A választópolgárok véleményére talán a legnagyobb hatást gyakorolni képes időszak a választási kampány. A demokratikus társadalmakban ezen - néhány hétben, egy-két hónapban mérhető - időszakban jellemzően igen intenzív politikai kommunikáció uralja a közbeszédet. Az aktuális közéleti kérdések mellett a jelöltek és a jelölőszervezetek saját rátermettségéről, egyúttal ellenfeleik alkalmatlanságáról próbálják meggyőzni a közvéleményt. A nyílt közéleti viták megkívánják, hogy a véleménynyilvánítás csak a legszükségesebb esetben essen korlátozás alá, ezzel is szolgálva a demokratikus döntéshozatal lehetőségét. Ugyanakkor ez nem jelenti a szólás minden korláttól mentes szabadságát.
A jelen tanulmányban az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) politikai szólással kapcsolatos gyakorlatának ismertetésén keresztül azokat a szempontokat vesszük számba, amelyek a szólásszabadság választási kampányok alatti kereteit jelölik ki. Figyelemmel arra, hogy a digitalizáció térnyerésével a kampánytevékenység is egyre nagyobb mértékben tolódik el a közösségi oldalak és általában véve az online világ irányába, az írás a legaktuálisabb ítéletek mellett az indokolások ezen aspektusaira is igyekszik hangsúlyt fektetni. Mivel az Európai Unió (EU) két rendelettervezete is a kampánytevékenység szabályozására fókuszál (vagy legalábbis jelentősen érinti azt), tanulmányunk e szempontból is értékeli az aktuális irányokat. Az írás végül a jövőbeli szabályozások várható hatásait veszi számításba, az EJEB joggyakorlata által megszilárdított alapelvek figyelembevételével.
A termékeny közéleti viták megteremtésének és fenntartásának egyik elengedhetetlen feltétele a politikai beszéd (political speech) lehető legszűkebb körű korlátozása.[1] A demokrácia egyik sarokköve ugyanis a szabad diskurzus biztosítása, ami lehetővé teszi a társadalom tagjai számára, hogy egyes kérdésekben önállóan véleményt alkossanak, és azt - csak a legszükségesebb és a legindokoltabb esetben korlátozva - akadálytalanul ki is nyilváníthassák. Owen Fiss szerint, utalva Brennan amerikai legfelső bírósági bíró Sullivan-ügyből ismertté vált formulájára,[2] a demokrácia kollektív önrendelkezést ígér - az emberek azon jogát, hogy döntsenek sorsuk felől -, és ezáltal olyan vitát feltételez a fontos kérdésekről, amely "korlátlan erőteljes és szélesre nyitott".[3] A politikai kérdésekben való véleménynyilvánítás számára biztosított széles körű védelmet már számos bírósági döntés és törvényi rendelkezés elismerte.[4]
Az ilyen jellegű kommunikáció azért mentes a korlátozásoktól, mert egyrészt a társadalom tagjainak (a választópolgárok) egymás közötti, másrészt az egyének és az állam irányítói közötti párbeszédet hivatott elősegíteni, és mint ilyen, az alkotmányos demokrácia működésének hasznára, nem pedig kárára válik; ugyanez viszont nyilvánvalóan nem mondható el a beszéd egyéb formáiról, mint például a pornográf tartalmakról vagy a kereskedelmi reklámokról.[5] Hasonló okból részesülhetnek kiemelt védelemben a közpolitikai kérdésekben kifejtett esetlegesen sértő megnyilvánulások - amelyek, ha magánszemélyeket érintenének, akár rágalmazásnak, becsületsértésnek is minősülhetnek -, azok ugyanis az egyén közügyekben való részvételének tekinthetők (citizen's participation in government), és mint ilyenek, szélesebb körű védelem alatt állnak, az Egyesült Államokban például az Első Alkotmánykiegészítés védelme alatt.[6] A politikai beszéd az EJEB gyakorlatában is kitüntetett szereppel bír.[7]
Ugyanakkor a politikai véleménynyilvánítás körében tett másokat sértő, esetleg valótlan állítások szintén a közbeszéd szerves részei, és még ha nem részesülnek is korlátlan védelemben, pusztán e jellegük miatt nem
- 11/12 -
szoríthatók ki a közéleti viták fórumairól. Ahogyan Frederick Schauer fogalmaz, a beszédet sok esetben nem azért részesítik védelemben, mert ártalmatlan, hanem éppen annak ellenére, hogy képes kárt okozni.[8]
A demokratikus jogrendszerek sajátos velejárói, hogy a közhatalmi pozíciókhoz való hozzáférést számos garanciális elemmel körülbástyázott választások útján igyekeznek biztosítani. A szavazópolgárok meggyőzésének igen rövid, de annál hatékonyabb és intenzívebb időszaka és eszköze a politikai kampány. Ennek elsődleges célja a társadalom közéleti kérdésekkel kapcsolatos véleményének kialakítása és formálása, valamint annak lehetővé tétele, hogy a (választó)polgárok, megismerve az összes lehetőséget, valamennyi releváns információ birtokában, értelmesen és szabadon szavazhassanak.[9] A közéleti viták gazdagsága érdekében a választók tájékozódáshoz fűződő jogának érvényesülése szempontjából pedig "[n]em az a fontos, hogy mindenki beszélhessen, hanem hogy minden, ami fontos, ki legyen mondva."[10]
A jogalkotók feladata e téren az, hogy megfelelő (egyenlő) játékteret biztosítsanak, azonban ennek során a szabad választásokhoz való jog szükségszerűen összeütközésbe kerül a szólásszabadsággal, azaz a pártok, jelölőszervezetek véleményformálási és -közlési szabadságával.[11] A választási kampány során megjelenő üzenetekkel kapcsolatos korlátozásoknak különféle megnyilvánulási formái vannak. Az említett alapjogok egyik ütközési területe a kampányfinanszírozás, amit tekintve kérdéses, hogy korlátozható-e a választási kampány során elköltött pénzösszeg, a polgárok által támogatásra érdemesnek ítélt - és ezáltal a hatalmi pozícióban is látni kívánt - politikai erő (vagy jelöltje) részére juttatott hozzájárulás, továbbá kizárhatók-e egyes személyek, szervezetek akár a kampányban való igen távoli, közvetett részvételből is. Nem kétséges ugyanis, hogy minél több pénz áll rendelkezésre valamely induló számára, annál nagyobb tömegekhez juthat el az üzenete, és a közéleti kérdések szélesebb körében lesz lehetősége a nyilvánosság megszólítására.[12]
A választási kampány során elhangzott üzenetek indokolatlan korlátozása nem csupán a közlő személyének szólásszabadságát érinti: a sértő, de nem jogsértő üzenetek nyilvánosságban való megjelenésének akadályozása végső soron az össztársadalmi érdekek sérelmével is jár.[13] A negatív politikai reklámok pedig éppen az e folyamatokban történő részvétel ellen hatnak, márpedig a politikáról szóló beszéd (speech about politics) nem egyenlő a politikát szolgáló (speech that serves politics) beszéddel.[14] A sérelmes megnyilvánulások demokratikus nyilvánosságra gyakorolt további káros hatása, hogy a jelöltek a társadalom tájékoztatása helyett a saját győzelmi lehetőségeiket helyezik előtérbe megszólalásaikkal.[15] Szintén a negatív kampányüzenetekkel szemben hangoztatott érv a demobilizáció, az a jelenség, hogy a választók az üzenetek hatására elfordulnak nemcsak a politikusoktól, hanem magától a politikától is, és a közéleti kérdések iránti érdeklődésük alábbhagyásával egyidejűleg a választásoktól is távol maradnak. A választási részvétel visszaesése pedig végső soron a demokráciába vetett hitet ingathatja meg, noha egyes empirikus kutatások ennek éppen ellenkezőjét mutatták ki.[16]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
