Miután Nagy Károly 788-ban az ingelheimi gyűlésen megtartott (mai szóhasználatunkkal élve: koncepciós) perben letaszította trónjáról az utolsó Agilolfing herceget, III. Taszilót, birodalmába integrálta az addig önálló Bajor Hercegséget. A bajor (egyházi és világi) előkelők közül többen - köztük talán Salzburg püspöke és Alcuin későbbi jó barátja, Arn[1] is - már Tasziló uralkodása idején nagy valószínűséggel átpártoltak a frank uralkodóhoz, és segítségére voltak a herceg trónfosztásának legitimálásában.[2] Közvetlenül a trónfosztást követő esztendőkben, 788 és 790 között Nagy Károly utasítására íratta meg a Karoling-hatalomátvétel nagy nyertese, a jó ideig egykor Tasziló bizalmát is élvező Arn (785-821) a Salzburgi Püspökségnek tett adományokról szóló feljegyzést, a Notitia Arnonist, amelyet a frank uralkodóval jóvá is hagyatott, így
- 145/146 -
biztosítván egyházmegyéje javadalmait. A Salzburgi Püspökség 798-ban emelkedett érsekséggé, s Arn ekkor kapta meg III. Leó pápától a palliumot, ám az immáron neki alávetett püspökök érezhető ellenszenvvel fogadták ezen - Nagy Károly által meghozott és a pápa által kivitelezett - döntést.[3] Az érseknek tehát igazolnia kellett a megszerzett birtokok eredetét és jogszerűségét, s ennek eredményeként jött létre 798 és 800 között a Breves Notitiae címet viselő munka.[4] Megállapítható, hogy a Notitia Arnonisszal mutatkozó átfedések ellenére sem szolgált egyik feljegyzés a másik előképéül, s így mindkét dokumentum egyedi adalékokkal gazdagítja a kor gazdasági- és birtokviszonyaira vonatkozó ismereteinket.[5]
"Alle mittelalterliche Forschung ist Philologie" - írja Heinz Quirin kézikönyvéhez fűzött előszavában Hermann Heimpel.[6] Jelen írás célja elsődlegesen jogtörténeti, ám módszertanában a középlatin filológiai vizsgálódás dominál. Mivel műfajilag mind a Notitia Arnonis, mind pedig a Breves Notitiae az okleveles anyag és a Salzburg korai időszakára vonatkozó történeti elbeszélés sajátos vegyüléke, így nyelvi-stiláris jellegzetességeik feldolgozása során mind az okleveles nyelvhasználat, mind pedig a karoling latinitás behatásával számolnunk kell.[7] Munkánkban a következő aspektusokat vizsgáljuk - elsődlegesen
- 146/147 -
a már említett salzburgi birtokjegyzékek szövegeiben, ugyanakkor természetszerűleg kitekintést téve a korabeli (bajor) forrásanyagra: Az egyház javára tett adományok írásos és tanúk általi megerősítése (L); A carta és a notitia viszonya, formai és tartalmi hasonlóságok és eltérések (II.); A salzburgi birtokjegyzékek főbb nyelvi sajátosságai, kapcsolatuk az okleveles nyelvhasználattal (III.); A salzburgi Liber confraternitatum[8] mint az egyetemes keresztény közösség tagjainak és a salzburgi egyház adománytevőinek jegyzéke. A Liber confraternitatum történelem- és politikaszemlélete (IV.) Néhány, a birtokjegyzékekben előforduló nyelvi sajátosság behatóbb vizsgálata (V.).
I. A Breves Notitiae bizonyos szöveghelyein találkozhatunk az adomány megerősítésének (confirmatio) tényével,[9] a Notitia Arnonis egy szöveghelyén a saját kezű megerősítésről olvashatni,[10] a Breves Notitiae pedig egy az oltárnál, ül. oltárterítőnél (per pallium altaris) történő adományozásról ad hírt.[11] Az alábbiakban ezen, az általunk vizsgált két forrás alapjául szolgáló cartákból és korábbi notitiákból származó momentumokat vesszük behatóbban szemügyre. A carta a VIII. század Bajorországában nem más, mint az epistola firmitatis, vagyis maga afirmitas. Éppen ezért tanácsosnak tűnik megvizsgálni a Lex Baiuvariorum azon rendelkezését, amely az egyház számára tett adomány esetében az írásbeliség kötelező alkalmazását írja elő a következő formaságok mellett. Aki lelki üdvéért adományt tesz, saját kezűleg (confirmet propria manu sua) erősítse ezt meg okirattal (per epistolam confirmet), és vegyen igénybe hat - vagy ha akar, több - tanút; ezek tegyék kezüket az epistolam, és jegyezzék fel nevüket, majd az adományozó helyezze az okiratot az oltárra, és az ottani pap jelenlétében tegye meg adományát.[12] A saját kézzel történő megerősítés és a tanúk kézrátétele az alemann gyakorlatból származik,
- 147/148 -
s ennek alapján megállapítható, hogy a confirmatio propria manu nem az adományozó aláírását jelentette, hanem - a tanúkhoz hasonló - a cartám történő kézrátételt.[13] A jogügylet vagy a jogvita során az érintés általi megerősítés, ill. a - kézzel vagy valamilyen eszköz, pl. pálca (festuca) segítségével történő - megérintés szerepe nem idegen sem a kora középkori germán, sem az antik jogrendszerektől.[14]
A tanúk felsorolása általában a "signum N. testis" formában történt, ám bizonyos esetekben, így pl. egy mondseei feljegyzésben a "signum + Huno... signum + Agino" alakkal is találkozhatunk.[15] A kereszt jelét természetesen nem kellett saját kezűleg a pergamenre vinni, azt az oklevelet kiállító írnok is megtehette, ám - a Lex Baiuvariorum rendelkezése szerint - csak az epistola megérintése után. A jelként természetesen nem csak a kereszt szolgálhatott, hiszen az okirat kiállításakor nem a keresztre tettek esküt: így pl. egy freisingi traditio esetében az s és az m betűk kombinációja szolgált jelként,[16] és feltehetően a pergamen megérintését magába foglaló signum manust jelentette.[17] A jogügylet érvényességét tehát nem önmagában az okirat hozta létre, hanem annak kiállítási ceremóniája. Az egyház számára tett adomány esetén az adományozó és a tanúk általi érintés, és az oltárra történő ráhelyezés, egyéb ingatlanátruházásoknál pedig azon szokás, hogy a pergament - olykor a tintatartóval és a pennával együtt - a földre helyezték, és azt az átadó/adományozó/eladó az akaratkijelentés kíséretében átadta az írnoknak.[18] Minden esetben fontosnak, mi több, érvényességi kelléknek tekintették az érintés valamilyen módját. A tanúk és a kiállító általi megérintésnél az érvényességet ezen esetben a signum csak jelezte, nem pedig létrehozta. Az egyháznak tett adomány esetében az oltárra helyezés nem más, mint az átvevő általi érintés gesztusa, hiszen de iure az adomány a templom, ill. kolostor védőszentjének tulajdonába ment át. Az egyéb ingatlanátruházásoknál a pergamen a földdel, tehát a tulajdonátruházás tárgyával került érintkezésbe, ilyeténképpen egyfelől pontosan definiálva a tárgyat, másfelől megteremtve az érvényességhez szükséges fizikai kapcsola-
- 148/149 -
tot.[19] Ekképpen került át az okleveles gyakorlatból a Notitia Arnonisba és a Breves Notitiaebc a saját kezűleg történt megerősítés, valamint az oltárra helyezéssel, ill. az oltárterítőn át létrejött adományozás momentuma.
Az egyház részére történő donatiók legalább annyira szakrális ügyletek, mint amennyire jogi aktusok, kérdéses marad azonban, hogy ezen esetekben szerencsés-e a ius és a sacrum szféráját szétválasztani. A szakrális momentumot erősíti a megfelelő szavak kimondásának követelménye - ami más hangsúlyokkal ugyan, de már az archaikus római jogból is jól ismerhetünk[20] -, a túlvilági üdvösség reményében tett ajándékozás motivációja, valamint az ezt vitató örökösök vagy egyéb személyek isteni büntetéssel történő megfenyegetése,[21] potenciális megátkozása. Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a traditiót vitató örökös perbeli ellenfele a kor gondolatmenetébe illeszkedően nem a templom vagy a kolostor, hanem a védőszent volt, akinek tulajdonába, örökségébe az adomány tartozott. A jogügylet előírt szavainak pontos betartása feltételezni engedi, hogy az átruházás aktusánál ugyanazon szöveg hangzott el, mint amit az oklevél is rögzített; ilyen értelemben - ha tekintetbe vesszük, hogy a carta hatása nem konstitutív, hanem deklaratív - egyetérthetünk Fichtenau azon kijelentésével, miszerint az epistula/carta nem volt egyéb, mint az adománytevő "sírból is felhangzó szava", amivel az örökösök szembeszálltak.[22] Nézetünk szerint e gondolatmenetbe ellentmondásmentesen illeszkedik a carta létrehozásának szakralizált, vallási és mágikus - az érintés itt mint akaratátviteli elem jelentkezik - momentumokkal gazdagított formája.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
