A nemzetközi bűnügyi együttműködés joga (más szakkifejezéssel a nemzetközi bűnügyi jogsegély)3 jellemzően marginális érdeklődésre számíthat a büntetőjoggal foglalkozó szakemberek, tudományos kutatók -vagy akár a joghallgatók - részéről, közigazgatási jellege, bonyolult nemzetközi szabályrendszere nem tette vonzóvá a szakma számára. Az uniós jogfejlődés s az azzal együtt járó új filozófiájú jogintézmények azonban változtattak ezen a helyzeten, s mondhatni, szükségképpen az érdeklődés (egyik) középpontjává vált az európai bűnügyi együttműködés szabályrendszere, működése. Ettől azonban a joganyag még komplexebbé vált, hiszen a hagyományos bűnügyi jogsegély rendszerében működő nemzetközi egyezmények és viszonossági gyakorlatok szövetét az Európai Unióban - eltérő jogi jellemzőkkel - harmadik pilléres jogforrások (illetve a schengeni joganyag) is átszövik. Így a felmerülő jogi problémák is bonyolultak, sokszor nemzetközi jogi, európai jogi és büntetőjogi kérdéseket egyaránt tartalmaznak, amelyek labirintusában a kiutat, s megoldást keresve könnyen eltévedhet még a legfelkészültebb jogász is. Mint ahogy ez meg is történt hazánkban. Először akkor, amikor a 2007. december 17-én a magyar Országgyűlés elfogadta a 2007. évi CLXVII. törvényt az Alkotmány 57. cikk (4) bekezdésének (a törvényesség elve) módosításáról. Másodszor pedig 2008. március 11-én, amikor az Alkotmánybíróság meghozta a 733/A/2007. számú határozatát.4
Elismerjük, hogy manapság az egyik legnehezebben érthető jogterületté kezd válni a nemzetközi bűnügyi együttműködés joga, s azt is, hogy bizonyos kérdésekben vagy bizonyos szabályokkal kapcsolatban lehetnek eltérő, egymásnak akár ellentmondó értelmezések. Azt azonban nem tudjuk elfogadni, hogy ilyen jelentős kérdésekben (alkotmánymódosítás, törvényesség elvének értelmezése, uniós kötelezettségek terjedelme) szövegértési hiányosság, logikai következetlenség vagy épp a kérdéses jogterület nem kellő ismerete eredményezzen igen kifogásolható normaszöveget, illetve jogi aktust (alkotmányellenesség kimondását). Emiatt ebben a tanulmányban az a célunk, hogy kimutassuk e megengedhetetlen diszfunkciókat s állást foglaljunk a kérdéses jogi problémák - általunk helyesnek vélt megoldása tárgyában. Ennek érdekében először ismertetjük a cikk apropójául szolgáló alkotmánybírósági döntést és alkotmánymódosítást, valamint a bennük foglalt jogi problémát. Ezt követően megvizsgáljuk a nemzetközi bűnügyi jogsegély keretében lefolytatott eljárás jogági természetét és ennek keretében tárgyaljuk a nemzetközi bűnügyi jogsegélyjog és a hazai büntetőeljárás viszonyát. Ezt folytatjuk a kettős inkrimináció követelményének elemzésével, különösen az Alkotmánybíróság által felállított mérce tükrében. Végül a kölcsönös elismerés elvének a társult államok viszonyában történő alkalmazására térünk rá. A cikket az alkotmánybírósági határozat lehetséges következményeinek felvázolásával zárjuk.
Az Országgyűlés 2007. június 11-én törvényt fogadott el az Európai Unió, valamint az Izlandi Köztársaság és a Norvég Királyság között az Európai Unió tagállamai, valamint Izland és Norvégia közötti átadási eljárásról szóló Megállapodás [a továbbiakban: EUIN-Megállapodás] kihirdetéséről. A törvény az európai elfogatóparancs alkalmazását kívánta lehetővé tenni a Harmadik Pillér két társult állama, Izland és Norvégia vonatkozásában, lényegében a 2003. évi CXXX. törvényben (Eubemt.) foglalt feltételek mellett. Azaz az EUIN-Megállapodást kihirdető törvény alapján az európai elfogatóparancs alkalmazásának feltételei megegyeztek volna az uniós tagállamok és a két nem uniós tagállam viszonylatában. Ezzel kapcsolatban a köztársasági elnök alkotmányossági problémát látott, mert véleménye szerint az EUIN-Megállapodás 3. cikkének (2) és (3) bekezdése sérti az Alkotmányt. Ezért a köztársasági elnök 2007. június 27-én indítvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz. A köztársasági elnök véleménye szerint alkotmányellenes
- az EUIN-Megállapodás 3. cikkének (2) bekezdése, mert nem követeli meg, hogy az elfogatóparancs alapjául szolgáló cselekmény a kibocsátó állam joga és a végrehajtó állam joga szerint azonos tényállási elemekkel minősüljön bűncselekménynek,
- az EUIN-Megállapodás 3. cikkének (3) bekezdése, mert bizonyos - mindenekelőtt a terrorizmushoz és a szervezett bűnözéshez kapcsolódó - bűncselekmények esetén kizárja a kettős büntethetőség követelményének alkalmazását,
- az EUIN-Megállapodás 3. cikkének (4) bekezdése, mert abban Magyarország azt vállalja, hogy bizonyos feltételek mellett nem alkalmazza a kettős büntethetőség követelményét az átadási eljárás során. Az EUIN-Megállapodás fent említett rendelkezései a köztársasági elnök szerint az Alkotmány 57. § (4) bekezdésében foglalt nullum crimen sine lege elvét sértik. Véleménye szerint: "Az Alkotmány 57. § (4) bekezdésével ellentétes (.) az olyan jogszabály, mely úgy hatalmaz fel magyar hatóságokat a büntetőjogi felelősségre vonásra irányuló cselekmény elvégzésére, hogy az ennek alapjául szolgáló cselekmény az elkövetés időpontjában a magyar jog szerint nem bűncselekmény, illetve nem valósítja meg valamennyi releváns büntetőjogi tényállási elemet".
Az Alkotmánybíróság helyt adott a köztársasági elnök indítványának és az EUIN Megállapodás 3. cikk (2)-(4) bekezdéseit alkotmányellenesnek találta. Az Alkotmánybíróság érvelése szerint:
- az Alkotmány 57. § (4) bekezdése a bűnössé nyilvánítást és a büntetéssel sújtást5 érdemben befolyásoló valamennyi büntető jogszabályra vonatkozik, és ezáltal akadályoz minden olyan magyar közhatalmi cselekvést [kiemelés a szerzőktől], amely a magyar Alkotmány hatálya alá tartozó személyek büntetőjogi felelősségre vonására irányul anélkül, hogy a felelősségre vonás alapjául szolgáló cselekmény a magyar jog szerint bűncselekmény lenne.6
- tekintettel arra, hogy az Országgyűlés a Lisszaboni Szerződés ratifikálásának lehetővé tétele érdekében a 2007. évi CLXVII. törvénnyel módosította az Alkotmány 57. § (4) bekezdését7, maga a jogalkotó is elismerte, hogy a kölcsönös elismerés elvének alkalmazása nem uniós tagállamok esetében nem egyeztethető össze az Alkotmány hatályos rendelkezéseivel. Leegyszerűsítve a köztársasági elnök indítványában,
valamint az annak helyt adó alkotmánybírósági határozatban foglaltakat, a jogi probléma akörül alakult ki, hogy vajon az Alkotmány 57. § (4) bekezdésében foglalt nullum crimen sine lege elve érvényesül-e a bűnügyi jogsegélyjogban. Ennek eldöntése pedig attól függ, hogy a nemzetközi bűnügyi jogsegély keretében végzett eljárás a megkeresett állam saját büntetőeljárási cselekményének minősül-e, hiszen ha igen, akkor nyilvánvaló, hogy hazai büntetőeljárás csak akkor indítható, ha az alapul fekvő cselekmény a magyar jog szerint (is) bűncselekmény. Ha azonban a jogsegély-eljárás keretében lefolytatott eljárás nem minősül a megkereső állam saját büntetőeljárásának, akkor értelemszerűen nem vonatkozik rá a törvényesség elve. Az Alkotmánybíróság határozata nemcsak, hogy az előbbi álláspontot fogadta el, hanem kifejezetten azért nyilvánította alkotmányellenesnek az EUIN-Megállapodás 3. cikk (2) bekezdését, mert az nem követeli meg a hazai és a megkereső állam joga szerinti tényállás teljes azonosságát. Ez kérdésként viszont felveti, hogy tulajdonképpen milyen mércét állított fel az Alkotmánybíróság és hogy vajon az 1996. évi XXXVIII. törvény (Nbjt.), valamint a 2003. évi CXXX. törvény megfelel-e az Alkotmánybíróság mércéjének.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
