Az első világháborút követően Magyarországot a száz évvel ezelőtt megkötött trianoni békeszerződés kötelezte területeinek átadására, ami az állampolgárság változását is jelentette az érintett területekhez kötődő személyek számára. Az állampolgársági rendelkezések értelmezése és végrehajtása azonban korántsem volt egyértelmű. Az államutódlással érintett személyek meghatározására és az optáláshoz való jog alanyaira használt kritérium, a községi illetőség fogalma például nem került meghatározásra a szerződésben, így az utódállamok belső jogi szabályozásától és sajátos értelmezésétől függött az egyének sorsa. Emellett a szerződésben található rendelkezések a gyakorlatban nem feltétlenül a szöveggel egyezően valósultak meg, ami egyes esetekben az egyének javára vált, máskor viszont hátrányos volt számukra.
Tárgyszavak: állampolgárság megváltozása, községi illetőség, államutódlás, optáláshoz való jog
Az első világháború egyik vesztes államaként Magyarország területének csaknem kétharmadát adta át a szomszédos államoknak. A területek feletti szuverenitásváltozás nyilvánvalóan hatással volt az érintett személyek állampolgárságára is.[1] Az első világháborút hazánk számára lezáró trianoni békeszerződés[2] a VII. cím alatt tartalmazta az állampolgárságról szóló rendelkezéseket, melyek értelmezése nem minden esetben volt egyértelmű. A szerződés szövegét tovább árnyalta a trianoni békeszerződésben foglalt állampolgársági rendelkezések ismertetéséről és végrehajtásáról szóló 1921. évi 6.500. M. E. számú rendelet, a szomszédos államok belső joga és gyakorlata, valamint a vonatkozó esetjog. A békeszerződésen túl említést érdemelnek más, az állampolgárság alakulására ható vagy az állampolgárság megváltozásának következményeit érintő nemzetközi szerződések is.
A békeszerződés alapján a Magyarországtól elcsatolt területek lakosságának nagy része automatikusan elveszítette magyar állampolgárságát, egyúttal megszerezve az utódállamét - honosítási eljárás vagy hatósági intézkedés nélkül - a békeszerződés hatálybalépése napján, 1921. július 26-án, vagyis abban az időpontban, amikor az egyik állam váltotta a másikat a terület feletti szuverenitás birtoklása tekintetében.[3] A békeszerződés 61. cikke értelmében azok a személyek, akiknek illetősége ("pertinenza") olyan területen volt, amely azelőtt a volt Osztrák-Magyar Monarchia területeihez tartozott, "a magyar állampolgárság kizárásával" annak az utódállamnak az állampolgárságát szerezték meg, amely az említett területen az
- 119/120 -
állami főhatalmat gyakorolta.[4] Főszabály szerint tehát az állampolgárság automatikusan, a békeszerződés alapján, ipso jure változott meg a hatálybalépés napján. Értelemszerűen a Magyarország megmaradt területén községi illetőséggel rendelkező személyek magyar állampolgárok maradtak, melyet az 56. cikk szabályozott.[5]
Az állampolgárság automatikus változásának elve alól kivételt képezett a 62. cikkben megjelenő szabály, mely szerint a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz, vagy a Csehszlovákiához csatolt területeken 1910. január 1. után illetőséget szerzett személyek csak abban az esetben szerezték meg a szerb-horvát-szlovén vagy a csehszlovák állampolgárságot, ha az adott utódállamtól erre engedélyt kaptak, vagyis ha az egyének az utódállamok kormányához kérvényt intéztek, és az kedvező elbírálásban részesült. Amennyiben az egyén erre irányuló kérelmet nem nyújtott be, vagy a kérelmét elutasították, automatikusan annak az államnak az állampolgárságát kapta meg, amely főhatalmat gyakorolt azon terület felett, ahol az adott személy illetősége 1910. január 1-jén volt.[6] Mivel az engedély kérésére nem volt határidő megadva, mindaddig, amíg az engedélyt ezek a személyek nem kérték, nyilvánvalóan azon állam állampolgárának kellett őket tekinteni, ahova a korábbi illetőségük szerint tartoztak. Ez a szabály a szerződés hatálybalépésével akár az állampolgárságuk megváltozását is eredményezhette. Ha például az egyén magyar állampolgárnak minősült a békeszerződés hatálybalépésének napján, de illetősége 1910. január 1-jén még olyan területen volt, amely a békeszerződéssel Romániához került, és csak később - de még a békeszerződés hatálybalépése előtt - szerzett illetőséget a Csehszlovákiához csatolt területen, a békeszerződés nyomán elveszítette magyar állampolgárságát és román állampolgárságúnak kellett tekinteni mindaddig, amíg engedélyt nem kapott a csehszlovák állampolgárság megszerzésére. További probléma volt, hogy az 1910. január 1-jén fennálló illetőség megállapítása gyakran nehézségbe ütközött, különösen a magyar községek hiányos nyilvántartása miatt.[7]
Az érintettek körét az illetőség[8] kritériuma adta meg, melynek használatát Ausztria és Csehszlovákia delegációja javasolta a saint-germain-i békeszerződés[9] tárgyalásai során, mivel szabályozottsága révén egyértelműbbnek tartotta a lakóhely vagy a versaillesi békeszerződésben[10] megjelenő szokásos tartózkodási hely kritériumánál.[11] Az illetőség jelentését azonban nem határozták meg a békeszerződésekben, így azt a belső jogi szabályozások töltötték meg tartalommal. Számos problémát okozott, hogy az osztrák és magyar területekre külön-külön szabályok vonatkoztak,[12] a horvát-szlavón területen ezek ötvözete alkotta a szabályozást,[13] a bosznia-hercegovinai területen pedig egyáltalán nem létezett[14] ez a jogintézmény, így értelmezése különböző volt az egyes utódállamokban.[15]
Az illetőség ugyan önállóan szerepelt a békeszerződés szövegében, de tudvalevő, hogy annak az állampolgárság volt az előfeltétele, hiszen kizárólag állampolgároknak
- 120/121 -
volt joga községi illetőségre.[16] Az illetőség azonban nemcsak jog volt, hanem egyúttal kötelezettség is, ugyanis minden állampolgárnak valamely községhez kellett tartoznia. Minden egyénnek csak egy községi illetősége állhatott fenn, így egy másik község kötelékébe lépéssel megszűnt a korábbi illetőség.
A községi illetőség sajátossága abban állt, hogy nem feltétlenül egyezett meg a szokásos tartózkodási hellyel. Megszerzésének módjai az állampolgárság-szerzés alapjaihoz hasonlítottak.[17] A gyermekeknél például a leszármazási elven alapult az illetőség, mely szerint a törvényes és törvényesített gyermek az apa, a törvénytelen gyermek az anya illetőségét követte.[18] A nők pedig a házasság következtében férjük illetőségét szerezték meg.[19]
Az osztrák és a magyar szabályozás közötti legnagyobb és az államutódlás során legtöbb problémát okozó különbség az egyén saját jogon való illetőségszerzése volt, a községbe való település és ott tartózkodás által. Az osztrák területeken átköltözéssel csak kérelemre és a község kifejezett felvétele alapján lehetett illetőséget szerezni.[20] A magyar területen is meg lehetett szerezni az illetőséget a községbe költözést követően kérelemre, ám ha ez elmaradt, négy év folyamatos helyben lakás és a község terheihez való hozzájárulás[21] esetén automatikusan megváltozott[22] az egyén illetősége.[23] További nehézséget okozott az a két csehszlovák ítélet, melyek ezzel a magyar szabályozással és gyakorlattal szemben megállapították, hogy az illetőség megszerzéséhez négyévi folyamatos adófizetés és a község kifejezett nyilatkozata szükséges. Az 1921-ben meghozott ítélet kimondta, hogy a településsel létrejövő illetőség esetében a község terheihez való hozzájárulásnak a négy év alatt folyamatosnak kell lennie.[24] 1923-ban pedig olyan ítélet született, mely szerint az ott-tartózkodáson és a folyamatos hozzájáruláson túl a község részéről kifejezett nyilatkozat is szükséges az egyén felvételéről,[25] vagyis az automatikus szerzéssel szembemenve sajátosan értelmezte a korábbi magyar illetőség fennállását. Még ha a folyamatos adófizetés teljesült is, az utóbbinak sokak aligha tudtak megfelelni az átcsatolt községek addigi automatikus illetőségszerzési gyakorlata következtében. Az illetőség automatikus keletkezése továbbá azt is eredményezte, hogy a korábbi magyar községekben a nyilvántartást kevésbé vezették, mint Ausztriában. A fentiek következtében a békeszerződés hatálybalépése idején sokan nem rendelkeztek illetőséggel, vagy azt nem tudták dokumentumokkal igazolni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
