"A jövő városai nem pusztán »épületek halmazai«, hanem összekapcsolt ökoszisztémák, amelyekben az ember és a természet új, kiegyensúlyozott viszonyban élhet. A települési zöldinfrastruktúra ennek a paradigmaváltásnak a kulcseleme Magyarországon is." Újabb kiemelt témánk - a települési zöldinfrastruktúra - bevezető írását olvashatják.
A települési zöldinfrastruktúra fogalma az utóbbi évtizedben vált központi jelentőségűvé az európai várospolitikában. A zöldinfrastruktúra alatt a természetes és félig természetes elemekből álló, funkcionális hálózatot értjük, amely magában foglalja a városi erdőket, fasorokat, parkokat, zöldtetőket, közkerteket, vízfelületeket, árkokat és egyéb zöldfelületeket. A zöldinfrastruktúra lényege a hálózatos működés: nem csupán az egyedi parkterületek száma vagy nagysága számít, hanem az, hogy az ökológiai, közlekedési és rekreációs folyosók összefűzzék őket.[1]
A települési zöldinfrastruktúra véleményünk szerint hármas funkciórendszerben értelmezhető:
- Jogi-igazgatási dimenzióban a közérdekű környezetvédelem és a településrendezési kötelezettségek érvényesülését szolgálja (pl. övezeti előírások, minimális zöldfelületi arány).
- Szociológiai dimenzióban a közösségi hozzáférés, a társadalmi igazságosság és az esélyegyenlőség szempontjai dominálnak (lásd a hőszigethatás és a jövedelmi különbségek összefüggését a parkhoz jutás esélyével).
- Ökológiai dimenzióban a fajválasztás, az élőhely-rehabilitáció, a csapadékvíz-gazdálkodás és a biodiverzitás - megőrzés jelenik meg mint tervezési és fenntartási kérdés.[2]
A Zöldinfrastruktúra - Európa természeti tőkéjének megerősítése című európai bizottsági közlemény hangsúlyozza, hogy a zöldinfrastruktúra "olyan stratégiai eszköz, amely a természetalapú megoldások révén hozzájárul a klímaváltozás mérsékléséhez, a gazdasági növekedéshez és a közösségi jólléthez".[3]
Magyarországi településeken a zöldinfrastruktúra tervezése és fenntartása egyre inkább nemcsak környezetvédelmi, hanem közszolgáltatási kérdéssé válik: az önkormányzatok felelőssége, hogy minden lakó számára elérhetővé tegyék a minőségi zöldterületeket, figyelembe véve az ökológiai hálózat országos szintű összefüggéseit is.[4]
Az Európai Bizottság 2013-ban kiadott közleménye (Green Infrastructure - Enhancing Europe's Natural Capital) a zöldinfrastruktúrát "olyan térbeli tervezési eszközként" határozta meg, amelyet a kohéziós politikába, a közlekedési hálózatfejlesztésbe és a városrendezésbe is integrálni kell.[5] A dokumentum kiemeli a természetalapú megoldások (Nature-Based Solutions, NBS) szerepét, melyek egyszerre szolgálnak környezetvédelmi, gazdasági és társadalmi célokat.
A Biodiverzitás Stratégia 2030-ig külön célként határozza meg a városi zöldfelületek növelését, az ökológiai kapcsolatok helyreállítását, és a zöldtetők, zöldfalak, városi erdők telepítését, összhangban a klímaadaptációs politikákkal.[6]
Az EU MAES-kezdeményezése (Mappingand Assessment of Ecosystems and their Services) módszertani keretet ad a városi ökoszisztémák állapotának és szolgáltatásainak értékelésére. Ez kulcsfontosságú, mert a települési zöldinfrastruktúra értékét a közegészségügy, a hőszigethatás mérséklése és a vízgazdálkodás szempontjából is számszerűsíteni kell.[7]
A magyar szabályozás alapja az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény, amely kijelöli az Országos Ökológiai Hálózat elemeit: magterületek, ökológiai folyosók és pufferterületek. Ezek biztosítják, hogy a települési szintű tervezés ne izolált módon történjen, hanem illeszkedjen az országos ökológiai kapcsolatokhoz.[8]
Budapesten a Radó Dezső Terv (a továbbiakban: RDT) a fővárosi zöldinfrastruktúra-fejlesztések stratégiai dokumentuma, amely 2017-ben indult és 2021-ben került frissítésre. Az RDT konkrét akciókat határoz meg: új parkok létrehozását, fasorok folytonosságának biztosítását, a városi hőszigetek enyhítését és a természetközeli fenntartás erősítését.[9]
- 35/36 -
A jogi keretek mellett megjelentek a pénzügyi és pályázati források: az EU LIFE programjai, Interreg-projektek, valamint a hazai operatív programok (pl. KEHOP). Ezek lehetőséget biztosítanak arra, hogy a települési önkormányzatok - különösen a kisebb városok - a klímaadaptáció és társadalmi esélyegyenlőség szempontjait integrálják a zöldinfrastruktúra-fejlesztésbe.[10]
A zöldinfrastruktúra társadalmi jelentőségét sokáig alábecsülték: a parkokat és közkerteket inkább esztétikai vagy rekreációs elemként kezelték. Az utóbbi években azonban a kutatások egyértelművé tették, hogy a városi zöldterületek szociális javak is, amelyek a közegészségügy, a társadalmi kohézió és az esélyegyenlőség terén kulcsfontosságúak.[11]
A városi zöldfelületek eloszlása gyakran egyenlőtlen: a magasabb jövedelmű vagy kedvezőbb helyzetű társadalmi csoportokhoz közelebb találhatók nagyobb és jobb minőségű parkok, míg a periférikus, alacsonyabb státuszú városrészekben kisebb és rosszabb minőségű zöldek érhetők el.[12] Ez a jelenség Magyarországon is érzékelhető: Budapesten a belvárosi és egyes külső kerületek között jelentős eltérés van a zöldfelület/fő mutatóban.[13]
A szubsztantív esélyegyenlőség megköveteli, hogy a fejlesztések ne csak arányosan osszák el a zöldterületeket, hanem célzottan kezeljék azokat a városrészeket, ahol a hőszigethatás, a légszennyezés és a szociális hátrányok összeadódnak.[14]
Számos kutatás bizonyítja, hogy a városi zöldfelületek közvetlen egészségvédő hatással bírnak: csökkentik a stresszt, javítják a kognitív funkciókat, hozzájárulnak a szív- és érrendszeri betegségek megelőzéséhez.[15] A WHO ajánlása szerint minden városlakónak 300 méteren belül elérhető közparkhoz kellene hozzáférnie.[16]
Magyarországi példák alapján az alacsonyabb zöldfelülettel rendelkező városrészekben magasabb a hőstressz okozta megbetegedések kockázata, különösen idősek és krónikus betegek körében.[17]
A zöldinfrastruktúra fejlesztése nemcsak fizikai, hanem társadalmi infrastruktúra is. A közösségi kertek, közparkok és sétányok hozzájárulnak a társadalmi kapcsolatok erősítéséhez, különösen olyan városi környezetben, ahol a lakosság széttagolt vagy kulturálisan sokszínű.[18]
A részvételi tervezés (pl. közösségi költségvetés, lakossági fórumok) növeli a fejlesztések legitimitását és a fenntartható fenntartás esélyét. Budapesten a közösségi költségvetési programban több zöldinfrastruktúrához kapcsolódó projekt (fasortelepítés, esőkert, közösségi kert) valósult meg, amelyek példát adnak a társadalmi bevonásra.[19]
A települési zöldinfrastruktúra fejlesztésének és fenntartásának sikere nagyrészt a kertészeti és ökológiai szaktudás minőségén múlik. Míg a jogi és szociológiai dimenziók keretet és társadalmi legitimitást adnak, addig a kertészmérnöki tervezés és kivitelezés biztosítja a hosszú távú működőképességet.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
