Rovatunkban[1] Koós Leventének az Egészpályás letámadás. A Fradi és az állambiztonság 1945-1970 között, Takács Tibornak a Szoros emberfogás. Futball és állambiztonság a Kádár-korszakban és a Büntetőterület. Futball és hatalom a szocialista korszakban című és alcímű könyvei[2] recenzióinak lezárásaként, tanulság gyanánt Szöllősi Györgytől, a Nemzeti Sport főszerkesztőjétől azt idéztük, hogy "...a kommunisták nem naggyá tették a magyar futballt, hanem történelmi bűnöket követtek el ellene, megakasztották, hátráltatták, évtizedekkel vetették vissza a fejlődését..."[3] A recenziónk tárgyát most képező kötet, Mező Gábor: Aranycsapat a terror idején című műve[4] előszavában ugyanő így fogalmaz: "Ideje tehát elfelejteni azt a túlságosan is közhellyé vált, valójában hamis állítást, hogy a magyar futball a Rákosi-rendszerben jutott a csúcsra, akkor volt a legerősebb. Nem így volt. [...] A Rákosi-korszak éppen hogy elvette az igazi kiteljesedés lehetőségét attól a magyar futballtól, amely pedig készen állt a legnagyobb feladatokra, a világbajnoki cím akár többszöri elhódítására is."[5] A recenzált könyv (megnyomorított) egyéni sportolói, sportszakemberi életutakon, sportklubok sorsán ezt (is) igazolja, miközben minden idők legjobb magyar labdarúgó-válogatottja, "...az Aranycsapat [...] Tartotta a nagyszüleinkben, szüleinkben az erőt."[6] Kikről, mikről szól a könyv (huszonnégy fejezete)?
Kocsis Sándor. Az Aranycsapat egyik legtragikusabb sorsú, a Ferencvárosból a Budapesti Honvédba kényszerített, majd a Barcelona sikeres, ám mindig magányos játékosa, akit disszidálása után sokáig katonaszökevényként köröztek. 50 éves korában, súlyos betegséggel küzdve, tisztázatlan körülmények között halt meg a kórházban.
Deák Ferenc. Európa-klasszis csatár. Az Üllői úton Gerébnek, árulónak nevezték, mert nem tud(hat)ták, hogy pont a Ferencváros indulójának éneklése miatt verekedett össze Siófokon ÁVH[7]-sokkal, és a börtönbüntetés elkerülése érdekében pszichikai zsarolás után igazolt az Újpesti Dózsába, de a szíve mindig fradista maradt. Európa leggólképesebb csatára 1949 ősze után többé nem lehetett válogatott.
Dalnoki Jenő. Aki nem volt hajlandó átmenni a Bp. Honvédba, ezért éjjel elvitték két évre katonának, úgy, hogy odabilincselték a gépkocsihoz, majd a néphadseregnél húsz kilométeres menetgyakorlatokat végeztettek vele a (Honvéd elleni) mérkőzések előtti napokon. 1952 és 1956 között nem volt válogatott.
Szusza Ferenc. Történelmi klasszis csatár. Moszkvában nem ő dobta ki a szálloda ablakából (azt) a pezsgősüveget a Vörös térre, hanem Buzánszky Jenő, de nem árulta el barátját, viszont ezek után a válogatottból őt mellőzték.
Hidegkuti Nándor, azaz vitéz Hidegkuthy Nándor: mérnök, tiszti vitéz, az I. világháború hőse apa és gyártulajdonos anya gyermeke, akit a rákosista - és kádárista - propagandában proligyerekként szerepeltettek, proletár pedigrével, (él)munkásanyával. Amikor edzőként kiköltözhetett Firenzébe, feleségét és egyik gyermekét vihette magával, míg másik gyermekét Magyarországon kellett hagynia. Így élt a család, kettészakítva.
ÁVH FC. "Kell egy csapat", Péter Gábornak, az Államvédelmi Hatóság vezetőjének is. Először az ÁVH (elődje) állományából - a beosztottak "önkéntes" hozzájárulásával támogattatva és munkaidőkedvezményt biztosítva - a budapesti rendőrbajnokságban, majd az MTK-t kisajátítva és Budapesti Bástya SE-nek átnevezve, labdarúgóit sporttisztekké avatva.
Budapesti Honvéd. A szupercsapat 1956. november 1-jén utazott el, hogy felkészüljön az Athletic Bilbao elleni BEK-mérkőzésre, amelynek "hazai" visszavágója Brüsszelben volt. Ezt (és a kiesést) követően - hazatérés helyett (kiegészülve néhány más játékossal) - Dél-Amerikába ment túrára, majd onnan visszaérkezve, Bécsből Puskás Ferenc, Czibor Zoltán és Kocsis Sándor már nem tért haza, s ezzel a válogatott, az Aranycsapat is véglegesen szétesett.
Novák Dezső. Játékosként legenda, edzőként is sikeres, bajnok, aki a Fradit a Bajnokok Ligája (BL) csoportkörébe vezette. (Zsarolással beszervezett) besúgóként egyszerre "bűnös" és áldozat.
Czibor Zoltán, a "Bolond". Hamisítatlan zseni. Nyilván nem "elvi alapon" ügynök, akiről is jelentettek, s aki 1956-ban fegyveresen állt a forradalmárok oldalára.
Raduly József. 1951 végéig - hat és fél éven keresztül - Gulag-rab. De nemcsak ő, hanem például Avar István[8] is. Raduly Józsefnek a jóistenbe vetett hit és a futball segített átvészelni a borzalmakat. Bűne az volt, hogy a II. világháborúban a híres-hírhedt Hunyadi páncélosokhoz vonultatták be, emiatt nem térhetett vissza a
- 62/63 -
Ferencvároshoz, és nem lett kettőnél többszörös válogatott. Aki mégis mentőövet nyújtott neki, már a Vasas edzőjeként, az a Baróti Lajos volt, aki viszont Németországban esett angol hadifogságba, és magyar hadifogolyként ott futballozott az osztrákok ellen.
Lóránt Gyula. A világ egyik legjobb hátvédje. Pályafutását '49-ben megtörte egy disszidálási kísérlet és az azt követő internálása. Az '54-es vb-döntő elvesztése után elfogyott körülötte a levegő. A Bp. Honvédból a Bp. Spartacushoz, majd a Váchoz került, és már '57-ben visszavonult. Japánba szövetségi kapitánynak hívták, de nem mehetett. Több ízben jelentkezett a Testnevelési Főiskola (TF) edzői szakára, de mindig elutasították. "Lóránt Gyula az előírt követelményeknek nem felelt meg." Csak 1961-ben sikerült levizsgáznia. 1963-ban turistaútlevéllel külföldre távozott, s lett nyolc német futballcsapat, Görögországban pedig bajnokcsapat edzője.
Kubala László, a Barcelona egyik valaha volt legnagyobb legendája, aki időben (1949 elején) megértette, hogy Magyarországról itt a távozás ideje.
Grosics Gyula, a "Fekete Párduc". Ugyanannak a disszidálási kísérletnek - mint Lóránt Gyula - a letartóztatottja.
Szűcs Sándor. A kiválasztott... (nélkülözhető) áldozat, akit ügynök beszélt rá - mint rendőrtisztet - a (szolgálati) fegyveres disszidálásra, amivel a labdarúgó aláírta a halálos ítéletét. (A futballistának egy titkosított törvényerejű rendelet okozta a vesztét, amely kimondta, hogy a rendőrség tagjait külföldre szökés vagy annak kísérlete minősített esetében, így ha azt fegyveresen követik el, halállal kell büntetni.[9])
Aranycsapat és Puskás Ferenc a szocialista sportsajtóban, -irodalomban: "Erkölcsi kárt a magyar sport mintegy százesztendős története alatt még egyetlen egy csapat sem okozott ilyen méretekben. [...] Szakmai kártevésük is legtöbbnyire emberi gyengeségeik, erkölcsi hiányosságaik következménye. [...] Az önteltség, az ellenfelek lenézése, no, meg a saját kialakult klikk-érdekeiknek önös érzése, az új erők tudatos kirekesztése, lenézése, sértegetése - kizárt minden haladási lehetőséget." "...az ellenforradalom előtti években szinte az egész magyar közvélemény felháborodva tárgyalta és ítélte el Puskásék életmódját, magatartását. Nem volt véletlen, hogy bár a »vágtató őrnagy« és társai a világ legjobb labdarúgói között voltak fémjelezve, a nagyközönség szívébe mégsem tudtak beférkőzni, mint emberek. [...] Puskásról és néhány társáról csak úgy beszéltek, mint a magyar sport parazitáiról."
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
