A perbeli időszakban az I. rendű felperes az alperesi társasház tulajdonostársa, a II. rendű felperes haszonélvezője és tényleges használója volt az I. rendű felperes tulajdonában álló társasházi lakásnak.
A felperesek 2000. március 3. napján benyújtott keresetlevelükben az alperes közgyűlésének 1995. szeptember 18-i, 1996. március 21-i, 1997. április 17-i - a közös költség összegét meghatározó -, valamint az 1998. november 9-i - az I. rendű alperes terhére jelzálogjog bejegyzéséről rendelkező - határozatát támadták, illetőleg kérték azok érvénytelenségének megállapítását. Állították, hogy az említett közgyűlésekre nem kaptak meghívót és részükre a határozatokat sem kézbesítették.
Az elsőfokú bíróság a Pp. 157. § a) pontja alapján - a Pp. 130. § (1) bekezdése g), valamint h) pontjaira utalással - megszüntette a pert. Döntését azzal indokolta, hogy a II. rendű felperes nem tulajdonostárs, ezért nem támadhatja keresettel az alperesi közgyűlés határozatait, ugyanakkor az I. rendű felperes elmulasztotta a társasházról szóló 1997. évi CLVII. törvény (a továbbiakban: Ttv.) 32. § (1) bekezdésében a perindításra előírt 60 napos jogvesztő határidőt.[1]
A másodfokú bíróság a végzést helybenhagyta és kiemelte: a Ttv. alkalmazását a keresetindítás időpontja alapítja meg, a támadott közgyűlési határozatok meghozatalától a kereset 2000. március 3-i benyújtásáig a hatvan napos határidő "többszörösen" eltelt. Megjegyezte, hogy a társasházról szóló korábbi jogszabály: az 1997. évi 11. tvr. (a továbbiakban: Ttvr.) 16. §-a is hatvan napos határidőt írt elő a közgyűlési határozatok megtámadására, a felperesek tehát e jogszabály alapján is késve terjesztették elő kereseti kérelmüket.
A jogerős végzés ellen - mindkét fokú bíróság végzésének hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítása végett - a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet. Elsősorban arra hivatkoztak, hogy az 1998. március 1. napját megelőzően meghozott közgyűlési határozatokra nem a Ttv., hanem a Ttvr. rendelkezéseit kell alkalmazni, a Ttvr. pedig nem írt elő határidőt a jogszabálysértő határozatok elleni keresetindításra: a Ttvr. 16. §-a nem az említett határozatok megtámadására, hanem a kisebbségi érdeksérelemmel járó döntésekre vonatkozott és e határidő egyébként sem volt jogvesztő jellegű. Megismételték, hogy az alperes nem kézbesítette részükre sem a közgyűlésre szóló meghívót, sem a meghozott határozatokat, keresetüket a határozatok "tudomásukra jutásától számított jogszabályi határidőn belül" előterjesztették. Mindemellett hivatkoztak arra is, hogy a határozat a Ptk. 234. § (1) bekezdése alapján semmis.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság az alábbiak szerint részben alaposnak találta.
Az 1998. március 1. napjától hatályos Ttv. 41. § (1) bekezdése szerint az e törvény hatályba lépése előtt keletkezett körülményre alapított igényt a keletkezés idején hatályos szabály szerint kell elbírálni.
Az idézett rendelkezésből értelemszerűen az következik: annak eldöntésénél, hogy a felperesek elmulasztották-e vagy sem a kereset előterjesztésére rendelkezésre álló határidőt, a sérelmezett határozatok meghozatalának időpontjában hatályos jogszabályi rendelkezést kell alkalmazni. Az 1998. március 1. napját megelőzően meghozott közgyűlési határozatokra ezért a Ttvr., az ezt követően meghozottra a Ttv. rendelkezései irányadóak.
A Ttvr. 16. §-a és a Ttv. 32. § (1) bekezdése szerint is kizárólag a "tulajdonostárs" fordulhat keresettel a bírósághoz a társasház közgyűlési határozata érvénytelenségének megállapítása iránt, ezért abban helytálló mindkét fokú bíróság álláspontja, hogy a tulajdonjoggal nem rendelkező II. rendű felperesnek nincs keresetindítási jogosultsága. A II. rendű felperes alaptalanul hivatkozik a felülvizsgálati kérelmében a vele szemben hozott, a Pp. 130. § (1) bekezdésének g) pontjára utalással a Pp. 157. § a) pontjára alapított pert megszüntető rendelkezés jogszabályt sértő voltára.
Az előzőekben kifejtettek értelmében az 1998. november 9. napján meghozott közgyűlési határozatot sérelmező I. rendű felperesi kereseti kérelem tekintetében mindkét fokú bíróság ugyancsak helyesen alkalmazta a Ttv. 32. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az I. rendű felperes bizonyítottan elmulasztotta a 60 napos határidőt, amely jogvesztő határidő, ezért a Pp. 130. § (1) bekezdésének h) pontjára figyelemmel a pert e részében - a Pp. 157. § a) pontja alapján - valóban meg kellett szüntetni.
A felülvizsgálati kérelem okfejtése kapcsán utal a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a társasház közgyűlésének határozatai - a törvény eltérő szabályozása folytán - nem tekinthetők a tulajdonostársak olyan szerződési nyilatkozatának, amelyekre a semmis szerződés érvénytelenségére vonatkozó Ptk. 234. § (1) bekezdésében foglaltak alkalmazhatók lennének.
A Legfelsőbb Bíróság mindezekre tekintettel a II. rendű felperes keresete, és az I. rendű felperesnek az 1998. november 9-i közgyűlési határozat elleni kereseti kérelme tárgyában hozott pert megszüntető rendelkezést a jelen ügyben még irányadó Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
Az I. rendű felperesnek az 1995. szeptember 18., 1996. március 21., valamint 1997. április 17. napján meghozott közgyűlési határozatok elleni keresete határidőben történő előterjesztésének elbírálására azonban nem a Ttv., hanem a Ttvr. vonatkozó rendelkezése irányadó.
A Ttvr. 16. § szerint: ha a közgyűlés határozata a jogszabályt vagy az alapító okirat rendelkezését sérti, illetőleg a kisebbség jogos érdekeinek lényeges sérelmével jár, a határozat érvénytelenségének megállapítása iránt - a határozat meghozatalától számított hatvan napon belül - bármelyik tulajdonostárs a bírósághoz fordulhat. A bírósági eljárás a határozat végrehajtását nem gátolja, a bíróság azonban a végrehajtást indokolt esetben felfüggesztheti. Az idézett rendelkezés folytán az I. rendű felperes a sérelmezett határozatok meghozatalától számított hatvan napos határidő alatt nyújthatta be hatályosan keresetét. Mindkét fokú bíróság tévedett, amikor figyelmen kívül hagyta azt a körülményt, hogy ez a keresetindítási határidő - a törvény erre vonatkozó rendelkezésének hiányában - nem jogvesztő jellegű, emiatt jogi lehetőség van a mulasztás kimentésére, az elévülés nyugvására vonatkozó rendelkezések értelemszerű alkalmazásával (Ptk. 326. §). Ebből okszerűen következik, hogy a kereset elkésettségét a bíróság hivatalból nem veheti figyelembe [Pp. 130. § (1) bekezdés f) pont], így nem alkalmazható a Pp. 130. § (1) bekezdés h) pontjában foglalt rendelkezés sem. Az 1998. március 1. napját megelőzően meghozott, előbbiekben felsorolt három közgyűlési határozat elleni keresetét az I. rendű felperes a határozatok meghozatalától számított hatvan napon túl, 2000. március 3. napján nyújtotta be, azonban egyidejűleg arra hivatkozott, hogy az általa előadott körülmények miatt akadályozva volt a határidő betartásában. Az első- és a másodfokú bíróság is eltérő jogi álláspontja folytán mellőzte az I. rendű felperes említett állításai valóságának vizsgálatát. Mindezek miatt pert megszüntető végzés jogszabályt sértő, ugyanakkor megalapozott érdemi döntés - ítélet - sem hozható az I. rendű felperes mulasztása kimenthetősége elbírálása hiányában.
A Legfelsőbb Bíróság ezért - a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján - az I. rendű felperes 1995. szeptember 18., 1996. március 21., valamint 1997. április 17. napján meghozott határozatokkal kapcsolatos keresetének körében - a kétfokú eljárási költségekre is kiterjedően - mindkét fokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte, és ebben a keretben az elsőfokú bíróságot utasította új eljárásra, új határozat hozatalára.
A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak elsődlegesen az I. rendű felperes mulasztásának kimenthetőségét kell vizsgálnia, így azt: való-e az I. rendű felperesnek arra vonatkozó állítása, hogy nem kapott szabályszerű értesítést a sérelmezett határozatokat meghozó közgyűlések időpontjáról, azok tárgyáról. (Legf. Bír. Pfv. I. 21. 841/2001. szám)
Az első- és másodfokú bíróság által egyezően megállapított tényállás szerint a peres felek társtulajdonosok a perbeli hatlakásos társasházban. A felperes kizárólagos tulajdonában áll a fszt. 1. szám alatti 67 négyzetméter alapterületű lakás a közös tulajdonból hozzátartozó 148/1000 eszmei illetőséggel. Az alperes az I. em. 2. számú 75 négyzetméter alapterületű lakás kizárólagos tulajdonosa, a közös tulajdoni illetősége 166/1000 rész.
Az alapító okirat szerint a társasház közös tulajdonú helyiségei közé tartozik a felperes lakása mellett a földszinten kialakított 3,25 négyzetméter alapterületű kerékpártároló helyiség. A felperes ezt a helyiséget a bejárati ajtó befalazásával és a helyiség hátsó falának lebontásával 1997-ben - előzetes építési engedély nélkül - a lakásához csatolta, majd az illetékes hatóságnál fennmaradási engedély megadása iránt terjesztett elő kérelmet. Ehhez az alperes kivételével valamennyi tulajdonostárs hozzájárult.
A felperes az elvégzett átalakítási munkák fennmaradásához kérte az alperes jognyilatkozatának pótlását. Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.
A bíróság a jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította azzal az indokolással, hogy a közös tulajdonú helyiségnek a felperes kizárólagos tulajdonába lévő lakáshoz történő csatolása csak az alapító okirat módosításával lehetséges, ez pedig egyhangú határozatot igényel (1977. évi 11. tvr. 6. §). Utalt a másodfokú bíróság arra is, hogy az alapító okirat szerződés, amelynek módosításához szerződéses nyilatkozatra van szükség, a szerződési nyilatkozat pótlására a Pp. 5. §-a a bíróság számára nem teremt lehetőséget.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet annak hatályon kívül helyezése és az általa időközben megindított a kerékpártároló közös tulajdonának megszüntetése iránti per jogerős befejezéséig a jelen ügy tárgyalásának felfüggesztése iránt.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaposnak találta a következők szerint.
A helyesen megállapított tényállás alapján a másodfokú bíróság helytállóan mutatott rá arra, hogy a kerékpártároló a társasház alapító okirata szerinti olyan közös helyiség, amelynek a felperes lakásához történő csatolása az alapító okirat módosítását teszi szükségessé és ez a módosítás csak a tulajdonostársak egyhangú határozatával, illetve a szerződés ennek megfelelő egyhangú módosításával érhető el. Arra nincs jogszabályi lehetőség, hogy a szerződési nyilatkozatot a bíróság a Ptk. 5. §-a alkalmazásával ítéletével pótolja.
Nem vette azonban figyelembe a másodfokú bíróság kellőképpen azt a tényt, hogy a nem lakás céljára szolgáló helyiség kivonását a közös tulajdon köréből a felperesen kívül érintett 5 lakás tulajdonosai közül kizárólag az alperes ellenezte, akinek a részére a felperes a kerékpártároláshoz a lépcsőfeljáró alatt zárható helyiséget alakított ki.
Nem vette továbbá figyelembe a másodfokú bíróság azt sem, hogy az 1997. évi CLVII. tv. 19. §-ának (1) bekezdése értelmében a jelen per folyamatban léte alatt lehetőség nyílt arra, miszerint közgyűlési határozat alapján bármelyik tulajdonostárs kérhesse a bíróságtól a közös tulajdonban álló olyan épületrészre a közös tulajdon megszüntetését, amellyel a meglévő külön tulajdon tárgya bővíthető, feltéve ha ez a kisebbség méltányos érdekét nem sérti.[2]
Ismert volt a bíróság előtt az is, hogy a közös tulajdon megszüntetése iránti pert a felperes a közgyűlési határozatra alapítottan megindította, így akkor járt volna el helyesen, ha ennek a pernek az eredményét bevárja. E nélkül az ügyben megalapozott döntés meghozatalára nem volt lehetőség, hiszen az új társasházi törvénynek ez a rendelkezése - a kisebbség érdekeinek messzemenő figyelembevétele mellett - éppen azt a célt szolgálja, hogy a társasház többsége által kihasználatlannak minősített közös tulajdonú helyiség megváltásával lehetőséget teremtsen a külön tulajdonban álló és az elhelyezkedése miatt ehhez lehetőséget teremtő lakás kibővítéséhez.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Pfv. I/A.20.677/2002. szám).
A perbeli kétlakásos társasház magasföldszinti lakásának tulajdonosa a felperes, míg az emeleti lakás az I-II. rendű alperesek tulajdona.
Az I. rendű alperes 1994-ben áprilistól-novemberig a lakásában felújítási munkálatokat végzett, amelynek során elbontásra került a födémben lévő hang- és hőszigetelő salakburkolat; a megváltoztatott födém konstrukció során az eredeti, laza rétegekkel elválasztott felépítést egymásra épülő merev rétegekből alakították ki mind a parkettás, mind a kerámia burkolatú helyiségekben. A kerámia burkolatú helyiségekben ezen túlmenően a födémben hideg- és melegvíz vezetékeket helyeztek el.
A felperes módosított keresetében - amelyet arra alapított, hogy az alperesi lakás felújításával összefüggésben lakásának hangszigetelése romlott - kérte a zavarás megszüntetését, az eredeti állapot helyreállítását azzal, hogy a bíróság kötelezze az alpereseket: hat hónap alatt a tulajdonukat képező lakás meleg- és hidegburkolattal ellátott helyiségeinek hang- és hőszigetelését a műszaki előírásoknak megfelelő alakítsák át - a perbeli kirendelt igazságügyi szakértők által meghatározott módon -, szüntessék meg a meleg- és hidegvíz vezetékek födémben való elhelyezését, erre vonatkozóan készíttessenek műszaki tervet, azt küldjék meg a részére észrevételezés végett.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Védekezésük szerint a hang- és hőszigetelést szakszerűen végeztették el, a felperes nem bizonyította, hogy az alperesi átalakítás kapcsán bármilyen sérelmet szenvedett volna.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alpereseket, hogy hat hónap alatt a tulajdonukat képező perbeli lakás meleg- és hidegpadlójú helyiségeinek "hang- és hőszigetelését tegyék a műszaki előírásoknak megfelelő mértékűvé az igazságügyi szakértők véleménye alapján, és szüntessék meg a meleg- és hidegvíz födémben való vezetését". Kötelezte az alpereseket arra is, hogy 30 napon belül készíttessenek műszaki tervet, amit a felperesnek észrevételezésre küldjenek meg.
Az elsőfokú bíróság ítélkezése alapjául elfogadta - az általa aggálytalannak és alaposnak talált - igazságügyi alap- és kiegészítő szakértői véleményben foglaltakat. Megállapította, hogy "a teljes felperesi lakást érintően a födémnek a lépéshang gátlása nem megfelelő, a hatályos, kötelező műszaki előírásokat nem tartották be; az alperesi lakásban a vízvezeték használata zavaró zajhatásokat okoz a felperesi lakásában". A vízvezeték födémben való elhelyezése az OÉSZ. 123. és 124. §-aiba ütközik. Mindezek miatt az átépítés következtében egy kedvezőtlenebb helyzet alakult ki, ezért a Ptk. 100. §-ában megfogalmazott szomszédjogi jogelvek alkalmazásával az alpereseket a szükségtelen zavarás megszüntetésére, a helyreállítási munkálatok elvégzésére kötelezte.
Az ítélet ellen az alperesek éltek fellebbezéssel, amelyben annak megváltoztatását, a kereset elutasítását kérték. Kifogásolták, hogy a bíróság döntését kizárólagosan az aggályos és alaptalan alap- és kiegészítő szakértői véleményekben foglaltakra alapította, nincs adat arra vonatkozóan, hogy az alperesi beavatkozás előtt milyen volt az eredeti állapot, a födém lépéshang gátlása. Állításuk szerint a felújítási munkálatok során a hatályos építésügyi előírások szerint jártak el.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást az általa felvett részbizonyítás alapján - a felperesi lakás lépéshang gátlásának műszeres vizsgálatára kirendelt igazságügyi akusztikai szakértői vélemény adataira figyelemmel - kiegészítette azzal, hogy a jelenlegi födém burkolatok nem felelnek meg az 1994. november 23-ai - az átalakítás idején is - kötelezően érvényben volt szabvány követelményeinek. Az alperesek által végzett felújítás a felperesi lakás korábbi lépéshang gátlását hátrányosan változtatta meg, mivel az átalakítás előtti állapothoz képest a parkettás helyiségek akusztikai minőségromlása 12 dB, míg a hidegburkolatú helyiségeké 4 dB.
Ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatva, az alpereseknek a perbeli lakás hidegpadlós helyiségei tekintetében a műszaki előírások szerinti hang- és hőszigetelés megfelelő átalakítására vonatkozó kötelezését mellőzte.
Ítélkezése alapjául az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást - fentiekkel kiegészítve - elfogadta, az arra alapított jogi következtetéseivel azonban csak részben értett egyet. Az alperesek helytállási kötelezettségét - a közös tulajdonú épületrészben, a födémben keletkező zajhatás miatt a jelen per elbírálására irányadó, korábban hatályban volt a társasházakról szóló 1977. évi 11. tvr. 8. és 9. §-aiban foglaltak megszegése folytán alkalmazandó Ptk. 191. § alapján a birtokvédelem szabályai szerint állapította meg. A 2/1986. (II. 27.) ÉVM rendelettel közzétett Országos Építésügyi Szabályzat (OÉSZ.) 99. § (2) bekezdése értelmében a válaszfalaknak és a födémnek meg kell felelnie - egyebek mellett - a zajvédelmi követelményeknek - mely követelményeket az MSZ 04.601-2:88 szabvány rögzíti -, amiatt úgy foglalt állást, hogy az alperesek e szabvány kötelező érvényét nem vitathatják. Az e szabványtól eltérő kivitelezés a melegburkolatú helyiségekben a zajvédelmi követelményeknek nem felel meg, ennélfogva a zavarás megszüntetésére irányuló igényt alaposnak tekintette. Úgy foglalt állást, hogy az elsőfokú eljárásban kirendelt szakértő szakvéleményét a másodfokú eljárásban beszerzett akusztikai szakértői vélemény műszeres vizsgálati eredménye is megerősítette, amelyből egyértelműen arra a következtetésre jutott, hogy a hidegburkolatú helyiségekben a lépéshang gátlás az alperesi kivitelezés előtt, eredetileg sem felelt meg a szabványnak, ily módon zavaró akusztikai hatás hiányában az alperesek e helyiségek hangszigetelésének helyreállítására nem kötelezhetők.
A jogerős ítélet marasztaló rendelkezése ellen az alperesek éltek felülvizsgálati kérelemmel, amelyben elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését, az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását kérték, másodlagosan az elsőfokú bíróságnak új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását indítványozták. Sérelmezték, hogy az első- és másodfokon eljáró bíróságok a bizonyítékok köréből kiragadva kizárólag az aggályos, megalapozatlan és egymásnak ellentmondó igazságügyi építész és akusztikai szakértői véleményekre alapították döntésüket, figyelmen kívül hagyva más okirati bizonyítékot. A bizonyítékok kirívóan okszerűtlen mérlegelésével megállapított tényállásból levont jogi következtetéseik tévesek. A jogvita elbírálása során annak tulajdonítottak a bíróságok döntő jelentőséget, hogy az építési szabályok betartásra kerültek-e. Nem vizsgálták ezzel szemben a Ptk. 100. §-ában foglaltak értelmében a zavarás mértékét. Hivatkozásuk szerint az MSZ 04.601-2:88 számú nemzeti szabvány a felújítási munkák időpontjában nem volt alkalmazható. Sérelmezték, hogy figyelmen kívül hagyták az 1927-ben épült lakóház műszaki állapotát, természetes avultságának mértékét. Állították a jogerős ítélet nem egyértelmű, ezért végrehajtása "nehézségekbe ütközik"; kétséges: a meleg- és hidegvíz födémben való vezetésének megszüntetésére kötelező részben is megváltoztató döntést hozott-e a másodfokú bíróság.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaposnak találta. Álláspontját a következőkkel indokolta.
A felperes módosított keresetében a meleg- és hidegvíz födémben való megszüntetését is kérte. Az elsőfokú bíróság az erre irányuló igényt alaposnak ítélte - utalással az OÉSZ 123. és 124. §-aiban foglaltakra - kötelezve az alpereseket ennek teljesítésére is. Az alpereseknek a kereset teljes elutasítása iránti fellebbezési kérelme értelemszerűen a kötelezettségük alóli mentesítésükre is kiterjedt, tagadták ugyanis az OÉSZ hivatkozott előírásainak a megszegését. Arra alappal hivatkoznak az alperesek a felülvizsgálati kérelmükben, hogy az erre vonatkozó fellebbezésük érdemi elbírálása nem állapítható meg a másodfokú ítélet indokolásából. Az ítélet rendelkező részének szigorú értelmezésével az állapítható meg, hogy a részbeni megváltoztató rendelkezésen túlmenően az elsőfokú bíróság minden egyéb marasztaló rendelkezését helybenhagyta, így az adott rendelkezést is. A másodfokú bíróság valójában nem tett eleget az indokolásai kötelezettségének, ezzel lényeges eljárási szabályt sértett meg [Pp. 239. §, 221. § (1) bekezdés].
A felperes további keresetét arra alapította, hogy az alperesek felújítása következtében lakásának hangszigetelése romlott, ezért kérte a zavarás megszüntetését, az eredeti állapot helyreállítását.
A jogvita elbírálására a szomszédjogi szabályokban megfogalmazott jogelvek (Ptk. 100. §), továbbá a birtokvédelem eszközei [Ptk. 188. § (1), 191. § (1)-(2) bekezdés] egyaránt alkalmazandók. Amennyiben az alperesek a felújítás eredményeként olyan módon használják lakásukat, hogy azzal a felperest szükségtelenül zavarják, ennek a zavaró állapotnak a megszüntetését, a korábbi birtokviszonyok helyreállítását alappal igényelheti a felperes.
Ebből a szempontból kiemelt jelentősége van annak: milyen volt az eredeti állapot, a felújítás előtti lépéshangzás-gátlás, illetőleg hangszigetelés. A beszerzett igazságügyi építész, továbbá akusztikai szakértői véleményekből is egyértelműen megállapíthatóan a korábban sem kielégítő lépéshanggátlású födémen az alperesek a parketta cserével akusztikailag hátrányosan változtattak.
Az adott esetben nem abból kell kiindulni, hogy a beavatkozás előtti állapot, illetőleg a felújítás megfelelt-e a szabványoknak, minthogy döntő jelentősége annak van: az eredeti állapot, az eredeti födémszerkezet kedvezőbb tulajdonságokkal bírt és ehhez képest a parkettás "meleg padlójú" helyiségekben a helyzet hátrányosan megváltozott. Az igazságügyi építész szakértő a lépéshangzás megszüntetésének módjára tett javaslatot, kimunkálva annak költségkihatását is. Az elsőfokú bíróság erre a rendelkezésre álló szakvéleményre alapíthatta döntését, amit a másodfokú bíróság helybenhagyott. Ugyanakkor a másodfokú eljárásban kirendelt igazságügyi akusztikai szakértő kétféle javítási módozatra tesz javaslatot; az egyik szerint az egymás feletti lakószobák közötti átépített burkolatok felbontásával új úszópadló építése, a másik megoldás bontás nélküli lágypadló burkolat felragasztásával történhet meg azzal, hogy ez a megoldás nem garantálja folyamatosan a szabvány szerinti akusztikai komfortot, a burkolatok rövid élettartama és gyakori cseréjének igénye nélkül.
A másodfokú bíróság az előzőekben kiemelt peradatok ismerete ellenére nem határozta meg egyértelműen milyen munkálatokat kell elvégezni annak érdekében, hogy megvalósuljon a felújítás előtti lépéshang-gátlással egyenértékű állapot.
A létező megoldási módok közül a legkisebb költséggel járó, legkedvezőbb tervezési és kivitelezési eljárás megválasztására kellett volna törekednie. A kijavítás alapjául szolgáló - az önkéntes teljesítést biztosító - műszaki terveket be kellett volna szereznie, és az ítélet rendelkező részében egyértelműen meg kellett volna határoznia a kijavítás módját.
Az előzőek elmaradása folytán a másodfokú bíróság nem volt abban a helyzetben, hogy a felek jogvitájában megalapozott, jogszerű döntést hozzon. A Legfelsőbb Bíróság emiatt a másodfokú bíróságnak az alpereseket marasztaló - tartalmát tekintve helybenhagyó - rendelkezését hatályon kívül helyezte, és ebben a keretben a másodfokú bíróságot utasította a fenti iránymutatásnak megfelelő új eljárásra és új határozat hozatalára. (Legf. Bír. Pfv. I. 21. 139/2001. szám) ■
Lábjegyzetek:
[1] Az 1997. évi CLVII. törvényt a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény 2004. január 1. napjával hatályon kívül helyezte. Az új társasházi törvény 42. §-ának (1) bekezdése azonban a korábbival azonos rendelkezést tartalmaz.
[2] Ezzel azonosan rendelkezik a 2004. január 1. napján hatályba lépett 2003. évi CXXXIII. törvény 25. §-ának (1) bekezdése.
Visszaugrás
