Megrendelés

Dr. Szűcs Gyula: Kft. és rt. jegyzett tőkéjének kiegészítése (CH, 2000/1., 8-9. o.)

Az 1997. évi CXLIV. törvény, az új Gt. a kft. törzstőkéjének legkisebb összegét 1 millió forintról 3 millió forintra, az rt. alaptőkéjének legkisebb összegét 10 mil lió forintról 20 millió forintra felemelte. Az átmeneti rendelkezései szerint az új Gt. hatálybalépésekor, 1998. június 16-án működő korlátolt felelősségű társaságok és részvénytársaságok két éven belül kötelesek e törvényben meghatározott legkisebb összegre a jegyzett tőkéjüket kiegészíteni.

A Gt. 299. §-ának (3) bekezdése szerint a két év a bejegyzett társaságoknál a törvény hatálybalépésekor kezdődött, amely 2000. június 16-ig tart. A nem bejegyzett társaságoknál a két évet a bejegyzéstől kell számítani.

A jegyzett tőke kiegészítésével kapcsolatban több jogalkalmazási kérdés merült fel.

1. A régi Gt., az 1988. évi VI. törvény 24. §-ának (1) bekezdése szerint a változás bejegyzése is visszamenőleges hatályú volt. Annak idején lehetséges lett volna, hogy a társaság legfőbb szerve a jegyzett tőke kiegészítéséről a kétéves időszak végén döntsön. A cégbejegyzés lehetett volna később is.

A jegyzett tőke kiegészítése a cégnél az új szabályok szerint is változásként jelentkezik. Az 1997. évi CXLV. tv, a Ctv. 30. §-a szerint a jegyzett tőke változása a cégjegyzékbe történő bejegyzéssel válik hatályossá, de nem a változás időpontjára visszamenőlegesen.

Ebből következően van olyan cégbírói álláspont, amely szerint a jegyzett tőke kiegészítési kötelezettségének a kft. és az rt. csak akkor tesz eleget, ha ez irányú változásbejegyzési kérelmét olyan időpontban adja be, hogy a Gt. 299. §-ának (3) bekezdésében foglalt két éven belül a cégbejegyzés is megtörténjen.

Mindenképpen ajánlatos, hogy a kft., illetve rt. a jegyzett tőke kiegészítése iránti változásbejegyzési kérelmét a két év lejárta előtt hónapokkal megelőzően adja be, mert ha olyan cégbíróhoz kerül az ügye, aki a fenti állásponton van, a "késedelem" a céget törvényességi felügyeleti eljárásnak teszi ki. Ez pedig a cég kötelező átalakulását vagy megszűnését eredményezheti, de legalábbis hosszabb ideig tartó bizonytalanságot okoz a jogorvoslati eljárás tartama alatt.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére