A Római Szerződés 177. cikkének második bekezdése1 szerint, ha egy tagállam bírósága előtt folyó ügyben közösségi jogi kérdés merül fel és a bíróság úgy véli, hogy ítélete meghozatalához ennek eldöntésére van szükség, a kérdést az Európai Bíróság elé terjesztheti előzetes határozathozatal céljából.
Az előzetes határozathozatali eljárás a leggyakrabban előforduló európai bírósági hatáskör, minőségi szempontok alapján pedig szintén a legjelentősebbnek mondható: a közösségi jogi jogelvek tekintélyes hányadát előzetes határozatok során fejtette ki az Európai Bíróság2. Ilyen eljárásban határozta meg azokat a feltételeket is, amelyek megvalósulása esetén választottbíróság a 177. cikk értelmében a "tagállam bíróságának" minősül, azaz előzetes határozatot kérhet az Európai Bíróságtól.
A hazánkban és világszerte is nagy múltra visszatekintő választottbíráskodás az 1994. évi LXXI. törvénnyel részletes szabályozást nyert a magyar jogban. A gazdasági forgalom egyre több szereplője él azzal a törvény adta lehetőséggel, hogy a felek bírósági peres eljárás helyett választottbírósági eljárást köthetnek ki, ha a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 7. § (2) bekezdésében szereplő feltételek teljesülnek. Azaz legalább a felek egyike gazdasági tevékenységgel hivatásszerűen foglalkozó személy, a jogvita e tevékenységével kapcsolatos, és a felek az eljárás tárgyáról szabadon rendelkezhetnek.
Hazánk Európai Uniós csatlakozása után alapvető kérdésként fog felmerülni, hogy mikor kérhet választottbíróság előzetes határozatot az Európai Bíróságtól. A kritériumrendszert az úgy nevezett Nordsee ügyben3 fektette le a luxemburgi székhelyű Bíróság.
A három bremerhaveni székhelyű, német honosságú vállalat4 közötti jogvitában eljáró választottbíró5 az EGK-Szerződés 177. cikke alapján magának a 177. cikknek illetve a Tanács három rendeletének6 értelmezését kérte. A rendeletek az Európai Agrárirányítási és Garancia Alap (a továbbiakban: EAGA) irányítási osztályának támogatásaira vonatkoztak. A három cég halászhajók építésére igényelt támogatást az EAGA-nál.
Az eredeti eljárás a német hajózási vállalatok által 1973. június 27-én létrejött megállapodás végrehajtására irányult. A megállapodás értelmében a felek 13 halászhajó építésére irányuló közös beruházásukban az EAGA által nyújtott támogatásokat úgy osztják fel egymás között, hogy a támogatások teljes összegének egy tizenharmada essen minden hajóra. A szerződő felek kölcsönös megállapodása alapján végül kilenc hajóra igényeltek támogatást. A Bizottság a kilenc igénylés közül hatnak adott helyt.
Az 1973-as megállapodás szerint az abból fakadó vitás kérdésekben rendes bíróság helyett kizárólag választottbíróság dönthet. Amennyiben a felek a választottbíró személyében nem tudnak megegyezni, őt a brémai kereskedelmi kamara jelöli ki. E szerződési rendelkezés alapján a megállapodásban részes egyik cég választottbíróság előtt követelte a másik kettőtől az 1973-as megállapodás alapján őt megillető összeget.
A választottbíró előtti eljárásban alperesek arra hivatkoztak, hogy az 1973. évi megállapodás érvénytelen, miután célja, hogy EAGA támogatásban részesítse azokat a hajókat, amelyek építéséhez a Bizottság nem nyújtott támogatást. A támogatás álláspontjuk szerint egy meghatározott beruházás megvalósításához van kötve, és azt nem lehet másik beruházásra átirányítani.
A választottbíró véleménye az volt, hogy a támogatások elosztására vonatkozó szerződés érvényessége a német jog szerint attól függ, hogy az elosztás közösségi jogi jogszabályba ütközik-e. Ennek a közösségi jogi kérdésnek az eldöntése végett fordult az Európai Bírósághoz.
Az ügyben szereplő választottbíróság azonban magánszemélyek közötti szerződés alapján volt jogosult eljárni; mindenek előtt tehát azt kellett az Európai Bíróságnak vizsgálnia, hogy az ilyen választottbíróság a tagállam bíróságának tekinthető-e az EGK-Szerződés 177. cikke értelmében, azaz kérhet-e előzetes határozatot.
Ezt a problémát érintette a választottbíró első kérdése: "Fordulhat-e az Európai Bírósághoz az EGK-Szerződés 177. cikkének második bekezdése alapján az a német választottbíróság, amely nem méltányosság hanem a törvény alapján hozza meg ítéletét, és döntése a felek között a jogerős bírói ítélettel egyenértékű (ZPO 1040. §)?"
Az Európai Bíróság szerint az adott választottbírósági eljárás sajátosságai alapján lehet eldönteni, hogy van-e hatásköre a kérdés megválaszolására. Az ügyben szereplő választottbíróság tevékenysége valóban mutat bizonyos hasonlóságot az igazságszolgáltatási tevékenységgel: a választottbírósági eljárás törvénnyel szabályozott, a választottbíró törvény alapján tartozik dönteni; határozata a felek között res iudicatanak minősül és végrehajtható. Ezek a tulajdonságok ugyanakkor az Európai Bíróság szerint nem elegendőek ahhoz, hogy a választottbírát a "tagállam bíróságának" tekinthessük.
A szerződő partnerek ugyanis az 1973-as megállapodás megkötésekor szabadon választhatták az esetlegesen felmerülő konfliktusaik rendezésére a rendes bírósági utat, illetve erre irányuló szerződési kikötéssel a választottbírósági utat. A feleknek nem volt sem jogszabályi sem tényleges kötelezettsége arra vonatkozóan, hogy jogvitájukat választottbíróság elé vigyék.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
