Az alábbi elemzés[1] a 2022. október 2-án, Bosznia-Hercegovinában ( továbbiakban: BiH) lezajlott általános parlamenti és elnökválasztásokról, valamint az azóta eltelt néhány hónap kormányalakítási folyamatairól igyekszik rövid áttekintést nyújtani. Az elemzés során későbbiekben ismertetésre kerülő tények és adatok értelmezéséhez ugyanakkor a teljes politikai kontextust szükséges átlátni: Bosznia-Hercegovina ingatag és szövevényes belpolitikai rendszerét, a mélyen gyökerező, általánosságban történelmi sérelmeken alapuló, nemzetek és entitások közt fennálló feloldhatatlannak tűnő ellentéteket, az ország jövőjét illető bizonytalanságot, és kilátástalanságot, valamint azt, hogy lényegében a 2022-es választások sem hoztak nagy változásokat az állam életében. A negatív tendenciák mellett azonban mindenképp hangsúlyozni kell a pozitív momentumokat is, amelyek, a "Nyugat-Balkán leggyengébb láncszeme " jelzővel számos alkalommal illetett BiH esetében talán még nagyobb súllyal esnek a latba. Ennek kapcsán elsőként említhetjük a tavalyi évi választásokat követő kormányalakítási folyamatok gyorsaságát, ami jelentős belpolitikai sikerként értékelendő. Ezenfelül, az állam a tavalyi év végén külpolitikai téren is mérföldkőhöz érkezett. Az Európai Tanács 2022. december 15-i ülésén ugyanis az EU tagállamainak állam- és kormányfői egyhangúlag megerősítették az Európai Bizottság ajánlását, és jóváhagyták a tagjelölti státusz odaítélését Bosznia-Hercegovinának. E történelmi jelentőségű pillanat minden eddiginél nagyobb feladatok elé állítja az ország újonnan megválasztott politikai vezetőit. Az Unió megelőlegezett bizalmát szimbolizáló tagjelöltségért cserébe a vezetőknek immáron ténylegesen véget kell vetniük az évek óta húzódó halogatásnak, az üres ígérgetéseknek, és az előttük álló kormányzati ciklusban konkrét lépéseket kell megtenniük az Európai Bizottság által korábban felvázolt 14 prioritás teljesítése érdekében. Az elkövetkező négy év során tehát számos nyitott kérdés vár megválaszolásra mind belpolitikai, mind külpolitikai téren, amelyeket illetően az állam újonnan beiktatott vezető politikusai kénytelenek lesznek megkísérelni a lehetetlent, és immáron kompromisszumra jutni egymással. A jelenlegi helyzetben ugyanis már nem csupán az állam uniós integrációja, hanem - a legrosszabb szcenáriók szerint - Bosznia-Hercegovina teljes fennmaradása foroghat kockán.
- 89/90 -
A 2018-as parlamenti és elnökválasztások óta eltelt négy évben a Bosznia-Hercegovinára hosszú ideje jellemző, szinte már konzerválódott belpolitikai tendenciák folytatódásának lehettünk szemtanúi.[2] A hatalmi pozíciókat elnyerő politikai pártok és vezetők rendszerint saját etnikumuk érdekeit helyezik mindenek fölé, és lépéseiket egyértelműen az határozza meg, hogy a bosnyák, a horvát vagy a szerb nemzet delegáltjairól van-e szó, a fennálló etnokrata jogi struktúra pedig végső soron megbénítja az állam működését.[3] Az országban uralkodó politikai instabilitásának kétségkívül éppen ez az egyik fő oka: Bosznia-Hercegovinában a mai napig nem beszélhetünk "boszniai" nemzeti identitásról. Ezen ország esetében csak három, kényszerűségből közös határok közé zárt nemzetet láthatunk, amelyeket, bár kétségkívül jelentős történelmi, kulturális, és nyelvi kötelékek kapcsolnak össze, mégis a múltban egymásnak okozott sérelmeikből eredően, a hasonlóságokra történő építkezés helyett a különbözőségek hangsúlyozása éltet. Felidézve a délszláv háborúk véres eseményeit, ezt aligha róhatnánk fel bárkinek is az országban, ugyanakkor a múltbéli traumák feldolgozatlansága és állandó napirenden tartása az államban egy hibernált politikai patthelyzet kialakulásához vezet, amelyből az államalkotó nemzetek kizárólag közös erővel tudnák kimozdítani az országot.
Az állami érdekek kifelé történő egységes megjelenítésének egyik fő csatornája lehetne a külügyminiszteri posztot betöltő személy, tekintettel arra, hogy külügyminiszteri tárca kizárólag állami szinten létezik az országban, a megválasztott külügyminiszter pedig mandátuma szerint, és nemzetiségtől függetlenül, Bosznia-Hercegovina közös érdekeit hivatott képviselni. Ennek gyakorlati megvalósulása már erőteljesen megkérdőjelezhető, a pozíciót az előző kormányzati ciklusban elfoglaló külügyminiszter asszonyt, a bosnyák nemzetből érkező Bisera Turkovićot is gyakran érte az a vád, hogy politizálása során a bosnyák érdekeket helyezi előtérbe a "boszniaiakkal" szemben. Az állam belső széttagoltsága tehát egyértelműen rányomja bélyegét a nemzetközi porondon történő fellépésre is. A legaktuálisabb konfliktusforrás e téren a 2022 februárjában kirobbant orosz-ukrán háború és az azt érintő állásfoglalás. Ennek kapcsán mindenekelőtt látni kell, hogy az Ukrajna elleni orosz agresszió a teljes világpolitikai képet egy csapásra átrendezte, és a nemzetközi közösséget két, egymástól élesen elhatárolódó blokkra osztotta: az Ukrajna mellett, és egyben Oroszország ellen állást foglalók, valamint az Oroszország mellett nyíltan (vagy kevésbé nyíltan) elköteleződők csoportjára. A két blokk egyike mellett való voks letétele pedig nyilvánvalóan
- 90/91 -
még egy politikailag egységes, egyébként nemzetközi jogi, és uniós értékekhez lojális állam esetében sem csupán arról szól, hogy Ukrajnát vagy Oroszországot támogatják-e a fegyveres konfliktusban. Az Oroszországtól való gazdasági függés, az EU-ból való társadalmi kiábrándultság, az orosz államra kirótt uniós szankciók visszaütő hatásai még az uniós tagsággal rendelkező államokat is megingathatják.
Bosznia-Hercegovina esetében pedig a helyzetet még tovább nehezíti az államalkotó nemzetek eltérő külpolitikai elköteleződése: míg a bosnyák, és horvát nemzet tagjai teljes mértékben besorolódnának a nemzetközi közösség Ukrajnát támogató álláspontja mögé, addig a szerbek[4] tradicionálisan szoros kapcsolatot ápolnak Oroszországgal, ebből adódóan a boszniai Szerb Köztársaság (továbbiakban: RS) következetesen ragaszkodik a kérdést illetően a semlegesség fenntartásához. Az egységes külpolitikai álláspont hiánya pedig csak további konfliktusokhoz, a nemzetek közötti törésvonalak mélyüléséhez, valamint mind az EU, mind Oroszország irányából egyre fokozódó nyomáshoz vezet. Tekintettel tehát arra, hogy a kérdés megítélését illetően az Államelnökségben a mai napig nincs nemzetek között kialakult konszenzus, így Turković külügyminiszter az állam nevében - és a szerbek hozzájárulása nélkül - teljesen jogellenesen csatlakozott számos Oroszországot elítélő nemzetközi állásfoglaláshoz. Ezt figyelembe véve továbbá, az Európai Bizottság 2022-es BiH-ról szóló országjelentésében üdvözölt 81%-os ún. CFSP-igazodás[5] sem tűnik túl hiteles adatnak, különös tekintettel arra, hogy a jelenlegi aktuálpolitikai helyzetben uniós szemmel a CFSP-igazodás legfőbb fokmérője az orosz-ukrán háborút illető állásfoglalás.[6] Nagy kérdés tehát a következő négy évet tekintve, hogy az új kormány tagjaként beiktatott - és szintén a bosnyák nemzetből érkező - külügyminiszter, Elmedin Konaković milyen szinten viszi tovább elődje politikáját, illetve mennyiben mutatja majd nagyobb tolerancia és kompromisszumkészség jelét BiH többi etnikuma és nemzete felé.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
