A társasági jog és az öröklési jog, hasonlóan a polgári jog többi jogágához, számos ponton egybefonódik. A cikkben ezen összefonódásokra szeretnék rámutatni a közkereseti és a betéti társaságokon keresztül az új Polgári Törvénykönyv megváltozott szabályrendszerének segítségével.
Az öröklési jog a jognak azon területe, amellyel minden ember szükségképpen kapcsolatba kerül. Az öröklés polgári jogi jogutódlás, csak az örökölhető, ami a polgári jog alapján másra átszállhat, ugyanis nem minden képezi a hagyaték tárgyát. Ennek megfelelően az átszálló vagyon, a hagyaték nem feltétlen azonos az örökhagyó vagyonával. A hagyatékhoz nemcsak az örökhagyó tulajdonában és birtokában lévő vagyontárgyak tartoznak, hanem az örökhagyó követelései és tartozásai, valamint az ún. vagyoni értékű jogok is.[1]
Az egyes gazdasági társaságokban személy-, illetve vagyonegyesítő[2] jelleg is keveredhet, de a tartós, folyamatos működés mindegyik típusnál megfigyelhető. A polgári jog a természetes személyek halála esetén az öröklés intézményével biztosítja a vagyoni jogviszonyok folytonosságát, vagyis azt, hogy a jogosultságok és a kötelezettségek ne maradjanak alany nélkül halál esetén sem. Az öröklés a törvény erejénél fogva, minden külön jogcselekmény nélkül, az örökhagyó halálának pillanatában bekövetkezik, függetlenül attól, hogy a törvényes öröklési rend érvényesül, vagy végintézkedésen alapul az öröklés.[3]
"A társasági jog intézményének személyhez kötöttségéből fakad, hogy bizonyos esetekben a társasági tag halála esetén az öröklési jog szabályaitól, általános elveitől eltérő jogi megoldások születnek."[4] "Ennek megfelelően a tag halálakor a Ptk. öröklési jogi szabályai értelemszerűen érvényesülnek. E szabályok azonban a meglehetősen szűkszavú társasági jogi normákhoz helyenként rosszul illeszkednek, sőt, olykor igen nehezen egyeztethetők össze a társasági szerződések, mint organizációs szerződések előírásaival, és az általuk létrehozott és intencióik alapján működtetett gazdálkodó szervezetek szükségleteivel."[5]
Érdemes áttekinteni mind az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.), mind a 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: új Ptk.) és a 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) vonatkozó szabályait annak tükrében, hogy a 2013. évi CLXXVII. törvény (a továbbiakban: Ptké.) 1. § szerint az új Ptk. rendelkezéseit - a Ptké. eltérő rendelkezésének hiányában - csak az annak hatályba lépése (2014. március 15.) után keletkezett tényekre, jogviszonyokra, megtett jognyilatkozatokra kell alkalmazni. A Ptké. 57. § (1) bekezdése explicit is rendelkezik az új Ptk. öröklési jogi szabályainak alkalmazásáról, így jogvita esetén a 2014. március 15. előtti halálozások esetén a Ptk.-t kell alkalmazni. Ettől eltérő, de idevonható kérdés az, hogy az új Ptk.-hoz kell igazítani a társasági szerződések rendelkezéseit, amelyre a Ptké. határidőt biztosít, azaz a Gt.-hez képest, az eltérő szabályok miatt, egyes intézményeket nem lehet alkalmazni.
A társasági jog és az öröklési jog kapcsolatának vizsgálata körében elengedhetetlen azon öröklési jogi szabályok ismerete, amelyek szerepet játszanak a gazdasági társaságokban fennálló részesedések öröklésénél. Jelenleg csak a törvényes öröklés azon alapvető szabályairól esik szó, amelyek a cikk szempontjából relevánsak. A végintézkedésen alapuló öröklés még nem jelenik meg olyan markánsan a gyakorlatban. Az új Ptk. főképp a törvényes öröklés körében hozott jelentős változásokat, amikről jelen részben is említést teszek.
Az öröklési jogi értelemben vett halállal egyenlő joghatása van (az emberi jogképesség megszűnése) a holttá nyilvánításnak[6] és a halál tényének bírói megállapításának.[7]
Öröklésről tágabb értelemben akkor beszélünk, amikor a meghalt személy vagyona vagy annak valamely része a halál után más személyre száll át. Szűkebb értelemben csak a meghalt ember vagyonában
- 13/14 -
bekövetkező egyetemes jogutódlást jelenti.[8] Az öröklés fontosságát mutatja az, hogy az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdése szerint Magyarország elismeri az örökléshez való jogot.
A hagyaték az örökhagyóról halála esetén jogutódaira átszálló egész - aktív és passzív - vagyon, amely az örökhagyó vagyontárgyainak, valamint polgári jogi jellegű vagyoni jogainak és kötelezettségeinek összessége.[9]
Az örökhagyó az elhunyt személy, akinek vagyonában a halála miatt egyetemes jogutódlás következik be.[10] Az a személy is örökhagyónak minősül, aki halálakor tag volt egy gazdasági társaságban, akinek a vagyonában a társasági részesedés megtalálható.
Az örökös az örökhagyó egyetemes jogutódja, az örökhagyó vagyoni jellegű jogainak és kötelezettségeinek vagy azok meghatározott hányadának új alanya. Kivételesen örökösnek minősül az örökhagyó egyes meghatározott vagyontárgyainak megszerzője is.[11] Azaz az örökös szerzi meg a társasági vagyoni részesedést, tagsági jogviszonya keletkezik.
"A különös (singularis) jogutódlás esetén csupán az egyes jogi helyzetek alanyainak kicseréléséről van szó, míg az egyetemes (universalis) jogutódlásnál pedig valamely egész vagyon alanyának kicserélődése áll be."[12] Bár gyakoribb az universalis jogutódlás, de elképzelhető különös jogutódlás is, azaz halál esetére szóló ajándékozás,[13] hagyomány,[14] valamint meghagyás[15] is.
Törvényes örökös elsősorban az örökhagyó gyermeke. Több gyermek fejenként egyenlő részben örököl. Az öröklésből kiesett gyermek vagy távolabbi leszármazó helyén egymás közt egyenlő részekben a kiesett gyermekei örökölnek.[16] Ha az örökhagyó valamely utódja kiesett, de neki már voltak leszármazói, ezek úgy örökölnek, hogy azt a részt kapják meg, amit elődjük kapott volna meg, annyifelé osztva, amennyi leszármazója volt a kiesett utódnak. Ezt nevezzük törzsenkénti öröklésnek.[17] ■
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
