A közvélemény, a jogkereső állampolgárok, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, de a bíróságok vezetői is újra és újra azt az igényt fogalmazzák meg, hogy a peres eljárások ne húzódjanak el, azok a lehetőségekhez képest minél hamarabb befejeződjenek.
2003. január 1-jétől a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) hatályba lépő 2. § (3) bekezdése szerint a fél a per ésszerű időn belüli befejezésének elmaradása miatt a bíróságtól kártérítést követelhet. A Pp. ezen rendelkezésére alapított kártérítés iránti perben a vizsgálat tárgyát fogja képezni az is, hogy az eljáró bíró megtett-e minden olyan intézkedést, amely az ésszerű időn belüli befejezést előmozdíthatta volna. Nyilvánvaló, hogy amennyiben a bíróságot kártérítésre kötelezik, és annak alapja bírói mulasztás, úgy az eljáró bíró felelősségre vonásra számíthat.
A perek ésszerű időn belüli befejeződéséhez fűződő igény, a kártérítési kötelezettséggel fenyegetett bíróságok és bírák anyagi viszonyai, valamint az a körülmény, hogy 2003. január 1-jétől a bírák eljárása a kártérítés szempontjából is vizsgálat alá kerül, szükségessé teszi a rögzült eljárási mód megváltoztatását, és megköveteli, hogy a bírák törekedjenek azoknak - az egyébként 2000. január 1-je óta hatályos - eljárási szabályoknak, rendelkezéseknek a maradéktalan alkalmazására, melyek az eljárás időtartamának lerövidítését, a bíróság kártérítésben marasztalásának elkerülését szolgálják.
A per elhúzódása a bírói munkateher növekedésével is jár, mert több munkát jelent egy ügyet évekig tárgyalni, a tárgyalásokra egyre vastagabb iratból felkészülni. Minél rövidebb úton jut tehát el a bíró addig, hogy döntési helyzetbe kerüljön, annál kevesebb időt, energiát, munkát kell a perre fordítania, következőleg nemcsak a felek, hanem a bíró érdekében álló mindazon eljárási lehetőség kihasználása, mely a pertartamot rövidíti.
A bírói munka egyik értékmérője az, hogy fellebbezés esetén a másodfokú bíróság milyen döntést hoz. A fellebbező fél részéről a fellebbezési eljárásban tett újabb nyilatkozatok, előterjesztett további bizonyítékok a tényállás megváltoztatásához és azon alapulóan az elsőfokú döntéstől eltérő határozathoz vezethetnek, miközben az elsőfokú bíróság által megismert tényállás és nyilatkozatok alapján az elsőfokú döntés helyes volt. Az új jogszabályi rendelkezések lehetőséget teremtenek arra, hogy az elsőfokú bíró elzárja a felet attól, hogy a fellebbezési eljárásban további tényeket, bizonyítékokat adjon elő, ezzel elérheti, hogy a fellebbezést ugyanazon tények és nyilatkozatok alapján bírálják el, mint amelyekre az ítéletet alapította, megakadályozhatja, hogy további bizonyítás végett ítéletét hatályon kívül helyezzék, és azt is, hogy a fellebbező más jogcímre hivatkozzon.
A következőkben áttekintésre kerülnek azok az eljárásjogi lehetőségek, eszközök, melyek alkalmazásával a fenti célok elérhetők.
A bíróság feladata: döntés a jogvitában
A pertartam hosszát leginkább befolyásoló tényező a per lényegét képező jogvita mibenlétének ismerete. Nyilvánvaló, hogy amennyiben a bíróság pontosan tudja, miről kell döntenie, a döntéshez vezető eljárás vezetése célirányos és kerülők nélküli lehet, a döntés, azaz az ítélet meghozatala pedig egy ilyen eljárás után optimálisan rövid időn belül megtörténhet.
APp. 1. §-a a törvény célját abban jelöli meg, hogy a jogviták bíróság előtti eldöntését biztosítsa, a 2. § (1) bekezdése pedig a bíróság feladataként a feleknek a jogviták elbírálásához való joga érvényesítését határozza meg.
A Pp. 229. § szerint az ítélet anyagi jogereje, a res iudicata nem a kereseti kérelemről hozott döntéshez, hanem a felperes által érvényesített joghoz tapad.
A törvény a bírósági eljárás középpontjába nem a kereseti kérelmet, hanem a jogvitát, a követeléssel kapcsolatos jogi álláspont különbözőségét helyezi. A bíróság feladata tehát nem a követelésről, hanem az arról nyitott vitában való döntés, hogy az a jog, amelynek alapján a felperes követel, megilleti-e a felperest vagy sem.1
Az, hogy a felperes érvényesíteni kívántként milyen jogot jelölt meg, alapvető jelentőségű, mert a jogcímhez kötött bíróságnak2 kizárólag az ezen jog alapjául szolgáló tények fennálltát kell vizsgálnia. A jogvita megjelölése tehát kijelöli a bizonyítási eljárás irányát.
A pártatlanság
A Pp. 1. §-a szerint a feleknek a jogvita pártatlan eldöntéséhez van joguk, azaz a bíróság az eljárás során egyik felet sem segítheti. Ezzel szemben a felperest segítő, ezért nem pártatlan, nem korrekt és fair, ha a bíróság a kereseti követelésről az általa választott jog alapján dönt, a felperes "tévedését" mintegy kiigazítva ítéletet nem a felperes által érvényesíteni kívántnak megjelölt jog alapján hoz azon alapulóan, hogy ugyan a megjelölt jogcímen a kereset elutasítandó lenne, azonban létezik olyan - bár a felperes által nem hivatkozott - jogcím, melyen az alaposnak minősíthető. A kereset megjelölt jogcímének figyelmen kívül hagyása ugyanis azt eredményezi, hogy a jogvita másik fele, az alperes, csak az elsőfokú ítéletből értesül arról, hogy mely jogcímmel szemben kellett volna védekezést előterjesztenie. Az alperes ekkor már nem tehet mást, minthogy - a pertartamot a bíróságnak felróhatóan szükségképpen növelően - fellebbez, s a fellebbezésben adja elő az elsőfokú bíróság által előkeresett jogcímmel szembeni védekezését.
Ugyancsak nem minősíthető pártatlannak az a bírói eljárás, amely az eljárási szankciókat valamely féllel szemben nem alkalmazza, a mulasztás felett szemet huny.
Az alapelvek szerinti értelmezés
Az 1. § a pártatlan eljárás követelménye mellett arra is kötelezi a bíróságot, hogy a Pp. I. fejezetében meghatározott - a későbbiek során tárgyalt - alapelvek szerint járjon el, a 2. § (4) bekezdésében pedig kötelezővé teszi a törvényi rendelkezések alapelvek szerinti értelmezését.
A bíróság kötöttsége
Alapelvként fogalmazza meg törvény a 3. § (1) bekezdésében azt, hogy a bíróság a jogvitát csak erre irányuló kérelem esetén bírálja el. A rendelkezés alátámasztja a jogcímhez kötöttség tételét, mert amennyiben a jogvita mibenlétét meghatározó jogállítástól (jogcímtől) a bíró eltér, nem a felek jogvitájában, hanem egy általa kreált jogvitában jár el arra vonatkozó kérelem nélkül.
A Pp. 3. § (2) bekezdésének alapelvi rendelkezése, hogy a bíróság a felek által előterjesztett kérelmekhez kötve van. Mivel a felek döntést a jogcím által meghatározott jogvitában kérnek, kérelmük a megjelölt jogvita eldöntése iránti, ezen kérelemhez pedig a bíróság kötött, ezért kizárólag a kérelem tárgyát képező jogvitát bírálhatja el.
Alapelv, hogy a bíróság a felek által előterjesztett jognyilatkozatokhoz is kötve van. Amikor a bírósághoz intézett keresetlevélben a felperes megjelöli, hogy mely jogszabályi rendelkezés alapján kéri az alperes marasztalását, jognyilatkozatot tesz, és ugyancsak jognyilatkozatot tesz akkor, amikor a per tárgyalásának megnyitása és a keresetlevél ismertetése után kijelenti, hogy keresetét annak megfelelően tartja fenn. A kötöttséget kimondó törvényi rendelkezés folytán a felperes előadása nem értékelhető úgy, hogy a felperes valójában kizárólag a kereseti kérelmét tartotta fenn, de az érvényesíteni kívánt jogra vonatkozó hivatkozását - bár azt nyilatkozta - nem.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
