A nem teljes cselekvőképességgel rendelkező betegeket is ellátó bentlakásos intézményekben azzal lehet szembesülni, hogy a gondnok által történő helyettes döntéshozatal kerül előtérbe az ellátottak gondozása, gyógyítása során, olyan esetekben is, amikor a jogszabályok ezt nem engednék meg. Ez a gyakorlat arra is utalhat, hogy nincs egyértelmű útmutatás azokban az esetekben, amikor a cselekvőképességében részlegesen vagy teljes mértékben korlátozott, gondnokság alatt álló személy önrendelkezési jogának érvényesítéséről van szó. Jelen tanulmány nagyító alá veszi a legfontosabb jogszabályi rendelkezéseket, és megpróbál felvetni olyan szempontokat, amelyek támpontot adhatnak a szabályozás újragondolásához.
A betegek jogaival foglalkozó jogirodalom kiemeli, hogy fizikai értelemben a beteg vállalja a gyógykezelés kockázatát, még akkor is, ha a jogi kockázat megoszlik az orvos és a beteg között. A beteget ezért be kell vonni az őt érintő döntésekbe.[2] Hasonló gondolatmenetet követve, a gondnok által hozott döntések elszenvedője fizikai értelemben a gondnokság alatt álló beteg. A műtétek utáni lábadozást, a beavatkozással járó fájdalmat ő viseli, ezért - a vagyonjogi ügyletekkel szemben, ahol a pénzben történő kártérítés megfelelő kompenzációt nyújthat, ha az eljárás nem kellően gondos - az egészségügyi beavatkozásokról történő döntések esetén nem lehetne helye képviseletnek. Ezekben a kérdésekben a nem teljesen cselekvőképes is el tudja dönteni a megfelelő tájékoztatást követően, hogy milyen következmények mellett, milyen kezeléseknek képes vagy akarja alávetni magát. Nem megkerülhető az érintett személy saját döntése akkor sem, ha bentlakásos intézményben történő elhelyezéséről van szó, még ha a vagyonjogi ügyleteiben támogatásra, képviseletre vagy más tekintetben gondozásra szorul is.
A római jogi források azt tükrözik, hogy az elmebeteg által kötött szerződés nem érvénytelen abban az esetben, ha azt 25. életévét betöltött felnőtt személy, a betegséggel nem érintett, ún. köztes intervallumban kötötte.[3] A "lucida intervalla" alatt köttetett ügyleteket a klasszikus korban esetről-esetre megvizsgálták, később általános jelleggel elismerték.[4]
A francia Code civil a mások segítségére szoruló személyek vonatkozásában két jogintézményt ismer: "curatelle" és "tutelle". "Curatelle" alá a bíróság azokat a személyeket helyezheti, akik saját maguk el tudnak járni, de a polgári jogi ügyleteik során folyamatos jelleggel támogatásra vagy felügyeletre szorulnak. A "tutelle" szintén folyamatos jellegű jogintézmény, de a jogügyletek során képviseletet is jelent. Mindkét jogintézmény esetén a gondnok döntéseit megelőzi a családi tanács véleménye, ha ilyen megalakításra került. A családi tanácsot a bíróság alakíthatja meg a gondnokság alá helyezés esetén, ha a családi körülmények azt szükségessé és lehetővé teszik, annak tagjait a gondnokolt által kifejezett kívánság szerint kijelölve. "Curatelle" esetén a gondnok támogatása mellett tehetők meg azok a jognyilatkozatok, amelyek "tutelle" esetén a bíró vagy a családi tanács jóváhagyását igénylik.[5]
Ezen jogintézmények mellett, a 2009. január 1-jei hatállyal módosított 415. cikk[6] arról rendelkezik, hogy a nagykorú személyek a személyüket és javaikat érintően megkapják az állapotuknak vagy helyzetüknek megfelelő gondoskodást. A védelem az egyéni szabadságjogok, az alapvető emberi jogok, és a személy emberi méltóságának tiszteletben tartása mellett valósul meg, és az érintett személy érdekében történik. A lehető legteljesebb mértékben tekintettel kell lenni a védelmet igénylő személy autonómiájának megőrzésére. A gondoskodást a családnak és a közösségnek kell biztosítania.
A gondnokság alternatívájaként a német jogban 1992-ben bevezetett jogintézmény, a Betreuung kifejező példa a modern jogban arra, hogy a "gondozás" jogintézményé-
- 553/554 -
nek olyan rugalmasnak kell lennie, amilyen mértékben azt a betegség az egyes esetekben megköveteli, és hogy az arra rászoruló személy gondozásának nem kell feltétlenül együtt járnia a cselekvőképesség folyamatos korlátozásával vagy megvonásával.[7] Az 1992. január 1-jei hatállyal a BGB-be beillesztett (akkor) új 1896. §[8] és az azt követő rendelkezések lehetővé teszik, hogy pszichés betegség, illetve testi, szellemi vagy lelki fogyatékosság esetén az érintett személy kérelmére vagy hivatalból a bíróság gondozó személyt jelöljön ki, ha a védelem meghatalmazott útján, vagy más, a törvényes képviseletet nem igénylő módon nem megoldható. A gondozó feladatkörét a gondozás szükségességének megfelelően kell meghatározni, beletartozik minden olyan tevékenység, amely a gondozott ügyeinek oly módon történő ellátásához szükséges, ami az ő javát és azt veszi figyelembe, ahogy a lehetőségeinek keretei között az életét ő maga alakítani szeretné.
Abban az esetben, ha egészségügyi kérdésben kell dönteni, és a gondozott cselekvőképes állapotban a későbbi cselekvőképtelensége esetére nyilatkozatot tett (Patientenverfügung) arra vonatkozóan, hogy egészségi állapotának későbbi vizsgálata, kezelése, vagy az orvosi beavatkozások vonatkozásában miként rendelkezik, a gondozó megvizsgálja, hogy az adott szituációra vonatkozik-e az előzetes nyilatkozat. Amennyiben igen, akkor ennek megfelelően jár el. Ha nincs ilyen nyilatkozat, akkor a gondozó feltárja a gondozott kívánságát vagy feltehető akaratát, és ennek alapján dönt arról, hogy az orvosi kezelést igénybe veszi-e a gondozottja részére. A gondozott akaratát konkrét támpontok alapján kell feltárni, figyelembe véve korábbi szóban vagy írásban tett nyilatkozatait, etikai vagy vallási meggyőződését, értékrendjét. A beteg akaratának feltárása érdekében - a szükséges kezelés megítélését követően - az orvos és a gondozó együtt beszélnek a gondozottal, továbbá a gondozott közeli hozzátartozóit, vagy más, vele bizalmi kapcsolatban álló személyeket is meg lehet hallgatni.
A jogszabály lehetőséget ad arra is, hogy a bíróság rendelkezése alapján a gondozott személyét vagy vagyonát fenyegető veszély elhárítása érdekében a gondozott jognyilatkozatának érvényességéhez a gondozó jóváhagyására legyen szükség azokban az ügyekben, amik a gondozó feladatkörébe tartoznak. Az ilyen jóváhagyás sem terjedhet ki azonban olyan jognyilatkozatokra, amelyek házasságkötésre, élettársi kapcsolat létesítésére, vagy halál esetére vonatkoznak.
Abban az esetben, ha a gondozott orvosi vizsgálata, kezelése, vagy valamilyen beavatkozás elvégzése, illetve annak elmaradása azzal a veszéllyel jár, hogy a gondozott meghalhat, vagy maradandó károsodást szenvedhet, a gondozó hozzájárulása, illetve az ellátás általa történő visszautasítása bírósági jóváhagyás mellett érvényes. A bíróságnak meg kell adnia a hozzájárulást, ha a döntés megfelel a gondozott akaratának. Nincs szükség hozzájárulásra a bíróság részéről, amennyiben a gondozó és a kezelőorvos egyetértenek abban, hogy a hozzájáruló nyilatkozat vagy az ellátás visszautasítása megfelel a beteg általuk közösen megállapított akaratának.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
