"Azóta vannak ügyvédek, jogászok körülöttem, hogy betöltöttem az ötöt. Most tizenhét éves vagyok. Nézzük csak...kilenc különböző nevelőotthonban laktam, és be voltam zárva egy gyerekotthonba és egy javítóintézetbe is. Mindkét szülőm meghalt: anyukám gyomorrákban, és rá egy évre az apám agydaganatban. Tizenhárom és fél éve élek a gyerekvédelmi rendszerben itt és egy másik városban. Kilenc testvérem van, akik szerte-széjjel vannak az országban mindenfelé. A többségük itt a városban, de az egyik például egy másik országban (ahonnan anyánk származik). Az első ügyvédet akkor ismertem meg, amikor - nem sokkal a szüleink halála után - a házunkba költöző nevelőszülő ellen eljárást indítottak azzal a váddal, hogy engem és négy testvéremet rendszeresen ver. Bírtam azt az ügyvédet. Mindig jött és beszélgetett velem. Kíváncsi volt a véleményemre. Egyszer még azt is mondta, hogy tenni akar az ügyemért, és nem fogja annyiban hagyni, hogy bántsanak. A másik ügyvédet tizennégy évesen kaptam. Egyáltalán nem csinált semmit. Igazából időt sem fordított rám, és még azt is mondta, hogy biztosan bűnös vagyok, különben nem tartóztattak volna le. Soha nem kérdezte meg, hogy mit szeretnék, folyton úgy beszélt, hogy egy kukkot sem értettem belőle, én meg féltem kérdezni. Más nyelvet beszéltünk.
A harmadik ügyvédet akkor ismertem meg, amikor megint bajba kerültem. Igazából nem volt bajom vele. Kedves volt és udvarias. De soha nem jött el hozzám, és soha nem beszélt senkivel a családomból, mindig csak velem. Azt hiszem egyébként, hogy ez a legnagyobb baj a jogászokkal. hogy nem fordítanak elég időt, meg figyelmet ránk."[1]
A "gyermekbarát eljárás" kifejezést szoknunk kell, mi több meg kell tanulnunk, mert az elkövetkező időszak egyik legfontosabb gyermekjogi kihívását, a gyermeki jogok fejlődésének és a nemzetközi dokumentumokban foglalt alapjogi elvárásoknak egyre markánsabban megjelenő területét jelenti.
A "gyermekbarát eljárás" azoknak a jogoknak, eljárási metódusoknak, protokolloknak és szakmai működéseknek, együttműködéseknek az összességét jelenti, amelyek révén egy eljárás az abban érintett gyermek számára nem traumatizáló, jogait és szükségleteit szem előtt tartó és érvényesítő. A gyermekbarát működés követelménye nem csak az igazságszolgáltatás rendszerében kell, hogy érvényesüljön (polgári, büntető- és peren kívüli eljárásokban) hanem minden olyan eljárásban, amiben - bármilyen eljárási pozícióban vagy szerepben - gyermek szerepel. Így a gyermekvédelemben, a gyámhivatalok előtti eljárásokban, államigazgatási ügyekben, de az oktatási vagy egészségügyi intézmények eljárásaiban is.[2]
Egy eljárásban a gyermek többféleképpen is jelen lehet: félként, tanúként, érintettként, terheltként vagy sértettként, esetleg egyéb érdekeltként, eljárásban résztvevő más személyként. A gyermekbarát eljárás követelménye azonban nem tesz különbséget az egyes "szerepek" között, és a gyermeket sui generis megilletik azok a jogosítványok, amelyek gyermekbaráttá minősítenek egy eljárást. Legyen szó tehát akár egy lopás gyanúja miatt vád alá vont, vagy egy bántalmazás áldozatává vált gyermekről, esetleg egy házassági bontóper részeként zajló gyermek-elhelyezési ügyben meghallgatott 18 éven aluliról, vagy egy védelembe vételi eljárásról - a gyermekbarát eljárások minimum-követelményeként meghatározott jogok azonosak. Vagy ha a másik oldalról közelítjük meg: univerzális követelményről van szó.
A gyermekbarát eljárás minimum-követelményei a következők:
- a gyermek megfelelő tájékoztatása az eljárásról, az abban szereplő személyekről, az őt megillető jogokról és kötelezettségekről,
- a részvétel joga a gyermeket érintő eljárásokban,
- a gyermek meghallgatásának követelménye,
- a gyermek joga a szabad véleménynyilvánításhoz,
- a gyermek véleményének és akaratának figyelembevétele - a gyermek életkorának szem előtt tartásával,
- képviselet és segítségnyújtás a jogok érvényesítésében,
- a gyermek életkorához (és ebből adódó szükségleteihez) igazodó eljárási rend.
Amint valaki hivatalos személyként belép egy gyermek világába, elsődleges feladata az, hogy a gyermeket teljes körűen és érthetően tájékoztassa arról, hogy "mi a szakember szerepe?". A jövőben milyen helyet fog betölteni az életében. Ha a szakember egyszer már kapcsolatba került a gyerekkel, sikerült vele jól kommunikálnia, és saját szerepéről tájékoztatnia, akkor lépett túl kapcsolatuk bevezető szakaszán.
Az esetek nagy részében a gyerek úgy kerül egy hivatalos eljárásba (ide értve a gyermekvédelmi intervenciókat, tehát a jog szerint nem hivatalos vagy hivatali eljárásokat is), hogy azokat nem akarta, szándékaival ellentétesek vagy legalábbis nem aktív kezdeményezője, résztvevője annak. A gyerek elsődleges kérdései olyan alapvető információkra vonatkoznak, mint például: Ki az a bíró és mit csinál? Miért foglalkozik a gyerekjóléti szolgálat, rendőrség, bíróság, és más szakember a családunkkal? Miért kellene nekem gyerekjogi képviselet? Mi az a jogász, mi az az igazságszolgáltatás egyáltalán?
A felnőttek is el tudnak gyámoltalanodni egy bírósági eljárásban, vagy ha valaki kívülről be akar avatkozni az életükbe, és erre azt állítja, hogy joga is van. Képzeljük el, hogy egyik pillanatról a másikra bevisznek minket egy számunkra teljesen idegen helyre, vagy elválasztanak a családunktól. Olvassuk újra Kafkától "A per"-t, és közelebb juthatunk, annak megértéséhez mit érezhet egy gyerek, akivel egyszer csak "elkezdenek történni a dolgok". A rendőrség meghallgatja, a bíróság kérdezgeti, a gyerekjólétis, családsegítős szakember pedig azt mondja, hogy most egy időre el kell hagynia a családját, barátait, iskoláját, szobáját. A gyerekek nagyon sokszor annyira összezavarodottak és annyira félnek, hogy azt sem tudják mit kérdezzenek először.
Amikor elkezdődött az ügy, az igazságszolgáltatási szereplők számára kiemelkedően fontos, hogy belehelyezze (beleképzelje) magát a gyermek helyzetébe és megpróbálja meglátni, milyen elvárásai, vágyai, szükségletei lehetnek.[3] Segíthet a szakembernek, ha megpróbál elképzelni egy olyan helyzetet, amikor ő maga kényszerült egy számára ismeretlen és a sajátjától idegen foglalkozást űző emberrel beszélni. Például ha egy új orvosnak kell egy fájdalmas és érzékeny területen lévő betegségünkről beszélnünk. Mint beteg, azonnali, tartós és teljes gyógyulást jelentő megoldást várunk az orvostól. A doktor szempontjából viszont döntő lehet, hogy ismer-e minket - a magunk teljességében. Korábbi betegségeink, a családunk története, allergiáink, korábbi gyógymódokkal szembeni reakcióink alapvetően meghatározzák az orvosi diagnózist és kezelést - mi mégis türelmetlenül dobolunk ujjunkkal az asztalon, amíg az orvos kérdéseire válaszolgatunk, hogy volt-e szívbeteg a családban stb.
A másik oldalról viszont meglepődnénk (és talán a hozzáértését is kétségbe vonnánk annak az orvosnak) aki úgy írna fel gyógyszert, vagy kezdene el egy kezelést, hogy nem tesz fel olyan kérdéseket, amiknek révén megismerhet minket, és a problémánkat.
Az igazságszolgáltatási rendszerbe "bekeveredő" vagy egy gyermekvédelmi szakemberhez tanácsadásra érkező kliens helyzete igencsak hasonlít a fent leírt jelenséghez. Még abban is, hogy ki mikor kér segítséget. Van, aki csak akkor megy el az orvoshoz (jogászhoz vagy szociális munkáshoz) ha már akkut a probléma, ezért azonnali veszélyelhárításra, életmentésre van szükség. Mások azonnal támogatásért és segítségért fordulnak valakihez, amint felmerül egy probléma. A kérdés azonban mindkét helyzetben ugyanaz: hogyan tud a szakember segítséget nyújtani, ha a hozzá forduló ember idegen számára, és sem az ügy keletkezéséről, sem az ügy kontextuális jellemzőiről nem tud semmit? És a másik fontos kérdés: kell-e tudnom az ügy és a hozzám forduló személy alapvető jellemzőit ahhoz, hogy azonnali támogatást és gyors segítséget nyújthassak egy krízishelyzetben?
Az igazságszolgáltatási rendszerrel kapcsolatba kerülő gyerekek ügyeinek többsége a fenti dinamikák szerint írható le. A gyerekek jellemzően össze vannak zavarodva, nem tudják mi fog velük történni, nem tudják/akarják eldönteni mi legyen a következő lépés. Érdemes tehát megállni egy pillanatra, és végiggondolni milyen (teljesen természetes) elvárások létezhetnek egy jogász-kliens (gyerek) kapcsolatban:
a) a gyerek érthető és számára kielégítő módon szeretne tájékoztatást kapni arról, hogy mi a jog / az ő konkrét ügyében milyen szabályok alkalmazhatóak és az ügynek milyen jogi rendezése lehetséges;
b) a gyerek tudni szeretné, hogy a jogot művelő szakemberek mit tudnak tenni érte;
c) a gyerek elvárja az igazságszolgáltatási szereplőktől, hogy megfelelő módon kommunikáljanak vele szóban és írásban.
Mindezek alapján megállapítható, hogy a gyermekbarát eljárásokra vonatkozó minimum-követelmények egy jelentős része megfelelő kommunikációval és szakmai attitűddel, illetve a már létező jogszabályi rendelkezések betartásával alapvetően teljesíthetőek is. Már csak azért is, mert a fent felsorolt minimum-követelmények senkit nem szabad, hogy "meglepjenek". Az 1991-ben a LXIV. törvénnyel ratifikált Gyermek Jogairól szóló ENSZ Egyezmény (Gyermekjogi Egyezmény), az 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról (Gyermekvédelmi törvény), de a büntetőeljárási törvény és a rendőrségi törvény is rendelkezik a gyermeki jogokról (lásd 1. sz. táblázat) - és az azok érvényesítéséről szóló állami kötelezettségvállalásról. Ezen a területen a legfontosabb kihívást az jelenti, hogy a gyakorlat hogyan és milyen minőségben tudja a fenti jogokat érvényre juttatni. Vannak-e megfelelő képzési protokollok, szakmai standardok, szakmaközi fórumok és természetesen jól felkészített szakemberek annak érdekében, hogy az eljárások valóban gyermekbarátok legyenek, és hogy a minimum-követelmények ne csak az elvek szintjén fogalmazódjanak meg, hanem a mindennapi gyakorlatban is érvényesüljenek.
Sajnálatos módon, Magyarországon komoly szakadék húzódik az írott jogszabályok és a gyakorlat (íratlan) szabályai és működése között. Valamennyi, a fentiekben felsorolt gyermekbarát eljárási minimum követelmény megfogalmazásra kerül a jogszabályokban, az érvényesítés azonban problematikus - vagy a szakmai szervezetek felkészületlensége és a hiányzó protokollok miatt, vagy azért mert nem állnak rendelkezésre a megfelelő anyagi, tárgyi, személyi erőforrások.
1. táblázat A gyermek személyéhez köthető jellemzők az egyes eljárásokban[4]:
| Gyermeki jogok a polgári jog területén | Gyermeki jogok a büntetőjog területén | Gyermeki jogok nemzetközi relevanciájú ügyekben (jogellenes gyermekelvitel, idegenrendészet stb.) | Gyermeki jogok a végrehajtásban |
| Soron kívüli eljárás | |||
| Gondozó / törvényes képviselő jelenléte az eljárásban | |||
| A gyermek jogainak képviselete | A bírósági határozat végrehajtásánál jelen lehet a gyámhivatal munkatársa. | ||
| Speciális szabályok /Részben elkülönült intézményrendszer | Teljesen elkülönülő anyagijogi szabályok / Elkülönült intézményrendszer | Elkülönült intézményrendszer / Speciális szabályok | |
| A gyermek meghallgatásának speciális szabályai | A gyermek meghallgatásának részleges korlátozása (14 év alatt) és speciális szabályai | ||
| Speciális ismeretekkel rendelkező szakemberek alkalmazásának kötelezettsége (pl.: gyermekpszichológus) | |||
| A gyermekvédelmi intézményrendszer jelenléte az eljárásban (környezettanulmány, tanúkénti meghallgatás stb.) | |||
| A nyilvánosságra és a közvélemény tájékoztatására vonatkozó speciális szabályok | |||
Az eljárások gyermekbarát jellegével azonban nem csak Magyarországon van probléma. Az Európa Tanács (ET) által 2010 októberében közzétett szakmai anyag és kutatási jelentés[5] szerint például egész Európában komoly gondot okoz, hogy a gyermekek nem értik az eljárást, aminek résztvevői.[6] Nem kapnak megfelelő tájékoztatást a jogaikról illetve megfelelő védelmet a jogaik érvényesítéséhez. Általános problémaként értékelte az Európa Tanács, hogy a gyermekekkel kapcsolatba kerülő szakemberek nincsenek megfelelően felkészítve, hiányosak a különböző életkorú gyermekek kognitív képességeivel és érzelmi, lelki állapotával, fejlettségével kapcsolatos ismereteik. A gyermekek körében végzett felmérés azt is egyértelműen megmutatta, hogy a gyerekek sokkal aktívabb szerepet szeretnének játszani az őket érintő ügyek döntési folyamataiban - hiszen ki más lenne kompetensebb és jobban informált az ügyeikben, mint ők maguk.
Az Európa Tanács által végzett felmérés[7] további tapasztalatai:
- A gyermekek közel fele (45%) az igazságszolgáltatási rendszerről alkotott véleményét a rendőrséggel / rendőri eljárással kapcsolatos tapasztalataira, élményeire alapozza; a gyerekek közel azonos arányban (26%, ill. 28%) találkoztak a kérdőív kitöltése előtt bíróval illetve ügyvéddel (jogásszal). Ezek az eredmények egyértelműen mutatják, hogy a 18 évnél fiatalabb gyerekek életük során legalább egyszer már közvetlen kapcsolatba kerülnek az igazságszolgáltatás rendszerével - noha ez a kapcsolat sokuk számára eseti és alapvetően rendészeti (rendőrségi) jellegű. A kutatásnak ez a mutatója arra is rávilágít, hogy a rendőri magatartás, eljárás jellege és minősége alapvetően meghatározza, hogy a gyermekek hogyan minősítik a teljes igazságszolgáltatási rendszert (noha arról közvetlen, mélyebb benyomással nem biztos, hogy rendelkeznek).
- A gyerekek 85%-a úgy nyilatkozott a kutatás során, hogy tudja milyen eljárásban van/volt érintve, és hogy arra az eljárásra milyen szabályok vonatkoznak - noha ezzel párhuzamosan a gyerekek 77%-a azt is kiemelte, hogy több (és érthetőbb) információra lenne szüksége az őt megillető jogokról. Ez utóbbi tekintetében különösen izgalmas az az adat, mely szerint a jogaikra vonatkozó kioktatást az esetek 70%-ában a szülők és a tanárok vagy a szociális munkás nyújtotta a gyereknek. A gyerekek kevesebb, mint egyharmada nyilatkozott úgy, hogy jogásztól kapott ilyen jellegű tájékoztatást - ami nem csak a jogot ismerő személyek munkáját minősíti, hanem azt is megkérdőjelezhetővé teszi, hogy a gyermekek vajon valamennyi szükséges információnak birtokába jutottak-e a laikus tájékoztatás révén. Egyértelmű, hogy a gyerekek olyan személytől tájékozódnak, akiben megbíznak, és aki közel áll hozzájuk, így például a jogászokkal azonos arányú (a gyerekek egyharmada által jelzett) "információforrás" volt még a gyermek barátja, kortársa is. Az ET által összeállított kérdőív nem tért ki arra, hogy a gyermek "kinek hisz" ha ellentmondás van a család, barátok által adott információ és az ún. hivatalos tájékoztatás között. Ez azért is fontos kérdés, mert egy helytelen tájékoztatás által előidézett, megalapozatlan várakozás - és utána a csalódás - komolyan traumatizálni tudja a gyereket, és megrendítheti az egész igazságszolgáltatási rendszerbe vetett hitét.
- Az információhoz való hozzájutás szempontjából tanulságos szintén a következő kutatási adat, mely szerint a gyerekek többsége az eljárás ideje alatt, vagy azt megelőzően a TV-ből, online felületekről és magazinokból szerezte értesülését arról, hogyan működik az igazságszolgáltatás és nekik milyen jogaik, lehetőségeik vannak. Ez egyrészt azt (kellene) hogy indikálja, hogy ezeken a kommunikációs felületeken a gyerekek számára érthető és elérhető módon lehessen hozzájutni az alapvető információkhoz, másrészt pedig egyértelműen mutatja, hogy az igazságszolgáltatási rendszernek proaktívnak kell lenni, és meg kell tanulnia megfelelően megjeleníteni magát a gyermekek felé is.[8]
- Az ET kutatás kitért arra is, hogy milyen minőségi jellemzői vannak a gyerekek participációjának, eljárásban való részvételének (ideértve a véleménynyilvánítás jogának érvényesülését és a gyermek által megfogalmazottak figyelembevételét is). A gyerekek 47%-a nyilatkozott úgy, hogy megkérdezték a véleményét, és még ennél is kevesebben (alig 30%) jelezték, hogy úgy érzik, figyelembe is vették a véleményüket a döntéshozatal során. A gyerekek 37%-át egyáltalán nem kérdezték meg az eljárás alatt arról, hogy mi a véleménye, álláspontja az ügyben, míg további 16%-uk úgy nyilatkozott, hogy nem emlékeznek rá, hogy megkérdezték-e őket vagy sem. Azt gondolom, hogy ez utóbbi csoportot is azok közé sorolhatjuk, akiknek véleményére nem voltak kíváncsiak az eljáró szakemberek. Összességében elmondható, hogy az ET vizsgálat során megkérdezett gyerekeknek mindössze 45%-a értékelte úgy, hogy fair eljárás keretében, megfelelő módon zajlott ügyében a döntéshozatal.
- Részben a véleménynyilvánítási és részvételi jog érvényesítéséhez sorolható, de önálló területként is értékelhető a gyermek meghallgatása. A magyar eljárásoknak is az egyik Achilles-sarka a gyermek meghallgatása, és nem csak azért mert a tárgyi feltételek nem adottak (a gyermekmeghallgató szobák száma, minősége stb.) vagy a szakemberek felkészítése hiányos, hanem azért is, mert a jogszabályi rendelkezésekkel ellentétben túl sokszor, és nem megfelelően hallgatják meg a gyereket. Erre problémára világít rá az ET kutatásnak az az adata, mely szerint a gyerekek 82%-a úgy gondolta, hogy fontos, hogy meghallgassák őt az eljárás során, mégis 74%-uk szerint a meghallgatás nem volt kielégítő. Ennek oka vagy az volt, hogy a gyermek számára biztonságot adó személy (szülő, családtag) nem lehetett jelen a meghallgatáson (30%), vagy az, hogy a gyerek nem érezte olyan támogató személy jelenlétét, aki segítene neki véleményének megfogalmazásában, elmondásában (63%). Ennek eredményeként a gyerekek több mint egyharmada nyilatkozott úgy a kérdőív kitöltése során, hogy nem volt számára egyértelmű milyen döntés született - hogyan, miként zárult le az ügye. Ha ehhez azt is hozzávesszük, hogy a kutatásban részt vett 3700 gyerekből közel 2000 számára a családtagok és barátok magyarázták el a határozatot (döntést, ítéletet), mindenképpen le kell vonni tanúságként, hogy van mit javítani az igazságszolgáltatási szakemberek kommunikációján.
De nem csak Európa küzd kihívásokkal a gyermekbarát eljárások területén. A kilencvenes években Észak-Amerikában is komoly paradigmaváltásként hatottak az első kliens-megelégedettségről, a gyermekek szükségleteiről és a jogászi felelősség kérdéséről született tanulmányok, kutatások.[9] Egy 2007-ben publikált vizsgálatban[10], melynek során hetvennyolc, 12 és 21 év közötti olyan fiatalt kérdeztek meg, akik a New York-i gyermekvédelmi rendszer valamely szegmenségben gyermekjogásszal (child advocat) kerültek[11] kapcsolatba a kutatók az alábbi megállapításra jutottak: jelentős erő- és hatalom eltolódás van a gyermekkorú képviseltek és a velük kapcsolatba kerülő jogászok között. Míg a jogászok (és a felnőtt kliensek) elsősorban meg akarják nyerni az ügyüket, a gyerekek számára ez (bár fontos), de nem elsődleges. A jogászi munka minőségét is eltérő szempontok alapján ítélik meg, mint a felnőttek: a személyes figyelem és a rendszeres kommunikációt kiemelkedően fontosnak tartják. A gyerekek szerint a jogászi munka lényege, hogy elmondják nekik mi a jog és mit csinál a jogász / meghallgassák és megértsék őket / hagyják őket, hogy beleszólhassanak abba, mi történjen / elmagyarázzák nekik, hogy mi történt és mi fog történni / felkészítsék őket arra, hogy mi várható / megbízhatóság / titoktartás / következetesség / elérhetőség.
A kutatás érdemi részét a szerző egy jó és egy rossz hírrel kezdi. A jó hír, hogy sok gyerek jó tapasztalatokról számolt be a kutatás során. 67%-a a gyerekeknek teljesen, vagy részben meg volt elégedve a gyerekjogász munkájával (ez jellemzően ügyvédi képviseletet jelentett). A rossz hír az, hogy még azok a gyerekek is, akik részben meg voltak elégedve a jogászukkal, elégedetlenek voltak a munkájuk több aspektusával is. Csupán a résztvevők 18%-a volt teljesen megelégedve. A visszajelzések között a legmarkánsabban az jelent meg problémaként, hogy a jogász nem tart fenn a kliens számára kielégítő kapcsolatot és nem kommunikál megfelelően. A gyerekek azt akarják, hogy a jogászuk hallgassa meg őket, legyen elérhető, tudjanak találkozni, telefonon beszélni - és úgy általában, töltsenek velük több időt. Ez a diszkrepancia azt mutatja, hogy még azok a gyerekjogászok is, akik törődnek a kliensükkel, és megpróbálnak "ügyfél központúan" dolgozni, igazából nincsenek tisztában azzal, hogy milyen szükségleteket kellene kielégíteniük. Míg a jogász elsősorban arra lett kiképezve, hogy a jogi problémára fókuszáljon, és azt oldja meg sikeresen, a kliens a rendszeres kommunikációt és az ügybe /ügymenetbe való "bevonását" értékeli a legmagasabbra.
2. táblázat
A gyerek-kliens elégedetlenségének okai
| Kevés találkozó a gyerekkel | 67% |
| Nem megfelelő kommunikáció | 59% |
| A jogász nem foglalkozik eleget az üggyel (nem tölt vele elég időt) | 27% |
| A jogász nem hívja vissza a klienst telefonon | 8% |
| A jogász nem tiszteli a gyereket | 3% |
| A jogász visszatart információkat | 1% |
Amint az a kutatásban résztvevő gyerekek válaszaiból kiderül, sokuk érezte magát gyengének, hatalom nélkülinek az eljárásban:
"Egy kis ember, az Emberrel szemben." (16 éves)
"Az ügyvédem nem beszélt velem a tárgyalás előtt. Meg sem próbálta megszerezni azokat az információkat, amiket a tárgyalásra meg kellett volna." (13 éves)
"Amikor megbeszéltük, hogy találkozunk, öt percet szánt rám. Aztán elkezdett más dolgokkal foglalkozni." (15 éves)
"Az ügyvédem nem vette komolyan az egész ügyet. Csak túl akart lenni rajta. Nem is beszélgetett velem eleget." (16 éves)
"Az ügyvédem túl sokat kiabált velem." (15 éves)
A kommunikációs deficiten túlmenően problémát jelent még, ha a jogász nincs tisztában a gyermek kognitív képességeivel. A tizenéves vagy annál fiatalabb gyerekek szignifikánsan nehezebben értik meg a jog világát, mint idősebb kortársaik. A kutatások azt bizonyítják, hogy kognitív képességeik - különösen stressz helyzetben alacsonyabbak. A jövőképük, belátási és mérlegelési képességeik korlátozottabbak, ezért a jogásznak erre a kommunikáció során oda kell figyelni.
"A jogászom olyan szavakat használt, amik túl hosszúak voltak - és tudod - féltem kérdezni. Olyan volt, mintha teljesen más nyelvet beszéltünk volna. Egyszerűbben kellett volna beszélnie." (17 éves)
A kommunikációt az is nehezíti, hogy a gyerek-felnőtt beszélgetésekben a gyerek alárendeltnek és kiszolgáltatottnak érezheti magát, és az az érzése van, hogy a felnőtt kontrollál mindent. Különösen igaz ez a tinédzserkorú gyerekekre, akik a hatalmi viszonyokra különösen érzékenyek.
A kommunikációs deficiten és a gyerek kognitív képességeinek ismeretén túlmenően a harmadik fontos, figyelembe veendő sajátosság bántalmazott gyerekek esetén fordulhat elő. Az abúzolt gyerekek, a fizikai, lelki vagy szexuális erőszak és/vagy elhanyagolás következtében pszichés sérüléseket szenvednek el, amire eltérően reagálhatnak a szégyentől a szélsőséges visszahúzódásig, depresszióig vagy agresszióig. A bántalmazott gyerekek másik jellemzője, hogy gyakran kortársaik fejlettségénél elmaradottabbak.
A következő fejezetben azt tekintem át, hogy milyen kommunikációs alapelvek mentén lehet egy eljárást gyermekbaráttá tenni. Ezt a területet érzem az egyik legfontosabbnak, hiszen a gyermekek tapasztalatait kutató vizsgálatok alapján a kommunikációban van a legtöbb probléma. A gyermekek képviselete, és a részvétellel kapcsolatos jogosítványok illetve az eljárások általános rendjének jellemzői megannyi más (részben jogalkotási) kérdést is felvetnek, míg a kommunikációs attitűd megváltoztatásával, a gyermeki szükségletek felismerésével és tiszteletben tartásával sokat lehet tenni a gyermeki jogok érvényesüléséért - az eljárásokban is.
A következő tíz alapelv valamennyi kliens esetén hasznos segítőtárs lehet, a gyerekekkel való kommunikációban pedig speciális tartalommal is telítődik.
Feldmár András pszichológus mesélte az egyik előadásán, hogy volt olyan kliense, aki hónapokon keresztül csak hallgatni járt hozzá. Bementek a szobába, leültek egymással szemben, és hallgattak, majd a végén kifizette az órát, elment és következő héten a szokott időpontban ismét megjelent. Feldmár úgy mesélt erről a kliensről mint aki az egyik legnehezebb "feladatot" adta neki: úgy jelen lenni, figyelni és a másik felé fordulni, hogy egy szót sem ejt ki a száján. A terápia egy következő szakaszában aztán persze nagyon sokat beszélgettek, és sok szó "volt jelen" a szobában, a legfontosabb események azonban akkor is a kezdetekkor, a csendes szobában történtek.
Kommunikáció és kommunikációs készségek, képességek alatt az esetek döntő többségében azt értjük, hogyan tudunk jól írni, beszélni, kérdezni, megtudni dolgokat és átadni fontos információkat, üzeneteket. Minden jó kommunikációs tankönyv azonban azzal kezdődik: tanulj meg hallgatni. A legsikeresebb szakmai interjúk során a beszéd (és a beszélgetés) legnagyobb részét a kliens "végzi el". A jó szakember által használt technikák olyan környezetet teremtenek, amiben a kliens tudja, hogy kinek mi a szerepe, és hogy őneki a szerepe szerint el kell mondania a szakembernek, hogy mit akar ő, és hogy mit akar, hogy a jogász megtudjon. Egyszerűnek hangzik, de az egyik legnehezebben követhető alapelv.
Az elfoglalt és túlterhelt szakember (és melyikünk nem az, vagy vágyik azzá válni) időt akar spórolni, és ezért kérdez, hogy megtudja, amit akar. Gyorsan beszél és csak a legszükségesebbre fordít időt - tíz-tizenöt percnél több ideje nincs is egy kliensre. A vége persze ennek a kommunikációnak az, hogy a jogász nem tudott meg mást, csak amit ő maga gondol, akar, tud, ahelyett hogy megismerte volna, mit gondol, akar és ismer a kliense.
Meghallgatni tehát az ügyfelet - ez az egyik legfontosabb dolog, amit megtehetünk érte.
Mivel az igazságszolgáltatás és a gyerekek világa igencsak különbözik egymástól. Amikor először találkozol egy gyerekkel, ő talán még mindig arra gondol, hogy mi történt vele aznap az iskolában, mit látott a tévében, vagy éppen el van foglalva valamilyen játékkal. A gondolatait lefoglalja a saját világa. Találkozni egy jogásszal mindig elmozdulást jelent a saját "gyermeki világból" a jogi kérdések világába - és ez a váltás a gyerekeknek nem megy sem gyorsan, sem pedig könnyen. Segít, ha ez az "elmozdulás" a gyerekhez a lehető legközelebb eső helyzetből /világból történik. Ez azt is jelenti, hogy nem őt visszük a jog világába, hanem azt hozzuk el neki.
Ha egyszer már a szakember belépett a gyerek világába (és ugyanott van, ahol ő), fontos, hogy fizikailag és nyelvileg is az ő szintjén kommunikáljon. A beszélgetés "fizikai" dimenziója azért fontos, hogy a jogász ne emelkedjen toronyként a gyerek elé, hanem például üljön mellé, hogy tisztán látható és elérhető legyen számára. Úgy ülni, hogy a szemek egy magasságban legyenek, komfortos a kliensnek. Elvárásként az is megfogalmazható a gyerekjogásszal szemben, hogy olyan ruhát viseljen, ami lehetővé teszi, hogy akár a padlóra is kényelmesen leülhessen a gyerekkel.
A "nyelvi" dimenzió olyan szavak használatát jelenti, amik érhetőek a gyerek számára, egyszerű nyelvtani szerkezetekben, közérthető módon. Főszabályként kimondható, hogy egyszerre csak egy gondolatot szabad elmondani. Minden információt külön mondatban / kérdésként kell megfogalmazni. Kerülni kell a túl hosszú, túl összetett mondatokat. Az a szakember felelőssége, hogy úgy kommunikáljon a gyerekkel, hogy érthető legyen - az nem elvárás a gyermek klienssel szemben, hogy "úgy viselkedjen, mint egy felnőtt".
Gyakran előfordul, hogy amikor felnőttek el akarják nyerni egy gyerek szimpátiáját, vagy ha egyszerűen csak fontos nekik, hogy egy gyerekkel kapcsolatba kerüljenek, akkor elhagyják a tradícionális szakmai viselkedésüket, és úgy kezdenek el beszélni, gesztikulálni ahogy szerintük a gyerekek manapság beszélnek, viselkednek. Az esetek döntő többségében ez nemhogy nem kedvez a megfelelő kapcsolat kialakulásának, hanem különösen fájdalmas módon demonstrálja mennyire különböző a jogász és a gyermek kliens világa. Veszélyes tehát, ha a generációs távolságot semmisnek próbáljuk tekinteni. Sokkal őszintébb (és eredményesebb, hatékonyabb is), ha elfogadjuk a jogász és a kliens közötti különbségeket, és respektáljuk azt.
A jó szakmai munka (és a kliens képviseletének) egyik aranyszabálya, hogy csak olyan ígéretet szabad tenni, amit be is tudunk tartani. A szakember-kliens közötti bizalmi viszonyt erősítik azok az apró ígéretek, amik következetesen be vannak tartva:
"Holnap délelőtt felhívom", "Beszélni fogok a családgondozóval", "Elküldöm e-mailben, ha visszaértem az irodába" stb. Megfelelő ígéretek erősítik a kapcsolatot: ha a találkozó azzal ér véget, hogy összeállít a jogász és a kliens egy listát a teendőkről, a következő alkalmat lehet azzal indítani, hogy együtt átnézik mit sikerült megcsinálni.
A kliensek (és különösen a gyermekkorú ügyfelek) hajlamosak az ügyvéddel való kapcsolatukban a kimondatlan, non-verbális üzeneteknek kiemelt jelentőséget tulajdonítani. Ha egy jogász mindig elviszi a klienst pizzázni, amikor találkoznak, akkor a gyerek összezavarodik, és azt hiheti, hogy "valami rosszat tett", ha a jogász elfelejti, vagy csak túl elfoglalt ahhoz, hogy a következő alkalommal pizzázni vigye. A gyermek érezheti azt, hogy a jogász úgy viselkedik, mint egy nagy testvér, vagy szülő, ha a nehéz kérdések megtárgyalásakor egy doboz fagylalttal vagy apróbb ajándékkal, csokival állít be. Végső soron ez összezavarja a klienst, úgyhogy mindig végig kell gondolni, hogy milyen explicit és implicit üzeneteket "küldünk" nekik.
Elképzelhető, hogy követjük az első öt elvet, és mégis úgy sikerül a beszélgetés a gyerekkel, hogy ő csak "mondja, mondja a magáét" anélkül, hogy a jogász útmutatást adna neki arról, hogy mi releváns és fontos és mi nem. A klienst bent kell tartani az "adni és kapni" dimenziójában. Néha a jogász csak arra fókuszál, hogy minden szükséges információt megkapjon a gyerektől. Azt viszont elfelejti, amit neki kellene átadnia/elmondania a gyereknek. Egyszer hallottam, ahogy egy jogász azt mondta, azért nem látogatja meg a gyereket, mert "ugyan mit mondhat nekem egy négyéves?". Eltekintve attól, hogy - tapasztalataim szerint - egy négyéves is nagyon sok fontos dolgot tud kommunikálni, van nagyon sok olyan kérdés, amit a négyéves megkérdezhet és nagyon sok dolog, amit meg akarhat tudni. A jó jogász-kliens beszélgetés igényli a hallgatást és a válaszadást is.
Fontos, hogy elég időt és teret hagyjunk a gyereknek arra, hogy kapcsolatba lépjen, kommunikáljon, beszélgessen a szakemberrel. Egy gyorsan "lezavart" interjúban mind a gyerek, mind pedig a szakember el tud bizonytalanodni. Nincs idő meghallgatni a gyereket és arra sincs lehetőség, hogy a szakember "megérkezzen a gyerek világába". Az első találkozás alkalmával különösen fontos, hogy hagyj időt magadnak és olyan helyre szervezzük a megbeszélést ahol lehetőség van nyugodt körülmények között együtt lenni. Szintén fontos, hogy ha egy olyan ügy kerül hozzánk, ahol a gyereket kell képviselni, a lehető legrövidebb időn belül igyekezzünk találkozót szervezni a gyerekkel. Az ügy egész stratégiáját meghatározhatja, és ha szükséges, később még többször is le lehet ülni beszélni, egyeztetni.
A gyermekeket érintő ügyek különösen "alkalmasak arra", hogy a szakemberben intenzív érzéseket, érzelmeket keltsenek. Ha a gyerek elveszítette a családját, otthonát, ha bántották vagy ha nehéz körülmények közé került, a szakember hajlamos ezeket a veszteségeket, traumákat és krízishelyzeteket fájdalmasként megélni. Abban a rohanásban, ami a probléma felismerését, jogi nyelvre való lefordítását általában jellemzi, egy érzelmileg telített állapot arra vezetheti a szakembert, hogy illuzórikus célokat tűzzön ki, vagy például valakit bűnösnek, felelősnek kiáltson ki. Különösen igaz ez akkor, ha a szakember egy új ügyben olyan gyerekkel találkozik, aki olyan korábbi ügyére, kliensére emlékezteti amiről feldolgozatlan érzelmek, emlékek maradtak benne.
A szakembernek nagyon tudatosnak kell lennie a saját érzelmeivel, érzéseivel kapcsolatban. Hideg fejjel kell tudnunk végiggondolni az esetet, megtalálni az adekvát jogi válaszokat és dolgozni a gyerekkel. Segítség lehet ebben, ha a szakember meg tudja beszélni egy kollégájával az ügyet, esetleg lehetősége van szupervízióra, konzultációra, team-munkára. Egy ügy feldolgozatlan vagy megoldatlan (nem tudatos) érzelmi dimenziói elbizonytalanítják a szakembert saját döntéseiben és szakmai munkájában.
Időről időre kérdezzük meg magunktól: "Mit gondol ez a gyerek, mi folyik itt?". Miután lezártad az első beszélgetést, próbáljuk meg végiggondolni, hogy milyen benyomásai lehettek a gyereknek, vajon mi nem volt tisztán érthető számára. Esetleg próbáljunk meg eljátszani a gondolattal: hogyan mesélné el a gyermek kliensed egy barátjának, hogy mi történt vele, ki vagy te és mit fogsz csinálni?
Egy jól összeállított stratégia és időbeosztás megmutatja, hogy az elkészítője mikor mit fog tenni, mi történt az ügyben és értékeli is a megtett lépéseket. A szakember-kliens viszonyban alapvető fontosságú nem csak a stratégia és az ügymenet dokumentálása, hanem annak nyomon követhetősége, hogy a szakember mit miért tett. Az ügy kezdetekor és zárásakor ez alapján lehet végigvenni az egyes lépéseket. Ez a dokumentum kell, hogy tartalmazza, hogy az egyes megbeszélésekkor milyen konkrét feladatokat határoztak meg a szakember számára, és ebből mi valósult meg. Például ha egy ügyvéd az egyik megbeszéléskor azt mondja a gyereknek: "Beszélni fogok a gyermekjóléti szolgálatnál az esetgazdával, hogy a szüleid gyakrabban meglátogathassanak. Fel fogom hívni a szüleid ügyvédjét is és azután felhívlak téged is, és elmondom mire jutottunk." Talán még azt is megbeszélik, hogy meddig / melyik nap jelentkezik az ügyvéd. Néha az is hasznos, ha a szakember leírja egy papírra, hogy mit fog tenni, és ezt átadja a kliensnek. Amikor a megbeszélt időpontban felhívja a szakember a gyereket, hasznos, ha visszautal arra, amiben maradtak: "Nos, Tomi, azt mondtam, hogy felhívom a gyámhivatalt, és beszélek azzal, aki az ügyeddel foglalkozik. Ma elértem, és most azért kereslek, hogy elmondjam miről beszéltünk, és eldöntsük ennek alapján hogy mi legyen a következő lépés." A telefonhívás végén talán egy új akcióterv születik, módosítani kell az eredeti stratégián, ezért fontos leírni, ami történt, hogy folyamatában is pontosan lehessen látni az ügymenetet.
A szakmai technikákat és taktikákat tekintve hasznos az is, ha a gyereket megkérdezzük, mielőtt új lépést teszünk. Például mielőtt kezdeményeznénk a gyámhivatalban a láthatásra vonatkozó szabályok megváltoztatását, hívjuk fel a klienst: " Szia, Tomi, azért hívlak, hogy elmeséljem, amit a gyámhivatali ügyintézővel beszéltem, de szeretném, ha arról is beszélnél, hogy vagy." Elképzelhető, hogy a kliens tapasztalatai/érzései radikálisan megváltoztak azóta hogy utoljára találkoztunk. Mást gondol, mást szeretne.
A jó stratégia és időbeosztás szépsége az egyszerűségében rejlik. Még egy egészen kicsi gyerek is megérti, ha megígérik neki, hogy meglátogatják vagy felhívják és vissza fogja tudni jelezni, ha elfelejtették a neki tett ígéretet. Nem csak az írott stratégiának kell összhangban lennie a szakember tevékenységével, hanem az ügyfélben kialakult (vagy megingott) bizalom is azon fog alapulni, amit a stratégia tartalmaz, és ami abból valóra vált.
Sokszor az ember elhanyagolja azt a fajta tervezést, amit a stratégia és az időbeosztás jelent. Mint általában az életben, amikor azt mondjuk "majd valamikor fussunk össze", "egyszer együtt kellene ebédelnünk", majd pedig elfelejtjük azt. A kliensek esetében - és különösen akkor, ha az a kliens egy gyerek - az ígéreteknek nagy jelentőségük van. A be nem tartott ígéretek pedig súlyos kapcsolati problémákhoz vezethetnek. Ha azt mondod egy ügyfelednek, hogy fel fogod hívni, írd be a naptáradba és ne felejtsd el. A kliens tudni fogja, hogy betartottad a szavad.
A gyerek tehát ezeket az elvárásokat fogalmazza meg a vele kapcsolatba kerülő igazságszolgáltatási szakemberekkel szemben:
- mondja el neki ki ő és mit csinál;
- tegye számára érthetővé mit mond a jog az ő esetében;
- kommunikáljon vele megfelelően.
Miként szülőként sem a tökéletesség, hanem az "elég jó" állapot elérése lehet célunk, szakemberként is ezeknek a (valljuk be nem túl nagyravágyó) elvárásoknak kell "elég jól" megfelelnünk. Ha a gyermekkel való kapcsolatfelvételkor, már a kezdetekkor tudatosak vagyunk ebben, akkor jó eséllyel egy elég jó gyerek-szakember kapcsolatban dolgozhatunk. És ez nem kevés. ■
JEGYZETEK
[1] Részlet egy állami gondoskodásban élő, 17 éves lánnyal készült interjúból. Forrás: OKRI. 2009. "Ártatlanságra ítélve" c. kutatás szakmai háttéranyaga.
[2] A továbbiakban a dolgozat - a nemzetközi összehasonlítás miatt - alapvetően az igazságszolgáltatási rendszerekre (ill. az azokon belüli eljárásokra) koncentrál. A dolgozatban "szakember" alatt az igazságszolgáltatás rendszerében, bármely szakban a gyermekkel kapcsolatba kerülő valamennyi szereplőt értjük.
[3] Ez a három fogalom természetesen nem szinonima, a gyermek helyzetének megértéséhez azonban hozzájárul, ha a jogász háromdimenziós szükséglet-térképet készít a gyermekről, amibe beletartozik a minden (jogi) alapot nélkülöző vágyaktól kezdve akár az irracionális elvárásokig is a gyermek valamennyi várakozása.
[4] Forrás: Gyurkó Sz.: Gyermeki jogok az igazságszolgáltatás rendszerében in: Gyermekvédelmi Meritum (szerk.: Herczog M. - Pehr E.), 266. old.
[5] Kilkelly, U.: Listening to Children about Justice: Report of the Council of Europe consultation with children on child-friendly justice. Strasbourg. CJ-S-CH (2010) 14 rev.
[6] A kutatási zárójelentéssel egyidőben iránymutatást adott ki az ET a gyermekbarát igazságszolgáltatásról (CJ-S-CH (2010) 20). Az anyag megismerhető. www.coe.int/childjustice
[7] 25 országban több mint 3700 gyermek töltötte ki az Európa Tanács munkatársai által összeállított kérdőívet. A gyerekek átlagéletkora 11 és 17 éves kor közé esett, de volt ötévesnél fiatalabb válaszadó is. A kitöltők között a fiú-lány arány közel azonos volt (43%-57%). A mintába került gyerekek többségével a kérdőív felvétele valamilyen középületben történt (bíróság, ügyvédi vagy ügyészi iroda, rendőrkapitányság, gyermekotthon.
A válaszadó gyerekek többsége azért volt jelen ezekben az épületekben, mert (saját bevallásuk szerint) "bajba keveredett", "mert a szülei válnak", "tanúként hallgatják meg", de volt gyerek, aki "csak meglátogatott valakit", vagy valamilyen hivatalos dokumentum intézése miatt (útlevél, elveszett igazolvány stb.)
[8] Jelenleg Magyarországon nincs olyan bírósági vagy hatósági weboldal, ahol a gyerekek érthető és átlátható módon tájékoztatást kaphatnának az egyes eljárások menetéről, jellemzőiről, az igazságszolgáltatási szereplők feladatairól.
[9] Hughes, T.: A paradigm of youth client satisfaction - heightening professional responsibility for children’s advocates. In: Columbia Journal of Law and Social Problems. 551 (2007)
[10] A kutatást végző T. Hughes több mint tíz évet dolgozott New York állam Családjogi Bíróságán, és a kutatást személyes tapasztalatai inspirálták.
[11] A New York-i szabályok szerint egy gyermek számos okból kerülhet a családjogi bíróság elé. A kutatásban szereplő gyerekek 24%-a valamilyen gyermekvédelmi ügyben, 71%-uk pedig fiatalkori bűnelkövetés miatt volt érintve. Átlagos életkorukat tekintve a többségük 13 és 16 év közötti volt (60 fő) és közel felük (49%) afro-amerikai származású.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Gyurkó Szilvia tudományos kutató, OKRI
Visszaugrás
