A bírói gyakorlatban gyakorta találkozom a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 149. § (1) bekezdésének a példa szerinti alkalmazásával: a felperes a járásbíróságon előterjesztett keresetében az alperest a kölcsönvett dolog részére történő kiadására, vagy annak ellenértéke megfizetésére, valamint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni. Ebben a helyzetben a járásbíróság a Pp. 149. § (1) bekezdése alapján elrendelte az ingó kiadására vonatkozó kereseti kérelem elkülönített tárgyalását a kártérítés iránti kereseti kérelemtől. A kártérítés iránti kereseti kérelem vonatkozásában megállapította hatásköre hiányát, és a keresetlevelet ebben a körben a hatáskörrel rendelkező törvényszékhez áttenni rendelte.
A Pp. 149. § (1) bekezdésének ekképpeni alkalmazásával a keresetlevéllel megindított per több üggyé tördelése és áttétele nem vezethető le sem a Pp. alapelveiből, sem a Pp. 149. § (1) bekezdésének rendelkezéseiből, illetve ellentétes a bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM rendeletben (a továbbiakban: BÜSZ) foglaltakkal is. A Pp. 149. § (1) bekezdése alapján ugyanis a per egyes részeinek elkülönítve történő tárgyalásának elrendelése esetén nem keletkezik új ügy, csupán arról van szó, hogy a kereseti kérelmek tárgyalása nem együtt, egy időben történik.
Ez az álláspont vezethető le egyrészt a fél rendelkezési jogából (mint a polgári perjog egyik alapelvéből), másrészt a bíróság szabad cselekvésének elvéből is.
"Minthogy a magánjogi viszonyok tekintetében a fél akaraturalma a szabály, érthető, hogy az állam ezt a szabályt a reájuk vonatkozó, illetve velük kapcsolatos jogvédelemre is alkalmazza és így elrendeli, hogy a bíróság csak akkor adjon védelmet, ha a fél azt kéri, de ekkor mindenesetre köteles azt megadni. Vagyis a fél az ő rendelkezéséből kifolyólag a magánjogi viszony fölött, a fölött is rendelkezik, hogy kapjon-e vagy pedig ne kapjon-e perbeli jogvédelmet. […] Ez tehát a fél akaraturalmát jelenti a bíróság akarata fölött magánjogi védelem tekintetében s a bíróság köteles hozzá alkalmazkodni."[1] Mindebből következőleg a felperes - amennyiben annak a Pp.-ben meghatározott feltételei fennállnak - több keresetet is előterjeszthet egy keresetlevélben, a bíróság - e rendelkezési joggal ellentétesen - az ügyet nem szabdalhatja szét, nem különítheti el azt több perre; az egy keresetlevéllel megindított per egységes.
Ugyan a fél akaraturalma jellemzi a polgári pert, az ügy ura a felperes (vö. Pp. 3. §), de a tárgyalást az elnök vezeti [Pp. 133. § (1) bekezdés], így az eljárási cselekmények, illetve az egyes tárgyalandó kereseti kérelmek sorrendjét az elnök határozza meg. Ez a bíróság szabad cselekvésének elve, amit a Pp. 149. § (1) bekezdésében nevesített elkülönítés intézménye is szolgál. Az eljárási törvényünk e rendelkezésének értelmezéséhez, céljának feltárásához a Magyary Géza által megfogalmazottak segítséget nyújtanak: "Sok százados tapasztalat meggyőzött arról, hogy a per egyszerű és gyors lebonyolításának biztosítása úgy a felek, mint a köznek érdekében a legfontosabb törvényhozási feladatok közé tartozik. Ennek elérésére
- 11/12 -
pedig leginkább két eszköz kínálkozik: az egyik a per menetének megfelelő tagozása, hogy így a perbeli cselekmények helyes logikai és az elbírálást megkönnyítő sorrendje biztosítva legyen, a másik bizonyos perbeli cselekmények megfelelő összpontosítása, vagyis egyidejű elvégzésének biztosítása, hogy ezáltal ismét a per gyorsabb elbírálása elérhető, illetve elhúzásának elkerülése biztosítható legyen. Ha a törvény sem az egyik, sem a másik tételt nem követi, érvényesül a szabad cselekvés elve. [...]
A per menete megindításától kezdve befejezéséig a cselekmények egy bizonyos láncolatából áll. Ebben a láncolatban a perbeli cselekmények egymáshoz való viszonya különböző. Rendszerint feltételes viszonyban állanak egymáshoz. […] Vannak azonban olyan perbeli cselekmények is, amelyek semmilyen feltételezési viszonyban nem állanak egymáshoz. […] Végül pedig előfordul, hogy a bíróságnak egy eljárás keretén belül gyakran több jogviszonyt is el kell bírálnia, majd olyanokat, amelyek feltételezési viszonyban állanak, majd pedig olyanokat, amelyek közt ilyen viszony nincs."[2] "A mi jogunk szerint az elkülönítés a bíróság belátásához képest két cél elérésére szolgál: a) arra, hogy a feltételt képző kérdések iránt a bíróság a feleket előbb hallgatassa meg, mint azok iránt, amelyek csak következmények; b) arra, hogy a perben előforduló egymással feltételezések viszonyban nem álló perek iránt is a feleket külön hallgathassa meg."[3]
"Ha bíróság az elkülönítést célszerűen eszközöli, a tárgyalás menetét egyenletesebbé és lefolyását gyorsabbá teheti."[4]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
