Volt tanáraim, munkatársaim, barátaim iránti megtisztelő feladatomnak tartom, hogy végiggondolva jogászi pályafutásomat, rájuk visszaemlékezzem, ugyanakkor a mai fiatal jogásznemzedék számára néhány adalékkal szeretnék szolgálni azokról az időkről, amikor még ők nem éltek és azokról talán fogalmuk sincsen. Az emlékezőképesség természetesen véges és a múlt emlékei mindjobban elhalványulnak, mégis ami még megmaradt, úgy érzem, rögzítésre szorul.
Jogászi pályám három szakaszra bontható: az egyetemi évekre, az igazságügyi pályára és végül a tudományos tevékenységre az Állam- és Jogtudományi Intézetben. Ennek megfelelően kívánom mondanivalómat tagolni a teljesség igénye nélkül.
"Mert micsoda marad meg az embernek minden ő munkájából és elméjének nyughatatlan fáradozásából, mellyel ő munkálkodott a nap alatt?" (Prédikátor 2, 23.)
"A jogakadémiák helye és szerepe a magyar jogéletben" című tanulmányomat (Állam- és Jogtudomány, 1982. 2. sz.) azzal zártam, hogy "miután 1930-ban a pozsonyi állami reálgimnáziumban érettségi vizsgát tettem, a kecskeméti jogakadémia volt, amely befogadott és jogi tanulmányaim megkezdését lehetővé tette. Egy-egy előadáson kb. 20-25-en vettünk részt, minthogy az előadások hallgatása nem volt kötelező. De akik ott voltunk, egymáshoz az utat rövidesen megtaláltuk és csakhamar kis közösséggé kovácsolódtunk össze. Az az összetartó erő, amelynek a kecskeméti jogakadémián tanúja voltam, feltehetően a többi jogakadémián is tapasztalható volt." E tanulmány megírására többek között az is ösztönzött, hogy egyik fiatal intézeti kollegám azt kérdezte: Mi is volt a jogakadémia? Kérdésén kicsit elcsodálkoztam, de tüstént rájöttem, hogy honnan is tudhatná ezt a nálam 30-40 évvel fiatalabb érdeklődő, mikor erről tanulmányai során nem is értesült.
Boleraczky Lóránt "A tiszai evangélikus egyházkerület miskolci jogakadémiájának múltja és szerepe a jogi oktatásban" című tanulmányában (Keszthely, 1990. Kiadta az Ordass Lajos Baráti kör) felveti a kérdést, hogy mi kapcsolta olyan szorosan össze a jogászifjúságot az alma materrel. Azt feleli, hogy elsősorban az inspirálólag ható professzorok tábora volt a jogakadémia ércfedezete. A miskolci evangélikus jogakadémia múltját és kultúrmunkásságát részletesen Bruckner Győző írta meg, sajnos, a mű csak kéziratban van meg az Országos Evangélikus Egyház Levéltárában. A jogászifjúság történetét pedig Novák István dolgozta fel "Az eperjesi-miskolci jogászifjúság diákélete" című könyvében (Ludvig István könyvnyomdája, Miskolc, 1941.) kb. 40 ív terjedelemben. A szerző az egykori kollégiummal, majd a miskolci jogakadémiával ifjúsági oldalról foglalkozik, bár a főiskola történetének minden jelentős mozzanatát végig kíséri. Bruckner Győző a miskolci jogakadémia egyik erőssége volt, neves közjogász, Novák István pedig megyei bírósági tanácselnökként ment nyugdíjba, egyben a miskolci egyetemen oktatott hosszú éveken át annak gazdasági mérnöki szakán jogi ismereteket.
Egyébként a jogakadémiai tanárság az egyetemi tanárságnak legtöbbször előiskolája volt. Finkey Ferenc 19 évig volt sárospataki jogakadémiai tanár, 1912-ben került a kolozsvári, majd 1915-ben a pozsonyi egyetemre, Marton Géza 1907-1918 között a máramarosszigeti jogakadémia tanára volt, ahonnan rövid időre a kecskeméti jogakadémiára, majd a debreceni, onnan a budapesti egyetem jogi karára került. Szentpéteri Kun Béla és Bacsó Jenő debreceni egyetemi tanárok korábban ugyancsak a máramarosszigeti jogakadémián működtek. Molnár Kálmán előbb az egri jogakadémia tanára, ezt követően a pécsi, majd a budapesti egyetemen működik. Buza László a sárospataki jogakadémián kezdi el pályafutását, majd szegedi, illetve kolozsvári egyetemi tanár. A második világháború után ismét Szegeden működik. Csizmadia Andor az egri jogakadémián volt tanár, a pécsi egyetem állam- és jogtudományi karán a jogtörténet neves professzora lett, aki a magyarországi felsőoktatás fejlődésének is nagy figyelmet szentelt (Jogi emlékek és hagyományok, 1981). Vele igen szoros kapcsolatban álltam, kölcsönösen recenzeáltuk egymás munkáit. 1980-ban az osztrák Tudományos Akadémia tagjává is választották, itthon erre - nyilván politikai okokból - nem érdemesült. 1985-ben hunyt el, Requiescat in pace - olvasható gyászjelentésén.
Asztalos László budapesti egyetemi tanár a polgárjogi tanszéken hívta fel a figyelmemet arra, hogy a tanulmányomban említett jogakadémiai tanárokon kívül mások is jelentős szerepet játszottak a magyar jogéletben. Így Somló Bódog - bár Ady védelmében a nagyváradi kanonok-sor miatt ellene indult perben ("Egy kis séta" c. cikkében támadta a klérust) az Akadémián elmarasztalásban részesült - mégis kinevezik kolozsvári egyetemi tanárrá. Megjegyzi tovább, hogy a nagyváradi tantestületnek csak két tanára áll ki Somló (s így Ady) mellett: Ágoston Péter jogakadémiai tanár és Magyary Géza, a későbbi budapesti perjogász. Asztalos László egyébként megírta a civilisztika oktatásának és tudományának fejlődését a budapesti egyetemen (Polgárjogi tanulmányok c. füzet, 1973).
Visszatérve a kecskeméti jogakadémiára, annak egyik tartó oszlopa Dezső Gyula, a magánjog tanára volt, aki később a debreceni, majd a szegedi egyetemre került professzornak. Egyben a Kecskeméti Református Egyesület alelnökeként is tevékenykedett. 1939-ben elhangzott be-
- 184/185 -
széde mintha a mára is illene: "hinnünk kell, hogy minden párt és minden pártvezér hisz a maga igazságában és őszinte szívvel akarja szolgálni hazáját, ha egyiknek meggyőződése homlokegyenest ellene is mond a másikénak". A kecskeméti jogakadémián oktatott Joó Gyula közjogot, Rácz Béla büntetőjogot és etikát, Révész Bence jogtörténetet, Réthey Ferenc római jogot és nemzetközi magánjogot, Boér Elek kereskedelmi jogot és perjogot. Utóbbi később kolozsvári majd szegedi egyetemi tanár lett.
A jogakadémiákra visszaemlékezve nem mulaszthatom el a sárospataki református jogakadémia említését, amely az 1922/23 tanévben működött utoljára. Egyik tanára volt Trócsányi József nagybátyám, akinek munkásságára még 50 év távlatából is felfigyeltek. Ennek illusztrálására szolgáljanak Csanádi Györgynek, a Közgazdaságtudományi Egyetem jogi tanszéke hosszú éveken át volt vezetőjének hozzám intézett alábbi sorai: "Trócsányi József nevét akkor ismertem meg, amikor 1957 körül a megbízási szerződésről írtam könyvet és ennek kapcsán néztem át a korábbi magyar jogi irodalmi megnyilatkozásokat. Nagyjából az I. világháború időszakában találtam több cikket tőle, amiknek gondolati világossága, lényegre tapintása, józansága megragadott. Amikor megtudtam " Trócsányi László barátomtól -, hogy még él és megkaptam sárospataki címét is, a megjelent könyvből küldöttem neki egy tiszteletpéldányt dedikálva és pár soros levélben ennek a lépésnek indítékait is megírtam. - Rövidesen megkaptam a megható választ, amit sokáig őriztem és alighanem ma is meg van valamelyik irattartóm alján, de hát közben mégiscsak eltelt húsz év. A levél bevezető soraira ma is emlékszem, nagyjából így szóltak: »Kedves Kollegám! A megküldött könyv és kedves levele úgy ért engem, mint amikor a lemenő nap mégegyszer rásüt a tájra. Valamikor azt hittem, hogy fogok tudni valamit tenni a magyar jogtudományért. Életem nem úgy alakult, mint ahogy azt akkor elgondoltam, annál jobban esik nekem, hogy néhány gondolatom még fél évszázad távlatából is feltűnik...« - Röviddel ezután tudtam meg, hogy Trócsányi József meghalt. Őszinte öröm volt számomra, hogy halála előtt egy kis örömmel tudtam fűszerezni öregségét." (kelt: 1978. október 24. Csanádi György sk.) - Trócsányi József levelének eredeti példánya is később előkerült, amelyet a sárospataki ref. Kézirattár levélgyűjteményének rendelkezésére bocsátottam. (Jelzete: Lgy. 3762.) Munkásságáról a Confessio 1982. évi 2. számában írtam megemlékezést születésének 100. évfordulója alkalmából.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
