A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara 2005. december 1-jén büntetőjogtörténeti konferenciát rendezett. Első alkalommal, de a szervezők szándéka szerint nem utoljára. A rendezvény egyszerre volt egyetemi karokon és tudományágakon átívelő, hiszen az előadók között a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának oktatói, kutatói mellett más jogi, illetve bölcsészettudományi karok képviselői is szerepeltek, az előadások pedig a jogtudomány mellett a történettudomány, a szociológia és a filológia területét is érintették. A konferencia témaválasztása nemcsak kuriózum, de egyben figyelemre méltó is, mert a büntetőjogi kodifikációk idején ráirányíthatja a figyemet a múlt tapasztalataira, egyes kérdések jogtörténeti aspektusaira. A konferencia két szerkezeti egységből állt, a délelőtt folyamán került sor a Római és Középkori Jogtörténeti Szekcióra, délután pedig az Újkori Magyar Jogtörténeti Szekcióra.
A Római és Középkori Jogtörténeti Szekció keretében összesen hat előadás hangzott el. Ezen szekció ülését Hamza Gábor akadémikus nyitotta meg.
a) A megnyitó után a résztvevők a vádlónak és a vádlottnak, valamint képviselőiknek a római jogban betöltött szerepéről, illetve a római büntetőeljárás alapelveiről hallhattak előadást Molnár Imre, a Szegedi Tudományegyetem professzora tolmácsolásában. Az előadó az eljárásjogi alapelvek közül kiemelte egyrészt, hogy vádemelés nélkül büntetőeljárást lefolytatni nem lehetett. Elmondta, hogy Róma hosszú története során a többféle büntetőbíróságok közül kiemelkedett a quaestios illetve a cognitios bíróságok működése. Az elsőben ún. accusatios rendszer érvényesült, azaz a vádat a nép közül képviselte valaki, ha nem esett a törvény szabta tilalmak alá (pl. infámia, női nem). A cognitios rendszerben a vádat többnyire egy hivatalnok képviselte (inquisitos eljárás). A vádirat szigorú formai és tartalmi követelményeknek kellett, hogy megfeleljen.
- 153/154 -
Mindkét rendszerben a vádló feladata volt a vádlott bűnösségének bebizonyítása. A másik kiemelkedő fontosságú büntetőeljárási alapelv a vádlottat megillető védelem joga volt. Ennek elemzése kapcsán elhangzott, hogy a vádlottat megillette a meghallgatás joga, vagyis távollétében a capitalis büntetéssel fenyegetett bűntettek esetén az eljárást nem lehetett lefolytatni, illetve az is, hogy a vádlottat az eljárás minden szakaszában megillette a védőválasztás joga (néhány súlyos bűncselekmény gyanúja esetén kötelező volt a védelem).
b) Másodikként az Újvidéki Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának professzor asszonya, Szűcs Magdolna "Injuria - Criminaliter vel civilter agere" című előadása következett.
Az előadó az iniuria criminaliter vel civiliter agere kérdésének vizsgálata kapcsán egy többé-kevésbé egyenes irányú történeti fejlődést mutatott be. Ez a fejlődés azonban a mai civiliter és criminaliter érdekmegvalósítás párhuzamos biztosításáig nem jutott el.
Az előadásból kiderült, hogy a személysértés eleinte delictum privatumként jelentkezett. A közérdek, rendteremtés céljából, Sulla a testi sértéseket és a magánlaksértést crimenné minősítette azzal a megjegyzéssel, hogy "privata tamen est". A lex Cornelia ilyen rendelkezése vezette be a klasszikus jogászok véleményét, hogy iniuria esetében választani lehet a criminaliter vagy civiliter kereset között. A III. század gazdasági és általános társadalmi válsága következtében megnövekedett bünözés és ismét időszerűvé vált a civiliter vel criminaliter üldözés kérdése, olyan értelemben is, hogy lehet-e mindkettőt párhuzamosan alkalmazni. Amíg egyes vagyoni kérdésekben a két eljárás párhuzamos alkalmazására is találhatunk példát, addig a személysértés esetében ugyanazon éredek criminaliter és egyben civiliter megvalósítására vonatkozó bizonyítékot a forrásokban nem találunk. Az előadó által vizsgált források szerint a sérelem elszenvedője nem követelhette személysértés esetében a sértés elkövetöjének büntetőperbeni büntetését és az actio iniuriarum alapján a civilter megitélt aestimatiós értéket egyaránt. Ha anyagi kára is keletkezett az iniuria által, vagy ha az iniuria több személyt is sértet, abban az esetben indítható volt több per is, azonban iniuria esetében a criminaliter és civiliter eljárás ugyanazon (mondván erkölcsi) érdek megvalósítására továbbra is kérdéses marad. Az előadó szerint a választ talán abban találhatjuk, hogy testi sértés esetében az elégtétel magában foglalta a testi sértés által okozott becsület, tisztesség avagy méltóság megsértéséért járó becsértéket, másrészt lehetőség nyílott az anyagi károk megtérítésére. Ilyen szempontok figyelembevételével a rómaiak igen ügyesen kerülték ki a szabad ember tes-
- 154/155 -
tében okozott kár pénzbeli felbecsülését - mert a szabad ember testének nincs ára. Ugyanakkor a tisztesség és méltóság sérelme esetében a criminaliter büntetés is elégtételként számíthatott.
c) A hallgatóság a római kor további jogtörténeti vonatkozásaival ismerkedhetett meg a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának római jogásza, Nótári Tamás "Ambitio és ambitus a Commentariolum petitionis tükrében" című előadásából. Az előadó római források elemzésének apropóján szellemesen vont párhuzamot az ókori választások és a mai parlamenti választások kampányai között. Az előadás alapvetően a Commentariolum petitionist, vagyis "A hivatalra pályázók kézikönyvét" mutatta be, amelyet nagy valószínűséggel Marcus Tullius Cicero, a híres szónok számára állított össze fivére, Quintus, amikor bátyja a római köztársaság legmagasabb posztjára, a consuli hivatalra akarta magát megválasztatni. Az ókori szerző, Quintus Tullius Cicero 2000 évvel ezelőtti kampányfogásokat sorol fel, és azt tanácsolja, hogy a közéleti tisztségek megszerzése érdekében a pályázónak semmilyen trükktől, hamis ígérettől, hazugságtól és színleléstől sem szabad visszariadnia. Hogy e már-már Macchiavellit megelőlegező, gátlástalan opportunizmusra és manőverezésre tanító feljegyzést mennyiben használta fel Marcus Tullius Cicero - nem tudjuk. Tény, hogy elérte a célul kitűzött pozíciót. Az e műről szóló előadásában Nótári Tamás az antik kommentár műfaját, a "kézikönyv" szerzőségének kérdését, a mű szerkezetét, a vetélytársakról, Antoniusról és Catilináról a "kézikönyvben" adott jellemzést, az egyesületek és a clienseknek a római választásokban betöltött szerepét, valamint a választási csalás tényállásának és elbírálásának kialakulását vizsgálta.
d) Rövid szünet után a középkori jogtörténet kapott szerepet. Elsőként Nagyné Szegvári Katalin, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának professzora "A magánharc és a békeparancs szerepe a feudális büntetőjogban" címmel tartott előadást, amelyben a 12-14. századi büntetőjog történetének központi kérdésével, a megerősödő királyi hatalom intézkedéseivel foglalkozott. Rámutatott, hogy az anarchia - amelyet a magánharcok váltottak ki - az igazságszolgáltatás beavatkozását igényelte. Az előadás elsősorban II. Henrik angol, IX. (Szent) Lajos, francia és I. (Barbarossa) Frigyes, valamint II. Frigyes német-római császárok rendeleteit mutatta be. Fontos fejleményként értékelte, hogy a súlyos bűncselekményeket királyi bíróságok bírálták el. Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy a római jog oktatásának elterjedése, az egyetemek működése és a városi kultúra is segíteték a közrend megszilárdulását. Végezetül rámutatott, hogy a közép-európai jogfejlődés sokáig
- 155/156 -
megőrizte a partikularizmust, a központi bírósági szervek később épültek ki. Ezekben az országokban a büntetőjog abszolutizmus idején végbement kodifikációja ért el a nyugat-európaihoz hasonló eredményeket.
e) Ezt követte Almási Tibor, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának oktatója "Történeti és filológiai észrevételek Zách Felicián ítéletlevele kapcsán" című előadásával. Az előadó a jogtörténeti szempontból is kuriózumnak számító forrás elemzése kapcsán a királyi család elleni merénylet elbírálásáról és a példátlan szankcióról is számos érdekes adalékot közölt.
f) Végül Zlinszky János a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Jog- és Államtudományi Karának professzora lépett az előadói pulpitusra, aki "Bodó Mátyás Praxis Criminalis-a és a római jog" címmel tartott előadást.
Az előadó bemutatta a római jog, illetve az európai közös jog hazai csendes recepcióját. Ennek legcsattanósabb bizonyítékaként ismertette Bodó Mátyás 1751-ben született, Iurisprudentia Criminalis a magyar jog és gyakorlat szerint című munkáját, amely rendszeresen tárgyalja a korabeli hazai büntetőjogot. Az előadásból kiderült, hogy a magyar büntetőjogban akkortájt is következetesen élt a tétel, hogy csak törvény állapíthat meg bűncselekményt és szabhat ki rá büntetést. Ha tehát a 18. századi magyar gyakorlat e területen a közös jog tételeleit, méghozzá pontosan idézve és hely szerint hivatkozva használja, úgy ez annak bizonyítéka, hogy a magyar bírói gyakorlat törvényként alkalmazta azokat. Az előadás mindezt jellemző példákkal is igazolta.
A délelőtti szekció befejezéseként a levezető elnök, Hamza Gábor akadémikus záró szavai arra hívták fel a figyelmet, hogy mennyire fontos a jövő jogalkotása szempontjából is saját múltunk ismerete, és a jogtörténet tapasztalatainak megfelelő felhasználása.
A délutáni, Újkori Magyar Jogtörténeti Szekció levezető elnöke Király Tibor akadémikus volt. Az érdeklődők ezen az ülésen is hat előadást hallgathattak meg a büntető anyagi-, büntető eljárási- és büntetésvégrehajtási jog területéről.
a) A levezető elnök megnyitó beszéde után a Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Karának professzora, Szabó András akadémikus vette át a szót "A felvilágosodás és a magyar reformkor büntető-
- 156/157 -
jogi hatásai" című előadásával. Az előadó a felvilágosodás nyomán megjelenő jogi eszmék köréből kiemelte a bírói hatalom törvényi kötöttségét, a bűncselekménnyé nyilvánítás és büntetés meghatározás törvényhozási jogkörét, a nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elveket, a bűnösségi elvet, az analogia tilalmát, az írott jog kizárólagos büntetőjogi forrásként szereplő elvét, a visszaható hatály tilalmát.
Az előadás fontos fejtegetése a büntetőjog közjogi-alkotmányjogi függőségét és kötöttségét elemezte. Kimutatta, hogy a XIX. században a klasszikus büntetőjog az egyéni, közösségi szabadság garantálója volt. A mai európai kriminálpolitika egyik vezéreszméje: a büntetőjogban az alkotmányos alapjogok és az emberi jogok védelmének egyedül lehetséges módszere a felvilágosodás eszméinek büntetőjogi garanciális szabályainak megőrzése. Eszmetörténeti szempontból az előadó mondanivalójának újdonsága az volt, hogy a bevett értékelés szerint a Csemegi-kódex a polgári-liberális jogalkotás első tipikus példája. Ezzel szemben az előadó szerint az 1843-as Deák-féle javaslat képviseli ezt a büntetőjogi alkotást. Vagyis Deák javaslata a felvilágosodás magyar megfelelőjének, a reformkor nemzeti liberalizmusának tökéletes eszmei beteljesítője.
b) Domokos Andrea, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi Tanszékének vezetője "Szankciók a falutörvényekben - more Siculorum" címmel tartott előadást. Az előadó bemutatta a székely falvakban jellemző büntetéseket, külön is szót ejtett a megszégyenítő büntetésekről, azon belül egy különös egyházi büntetésről: az eklézsia-követésről. Rámutatott, hogy ezt azért lehet a falutörvényekkel együtt említeni, mert a communitás és az egyházmegye lényegében megegyezett, az egyházi büntetések a székely falu erkölcsi értékrendjének megfelelően születtek. A hallgatóság az előadásból azt is megtudhatta, hogy a falubeli bűnös számára a legnagyobb büntetés a többiek lenézése volt, akik állandóan éreztették a bűnössel szégyenét. Mindez sokkal nagyobb visszatartó erő volt bármilyen bírságnál.
c) Ezt követte Bócz Endre intézetvezető egyetemi docens előadása a közvetlenség elvéről, illetve annak megvalósulásáról a XIX. és a XX. századi büntetőeljárásban. Az előadó rámutatott, hogy a közvetlenséget - a szóbeliséggel és a kontradiktórius eljárásmóddal, a kétoldalú meghallgatással együtt - a hitelt érdemlő, megbízható ténymegállapítás garanciális jelentőségű előfeltételének szokás tekinteni. Kifejtette azon álláspontját, hogy a közvetlenség elve, pontosabban a bizonyítékoknak és vizsgálatuknak a ténymegállapító részéről történő közvetlen észlelése ad optimális keretet a helyes ténymegállapításhoz. Az előadó felhívta a figyelmet a köz-
- 157/158 -
vetlenség érvényesülése kapcsán a nyomozás és az első fokú tárgyalás között előforduló esetleges disszonanciákra. Szintén a közvetlenség elvének érvényesülése aspektusából vizsgálta a nyomozati vallomás és a tárgyaláson tett vallomás értékelésével, valamint az ügyész távollétében lefolytatott tárgyalással felmerülő problémákat.
d) Révész T. Mihály a Károli Gáspár Református Egyetem, valamint Széchenyi István Egyetem oktatója a sajtóbüntetőjog reformja 1878-ban címmel tartott előadást. A nyomtatott sajtó szabadságát megteremtő 1848. évi XVIII. törvénycikk büntetőjogi tételeinek áttekintését követően az előadó a későbbi jogfejlődést, különösen a Csemegi-kódexnek a sajtóhoz kapcsolódó tényállásáit elemezte. Kifejtette azon álláspontját, hogy a szigorító törekvések ellenére a XIX. század harmadik harmadában a magyar sajtó igen szabad korszakát élte, és nem került sor az újságírás megzabolázására.
e) A büntetés-végrehajtás jogtörténeti vonatkozásai sem maradhattak el a konferenciáról. E témában először Mezei Barna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja, tartott érdekfeszítő előadást "A büntetőjogi szankciórendszer XIX. századi változásainak technikai háttere" címmel.
Az előadás a büntetés-végrehajtás terrénumán belül a börtönügy kérdéseit vette górcső alá. Az előadó rámutatott, hogy a XIX. századra a szabadságvesztés-büntetés diadala a büntetés végrehajtásának speciális, új irányt szabott. A korábbi, elsősorban deklaratív, nyilvános, megalázó és elrettentő funkciók helyett a nyilvánosságtól elzárt, falak közé terelt, munkáltatással, neveléssel, egészségügyi ellátással kiegészített végrehajtási processzus egészen új technikai feltételeket követelt. Elmondta, hogy a börtönöknek az egész középkoron átívelő históriája, a sanyargató-jellegű büntetés hagyományai, és az európai börtön építészeti-technikai keretei nehezítették a modern, polgári büntetés-végrehajtási elméletek gyakorlati megvalósítását. Az előadó végső konklúziója szerint a helyzeten csupán új és korszerű börtönök építésével lehet úrrá az európai büntetés-végrehajtás a 21. században.
f) Végezetül a Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájának PhD-hallgatója, Szalóky Gergely tartott előadást. Az előadó a fogházbüntetés - mint a Csemegi-kódex idején a leggyakrabban alkalmazott szabadságbüntetés - eredeti szabályozását és annak későbbi változásait, illetve a változások okait mutatta be.
- 158/159 -
A délutáni szekcióülésen az előadók mellett felszólalt Horváth Pál, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának professor emeritusa is.
A konferencia előadásait azok az érdeklődők is megismerhetik, akik esetleg nem tudtak részt venni a rendezvényen, ugyanis azok írásos változata a "Jog és Állam" című kari kiadvány sorozatban előreláthatólag 2006. folyamán megjelenik.■
- 159 -
Lábjegyzetek:
[1] Czenczer Orsolya, Phd hallgató, Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, H-1042 Budapest, Viola u. 2-4.,
Visszaugrás
