házassági joggal fellelhető párhuzamok ott érnek véget, ahol a házasságot jellemző viszonyoknak nincsenek az azonos nemű kapcsolatokban adekvát megfelelői, különös tekintettel a házastársak közös gyermekeire. A bejegyzett életközösség nem gyakorol csábítási nyomást. A szexualitással foglalkozó orvostudomány biztos állásfoglalása szerint homoszexualitásra sem nevelni, sem kényszeríteni nem lehetséges senkit, mindez sokkal inkább erős biológiai prediszpozíció eredménye.
b) A törvény tartalmilag is megfelel az alaptörvénynek.[2] Összhangban áll az alaptörvény 2. cikkelyének (1) bekezdésével, valamint az 1. cikkely (1) bekezdésével, és az azonos nemű párok kölcsönös felelősségének megerősítésére irányul. A házasságjogi szabályozásokkal való hasonlóságok az egész életre épülő intenzív kölcsönösségi viszony természetéből adódnak.
A törvény nem ütközik az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdésébe, amely más, a felelősségvállalás erősítését célzó intézmények működését engedélyezi, és nem tartalmaz diszkriminatív elemet azon személyekkel szemben, akik szexuális beállítottságuk okán nem léphetnének házasságra. Az alaptörvény 6. cikkely (1) bekezdése azon fő irányvonalának, hogy az ember közelség és megbízhatóság iránti alapvető igényét jogilag biztosítsa, megfelel az, hogy a homoszexuális párok számára is megteremtődhessenek azok a megfelelő szabályozások, amelyek kapcsolatuk jogi bázisát lehetővé teszik. Az LpartDisBG tiszteletben tartja a házasság és a család szociális és jogi értékét. Az iránta való töretlen értéktisztelet már az érintett homoszexuális párok hasonló jogi intézmény iránti óhajában is megnyilvánul. Amennyiben alapvető irányultságukat tekintve a házasságjogi szabályozások homoszexuális életközösségekre is alkalmazhatók volnának, a házasság mindenképpen szociális példát jelentene. A házasság és a család összképe ezáltal nem károsulna.
- 131/132 -
Nyitva marad a kérdés, hogy az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdése tartalmaz-e differenciálási vagy távolságtartási kitételt. A házassággal való egyes megfelelések, illetve párhuzamok mindenesetre nem vezetnének egy ilyesfajta kitétel megsértéséhez. Az életközösség törvényi felépítése jelentősen különbözik a házasságétól. Így egy fennálló élettársi kapcsolat nem akadálya a házasságkötésnek, amely józan belátás szerint az életközösség ipso iure felbontásához vezetne. A megokoltság hiánya az életközösség semmisségéhez vezetne. A bejegyzett életközösség vagyonnyilatkozat-tételt feltételez. A törvény nem tartalmaz előírásokat az élettársak háztartásvezetésével kapcsolatban és nem kötelezi őket arra, hogy pénzkereseti lehetőségeik választásában és gyakorlásában tekintettel legyenek egymásra. Az élettársaknak csupán az megengedett, hogy közös nevet válasszanak. Közös örökbefogadás vagy mostohagyermek örökbefogadása nem lehetséges számukra. Eltartásjogi értelemben alapvetően minden élettárs a saját munkavégzésére van utalva. Ezek és egyéb különbségtételek igazolják, hogy a bejegyzett életközösség nem a házasság leképezése.
Hogy bejegyzett életközösségre azonos nemű személyek is számot tarthatnak, nem igazol ellentmondást az alaptörvény 3. cikkelyének (3) bekezdésével szemben, mivel az nem nemekhez, hanem társválasztáshoz kötött. Az alaptörvény 3. cikkelyének (1) bekezdése sem sérül, hiszen a heteroszexuális partnerkapcsolatok előtt nyitva áll a házasság lehetősége. Más jellegű életközösségek mélyrehatóan különböznek életvitel szempontjából a bejegyzett élettársi kapcsolatoktól.
A törvény védi az adózást. A törvényben szereplő tartási tényezők mint bevételi források adókötelezettség alá esnek. Végezetül az élettársak számára lehetővé tett örökösödési jog is összhangban áll az alaptörvény 14. cikkelyének (1) bekezdésével. A kötelesrész jog létjogosultságát a mai szociális kötelezettségek között abban találja meg, hogy az érintettek jövedelme a halálon túl is biztosítva legyen. A törvényhozó jogosult arra, hogy a legközelebbi hozzátartozóknak a hagyatékban méltányos részesedést biztosítson.
2. a) A Német Szövetségi Gyűlés felfogása szerint a normakontrollra irányuló indítványok nem indokoltak.
bb)[3] A törvény alkotmányosságát illetően az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdéséről a Szövetségi Gyűlés kifejti, nincs bizonyíték arra, hogy a Szövetségi Alkotmánybíróság jogfelfogásában az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdéséből levezetett differenciálási vagy távolságtartási kitétel sérülne. Az LpartDisBG alkotmányjogi megítélésében az alaptörvény 6. cikkely (1) bekezdésének elhárító funkciója nem játszik szerepet, mivel a törvény a házasságot nem érinti, a házasságkötési szabadságot nem korlátozza, a házastársi együttélést nem befolyásolja és nem állít újabb házasságkötési akadályokat. Úgyszintén nem érinti a törvény az intézményességi biztosítékot. A felépítmény garanciájának tétele alapjogi elmélet, amelyet az alaptörvénynek alárendelve a politikai vezetés átfogóan törvényesít, és mint ilyen, semmiféle, vagy csak igen korlátozott funkcióval bír. Az alkotmányossági norma a felépítményi garancia esetében mindig az általa behatárolt területet jelenti, nem pedig az azon kívül eső tényállásokat. Így ennek értelmében ez más intézmények felépítésével szemben semleges marad, amennyiben maguk az utóbbiak nem érintik az alapjogi védelem alatt álló intézményt. Érvényes ez az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdésére is, amely csupán a törvényalkotó azon kötelezettségét tartalmazza, hogy a házasság normatív alapellátását biztosítva tegye lehetővé az alapjog használatát. Az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdése a házasságot, nem pedig annak exkluzivitását biztosítja. Mivel az LpartDisBG a házasságra érvényes jogot érintetlenül hagyja, nem érinti ezáltal a házasságot mint intézményt sem.
Az LpartDisBG nem illeti alapvető értékmutató norma-funkciójában sem az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdését. A törvényes szabályozások nem diszkriminálják a házasságot. A támogatásra irányuló kitétel nem sérül. Az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdésében megfogalmazott különös védelemből nem következik, hogy a házasságot alapvetően és állandóan másként kell kezelni, mint más életközösségeket. Csupán a specifikusan a házasságra jellemző keretfeltételek más életközösségekre való alkalmazását tiltja, ellenben az azon szabályozásokhoz való igazítást nem, amelyek valós körülményekhez - mint például az együttélés vagy az érzelmi affinitás - kapcsolódnának, feloldanák a harmadik személy védelmét a gazdasági élet terén, vagy az ez idáig a házasságra korlátozódott terheket az élettársi kapcsolatra is kiterjesztenék, mint ahogyan ez az LpartDisBG-ben alkotmányjogilag nem kifogásolható módon meg is történt.
b) A szóbeli tárgyalás során von Renesse (SPD), Geis (CDU/CSU), Beck (BÜNDNIS 90/DIE GRÜNEN) és Braun (FDP) szövetségi képviselők nyilatkoztak. Ennek során Geis képviselő úr a Szövetségi Gyűlés állásfoglalásától eltérő véleményt képviselt.
3. A Hamburgi Szabad Hanzaváros szenátusa felfogása alátámasztására, miszerint a normakontrollra irányuló indítványok nem volnának megalapozottak, a Szövetségi Kormány állásfoglalására hivatkozik. Az LpartDisBG bizonyos mértékű igazodása a házasság jogi formáihoz nem jelenti az életközösség egyenér-
- 132/133 -
tékűvé tételét a házassággal, csupán jogtechnikai eszköz a cél elérése érdekében. A távolságtartási kitétel kiemelésével az indítványozók az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdését védelmi funkcióján túlmenően az eltérő életfelfogásokkal szembeni védelmi jogba fordították át, teljesen figyelmen kívül hagyva így a homoszexuálisok alapvető jogait. Az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdése nem tartalmazza mindazonáltal a nem házasságon alapuló életközösségek hátrányba helyezését a házassággal szemben. Pusztán akkor sem járna semmiféle következménnyel az azonos nemű párkapcsolatok szabályozása szempontjából az, ha az alapvető jogi norma lehetőség szerint messzemenő exkluzivitást biztosítana a házasságnak mint a párkapcsolatban való együttélés módjának, megnehezítve ezáltal másfajta életformák választását. A homoszexuális irányultságú emberek választott párjukkal nem léphetnének házasságra.
4. Schleswig-Holstein tartományi kormányzata is a Szövetségi Gyűlés állásfoglalásához csatlakozik. Nem fedezhető fel ellentmondásosság az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdésével szemben. Az intézményes garanciák lényeges jellemzője egyfelől, hogy már létező struktúrákhoz igazodnak, másfelől viszont nyitottak a továbbfejlődésre, mert szerveződési programjuk anyaga maga a valóság. Az, hogy hogyan alakul az élettársak anyagi viszonyainak szabályozása, sokkal inkább érinti a megvalósulás kérdését a mindenkori adott történelmi kontextuson belül, ellenben igen kevéssé befolyásolja a házasság intézményességi garanciájának rendezőelvét. A törvényalkotó teremtő szabadságának része, hogy cserélje a szabályozási modelleket, vagy az, hogy ne pusztán a házasságra vonatkoztassa azokat. Az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdéséből nem következik a leképezés tilalma, ugyanis az végső soron oda vezetne, hogy a hasonlóságok vagy összevethető érdekszempontjaik ellenére a szabályozásra szoruló élethelyzeteket csak másként, valószínűleg csak a dolog természetével ellentétesen [sachwidrig] lehetne szabályozni. A házassági, illetve családjogban már megvalósult egy már jól működő szabályozási koncepció, ennek figyelmen kívül hagyása szakszerűtlen [sachwidrig] eredményekhez vezetne.
5. A Leszbikusok és Melegek Szövetsége azon az állásponton van, hogy a törvény mind formailag, mind tartalmilag alkotmányos. Az azonos nemű párkapcsolatok is tarthatnak igényt jogi biztosítékokra az alaptörvény 2. cikkelyének (1) bekezdése, valamint 3. cikkelyének (1) bekezdése értelmében. Az, hogy mind ez idáig nem létezett intézményes védelem, alkotmányellenes volt. Csak az új jogi intézmény teszi lehetővé az azonos nemű életközösségek számára, hogy jogi biztonsághoz jussanak. Mindez érintetlenül hagyja az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdését. Az állásfoglalás mindazonáltal nem osztja azt a felfogást, hogy az életközösség a házasságkötéssel érvényét veszti. Jogtalan az élettársak egyikének házasságkötési szabadságát fölé helyezni a másik tartós kapcsolatba vetett bizalmának. Az életközösség megalapozásában sokkal inkább helyénvaló a házasság szempontjából alapvető jogról való lemondást látni. Az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdése mint értékmérő alapnorma szó szerint nem tiltja az egyenlőtlen bánásmódot az azonos nemű életközösségekkel szemben. Amennyiben a házasság az állam csírasejtjének tekintendő, ez nem indokolhatja mindenek fölött álló előnyben részesítését. Gyermektelen házaspárok is élvezik az alaptörvény 6. cikkelye (1) bekezdésének védelmét. Amennyiben ez az alapvető jogi forma a házasságot mint jótállási és felelősségvállalási közösséget - amely az államot tehermentesíti és a partnerekre stabilizálóan hat - védi, úgy ez a szempont az azonos nemű életközösségeket is jellemzi. A bejegyzett életközösség intézménye nem korlátozza a családok támogatását célzó állami szándékokat. Más szociális jelenségek elnyomását megfogalmazó felszólítás nem olvasható ki az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdéséből. Az LpartDisBG-től, amely érintetlenül hagyja a családjogi előírásokat, nem várhatunk mélyreható változásokat. Egyebekben az életközösség jogi felépítménye sokrétűen különbözik a házassági jogétól. Az alaptörvénybe ütköző további jelenségek nem állapíthatók meg.
6. A Melegek és az Egyház Ökumenikus Munkacsoport a Leszbikusok és Melegek Szövetségének fejtegetésére támaszkodik. A homoszexuális irányultság megítélésének változása az egyházak részéről nyilvánvaló. Sőt egyes evangélikus tartományi egyházakban az azonos nemű párok megáldása mint egyházi esemény már megengedett. A római katolikus egyház állásfoglalása kétértelmű. Egyfelől kinyilvánítja, hogy a homoszexuális emberekkel tisztelettel kell bánni, másfelől a párkapcsolatot úgy állami, mint egyházi téren elutasítja. Mindenesetre az előítéletektől mentes humántudományi kutatások eredményei új látásmódot vezettek be a homoszexualitás megítélésében a katolikus egyházban. Ennek konzekvenciáit mind ez idáig csupán a katolikus világi szervezetek vonták le, miszerint az azonos nemű életközösségek elismerése már nem tekintendő összeegyeztethetetlennek a nyugati katolikus világrenddel, hanem az ezen életközösségek elismerésének szükségessége éppen következménye annak.
B. Az indítványok megalapozatlanok. Az azonos nemű életközösségek (élettársi kapcsolatok) diszkriminálásának megszüntetését célzó törvény (LpartDisBG) az alaptörvénnyel összeegyeztethető.
- 133/134 -
II.[4] Az LpartDisBG tartalmilag is alkotmányos.
1. Az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdésével összeegyeztethető. Az azonos nemű párok bejegyzett életközösségének mint új intézménynek a bevezetése és ennek jogi felépítménye nem ütközik sem az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdésébe, sem az ott normalizált intézményességi garanciába. A bejegyzett életközösség az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdésével mint értékmeghatározó jogelvvel is összeegyeztethető.
a) Az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdése alapjogként védi az önként választott párral való házasságra lépés szabadságát (vö. BverfGE 31, 58 (67); 76, 1 (42)). A házassághoz való korlátozás nélküli jog szabadságát az LpartDisBG nem érinti.
aa) A házasságra alkalmas minden ember előtt nyitva áll a házasságkötés lehetősége az LpartDisBG-ben megfogalmazott bejegyzett életközösség bevezetését követően is. Mindazonáltal házasság csak a másik nemhez tartozó személlyel köthető, mivel a partnerek különneműsége elválaszthatatlan jegye a házasság mibenlétének (vö. BverfGE 10, 59, (66)) és a házasságkötés szabadsága csak eddig terjed. Azonos nemű párok házasságkötése az LpartDisBG bevezetése után sem válik lehetővé. Számukra a tartós kötelék jogi intézményeként egyedül a bejegyzett életközösség lehetősége nyílik meg.
Épp így nem befolyásolja a törvény sem közvetlenül, sem közvetve a különnemű párok házasságkötési szabadságát. Mivel számukra a bejegyzett életközösség nem lehetséges, ezért ezen intézmény nem tartja őket távol a házasságkötéstől.
bb) Az LpartDisBG nem korlátozza a házasságra lépést. A már fennálló élettársi kapcsolat a törvény szerint nem ellentétes a házasságkötéssel. Az LpartDisBG nem állít ilyen esetekben nyomatékosan akadályt a házasságkötés elé. Az anyakönyvvezetőnek azonban ilyen konstelláció esetén meg kell vizsgálnia, hogy a felek házasságkötési szándéka valóban komolyan fennáll-e, és megtagadhatja a közreműködést, ha ez a szándék nincs meg [1310 § (1) bekezdés 2. mondat i. v. m., 1314. § (2) bekezdés 5. szám BGB].
Mindazonáltal a törvényalkotó nyitva hagyta a kérdést, hogy a bejegyzett életközösség fennállása mellett kötött házasság von-e maga után jogi következményeket az életközösség további fennállása szempontjából, és hogy adott esetben ezek miben állnak. E kérdések megválaszolása így végső soron a bíróságra marad.
Ezt a törvényben fennálló hiányosságot csakis a házasságnak az alaptörvény 6. cikkelye (1) bekezdésében megfogalmazott védelme figyelembevételével lehetséges az alkotmánynak megfelelően megszüntetni. Emellett figyelembe kell venni, hogy a házasságot mint nő és férfi közötti szoros kölcsönösségi kapcsolatot személyes exkluzivitás tünteti ki. A házasságnak ez a jellemvonása veszne el, ha a házastársak egyikének vagy mindkettejüknek megengedett maradhatna, hogy fenntartsa egy másik társsal alapított életközösségét. A házasság védelme az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdésében megköveteli a házastársaktól azt, hogy a házasság mellett ne bocsátkozzanak más törvényes párkapcsolatba, és ez az LpartDisBG 1. cikkelyének (2) bekezdésében megfogalmazott kitétel magának a törvényalkotónak is kiindulópontként szolgál.
Ebből az okból adódóan javasolja azt a jogtudományi szakirodalom, hogy az LpartDisBG által nem tiltott, meglévő életközösség mellett kötött házasság lehetőségét azzal a jogi következménnyel kösse össze, amely szerint a házasságkötés az élettársi kapcsolatot ipso iure felbontja és amelyet ezáltal jogi értelemben nem létezőnek kell tekinteni (vö. Schwab, FamRZ 2001, 385. (389)). Ez volna az egyik járható út, amelynek értelmében az alaptörvény 6. cikkelye (1) bekezdésének megfelelő módon lehetne a meglévő joghézagot megszüntetni. Ez a megoldás ugyan erőteljesebben korlátozza az élettársak egyikét, mint azt az LpartDisBG 1. cikkelyének 15. §-a szerinti feloldás teszi, mindazonáltal az alaptörvény 6. cikkelye (1) bekezdésének való megfelelés okán még elfogadható.
Annak a követelménynek, amely a házasságot mint férfi és nő közötti életformát védi, azáltal is eleget lehet lehetne tenni, ha a házasságra lépés feltétele volna, hogy nincs vagy már nem áll fenn élettársi kapcsolat. Egy ilyesfajta házassági akadály nem gátolná elégtelen módon az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdésében garantált szabadsághoz való jogot, mivel tényleges alapját éppen a házasság mibenléte és alakja adná (vö. BverfGE 36, 146 (163)). Éppúgy, mint ahogy egy már fennálló házasság az újabb házasságkötés lehetőségét kizárja (BGB 1306. §), hogy ezáltal a házasság kölcsönösségi viszonyai ne kerülhessenek veszélybe, úgy az is a házasság védelmében történik, ha csak azok számára válik lehetővé, akiknek nincsen más jellegű törvényességi kötöttségük. Azzal a lehetőséggel, hogy a házasság megkapja a neki járó védelmet, ezen túlmenően azoknak is bizalmon alapuló védelmet nyújtana, akik a bejegyzett életközösséggel azt az életformát választják, amelyet számukra a törvényalkotó mint törvényes, tartós, felelősségen alapuló életközösséget ezennel rendelkezésükre bocsátott. Számukra adott volna annak biztonsága, hogy párkapcsolatuk nem végződhetne a másik fél azon egyoldalú döntésével, hogy házasságra akar lépni. Az a tilalom, hogy egy fennálló életközösség házasságkötési akadályt képez, alapvetően tényszerűen teljesülne is. Mindazonáltal korlátozná a házasságkötés sza-
- 134/135 -
badságát. Hogy a szóban forgó törvény lehetővé teszi-e a bírói hézagkitöltést ilyen értelemben is, itt nem dönthető el. Azok a súlyos következmények, amelyeket a bejegyzett életközösség felbontása vagy megszüntetése az érintettek személyes élete vagy gazdasági helyzete tekintetében von maga után, meglehetősen különbözőképpen realizálódnak aszerint, hogy a házasság és az együttélés egymásmellettiségét kizáró mely jogi konstrukcióra esik a választás. Értelemszerű volna, ha maga a jogalkotó szabná meg, hogy egy már fennálló életközösség akadályozza-e a házasságkötést, vagy hogy a házasságkötés vezet-e egy még fennálló életközösség felbontásához.
b) A jogalkotó nem sérti azt az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdésében szereplő alkotmányjogi kitételt, amely a házasságot mint életformát ajánlja és védi (intézményességi garancia, vö. BverfGE 10, 59 (66 f.); 31, 58 (69 f.); 80, 81 (92)). A törvénynek nem tárgya a házasság szabályozása.
aa) Maga az alaptörvény nem tartalmazza a házasság definícióját, hanem eleve feltételezi azt mint az emberi együttélés különleges formáját. Az alkotmányjogi védelem megvalósítása így annyiban teszi szükségessé a jogi szabályozást, amennyiben az be- és egymástól elhatárolja, mely életközösség élvezi házasságként az alkotmány védelmét. A jogalkotónak annak megformálásában szabad mozgástere van, hogy meghatározza a házasság formáját és tartalmát (vö. BverfGE 31, 58, (70); 36, 146 (162); 81, 1, (6. f.)). Az alaptörvény a házasság intézményét nem absztrakt módon ragadja meg, hanem abban a formájában, ahogyan az a már létező, a törvényi szabályozásban mérvadó nézetekben kifejezésre jut (vö. BverfGe 31, 58, (82 f.)). Mindazonáltal a jogalkotónak a házasság megformálása során figyelembe kell vennie azokat a rendszerező elveket, amelyek az alaptörvény 6. cikkelye (1) bekezdésének a már létező életformához való kapcsolódásából, valamint az alaptörvényben garantált szabadság jellegből és más alkotmányossági normákból adódnak (vö. BverfGE 31, 58 (69)). A házasság tartalmához, úgy, ahogyan az a társadalmi és az azzal együtt járó változások figyelmen kívül hagyásával képes jogi formáját megőrizni és amelyet az alaptörvény formált, hozzátartozik, hogy férfi és nő egyesülésének tartós alapokra helyezett életközösségét jelenti, amely szabad akaratból az állam közreműködésével jött létre (vö. BverfGE 10, 590 (66); 29, 166 (176); 62, 323 (330)), amelyben férfi és nő egyenjogú viszonyban áll egymással (vö. BverfGE 37, 217 (249 ff.); 103, 89 (101)), és amelyben szabadon dönthetnek együttélésük kialakításáról (vö. BverfGE 39, 169 (183); 48, 327 (338); 66, 84 (94)).
bb) Ez a védelem nem illeti meg a bejegyzett életközösség intézményét. A párok azonos neműsége megkülönbözteti a házasságtól, és egyben szervezőelve is. A bejegyzett életközösség nem minősül házasságnak az alaptörvény 6. cikkely (1) bekezdésének értelmében. Az azonos nemű párok jogait ismeri el. A jogalkotó az alaptörvény 3. cikkely (1) bekezdésének és a 3. cikkely (1) és (3) bekezdéseinek tesz eleget azáltal, hogy ezeket az embereket személyiségük teljesebb kibontakoztatásához segíti és véget vet a diszkriminálásnak.
cc) Az LpartDisBG jogalkotója nem érinti a házasságot mint intézményt alkotmányjogi alapelveiben és mibenlétében. Jogi fundamentuma nem változik. Az összes szabályozás, amely a házasság jogi kereteit biztosítja és az intézményt jogi következményekkel ruházza fel, továbbra is fennáll (vö. BverfG, 2001. július 18-i ítélet, 1 BvQ 23/01 és 1 BvQ 26/01, NJW 2001, 2457 f.). Az intézményességi garanciából, éppen mert pusztán a házasságra vonatkozik, nem lehetséges annak tilalmára következtetni, hogy az azonos nemű párok számára ne lehetne nyitottá tenni egy jogilag hasonló módon felépített párkapcsolat lehetőségét.
c) Az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdése mindazonáltal nem merül ki abban, hogy a házasságot szerkezetének fő vonásaiban elemezze, hanem mint követendő értékmintának a házasság és a család egészét illető személyes és közösségi jog tekintetében az állami rend által különös védelmet biztosít (vö. BverfGE 6, 55 (72); 55, 114 (126)). Hogy ennek a védelmi felhatalmazásnak eleget tehessen, az államnak hangsúlyozottan feladata egyfelől mindaz ellenében hatni, ami a házasságot károsítja vagy valamilyen módon veszélyezteti, másfelől a házasságot megfelelő intézkedésekkel támogatni (vö. BverfGE 6, 55 (76); 28, 104 (113); 53, 224 (248); 76, 1 (41); 80, 81 (92 f.); 99, 216 (231 f.)). A jogalkotó az LPartDisBG-vel mindezt nem veszélyeztette.
aa) Az LPartDisBG a házasságot sem nem károsítja, sem más módon nem veszélyezteti.
A házasságnak az alaptörvény 6. cikkelye (1) bekezdésében foglaltak szerint kijáró különleges védelem tiltja a házasság rossz fényben való feltüntetését más életformákkal szemben (vö. BverfGE 6, 55 (76); 13, 290 (298 f.); 28, 324 (356) 67, 186 (195 f.); 87, 234 (256 ff.); 99, 216 (232 f.)).
(1) Azáltal, hogy az LpartDisBG az azonos nemű párok számára lehetőséget biztosít arra, hogy a bejegyzett életközösség által olyan jogokat és kötelezettségeket vállalhassanak, amelyek a házasságéhoz hasonlatosak, mindez nem történik meg.
Meglehetősen széles területen képezte le a jogalkotó a házassági szabályozásokat a bejegyzett életközösség új intézményének szabályozásakor. Ezáltal a házasság vagy a házastársak nem tűnnek fel rosszhi-
- 135/136 -
szeműbbnek és nem szenvednek hátrányt az életközösséggel vagy az élettársakkal szemben. A házasság intézményét nem veszélyezteti az az intézmény, amely azon személyek felé fordul, akik nem köthetnek egymással házasságot.
(2) Az LpartDisBG-nek a hátrányos megkülönböztetés tilalmába való ütközése sem azt jelenti, hogy a jogalkotó eltekintett volna attól, hogy ezzel a törvénnyel egyidejűleg a szövetségi szociális segélyről szóló törvényt olyan szabályozásokkal egészítse ki, amelyek az élettársi kapcsolat esetében is feltételként írják elő a kölcsönös jövedelmi és vagyoni helyzet figyelembevételét a szociális segély jogosultságának megítélésében.
Ezáltal pillanatnyilag a szociális segélyezési jog a házaspárokat ugyan gazdasági egységként tárgyalja, az élettársakat viszont nem feltétlenül. Házastársak estében ez a feltételezett jövedelmi kiegyenlítődés okán a szociális segélyre való igény csökkenéséhez vagy akár megszűnéséhez is vezethet, míg az élettársak ennek hiányában a szociális segély folytatólagos élvezői lehetnek. A házastársak ebben rejlő megrövidítését mindazonáltal nem az LpartDisBG okozza, hanem a szövetségi szociális segélyjog megfelelő szabályozásainak hiánya. Az LpartDisBG az élettársakat a kölcsönös tartás viselésének tekintetében éppenhogy nem a házastársakkal szemben privilegizálja. Amennyiben a szociális segélyjogban ebből nem a megfelelő jogi konzekvenciák csapódnak le, úgy ott az alaptörvény 6. cikkelye (1) bekezdésében foglalt hátrányos megkülönböztetési tilalom elleni vétség léphet fel, de nem az LpartDisBG előírásai következtében, amelyek mindösszesen az elvont normakontroll eljárás tárgyát képezik.
bb) A bejegyzett életközösség új intézményének bevezetésével a jogalkotó nem vétett azon tilalom ellen sem, amely a házasság életformájának támogatását célozza. A törvény a házasságtól nem von el semmiféle támogatást, amelyet az ez idáig megkapott. Csupán egy más életközösséget vesz jogi védelem alá, és jogokkal, valamint kötelezettségekkel látja el.
cc) A jogalkotónak nem tiltott a házasság alkotmányjogi védelméért az alaptörvény 6. cikkely (1) bekezdésében foglaltak szerint az, hogy a házasságot más életformákkal szemben előnyben részesítse (vö. BverfGE 6, 55 (76)). Azonban abból, hogy a házasság más életformákkal szembeni privilegizáltsága engedélyezett, nem vezethető le sem a támogatására szólító felhatalmazás teljesítése, sem formája révén semmiféle, az alaptörvény 6. cikkelye (1) bekezdésében szereplő olyan kitétel, amely más életformák háttérbe szorítását eredményezné a házassággal szemben. Ezt értelmezi félre eltérő álláspontjával Haas bírónő, amikor az alaptörvény 6. cikkelye (1) bekezdésében foglalt támogatási kitételt a házasságétól eltérő életformák háttérbe szorításaként értelmezi. Az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdése a házasságot a csak neki kijáró alkotmányjogi védelem által tünteti ki és arra kötelezi a jogalkotót, hogy a kezében lévő eszközökkel ehhez mérten támogassa azt. Más életformák hátrányba helyezése mindazonáltal nem vezethető le belőle kitételként. A házasság jogi védelmének mértéke és támogatása semmilyen tekintetben nem csökken azáltal, ha a jogrend más életformákat is elismer, amelyek a házassággal mint különböző nemű párok közösségével nem vehetik fel a versenyt. Alkotmányjogilag nem indokolható a házasság különleges védelmének azon értelmezése sem, hogy az ilyen más életközösségeket a házasságtól való különbözőségükben kellene megragadni és kevesebb joggal kellene felruházni. A védelmi és támogatási megbízás ellenben előírja a jogalkotónak, hogy gondoskodjon arról, hogy a házasság betölthesse azt a szerepet, amelyet számára az alkotmány kijelöl.
(1) Mikor az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdése a házasságot különleges védelem alá helyezi, különlegességét abban látja, hogy a család mellett egyedül a házasság intézménye az, amely ebben az alkotmányjogi védelemben részesül, más életforma ezzel szemben nem. A házasság az alkotmány megváltoztatása nélkül nem törölhető el, alapszerkezeti elvei nem változtathatók meg (mint már Mangoldtnál a Parlamenti Tanács alapkérdésekkel foglalkozó bizottságában, in Der parlamentarische Rat 1948-1949, Akten und Protokolle, 5/II, átdolgozta Pikart-Werner, 826.) Kizárólag számukra létezik alkotmányjogi támogatási felhatalmazás. Nem lehetséges sem az alapjogi norma szó szerinti értelmezésére támaszkodva, sem fejlődéstörténetének tekintetében ezen túl a védelem különlegességének olyan messzemenő jelentőséget tulajdonítani, hogy a házasságot folytonosan jobban kell védeni, mint más életközösségeket [lásd Badura eredményei, in Maunz-Dürig, Grundgesetz, 6. cikkely (1) bekezdés Rn. 56 (2000 augusztusi állapot); Burgi, in Der Staat, 39. kötet, 2000, 487 ff., Krings, ZRP 2000, 409 ff.; Pauly, NJW 1997, 1955 f.; Scholz-Uhle, NJW 2001, 393 f.; Tettinger, in Essener Gespäche zum Thema Staat und Kirche, 35, 2001, 140.]
Az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdése a Parlamenti Tanács tanácskozásainak során számos szövegbeli változtatáson ment át, amelyekben gyakorta váltakozott a házasság védelme, valamint a különleges védelme közötti megfogalmazás (vö. Parlamenti Tanács, Főbizottság, 21. ülés, jegyzőkönyv, 239, az Alapelvi Bizottság 32. ülésének jegyzőkönyve, in Der Parlamentarische Rat 1948-1949, a. a. O.,
- 136/137 -
5/II, 1993, 910. (935); a Főbizottság 43. ülésének jegyzőkönyve, 545. (554 f.); az Általános Szerkesztőségi Bizottság állásfoglalása a Főbizottság második olvasatának változatához, 121, Parlamenti Tanács, Főbizottság, az 57. ülés jegyzőkönyve, 743 f.). A vitákból ellenben nem vehető ki, hogy ezek a szövegváltoztatások azért történtek-e, mert a házasságnak és a családnak többé-kevésbé erős védelem jár. Sokkal egyértelműbben arra utalnak, hogy ezeket a változtatásokat a mindenkori nyelvérzék diktálta. Von Mangoldt például a Német Nyelvi Szövetség javaslatára a "különleges" szó törlését és helyette a "házasság és a család [...] az alkotmány védelme alatt állnak" szöveg választását indítványozta, mivel ez tartalmilag pontosan ugyanazt takarja, viszont jobban fogalmazva (Der Parlamentarische Rat 1948-1949, 5/II, a. a. O.).
Az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdése körüli vitákban az új életformák védelmének kérdése is jelentős szerepet játszott (vö. Helene Weber hozzászólásaival, in a Főbizottság 21. ülésének jegyzőkönyve, 240. és Elisabeth Selbert, in a Főbizottság 43. ülésének jegyzőkönyve, 552 f.). Ennek során eredménytelennek bizonyult az az érv, miszerint a házasság különleges védelme az alaptörvény 6. cikkelyének (5) bekezdése értelmében kizárja a házasságon kívül született gyermekek egyenjogúvá tételét (vö. Weber-Süsterhenn, in a Főbizottság 21. ülésének jegyzőkönyve, 242 f.). Von Mangoldt mint referens az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdéséhez készített írásos beszámolójában megjegyzi, hogy ez az alapjogi forma nem más, mint puszta deklaráció, amelyben nem kerülheti el a figyelmet, hogy közvetlenül érvényes jogként milyen hatásai vannak (a Parlamenti Tanács 9. ülésének gyorsírásos melléklete, 6.). Ez azt tükrözi, hogy egység volt ugyan azt illetően, hogy a házasságot és a családot védelem alá kell venni, mindazonáltal nem követte ezt annak tisztázása, mit jelent ez más életformákhoz viszonyítva. Erre mindenesetre nem alapozható távolságtartási kitétel.
(2) Az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdése a házasságot olyan formában védi, mint ahogyan azt a jogalkotó főbb alapelveinek megtartásával életre hívta (vö. BverfGE 31, 58 (82 f.)). Mint olyan közösség, amelyben emberek élnek, szabad teret jelent, valamint egyidejűleg a társadalom részét is, amelynek változásaitól nem tarthatja távol magát. Ezekre a jogalkotó reagálhat, és a házasság felépítményét a változó igényekhez igazíthatja. Ezáltal változik a házasságnak az emberi együttélés más formáihoz való viszonya is. Ugyanez érvényes akkor is, ha a jogalkotó törvényileg nem a házasságot formálja át, hanem más életközösségeket szabályoz. Ebben az értelemben az egyes életformák nem szilárd távolságtartással követik egymást, viszonyukat sokkal inkább a viszonylagosság jellemzi. Nem pusztán mindenkori formájukban különbözők vagy hasonlatosak a hozzájuk rendelt jogok és kötelességek tekintetében, hanem funkciójukban és azon személyek körét tekintve is, akik hozzájuk férhetnek. Így az a védelem, amely a házasságot mint intézményt megilleti, nem választható el azoktól a címzettektől, akik számára a házasság mint védett életforma fenn van tartva.
(3) Az állam támogatási kötelezettségének az alaptörvény 6. cikkely (1) bekezdésében célul tűzött védelemben kell kiteljesednie. Amennyiben a jogalkotó, még ha normateremtő indítékkal is hozzájárulna ahhoz, hogy a házasság funkciója csorbát szenvedjen, úgy az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdésében foglalt támogatási kitételt sértené meg. Ilyen veszély állhatna fenn akkor, ha a jogalkotó a házasság vetélytársaként ugyanolyan rendeltetésű más intézményt alkotna, és ezt mintegy azonos jogokkal, de kevesebb kötelezettséggel ruházná fel, úgy, hogy a két intézmény felcserélhető volna egymással. A bejegyzett életközösség megalkotása mindazonáltal nem von ilyen jellegű felcserélhetőséget maga után. A házassággal már csak azért sem vetekedhet, mert a címzettek köre, amely felé az intézmény fordul, nem érinti a házasságét. A bejegyzett életközösség e különbség miatt sem tekinthető rosszul felcímkézett házasságnak, mint ahogyan azt a kisebbségben lévő két voks feltételezi, mindösszesen csak hasonlatos hozzá. Nem a megnevezése indokolja másságát, hanem az a körülmény, hogy bejegyzett életközösséget nem férfi és nő, hanem két azonos nemű fél köthet. Összességében a házasságot jellemző szerkezeti elvek adják a házasság exkluzivitását, és az ebben a formájában részesül mint intézmény alkotmányjogi védelemben. Az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdése azonban ezen szerkezeti elvek elemeit nem külön-külön tartja fenn kizárólagosan a házasság számára. Nem tiltja a jogalkotónak azt, hogy a tartós együttélést mint férfi és nő kapcsolatának jogi formáját ne kínálhassa fel más személyi konstellációknak is. A tartósság jegye nem teszi ezeket a jogi kapcsolatokat házassággá. Más értelemben sem mondható el, hogy ezek károsíthatnák a házasság intézményét.
2. Az LpartDisBG nem ütközik sem az alaptörvény 3. cikkely (3) bekezdés első mondatának diszkriminációs tilalmába, sem pedig az alaptörvény 3. cikkelye (1) bekezdésének egyenjogúsági kijelentésébe.
a) Nem rejlik a különböző nemű párok nemük miatti, az alaptörvény 3. cikkely (3) bekezdés első mondatában leírt hátrányos megkülönböztetése abban, hogy a törvény a bejegyzett életközösséget csak az
- 137/138 -
azonos nemű párok számára teszi lehetővé [LpartDisBG 1. cikkely 1. § (1) bekezdés].
A törvény nem egy adott személy neméhez köt jogokat és kötelezettségeket, hanem személyek egymáshoz kapcsolódásának nemi kombinációjára alapul és számukra teszi hozzáférhetővé az életközösséget. Ennek a kapcsolatnak a résztvevőihez rendel aztán jogokat és kötelezettségeket. Épp úgy, ahogy a házasságnak férfi és nő kapcsolatára szorítkozásával nem diszkriminálja nemük okán az azonos nemű párokat, úgy az életközösség sem helyezi hátrányba nemük miatt a heteroszexuális párokat. Férfiak és nők mindvégig azonos elbírálás alá esnek. Házasságra léphetnek a másik nem egyedével, de a sajátjukéval nem. Életközösséget alapíthatnak a saját nemük egy személyével, de a másikéval nem.
b) Nem ütközik az alaptörvény 3. cikkelyének (1) bekezdésébe, hogy a különböző nemű személyek életközösségének és az ezzel rokon közösségeknek nem hozzáférhető a bejegyzett életközösség jogi formája.
Az alaptörvény 3. cikkelyének (1) bekezdése tiltja egy adott norma címzetteinek csoportját más normák címzetteinek csoportjával szemben másként kezelni, jóllehet a két csoport között nincsenek olyan jellegű és súlyú különbségek, amelyek a nem azonos bánásmódot indokolnák (vö. BverfGE 55, 72 (88); 84, 348 (359); 101, 239 (269); stRspr). Ilyen jellegű különbségek mindazonáltal fennállnak az azonos nemű párok és más szociális személyi közösségek között.
aa) A bejegyzett életközösség lehetővé teszi az azonos nemű párok számára, hogy életközösségüket törvényesen elismert alapokra helyezzék, felelősségvállalásban tartósan kötöttséget vállaljanak, ami mind ez idáig tiltva volt számukra, mivel nem léphettek házasságra. Ezzel szemben a különböző nemű párok igénye a hosszú távú törvényes kapcsolatra az érintettek becslése szerint azonos mértékben meghatározó, mint az azonos nemű párok esetében, és lényegében hasonló is (vö. Buba-Vaskovics, a. a. O., 16, 245 ff.). Azonos nemű társaikkal ellentétben azonban számukra adott erre a házasság lehetősége. Az a különbség, hogy férfi és nő hosszú távra kötött kölcsönösségi viszonyából közös gyermekek nőhetnek fel, míg az azonos neműekéből nem, indokolja a különböző nemű párok esetében a házasság felé fordulást, amennyiben életközösségüket tartósan törvényes alapokra kívánják helyezni. Ezáltal nem éri őket hátrányos megkülönböztetés.
bb) Az azonos nemű életközösségek testvéri vagy más rokonsági közösségekkel szembeni viszonyában is léteznek különbségek, amelyek különböző bánásmódot kívánnak meg. Ez már a bejegyzett életközösség exkluzivitását érinti, amely nem tűr más azonos jellegű viszonyt maga mellett, míg ezzel szemben a testvéri és más hasonló rokoni jellegű közösségek gyakorta további összevethető kapcsolatokba sorolhatók és más egyéb kötöttség, mint házasság vagy partnerkapcsolat mellett is fennállnak. A rokoni közösségek az érvényes jog szerint azonban bizonyos mértékű biztosítottságot élveznek, amelyre az azonos nemű pároknak csak a bejegyzett életközösséggel nyílik lehetőségük. Így a rokoni viszonyokban beszélhetünk a tanúságtétel megtagadásának jogáról, örökösödési jogokról és részben a kötelesrész jogról, valamint ezek adókedvezményeiről.
cc) A jogalkotó számára általánosan ugyan nincs megtiltva, hogy a különböző nemű párok vagy más hasonló közösségek részére kapcsolatuk jogi kereteinek biztosítására új lehetőségeket teremtsen, feltéve, ha mindeközben kerüli a házasság mindenkori jogi formáival való felcserélhetőséget. Mindazonáltal nem létezik az ilyen lehetőségek megteremtését célzó alkotmányjogi kitétel.
3. Alkotmányjogilag nem kifogásolhatók a törvényben foglalt gondviseleti és örökösödési jogi meghatározások sem.
a) aa) Az egyedüli gondviseleti joggal rendelkező szülő élettársa a szülő beleegyezésével az LpartDisBG 1. cikkelye 9. §-a értelmében jogosult a gyermek mindennapi életét érintő kérdésekben közösen dönteni, amennyiben együtt él a szülővel. Ezen túlmenően szükségességi gondviseleti jog is megilleti abban az esetben, ha veszély esetén a gyermek érdekében azonnal kell cselekedni. Ugyanez érvényes a gondviseleti joggal rendelkező szülő házastársára is, aki maga nem szülő (LpartDisBG 2. cikkely 13. szám: 1687. § b. BGB). A "kis gondviseleti jog" megalkotásával a jogalkotó nem dúlja fel az alaptörvény 6. cikkelyének (2) bekezdésében foglalt gondviseleti joggal nem rendelkező szülő szülői jogát.
Az alaptörvény 6. cikkelyének első mondata a gyermekek gondozását és nevelését a szülők természetes jogaként és mindenekelőtt teljesítendő kötelességeként védi. A szülői jog által lefedett védett terület ennek során alapvetően magában foglalja annak eldöntését is, hogy kinek van kapcsolata a gyermekkel, valamint hogy a döntési jog átruházásával ki jogosult arra, hogy befolyásolhassa a gyermek nevelését. A szülői jog meghatározása mindazonáltal a jogalkotó feladata (vö. BverfGE 84, 168 (180)). A jogalkotó kötelessége, hogy a szülőket külön-külön bizonyos jogokkal és kötelezettségekkel ruházza fel abban az esetben, ha a szülői felelősségvállalás közös gyakorlásának nincsenek meg a feltételei (vö. BverfGE 92, 158 (178 f.)), vagy pedig hogy a bíróságokat bízza meg, hogy egyes esetek-
- 138/139 -
ben döntsék el, melyik szülő kapja meg a szülői gondoskodás feladatát.
Az LpartDisBG 1. cikkelyének 9. §-a az egyik szülő kizárólagos gondviseleti jogosultságának ilyen jellegű konstellációjához kapcsolódik. Nem az egyik élettársi kapcsolatban élő szülő egyedüli gondviseleti jogából levezethető "kis gondviseleti jog" az, amely megvonja a gondviseleti joggal nem rendelkező szülőtől a gondviseleti jogot, hanem azok a családjogi határozatok, amelyek nem teszik lehetővé számára a gondviseleti jogot, vagy azok a családjogi döntések, amelyek nem őt, hanem a másik szülőt ruházzák fel az egyedüli gondoskodási feladattal. Ha az egyik szülő nem rendelkezik gondviseleti joggal, jogaiban nem bolygatható már meg azáltal, ha egy harmadik személy, aki a gyermekkel együtt él, az egyedüli gondviseleti joggal rendelkező szülővel egyetértésben részben közösen szülői felelősséget vállal.
bb) Azáltal, hogy a jogalkotó a "kis gondviseleti joggal" a tartós, törvényes életközösség mint a házasság vagy a bejegyzett életközösség keretében egy új gondviseleti jogosultságot teremtett a gondviseleti joggal rendelkező szülő élet- vagy házastársa számára, aki maga a gyermeknek nem szülője, nem ütközik az alaptörvény 3. cikkelyének (1) bekezdésében foglalt általános egyenlőségi tételbe. A szabályozás nem helyezi jogtalanul hátrányba azokat a gondviseleti joggal nem rendelkező szülőket, akik a gondviseleti joggal felruházottal nem élnek együtt jogilag rendezett közösségben. Számukra más jogi lehetőségek biztosítják, hogy a gyermek gondviseleti jogát egyedül vagy a másik szülővel közösen gyakorolhassák. Azt, hogy a gondviseleti joggal nem rendelkező szülő részére más okokból lehetővé kelle tenni a "kis gondviseleti jogot", itt nem szükséges eldönteni.
b) aa) Az LpartDisBG 1. cikkely 10. § (6) bekezdése, amely az özvegy élettárs kötelesrész jogát mondja ki, nem sérti az alaptörvény 14. cikkelyének (1) bekezdésében védett végrendelkezési szabadságot.
A végrendelkezési szabadság az örökséghagyó azon joga, hogy életében elrendelhesse vagyonának a törvényes örökösödési rendtől eltérő módját (vö. BverfGE 58, 377 (398); 99, 341 (350 f.)). Ennek során a jogalkotó feladata, hogy az örökösödési jog tartalmát és korlátait meghatározza. A részletesebb kidolgozáskor biztosítania kell az alaptörvény 14. cikkely (1) bekezdésének alapvető tartalmát, összhangban az alkotmányjoggal, továbbá meg kell felelnie más alkotmányossági normáknak és mindenekelőtt figyelembe kell vennie a viszonylagossági alapelvet, valamint az egyenlő bánásmód kívánalmát (vö. BverfGE 67, 329 (340)). Hogy a megözvegyült élettárs kötelesrész jogának törvényes szabályozása túlmegy-e ezen a határon, nem válik világossá annak általános magyarázatát figyelmen kívül hagyva, hogy a kötelesrész jognak milyen alkotmányjogi korlátai vannak.
Az élettárs örökösödési és kötelesrész joga a bejegyzett életközösség jogi intézményének része, amely a feleknek életre szólóan ír elő jogokat és kötelezettségeket. Az életközösség alapításának kinyilvánításával a felek kölcsönös támogatási és gondoskodási, valamint eltartási kötelezettséget vállalnak. A kölcsönös és átfogó gondoskodási kötelezettségvállalás épp úgy, mint a házastársak esetén indokolja azt, hogy a kötelesrész jog által az elhunyt társ vagyona gazdasági bázist biztosíthasson az élettársnak a halálon túlmutatóan is.
bb) Az alaptörvény 14. cikkelyének (1) bekezdését nem sérti az sem, hogy az élettárs törvényes örökösödési és kötelesrész jogával a további örökösök öröksége csökken. Még ha az alaptörvény 6. cikkelyének (1) bekezdése tartalmazná is azt az alkotmányjogi kitételt, hogy a legközelebbi családtagoknak a hagyatékban méltányos anyagi minimumértéket kell biztosítani, és az így előnyben részesített hozzátartozó mint örökös egyúttal az alaptörvény 14. cikkely (1) bekezdésének alapjogi védelmét élvezné is, amely kérdés itt is nyitva maradhat (vö. BverfGE 91, 346 (359 f.)), nem határozná meg sem az összeg nagyságát, sem a részesedést, amely az örökösnek az örökségből jár. Ezt egyedül a törvényi szabályozás határozza meg, amit, hogy az örökösödési jog garantálásával összhangban álljon, a megfelelő módon kell megalkotni (vö. BverfGE 91, 346 (360 362)).
Az özvegy élettárs örökösödési és kötelesrész joga nem vonja meg az örökösödési jogot a többi, már korábban is az örökségre jogosult rokontól. Az örökségre jogosultak körébe csupán egy újabb örökös lép be, akit az örökség elosztása során figyelembe kell venni. Az örökségre jogosult rokonok szempontjából így ugyanaz a helyzet, mintha az örökséghagyó férjet vagy feleséget hagyna maga után, nem pedig élettársat. Ebben a formában nem beszélhetünk a többi örökössel szembeni méltánytalan bánásmódról.
c) Abból, hogy az LpartDisBG 1. cikkely 5., 12. és 16. §-aiban megindokolt élettársi tartási terheknek tervezett jövedelem utáni adójogi figyelembevétele az LpartGErgG tervezetbe vétele okán nem teljesülhet, mivel ez a törvény mind ez idáig nem született meg, nem következik az, hogy az LpartDisBG tartásjogi határozatai alkotmányellenesek volnának.
A tartási kötelezettség az adóköteles személyek számára különleges és elkerülhetetlen gazdasági teher, a teljesítőképességet csökkentő körülmény,
- 139/140 -
amelynek figyelmen kívül hagyása az alaptörvény 3. cikkelyének (1) bekezdésébe ütközhet (vö. BverfGE 68, 143 (152 f.); 82, 60 (86 f.)). Az élettársi tartási kötelezettség bevezetésével mindazonáltal nem olyan jogi állapot jött létre, amely ezt a terhet jövedelemadózás szempontjából figyelmen kívül hagyná. Az EstG 33. §-a értelmében a jövedelemadó kérvény benyújtása ellenében azáltal csökkenthető, hogy azok a költségek, amelyeket az adózó számára a vele szemben törvényesen tartásra jogosult személy tartása eredményez, az adott naptári évre megállapított összegben az összjövedelemből levonhatók. Mivel az élettárs tartási igénye törvényileg szabályozott, az EstG 33. §-a szerint mint rendkívüli terhet jövedelemadót csökkentő tényezőként figyelembe kell venni. Hogy ez a figyelembevétel elégséges-e, összevetve a házastárs adójogi kezelésével, nem olyan jellegű kérdés, amely az LpartDisBG-t illeti. Ezt azoknak a jövedelemadó jogi szabályozásoknak kellene tisztázniuk, amelyeket a normakontrollra irányuló indítvány nem foglal magában.
C. Ez a döntés az LPartDisBG-nek az alaptörvény 6. cikkelye (1) bekezdésével való összeegyeztethetősége tekintetében 5:3 szavazati arányban, az alaptörvény 3. cikkelyének (1) bekezdésével való összeegyeztethetősége tekintetében 7:1 szavazati arányban, egyebekben pedig egyhangúlag született.
Papier
Jaeger
Haas
Hömig
Steiner
Hohmann-Dennhardt
Hoffmann-Riem
Bryde
Fordította: Peres Anna ■
JEGYZETEK
[1] Az indítványozók a törvényt formailag is alkotmányellenesnek tartották. A formai indokolást követte ez, a törvény materiális alkotmányellenessége melletti érvelés. (A szerk.)
[2] A formai érvelés ismertetését a Szövetségi Kormány állásfoglalása esetén is mellőztük. (A szerk.)
[3] A formai indokolás ismertetését ezúttal is mellőztük. (A szerk.)
[4] Az Alkotmánybíróság formai indokolását kihagytuk. (A szerk.)
Visszaugrás
