1. Érdeklődésünkkel és kutatási orientációnkkal is erősen harmonizál Paksy Máté munkája, amelynek gerincét 2011-ben írt PhD doktori értekezése képezi. Ezért örömmel olvastuk immáron könyvként megjelent értékes munkáját, amelyben a jog- és államelmélet, valamint az alkotmánytan termékeny francia földjére vezeti olvasóit. A fenti új címmel a kifejtés menetét és tárgyalásmódját némiképpen azért megváltoztatta és ezzel módosított gondolati keretbe ágyazta. Az egykori cím (Hart"visszatérő kérdései" és a francia jogbölcseleti hagyomány) cseréjével a szerző elrugaszkodott a jogelméleti-filozófiai szemponttól, s azt az összehasonlító alkotmánytan műfajára változtatta - az alcímben azt is mondván, hogy történeteket és elméleteket tárgyal e körben. Mindez szuverén joga egy szerzőnek, noha ezzel implicite egyben már csatlakozott ahhoz a kurrens és nemzetközileg is észlelhető áramlathoz, amely szerintünk az elméletileg eléggé szegényes alkotmánytant a jogelméleti-jogfilozófiai és államelméleti gyümölcsöskert nemesebb ízeivel próbálja gazdagítani. Nem sikertelenül, és ez érdeme, de azért megjegyezzük, hogy témája kifejtése legalább annyira beleillene az előző tudományszakokba, mint az összehasonlító alkotmánytanba. Terjedelmileg nézve a munka kisebb része - A konstitucionalizmus archeológiája című második fejezet - esik e körbe (40 %), a nagyobb azonban a 60%-ot kitevő jogelméleti szövegtest (A jogbölcseleti prelúdium első fejezet és a A törvénytudók árulása? A jogdogmatika erkölcsi semlegessége illegitim jogrendszerben harmadik fejezete, összesen 170 oldalával). Ha viszont nem Hart és nem a jogbölcselet, hanem a konstitucionalizmus archeológiája a nézőpont - amely mint megjegyzi, többször és többféleképpen születhetett meg - akkor nem túlzottan meggyőző, hogy eltekint a magyar nyelvű konstitucionalizmus irodalomra reflektálástól, melynek éppen vannak hazai tudományos eredményei (három különböző kutatói nemzedéket említve: Ereky István, Kovács István, Szigeti Péter). Főleg annak fényében, hogy "a jogi kultúrákon átnyúló természetjogi gondolkodás határozta meg a konstitucionalizmus értelmét, megjegyezve, hogy az alkotmánybíráskodás nélküli, de - korlátozott parlamentarizmus pl. egy köztársaság keretei között a retorika szabályai révén - éppen úgy megfelelni látszik a természetjognak, mint az alkotmánybíráskodás. Az "archeológiai" kutatás tehát a történelmi kontingencia érvét erősítheti, így adva lendületet és értelmet az összehasonlító alkotmányjogi kutatásoknak" - indokolja Paksy (2014,8.). A természetjog tételes jog feletti, helyes jogi mércéjének legitimáló-delegitimáló funkcionális kapcsolata a konstitucionalizmussal szerintünk is jól megalapozható tétel. Ugyanakkor a kontingencia-érv kevéssé kidolgozott.
2. A jogbölcseleti prelúdium fejezet négy nagy témával foglalkozik, s azokban végez eredményes "mélyfúrásokat" - hogy Horváth Barna kifejezését alkalmazzuk rá. A francia jog szellemét Montesquieun és Harton keresztül vizsgálja, bár utóbbinál már elejtve az említett visszatérő kérdéseket.
A francia jog "szelleme" megalapozott a Montesquieu elemzésekkel. Bár magam a jogot szellemi alapra visszavezető felfogásokkal ma sem értek teljesen egyet, nem is tartom korszerűnek és megemlítem, vannak alternatív utak: jogi kultúrák - vagy a jogot, jogrendszereket, jogi objektivációt a társadalmi lét jelenségeként elemző módszerek - mégis elfogadom a szerző döntését, azért, mert a doktrínát, jogdogmatikai elemzést előtérbe állító, erős politikai filozófiai és alkotmányjogi háttérre támaszkodó francia jogelméleti tradíció elemezhető szellemként, mentalitásként is. Paksy megoldása az, hogy egyfelől "a jog megértéséhez és az alapproblémák megoldásához túl kell lépni a jogrendszeren, mint szöveghalmazon". Tegyük hozzá ehhez: nem ismerünk olyan szerzőt, aki ennek az ellenkezőjét állította volna. Másfelől pedig el kell jutni a ratio iurisig. Ezzel a konklúzióval, szeretett jogtudományunk területén a megértő mód szellemében már maradéktalanul egyetérthetünk: "A jogfilozófiai kutatás tárgya - a mai jogfilozófia terminológiájával élve - a jognak mint társadalmi gyakorlatnak az értelme, amit a törvényhozó mellett a politikai és jogi kultúra, az intézményrendszer, a dogmarend alakít" - szól a pregnáns meghatározás (Paksy, 24.).
A fejezet második nagy témája Norberto Bobbionak "a kontinens Hart-jának" jog- és normaelmélete, amelyet az engedelmességi kötelezettség kérdésének elemzése követ a III. Köztársaságban. A ket-
- 318/319 -
tő pedig a hogyan különböztethető meg a jogi és az erkölcsi kötelezettség? kérdésén keresztül kapcsolódik egymáshoz. Jog és erkölcs viszonyának taglalása - roppant hagyományos kérdés. Az engedelmességi kötelezettség elvileg lehetséges, Norberto Bobbio által kifejtett négyféle pozícióján belül mozog az elemzés (radikális pozitivista, mérsékelt pozitivista, radikális természetjogász, mérsékelt természetjogász). Bobbionál a jog normativitása ideológiai kérdés, mégpedig pozíció foglalás kérdése, aszerint, hogy elfogadni vagy elutasítani kívánja-e valaki - bárki - a pozitív jogot. A francia irodalomban jelen volt a válaszokkal a pozitivista voluntarista államelmélet, ahol a jognak akkor kell engedelmeskedni, ha az alkotmánynak megfelelően keletkezett (Carré de Malberg); Léon Duguit-nek az érvényességet végső soron az érvényesülésre visszavezető magyarázata, hiszen itt az a jogkritérium az egyéb társadalmi normákkal szemben, hogy a szabály érvényesítéséhez súlyos társadalmi érdek fűződjék. Említsük itt meg, a kötetben immáron nem szereplő jelentős gondolkodó, Jacques Maritin természetjogi alapozású neoskolasztikáját is, amely a jog igazságosságához köti az annak való engedelmességet. Mindhárom a III. Köztársaság (amely 1871-től 1940-ig tartott) parlamenti szuverenitás elvére méretezett megoldás volt.
3. A második, konstitucionalizmus fejezetben az alkotmánybíráskodás kezdeteiről és az alkotmányozó hatalom fontos kérdéséről olvashatunk. Itt Sieyes abbé a legfontosabb szerző, aki a "Mi a harmadik rend?" [Qu'est ce que le Tiers-État? (1789)] című politikai pamflettel az alkotmányozó hatalom tanát fejtette ki, és mutassunk rá, a rendi alkotmányosság elvetésével új korszakot nyitott. Végső szellemi radikalizmusában azt is képviselte, hogy egy kormányzat illegálissá válik, ha az alkotmányos előírásokon túllép. Ugyanis "A kormányzat legitimációjának a forrása a nemzet, mint alkotmányozó hatalom. Az alkotmányozó hatalom kétféle alkotmányos törvényt alkot. Az egyik fajta a törvényhozó test szervezetét és funkcióit határozza meg, a másik az aktív testét [corps actif], vagyis a törvényhozó működését. A törvények azért "alapvetőek" [lois fondamentales], mert a test ezek révén létezik és cselekszik. Nem azért alapvetőek tehát, mert azt a képviselők alkották meg; a törvényhozó hatalom valójában delegált: »az alkotmány minden egyes része az alkotmányozó hatalom [pouvoir constituant] és nem pedig a megalkotott hatalom [pouvoir constitué] műve. Egyetlen delegált hatalom, így a törvényhozó sem változtathat a delegálás feltételein. « "(Paksy, 123.).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
