A közkeletű vélekedéssel ellentétben a jogszabályokkal kapcsolatban nem az a legnagyobb baj, hogy nem elég szigorúak, hanem többek között az, hogy azok, akik a szélesebb nyilvánosságban véleményt formálnak róluk, nem olvassák vagy nem megfelelően értelmezik és alkalmazzák azokat.
A rendelkezéseken javítani persze mindig, mindenhol lehet és érdemes is, és a jó hír persze az, hogy sok helyen - szerte az országban - bármilyen törvényi kötelezettség nélkül működnek a gyakorlati praktikák...; a rossz hír a szélesebb nyilvánosság olykor fura indítékkal rendelkező legaktívabb rétegeinek (és most kiemelten gondolok az állatvédelmi rendszerben tevékenykedőkre), hogy a jogszabály-módosítás nem olyan, mint a kamillatea: nem jó mindenre, nem hatásos minden kór ellen.
Legutóbb egy hatósági munkával foglalkozó állatvédelmi szakmai napon hallottam az egyik neves előadótól, hogy "a hagyatéki törvénnyel az a legnagyobb baj, hogy az élő állatot dologként kezeli". Ki kell ábrándítani mindenkit, a hagyatéki törvény az élő állatot nem kezeli dologként, sehogy sem kezeli, meg sem említi. Az előadónak egyrészt megbocsátjuk a tévedést, hiszen nem jogász, nem hatósági jogalkalmazó, ugyanakkor megdorgáljuk a téves információért, hiszen sok-sok éve az állatvédelemben tevékenykedő személy, üzletember, így a téves információk továbbadása kapcsán felelőssége van. Felvetésében viszont örömteli, hogy ennek a cikknek a megírását generálta (majd törekszem eljuttatni a részére egy példányt).
Természetesen valós probléma a hagyaték részét képező állat további sorsa, ha az örökhagyó elhunyt, de ez jóval gyakorlatibb probléma annál, minthogy az állatnak milyen a jogi státusza egy jogszabályban. Ahhoz, hogy számon tudjuk kérni, vagy megfelelőbb fogalmazással inkább segítséget tudjunk kérni attól, akinek erre lehetősége van a hagyatéki eljárás adott szakaszában - ha élő állat sorsának megjavítása, megmentése a tét -, ismernünk kell az alapfogalmakat és az eljárás menetét.
A hagyatéki eljárásnak alapvetően két fontos szakasza van: a jegyző és a közjegyző előtti szakasz.
A jegyzőre a hagyatéki törvény tulajdonképpen mint a közjegyző kvázi titkárnőjére tekint, ő készíti össze és küldi el azt a leltárt, melyből a közjegyző a későbbiekben dolgozik és elkészíti a hagyatékátadó végzést. A halottvizsgálati lapot az utolsó lakcím szerint illetékes jegyző részére küldik meg a kórházak, sok esetben a hozzátartozó/temetésről intézkedő rovatot üresen hagyva. Ilyen esetben a jegyző jellemzően a lakcímnyilvántartásban azonos lakcímre bejelentett személyek lekérésével próbál keresni valakit, aki a hagyatéki leltár összeállításában a legfőbb segítséget fogja neki nyújtani.
Le kell szögezni, hogy a jegyző nem az egyes vagyonelemeket tárja fel országszerte, hogy az elhunyt után hol, mi maradt. Azt próbálja feltárni, hogy ki az az elérhető hozzátartozó, aki a vagyonelemekről szóló leltár összeállításában segít, a leltárba ugyanakkor csak azok a dolgok kerülnek bele, melyről a hozzátartozó nyilatkozik (sok ügyfélközpontú jegyző vagy ügyintéző a biztonság kedvéért indít egy országos keresést a Takarnet programban, ha a hozzátartozó úgy nyilatkozik, hogy az elhunyt után nem maradt ingatlantulajdon, ugyanakkor ez csak egy elem és egy hozzáférhető rendszer: sokszor sok esetben kimaradnak gépjárművek, takarékbetétkönyvek, nagyértékű ingóságok stb., melyek megszerzéséért a későbbiekben póthagyatéki eljárást szükséges megindítani).
Címadó témánkhoz közelítve felmerül, hogy amennyiben a megszólítható hozzátartozó az elhunyt felnőtt gyermeke, a legtöbb esetben már nem élt együtt az elhunyt személlyel, (sajnos sok esetben a viszony is rossz volt köztük, régebb óta nem látogatta), nem tudja, mi maradt utána és nem tud segíteni abban sem, hogy a hagyaték részét képezheti-e élő állat.
Ha görcsösen ragaszkodunk hozzá, akkor az első jogszabálymódosítási javaslat tehát lehet például a leltár adatkörének egy olyan rovattal való bővítése, mely értékhatártól függetlenül élő állatra kérdez rá. Jó hír, hogy például nagy állatvédelmi és birtokvédelmi tapasztalattal rendelkező kolléganőm, dr. Nagy Csilla, akivel több éve sok közös szakmai projektben vettünk már részt, Dunavarsányban olyan nyilatkozatot használ, melyben rákérdez arra, hogy van-e tudomása az öröklésben érdekeltnek a hagyaték részét képező élő állat létéről. (Ezt a nyilatkozatot a szakmai közösség részére a közösségi hálón fenntartott zárt csoportban meg is osztotta, többen jelezték is, hogy használni fogják az általa fejlesztett nyilatkozatot. Követendő példa - jogszabálymódosítás nélkül! (Itt szintén ajánlom a "Hagyaték ASP-ben" nevű Facebook-csoportot mint segítséget nyújtó szakmai közösséget az olvasók részére).
A jegyző által a hozzátartozó segítségével kötelezően feltárandó és leltárba veendő vagyonelemek a következők:
- 13/14 -
- belföldön fekvő ingatlan;
- belföldi cégjegyzékbe bejegyzett gazdasági társaságban, illetve szövetkezetben fennálló tagi, részvényesi részesedés;
- lajstromozott vagyontárgy;
- ingó vagyon, amelynek értéke a törvényben megállapított öröklési illetékmentes értéket meghaladja;
- örökhagyó végintézkedésével elrendelt alapítvány létesítése;
- végintézkedéssel alapított bizalmi vagyonkezelési jogviszony.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
