A gazdasági társaságban fennálló tagság elenyészésének egyik speciális esete az alapvetően a Gt. 49. §-a által szabályozott tagkizárás intézménye. A tagkizárás bíróság általi jogerős kimondásával a kizárt tag akarata ellenére elveszíti a társaságban meglévő tulajdoni hányadát. Jelen tanulmányban egy, a magyar jogi szabályozásból kiinduló előzetes - a későbbiek alátámasztásához szükséges - általános alapvetést követően azzal a kérdéssel kívánok foglalkozni, hogy a tagkizárás jelenlegi szabályozása vajon megfelel-e az alaptörvénynek, egész pontosan az Alkotmány 13. § (2) bekezdésének, mely szerint tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.
A tag társaságból történő távozásának két alapesete van: az történhet a tag akaratából, illetve akaratán kívül álló okból. A tagkizárás - melyre a hatályos szabályozás alapján kkt., bt., kv. és kft. esetében van lehetőség - nyilvánvalóan az utóbbi esetbe tartozik, még akkor is, ha esetleg már maga a társasági szerződés is szabályozott bizonyos kizárási tényállásokat. Tagkizárás esetén a társaság legfőbb szerve - gyakorlatilag a többi tag többsége - határoz úgy, hogy a társaság indítson pert a kizárandó tag társasági jogviszonyainak megszüntetése iránt.
Ebből a szempontból tehát a tagkizárás a társasági szerződés felmondásának ellentétes tényálláspárjaként is felfogható. A társasági szerződés felmondása esetén1 egy tag dönt úgy, hogy nem kíván a jövőben a többi taggal közös társaságban részt venni, s ezért egyoldalúan megszünteti, vagy megszüntetni kéri a társasági jogviszonyokat. Kizárás esetén viszont a többi tag az, aki egyoldalúan (értve itt: a másik fél, azaz a kizárandó tag beleegyezése nélkül) úgy dönt, hogy a jövőben nem kívánja fenntartani a konkrét társasági jogi kapcsolatokat a taggal, ill. hogy - szükségképpen - maga a társaság is számolja fel a tagsági jogviszonyokat2 az érintett taggal. Ezzel összhangban Ujlaki arra mutat rá, hogy ha a vagyonjogban a legkomolyabb szerződésszegések esetében helye van elállásnak ill. felmondásnak, akkor miért ne létezhetne tagkizárás3, míg Balásházy a tagkizárást a munkáltató munkajog által szabályozott felmondásához hasonlítja4. Emellett azonban ki kell emelni, hogy a kötelmi- és a munkajogban a szerződő felet csak a vele szerződő féllel szemben illeti meg a felmondás joga, tehát a felmondás csak és kizárólag a felmondással élő jogalany saját jogviszonyaira vonatkozhat, míg kizárás esetén a tagok - a legfőbb szerv keretében hozott döntéssel - nem csak a közöttük és a kizárni kívánt tag közötti, hanem ezen tag és a társaság közötti társasági jogi jogviszonyok megszüntetéséről is döntenek, méghozzá a társaság - és értelemszerűen a kizárandó tag - ügyleti akaratának figyelembevétele nélkül.
A Gt. 49. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a tagot a bíróság a társaságnak a tag ellen indított keresete alapján kizárja a társaságból, ha a tagnak a társaságban maradása a társaság céljának elérését nagymértékben veszélyeztetné. A tagkizárás okának tehát a kizárandó tag érdekkörében kell felmerülni. A kizárás konkrét okaival a jelen munkában a tipizálás szintjén sem kívánok foglalkozni - arra nézve, ide értve az eddigi magyar bírói gyakorlat bemutatását is, Balásházy már idézett cikkét tudom ajánlani -, s ehelyütt csupán a kizárás okának általános, minden konkrét okra jellemző tulajdonságait veszem sorra.
A kizárás okának a Gt. 49. § (1) bekezdésében szabályozott genus proximuma a veszélyeztetés. Annak a körülménynek viszont, hogy a törvény a veszélyeztet igét feltételes módban használja, nem tulajdonítok meghatározó jelentőséget. A veszélyeztet ige kijelentő módban is egy olyan tartalmú cselekvést jelöl, amely nem jár feltétlen hátrány okozásával, csak annak lehetőségét hordja magában. Ha ezt az igét feltételes módba tesszük, azzal a releváns jelentéstartalmat nem módosítjuk; a potencialitás ugyanis kijelentő és feltételes módban is egyaránt potencialitás marad, a potencialitás potencial-itásának (potencialitás a négyzeten) relevánssá tétele, ill. a szimpla potencialitástól történő megkülönböztetése pedig nehezen indokolható. A feltételes mód használata a Gt. részéről tehát nem szemantikai, hanem stiláris okokra vezethető vissza, a ha kötőszó után ugyanis a kijelentő vagy a feltételes mód használata között nincs jelentésbeli különbség. A lényeg tehát, hogy a kizárás okaként felhozott magatartás alkalmas legyen a társaság működésének negatív befolyásolására.
Ennek a potenciális káros befolyásolásnak továbbá nagymértékűnek kell lennie, ezen kívül a társaság céljának elérésére kell irányulnia. A veszélyeztetés nagymértékű voltának kérdése az általános szintjén nehezen ragadható meg; mindenesetre alapjaiban helyesnek tűnik Balásházy megállapítása, miszerint a kizárás akkor elfogadható, ha a többi tagtól a továbbiakban nem elvárható, hogy a kölcsönös bizalmon alapuló társas viszonyt fenntartsa5.
Ami a társaság célját illeti, az alatt egyrészt minden gazdasági társaság által követett általános, másrészt az adott társaság által követett konkrét célt, célokat is érteni kell. Az utóbbi sérelme nyilvánvalóan magában hordja az előbbiét és fordítva. A társaságok általános célja - a Gt. 3. § (1) bekezdésére figyelemmel - a nyereségszerzés, illetve ezen nyereségnek a társaság tagjai közötti felosztása. A társaság konkrét célja pedig a társasági szerződésből, azon belül a tevékenységi körből, továbbá a társaság ténylegesen folytatott gazdasági tevékenységéből mutatható ki.
A kizárásra okot adó magatartásnak nem kell szükségszerűen a társasági szerződés megszegésében testet ölteni. A társasági szerződések ugyanis nem feltétlenül - sőt, a kft. esetében jellemzően nem - tartalmaznak az alapításhoz szükséges vagyoni hozzájárulás szolgáltatásán felül egyéb, a tagok által a társaság fennállása alatt teljesítendő kötelezettségeket. Az esetek nagy részében a tag a kezdeti vagyoni hozzájárulás teljesítését követően semmiféle pozitív vagy negatív magatartásra nem kötelezhető a társasági szerződés alapján tagtársai vagy a társaság javára. A tag kizárásának lehetősége azonban ilyen esetekben sincs ab ovo kizárva azon az alapon, hogy a tag számára de iure lehetetlen a társasági szerződés megszegése, hiszen a tag a társasági szerződésben nem szabályozott magatartásával is veszélybe sodorhatja a társasági célok elérését. Éppen ezért nem értek egyet azokkal a nézetekkel, melyek szerint a tagkizárás az érintett tag társasági szerződésszegésével szemben alkalmazható jogintézmény lenne. Tagkizárásra ugyanis jellemzően nem a társasági szerződés tag általi megszegése miatt kerül sor, hanem azért, mert a tag magatartása egyébként nagymértékben veszélyezteti a társaság céljának elérését. Ennek megfelelően a tagkizárás indokának szabályozáskor a Gt. sem rendelkezik úgy, hogy ahhoz szerződésszegésre lenne szükség.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
