A freiburgi (Németország) Max Planck Külföldi és Nemzetközi Büntetőjogi Intézet1 1996-ban nagyszabású, több mint 20 európai és Európán kívüli országot átfogó projektet indított "A múlt büntetőjogi feldolgozása politikai rendszerváltás után" címmel, amelynek célja, hogy az intézet az azonos szempontok szerint elkészítendő országismertetők alapulvételével összehasonlíthassa az egyes országokban a múlt bűneiért felelősök felelősségre vonása és az áldozatok rehabilitálása érdekében alkalmazott, a régi rendszerben is már meglévő, illetve újonnan létrehozott jogintézményeket, a rendszerváltás időpontjában is hatályos vagy újonnan alkotott büntetőjogi, büntető eljárásjogi, valamint az e jogterületeken kívül eső jogszabályokat. Az intézet - az egyes országismertetők lényegesen különböző készültségi foka ellenére - 1999-ben elérkezettnek látta az időt arra, hogy a tanulmányok készítői négynapos kollokvium keretében az egyes országok különböző megoldásait megvitathassák.2 A kollokviumon 24 ország képviseletében több mint hatvanan vettek részt, elsősorban természetesen az országismertetők (társ)-szerzői, akik az egyetemi oktatók és gyakorló jogászok köréből kerülnek ki.
A kollokviumot szervező Prof. Dr. Albin Eser, az intézet igazgatója, valamint Dr. Jörg Arnold, az intézet munkatársa és a projekt vezetője bevezető előadásaikban arról beszéltek, hogy a "rendszerbűnözés" alapja a diktatúra, amelynek letéteményesei közvetlenül vagy közvetve részt vettek az emberi jogok mindenoldalú megsértésével együttjáró jogsértések elkövetésében, illetőleg támogatták vagy eltűrték azt. Az összehasonlítás célja nemcsak a jogsértések mibenlétének és a büntetőjog által az azokra adott különböző válaszoknak megismerése, hanem egyfelől annak megállapítása, hogy a büntetőjog mennyiben alkalmas az elkövetők felelősségre vonására, másfelől olyan jogi megoldások találása, amelyek alkalmasak egy mindenkori rendszerben elkövetett, büntetést érdemlő magatartásnak a mindenkor hatályos büntetőjog keretei között történő kezelésére, egyszersmind annak kizárására, hogy az elkövető a felelősségre vonás alól mentesüljön. Elmondták: az intézet az országokat egy általa felállított modell-rendszer szerint csoportosította. A "tiszta lap"-megoldásokon ("Schlussstrichmodelle", "Clean Break" Models) belül elkülönített "teljesen tiszta lap" (absoluter "Schlussstrich" reiner Pragung, absolute "Clean Break" Model) elnevezésű alcsoportba Spanyolországot, Brazíliát, Uruguayt és Ghanát, a "teljesen tiszta lap rehabilitációval" (absoluter "Schlussstrich" mit Rehabilitierung, Absolute "Clean Break" Model with Rehabilitation) alcsoportba pedig Oroszországot, Fehéroroszországot, Grúziát, Litvániát és Észtországot sorolták. Magyarország Lengyelországgal, Csehországgal és Bulgáriával közösen a "viszonylag tiszta lap rehabilitációval" (relativer "Schlussstrich" mit Rehabilitierung, relative "Clean Break" Model with Rehabilitation) elnevezésű körbe került, míg Argentína, Chile, Korea és Mali a "viszonylag tiszta lap többféle megoldással" (relativer "Schlussstrich" mit mehreren Modifikationen, Relative "Clean Break" Model with several Modifikationen) alcsoport tagjaiként szerepeltek. A "bűnüldöző modelleket" ("Strafverfolgunsmodelle", "Criminal Prosecution" Models) Németország, Görögország, Portugália Kína és Ruanda, míg az ún. "megbékélési" megoldásokat ("Versöhnungsmodelle", Models of "Reconciliation") a DélAfrikai Köztársaság és Guatemala adta. Az egyes modellek elkülönítésére szolgáló ismérv az volt, milyen mértékben éltek az egyes országok a büntetőjog eszközeivel a felelősségre vonás érdekében. Albin Eser és Jörg Arnold hangsúlyozta: sem a modellek maghatározása nem végleges, sem az egyes csoportok nem zártak, ez a fajta modellezés csak kiindulási alapul szolgál. Az egyes modelleket az összehasonlító munka további fázisaiban, az országismertetőkben foglaltak alapján - amelynek része lesz az országismertetők készítőinek saját országuk elhelyezését érintő esetlegesen eltérő javaslata is - kísérlik meg kidolgozni.
A bevezetőket követő, különböző mélységű és színvonalú előadások alapján számomra az volt megállapítható: egyes rendszerváltó országok még csak tényfeltáró szinten sem kíséreltek meg konfrontálódni azzal, vajon történtek-e és milyen jogtalanságok az előző rendszerben. Más országok egyértelműen arra az álláspontra helyezkedtek, hogy nem kívánnak a büntetőjog eszközeivel élni, hanem az áldozatok rehabilitálásával kívánják lezárni a múltat, illetőleg a tettes és áldozat társadalmi méretű megbékélésére helyezik a súlyt. A négy kelet-közép-európai ország közül Magyarország az alkotmányosság eszközeivel húzott egyértelmű vonallal határolta körül a múlt büntetőjogi feldolgozásának lehetőségét, a többiek az elévülés mint bűnüldözési akadály utólagos elhárításával próbálkoztak. A "tiszta lap" országok esetében az általuk alkalmazott megoldásokat az is motiválhatta, hogy az elmúlt és az azt követő rendszer között nem feltétlenül van éles határ, illetve, hogy a korábbi rendszer politikai elitje kisebb vagy nagyobb mértékben az új rendszerben is tovább él, valamint, hogy a társadalmi megbékélés igénye elsődleges. Néhány más ország ezzel szemben a bűnüldözés szükségessége mellett tört lándzsát azzal, hogy a büntethetőség időbeli határai merészen tágíthatok az igazságtétel érdekében.
A "tiszta lap"-országok sorában elsőként Ludmilla Obidina (Oroszország, Nizsnij-Novgorodi Állami Egyetem) előadását hallgattuk meg. Az előadó szerint országában a büntetőjog eszközeivel nem éltek, aminek oka a "tipikus orosz magatartás": az orosz nép vallásos érzülete, az, hogy nem kívánnak ellenséget keresni és azt utólag megbüntetni. Észtország részéről Jüri Saar (Észt Nemzetvédelmi Akadémia, Tallin) és Jaan Sootak (Tartui Egyetem) azon véleményüknek adtak hangot, hogy hazájukban "az öregek felejteni akarnak, a fiatalok pedig nem akarnak tudni semmiről", a büntetőjog pedig egyébként is csak mint végső eszköz, mint "ultima ratio" jöhet számításba. Vlagyimir Komich (Fehéroroszország, Belorusz Állami Egyetem, Minszk) szerint inkább arra kellene helyezni a súlyt, hogy az emberi jogok sérelme a jövőben ne fordulhasson elő, és ennek érdekében a büntetőjog eszközeit is igénybe kell venni, míg Otar Gamkrelidze (Grúzia, Tudományos Akadémia, Tbiliszi) úgy vélte: a rendszerváltás, a büntetőjogi megítélés és a politika szoros összefüggésben áll, amely miatt a maga részéről esszimistán ítéli meg az emberi jogok jövőbeni sérelmének kizárására irányuló kísérletek sikerét.
A büntetőjog eszközeivel szintén nem, vagy alig élő országok képviselői közül Carlos Pérez del Valle (Spanyolország, San Pablo-CEU Egyetem, Madrid) elmondta: országában széles körű amnesztia zárta az elmúlt rendszert.3 Fauzi Hassan Choukr (Brazília, Sao Paolo-i Egyetem) tájékoztatása szerint e dél-amerikai államban egyértelműen eltekintettek a bűnüldözéstől, és az áldozatok rehabilitálására helyezték a súlyt.4 Gonsalo Fernandez (Uruguay, Montevideoi Egyetem) előadta, hogy törvény született az állam büntető igényéről való lemondásról, amely miatt Uruguayban az áldozatok rehabilitása sem lehetséges.5 Novishi Vukor-Quarshie (Ghana, Szváziföld Egyeteme) az afrikai népek sajátos kultúrájából kiindulva arra világított rá, hogy hazájában nagyobb érdek fűződik az ellenséges csoportok egymás mellett élésének biztosításához, mint a bűnüldözéshez, amelyre tekintettel az állam helyesebbnek látta, hogy a bűnüldözéstől eltekintsen. Ennek oka persze abban is keresendő, hogy a rendszerváltás ugyanazon államfő fennhatósága alatt történt úgy, hogy az államfő katonai rangját letéve polgári vezetővé vált. Márpedig Afrikában "nem illik megkérdezni a királyt: mit csináltál korábban?"6
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
