Az Emberi Jogok Európai Bírósága, mint a Római Egyezmény[1] alkalmazásának fóruma az Egyezmény 1993-ban történt ratifikációja óta napjainkra a jogkereső közönség "közkedvelt" intézményévé vált. Az Egyezmény cikkeire való közvetlen hivatkozás újabban már a magyar bíróságok és hatóságok határozataiban is meg-megjelenik, de sokkal jelentősebb mértékben növekszik azon állampolgárok száma, akik a Bírósághoz fordulnak a nemzeti bíróságoknak, hatóságoknak tulajdonított jogsértések miatti jogorvoslatot keresve. A Bíróság statisztikái azonban azt mutatják, hogy sokan - teljesen tévesen - egyszerű "negyedfokú" jogorvoslati intézménynek tekintik, amelynek feladata a nemzeti jogalkalmazásban elkövetett jogszabálysértések feltárása és korrekciója lenne, ezért az összes kérelemnek csupán 6 százaléka az, amelyben a Bíróság egyáltalán ítéletet hoz (Magyarország esetében e szám az átlaggal megegyezik). Az ítéleteknek viszont 83 százaléka egyezménysértést megállapító határozat. Ebből megállapítható, hogy a Bíróság a kérelmek előzetes szűrése során igen nagy körültekintéssel és szigorral jár el. A kezdetektől fogva következetesen elzárkózik attól, hogy hatáskörét tágan értelmezve a nemzeti döntéseket akár felülmérlegelje, akár pedig az Egyezményben garantált emberi jogok érvényesülésének vizsgálatán túl is minősítse az eljárási szabályok megtartását és a nemzeti jogszabályok alkalmazásának helyességét.
Az Egyezmény anyagi jogi szabályai meglehetősen szűkszavúak, önmagában a normaszöveg alapján lényegében nem is értelmezhetőek. Az egyes rendelkezések értelmezéséhez elengedhetetlen a Bíróság esetjogának ismerete: a Bírósághoz benyújtott kérelmek enélkül aligha vezethetnek eredményre. A Bíróság mára könyvtárnyi esetjoga ugyanis kialakította az Egyezmény értelmezési gyakorlatát és tartalommal töltötte meg az egyes cikkekben deklarált emberi jogokat. Mivel a Bíróság eljárásában a jogi képviselet nem kötelező, nem várható el valamennyi kérelmezőtől a strasbourgi esetjog alapos ismerete. Jelen írás ugyanakkor iránytűként igyekszik szolgálni azok számára, akik családjogi problémákkal kapcsolatosan kívánnak a Bírósághoz fordulni. A terjedelmi korlátok nem teszik lehetővé a családjog valamennyi aspektusára vonatkozó esetjog részletes tárgyalását, de a "legnépszerűbb" területekre vonatkozó bírósági döntések bemutatása is elégséges ahhoz, hogy jelen keretek között segítsen annak eldöntésében, hogy mely jogviszonyok tartozhatnak ma az Egyezmény hatálya alá és melyek nem.
A Római Egyezményben a "család" két helyen jelenik meg, mint alapvető emberi jog tárgya: a 8. cikk a "magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog", a 12. cikk pedig a "házasságkötéshez való jog" címet viseli. Bár az Egyezmény szerkezetéből világos, hogy a két cikk különböző emberi jogokat nevesít, ezek együttes tárgyalása több okból is célszerű. Egyrészt, a bíróság esetjoga számos esetben a két cikkre, mint egymással szorosan összefüggőre hivatkozik. Másrészt, a házasság és a család "rokon intézmények" a hazai családjogban is. A két említett cikk egyébként ha nem is tartozik az Egyezmény legterjedelmesebb cikkei közé[2], az ítéleteknek így is meglehetősen nagy hányada foglalkozik vele. Magyarországot mostanáig 6 ilyen tárgyú ítélet érintette.
A családi élet tiszteletben tartásához való emberi jogot az Egyezmény 8. cikkének első bekezdése deklarálja:
"Mindenkinek joga van arra, hogy magán- és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák."
A 8. cikk második bekezdése - az Egyezmény hasonló rendelkezéseinek tipikus szerkezetét követve - az első bekezdés alóli kivételeket fogalmazva meg, kijelölve az állami beavatkozás határait:
"E jog gyakorlásába hatóság csak a törvényben meghatározott, olyan esetekben avatkozhat be, amikor az egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a közbiztonság vagy az ország gazdasági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükséges."
Az Egyezmény szövegéből tehát semmi több nem derül ki, mint hogy mindenkinek joga van a családi élet tiszteletben tartásához. E fogalom meghatározásának igénye tehát nem öncélú és korántsem elvont, elméleti jelentőségű: ennek ismeretében dönthető ugyanis csak el, mely életviszonyok, mely jogesetek tartoznak az Egyezmény 8. cikkének hatálya alá. A másik oldalról megközelítve a problémát: a családi élet fogalmához csak a Bíróság esetjogának megismerése útján juthatunk el.
A 8. cikk hatálya alá tartozik a családi élet mellett magánélet, a lakás és levelezés tiszteletben tartásának követelménye is. A családi élet mellett ezek szintén olyan fogalmak, amelyeket az esetjog töltött meg tartalommal, azonban ezen emberi jogok nem képezik jelen írás tárgyát. Helyenként azonban a magánélet és családi élet fogalma közötti határvonalat is nehéz meghúzni.
A családi kapcsolatok meghatározása és megítélése nemzeti jogrendszerenként más és más. A Bíróság azonban a kezdetektől arra az álláspontra helyezkedett, hogy a ténylegesen fennálló családi kötelékeket családi kapcsolatként, ekként az Egyezmény 8. cikkének hatálya alá tartozóként ismeri el, függetlenül az adott nemzeti jogrendszer szabályaitól. A Bíróság a tényleges családi kapcsolat létét minden ügyben egyedi vizsgálat tárgyává teszi, tehát még a szülő-gyermek kapcsolatot sem fogadja el automatikusan családi életként, ha az kizárólag jogi és nem pedig tényleges kapcsolatot jelent (Alim v. Russia judgment of 27 September 2011, no. 39417/07. és L. v. the Netherlands judgment of 1 June 2004, no. 45582/99.). Tényleges együttélés esetén a nagyszülő-unoka kapcsolatot a Bíróság a családi élet fogalmába sorolta és a 8. cikk hatálya alá tartozónak tekintette (Bronda v. Italy judgment of 9 June 1998, no. 22430/93.). Előfordul ugyanakkor, hogy tényleges együttélésre éppen az állami beavatkozás miatt nem kerülhet sor, például mert egy adott államban élő személyek hozzátartozóinak belépését, letelepedését, ezáltal tényleges családi élet kialakítását állami intézkedések megakadályozzák (Abdulaziz, Cabales and Balkandali v. the United Kingdom judgment of 28 May 1985, no. 9214/80; 9473/81; 9474/81.).
A Bíróság gyakorlata szerint a 8. cikk helyes értelmezése az, hogy az érintett államnak nem csak passzív be nem avatkozási kötelezettsége áll fenn: kifejezett és tevőleges kötelessége a családi élet tiszteletben tartása. Az állam magatartása nem korlátozódhat tehát arra, hogy tartózkodik a védett emberi jogokba való beavatkozástól. Ezt a gyakorlatot a Bíróság legújabb ügyeiben is megerősítette (M.P. and others v. Bulgaria judgment of 15 November 2011, no. 22457/08. és Salontaji-Drobnjak v. Serbia judgment of 13 October 2009, no. 36500/05). Az állami kötelezettségekre alább még visszatérünk.
A családi élet köréből cikkünkben elsősorban a házasságkötéssel és a házasság felbontásával, a gyermekelhelyezéssel és a gyermekkel való kapcsolattartással kapcsolatos, továbbá az apasági, vagyis mondhatni a "klasszikus" ügyekből merítünk, az ügyek tetemes számára tekintettel természetesen példálózó jelleggel.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
