Írásomban a közjegyzői tevékenységet kívánom bemutatni, különös tekintettel azon ügycsoportokra, ahol jellemzően előfordulhatnak kiskorú ügyfelek. Célom nem a hatályos polgári eljárás kiskorúakra vonatkozó szabályainak a taglalása, hanem a közjegyző előtt lefolytatott egyedi, az általános polgári perrendtartástól megkülönböztethető közjegyzői eljárás - kiskorúakat is érintő ügycsoportjaira kiterjedő - általános bemutatása és egy-egy, az adott eljárásra jellemző jogeset megosztása az olvasóval. Nem foglalkozom azokkal a közjegyzői eljárásokkal, amelyekben kiskorúakkal kapcsolatos kérdések tipikusan nem merülnek fel (pl. közjegyzői tanúsítványok, hitelesítés), illetve még nem állnak rendelkezésre tapasztalatok (pl. a 2018. január 1-jétől bevezetett közjegyző előtti egyezségkötési eljárás).
A kiskorúság fogalmát a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) határozza meg, a kiskorúság miatti cselekvőképtelenségre, illetve korlátozott cselekvőképességre vonatkozó életkori határokat a Ptk. 2:11. §-a és 2:13. §-a tartalmazza, amelyeknek az egyes közjegyzői tevékenységek bemutatásánál jelentősége lesz.
A kiskorúaknál fontos az ítélőképességükről is szót ejteni, mely ugyan szubjektív mércének tekintendő, azonban a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 2. § a) pontja így definiál: "az ítélőképessége birtokában lévő gyermek: az a kiskorú, aki életkorának és értelmi, érzelmi fejlettségének megfelelően képes - meghallgatása során - az őt érintő tények és döntések lényegi tartalmát megérteni, várható következményeit belátni."
A Ptk. 2:14. § (3) bekezdése értelmében a törvényes képviselőnek a kiskorú személyét és vagyonát érintő jognyilatkozata megtétele során az ítélőképessége birtokában lévő cselekvőképtelen kiskorú véleményét - korának és érettségének megfelelően - figyelembe kell vennie.
A kiskorúakra vonatkozó anyagi jogszabályokon túl szükséges rögzíteni a legfontosabb alapelvi szintű elvárásokat is a hazai jogrendszerrel szemben. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló Iránymutatása szerint a "gyermekbarát igazságszolgáltatás olyan igazságszolgáltatási rendszer, amely az elérhető legmagasabb szinten biztosítja a gyermekek jogainak tiszteletben tartását és hatékony érvényesítését, figyelembe véve az alábbiakban felsorolt elveket, megfelelően tekintetbe véve a gyermek érettségét, értelmi szintjét és az ügy körülményeit. Olyan igazságszolgáltatás, amely hozzáférhető, az életkornak megfelelő, gyors, gondos, a gyermekek jogaihoz és szükségleteihez igazodó és azokra koncentrál, tiszteletben tartja a gyermekek jogait, beleértve a tisztességes eljáráshoz való jogot, az eljárásban való részvétel és az eljárás megértésének jogát, a magánélet, a családi élet, az integritás és a méltóság tiszteletben tartásához fűződő jogot."[1]
Az első és legfontosabb gyermekek jogaival foglalkozó, kötelező érvényű nemzetközi egyezményt, a Gyermek jogairól szóló New York-i Egyezményt (a továbbiakban: Egyezmény) az 1991. évi LXIV. törvény emelte be a hazai jogrendszerbe. Az igazságszolgáltatással kapcsolatban az Egyezmény 12. és 13. cikkei tartalmaznak elvárásokat, melyek szerint lehetőséget kell adni a kiskorúaknak az őket érintő ügyekben a szabad véleménynyilvánításhoz, valamint megfogalmazza a kiskorú véleménye tekintetbevételének követelményét is.[2]
A gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló iránymutatás a gyermekekkel kapcsolatos igazságszolgáltatásra vonatkozóan - az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatának alapulvételével - az alábbi alapelveket rögzíti:
- részvétel,
- gyermek legfőbb érdekei,
- méltóság,
- védelem a diszkriminációval szemben és
- a jogállamiság.[3]
- 22/23 -
A fenti ajánlások, alapelvek alapján a jogalkalmazó feladata tehát az, hogy a jogszabályi rendelkezések keretei között, a konkrét ügyekben a gyermek szükségleteit és érdekeit, jogait megfelelő módon vegye figyelembe és hozza meg döntését. A kiskorúakat érintő eljárásban a jogalkalmazónak hivatali kötelessége a gyermek jogainak és mindenekfelett álló érdekeinek érvényesítése.[4]
A rendszerváltást követően a jogalkotó a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Ktv.) létrehozásával az állami közjegyzőség intézményét megszüntetve visszaállította a latin típusú közjegyzőséget. A közjegyzővel szembeni társadalmi elvárás és a közjegyző feladatának alapja a hitelesség, a közhitelesség biztosítása.[5]
A Ktv. 1. §-ában a jogalkotó rögzítette a legfontosabb közjegyzői feladatokat. "A közjegyző a jogügyletekről és jogi jelentőségű tényekről közokiratot állít ki, okiratokat őriz meg, a felek megbízásából pénzt, értéktárgyat és értékpapírt vesz át a jogosult részére történő átadás végett, a feleket a hatáskörébe utalt eljárásokkal kapcsolatban - a felek esélyegyenlőségének biztosításával - kioktatással segíti jogaik gyakorlásában és kötelességeik teljesítésében. A közjegyző folytatja le a hatáskörébe utalt hagyatéki eljárást és egyéb nemperes eljárásokat."[6]
A Ktv. 1. § (4) bekezdése szerint a közjegyző igazságszolgáltató tevékenységet végez, azzal, hogy feladatgyakorlása közben kötelessége a jogszerűség és a közhitelesség biztosítása.
Ezen rendelkezések alapján a kiskorúak érdekeinek védelme a - részben közhatalmat gyakorló - közjegyző tevékenységének ellátása során - a szabályozás szintjén - teljes mértékben biztosított.
A nemperes eljárás a legegyszerűbb megfogalmazás szerint mindaz az eljárás, ami nem polgári peres eljárás. Imregh Géza álláspontja szerint a nemperes eljárások "nem a jogvita érdemi eldöntésére, hanem mindig és kizárólag a jogvitának a megelőzésére, vagy a jogvita bírói eldöntését követő kényszerítő eljárások igénybevételére vonatkoznak."[7]
A közjegyző előtt folyó nemperes eljárások száma az elmúlt években folyamatosan növekszik, ugyanis a klasszikus közjegyzői eljáráson, a hagyatéki eljáráson kívül, már a fizetési meghagyásos eljárás, a végrehajtás elrendelésének nemperes esetei és a nyilvántartások vezetése is a közjegyző hatáskörébe tartoznak. A közjegyző előtt folyó nemperes eljárások általános szabályait az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény tartalmazza, míg a különös szabályok az egyes külön törvényekben kerültek rögzítésre.
A Ptk. 2:4. §-a értelmében az ember jogképessége a halállal szűnik meg. A jogképesség megszűnéséből egyenesen következik a Ptk. 7:1. §-ának rendelkezése miszerint az ember halálával hagyatéka mint egész száll az örökösre. A magyar öröklési jog alapja az a tény, hogy az öröklés ipso iure bekövetkezik. Vagyis a jogutódlás a halál tényének beálltával megtörténik. Azonban a jogbiztonság érdekében szükséges a halál időpontjának, az örökösöknek és a hagyaték tárgyainak, illetve terheinek a rögzítése, továbbá a jogutódlás tényének közokirattal történő tanúsítása. Ezen feladatokat a Ktv. 1. §-a alapján a jogalkotó a közjegyzők hatáskörébe utalta.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
