A magzat a történelem során (a jogélet kezdetétől fogva) mindig jogi védettség alatt állt. Ez a védelem azonban a különböző jogokban és korszakokban eltérő mértékben jelent meg.1 Már az ókori rómaiak is - akik számos mai világi jogi szabályozáshoz hasonlóan a magzat személyiségét, jogalanyiságát csak feltételesen, az élveszületéstől függően ismerték el, sőt a koraszülöttet és a szörnyszülöttet nem is tekintették személynek-jogtételként mondták ki: "valahányszor a méhmagzat érdekeiről van szó, őt úgy kell védelemben részesíteni, mintha már élő ember volna.";2 és élveszületése esetére, elhunyt apja után elismerték öröklési jogát is.3 A kereszténység terjedésével, az Egyház hatalmának, befolyásának növekedésével pedig - a "Ne ölj!" isteni parancsolatnak megfelelően - a világi jogokban is egyre inkább elterjedt az abortusz teljes tilalma, és büntetendő cselekménnyé minősítése. A magzat létének, személyiségének és jogi védelmének megkérdőjelezése a keresztény értékrenddel, az Egyházzal való teljes szembefordulást jelentette volna. A magzatelhajtás büntetni rendelése az Egyház legrégebbi büntető tradíciójában is fellelhető, és az elkövető a mai napig a legsúlyosabb egyházi büntetéssel büntetendő: "Aki sikeresen magzatelhajtást végez, önmagától beálló kiközösítésbe esik."4, 5 Az Egyház tanítása szerint ugyanis az emberi élet - a születésellenes mentalitás terjedése, az abortusszal kapcsolatos állami jogi dekriminalizáció ellenére - a fogantatás pillanatától kezdve abszolúte védendő, az élethez való jog mindenféle csorbítása, így az előidézett abortusz is elítélendő ("egy ártatlan és védtelen emberi lény megsemmisítéséről van szó").6 Az abortusz, a magzati élet védelmének problémája számos tudományos vitát követően Magyarországon az Alkotmánybíróság elé került. Az indítványozók egyező véleménye volt, hogy a terhesség-megszakításról szóló rendeletek ellentétben állnak a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 2. § c), 5. § f) és j) pontjaival, mert nem törvényi szintűek [alapul véve az Alkotmány 8. § (2) bek, 35. § (2) bek., 37. § (3) bek.]. (Ugyanezen az állásponton volt a népjóléti miniszter is az Alkotmánybíróság felkérésére kifejtett véleményében.) A magzat életjoga mellett kiálló indítványozók szerint a rendelkezések azért is alkotmányellenesek, mert tág körben engedik meg a terhesség megszakítását, továbbá, mert a magzat élete nem részesül más életekkel azonos védelemben, jogképessége nem biztosított; ezenkívül a támadott jogszabályok7 több törvényi szintű büntetőjogi, polgári jogi és családjogi rendelkezést sértenek, valamint sértik az orvos és más egészségügyi alkalmazottak lelkiismereti szabadságát. Az indítványozók másik csoportja (a nők önrendelkezési joga mellett érvelők) szerint a terhesség megszakításáról való döntés a nők lelkiismereti ügye, az ebbe a döntésbe beavatkozó jogszabályok alkotmányellenesek, sértik a nő méltósághoz való jogát; továbbá alkotmányellenes a nőkkel szembeni megkülönböztetés is (a 35 évesnél fiatalabb vagy kettőnél kevesebb gyermeket szült nők esetében a terhesség-megszakítás engedélyezését hivatalos vizsgálathoz kötötték).
Az Alkotmánybíróság a 64/1991. (XII. 17.) AB határozatban mindössze az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény 29. §-a (4) bekezdésének első mondatát ("A terhesség-megszakításnak csak jogszabályban meghatározott esetekben és rendelkezések szerint van helye"), 87. §-ának (2) bekezdését, a terhesség-megszakításról szóló 76/1988. (XI. 3.) MT rendeletet és a végrehajtására kiadott 15/1988. (XII. 15.) SZEM rendeletet minősítette alkotmányellenesnek és semmisítette meg 1992. december 31-i hatállyal; azaz az abortusz szabályozása - az Alkotmánybíróság bíráinak többsége szerint - csak formai szempontból, a rendeleti szabályozás, illetve annak a törvényben biztosított lehetősége miatt alkotmányellenes. A határozat indokolása szerint ugyanis: "A törvényhozónak kell értékelnie a magzattal kapcsolatos természettudományos és etikai álláspontokat, továbbá mérlegelnie a magzatról való gondolkodás megváltozásának ellentétes társadalmi irányzatait, s eldöntenie, hogy ezek változását indokolt-e jogilag is követni. (...) Az Alkotmányból nem következik, hogy a magzat jogalanyiságát el kellene ismerni, de az sem, hogy ne lehetne a magzatot jogilag embernek tekinteni"8
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az állam azon kötelezettsége, hogy intézményes életvédelmi kötelessége kiterjed a keletkezőben lévő "jogi ember" életére is, csakúgy mint a jövendő generációk életfeltételeinek biztosítására - ellentétben az élethez való alanyi joggal - nem abszolút, s ezért lehetséges, hogy vele szemben más jogokat mérlegeljenek. Az Alkotmánybíróság a magzat jogalanyiságának kérdését az Alkotmány értelmezésével nem találta eldönthetőnek, ezért a magzat élethez való alanyi jogának kérdését nem értékelte kompetenciájába tartozónak; ahhoz a magzat jogalanyiságáról való törvényhozói döntésre van szüksége. "A jogi emberfogalom kiterjeszthetőségének kérdésében viszont az Alkotmánybíróság legfeljebb a kiterjesztés alkotmányos feltételeiről foglalhat állást."9 Az Alkotmánybíróság a magzat jogalanyiságáról való kifejezett döntés szükségességét az ember-fogalmat érintő két, ellentétes irányú változással indokolta. Egyrészt, hogy a művi terhesség-megszakítások számának a történelemben soha nem látott méretű növekedése következett be, amellyel az abortusz a születésszabályozás egyik fő eszközévé vált, s hogy a műtét közvetlen egészségi kockázata jelentéktelenre csökkent, amellyel összefüggésben az abortusz korábbi negatív erkölcsi megítélése egyre semlegesebb lesz, az abortusz dekriminalizálódik.
Az Országgyűlés eleget téve az Alkotmánybíróság határozatának az 1992. december 23-án kihirdetett és 1993. január 1-jén hatályba lépett törvényben - meghagyva a magzat jogi státuszának a megszületett ember jogalanyiságától eltérő minősítését - szabályozta a terhesség megszakítását. APtk. 9. §-ának változatlan meghagyásával a megszületett embert megillető jogképesség (abszolút jogképesség) továbbra is az élveszületés feltételéhez van kötve. A törvény ugyan kimondja, hogy "a fogantatással induló magzati élet tiszteletet és védelmet érdemel", azonban e védelem színvonala meglehetősen alacsony. A törvény érdemei közé tartozik, hogy - szemben a pártállami abortusz-politikával - deklarálja: "a terhességmegszakítás nem a családtervezés és a születésszabályozás eszköze; a családtervezés a szülők joga és felelőssége". A törvényre, a nő önrendelkezési joga és a magzat élethez való joga kollíziójának küzdelmében, - némi időbeli megszorítás mellett - a nő akaratának akár teljes mértékű érvényre juttatása jellemző.
Az első címben szerepelnek a támogatás és védelem eszközei és módozatai: az alap- és középfokú oktatási intézményekben történő felvilágosító oktatás, a Családvédelmi Szolgálat ismeretterjesztő tevékenysége, ismertető kiadványok közzététele és ismertetése, térítésmentes terhesgondozás és annak keretében felvilágosítás, szűrővizsgálatok, segítségnyújtás, várandóssági pótlék. A második cím a terhesség megszakítását szabályozza, amely főszabályként ugyan kimondja, hogy a terhesség csak veszélyeztetettség esetén szakítható meg, de a 6. § (1) bekezdésének d) pontjában szereplő súlyos válsághelyzet fennállását az állapotos nő mindössze a kérőlap aláírásával kell hogy igazolja [lásd 12. § (6) bekezdés], s ez már - a törvényben meghatározott határidőn belül - egyértelműen a nő önrendelkezési jogának teljes mértékű, a magzat élethez való jogának quasi nulla százalékos érvényre juttatását fejezi ki. Ez pedig véleményem szerint az Alkotmánybíróság álláspontjával is ellentétes.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
