Amióta az emberek különböző szolgáltatásokat nyújtanak egymásnak, azóta vannak olyanok is, akik ezeket anélkül veszik igénybe, hogy azok kikötött díját meg kívánnák fizetni. Szépen mutatja ezt azon mitológiai történet is, amely szerint Poszeidón és Apollón halandó férfinak öltözve felajánlotta Laomedón trójai királynak, hogy fizetség fejében megerősítik Trója fellegvárát. A munkát el is végezték, a király azonban adós maradt a bérükkel. Erre haragra gerjedtek, Apollón pestisjárványt küldött, míg Poszeidón egy víziszörnyet uszított a városra. Laomedónnak azt jósolták, hogy akkor szabadul meg ezektől az átkoktól, ha leányát, Hészionét feláldozza. A lányt ki is kötötték egy sziklához a tenger partján, hogy a szörny megtalálhassa. Épp ekkor járt erre Héraklész kilencedik feladatának végeztével. Megtetszett neki a leláncolt leány, és miután Laomedóntól ígéretet kapott, hogy segítségéért cserébe megkapja Zeusz halhatatlan lovait, legyőzte a szörnyet. A szörny megölése után azonban Laomedón megtagadta a díj megfizetését, ezért Héraklész azzal távozott, hogy sereggel tér majd vissza. Ez évekkel később meg is történt, a Héraklésszal tartó Telamón behatolt a városba, és a fellegvár ostroma után Laomedónt megölték. Hészioné már nem kellett Héraklésznak, ezért átadta Telamónnak, aki megengedte neki, hogy egy testvérét kiválassza a foglyok közül. Ő Podarkészt választotta (akit attól kezdve "szabadítottnak", Priamosz neveztek). Laomedón összes többi gyermekét pedig legyilkolták.[1]
Az emberek nem változtak meg napjainkra sem. Az egyik közelmúltból származó sajtóhír szerint "négy budapesti szállodából távozott fizetés nélkül egy [...] pár, a kár [...] meghaladja a 3 millió forintot". Az átverés [...] minden esetben hasonló forgatókönyv szerint zajlott: [...] A férfi és a nő szobát foglal, majd az ott-tartózkodásuk alatt akár többször is meghosszabbítják pihenésüket, végül tekintélyes fogyasztást követően fizetés nélkül távoznak. A férfi mindig [azonos néven] jelentkezik be, míg a nő több különböző álnevet is megadott már a regisztráció során. A szálláshely elhagyásakor egy egyébként létező [...] cégre hivatkoznak, amely a hátrahagyott számlát rendezni fogja".[2]
Ehhez hasonló eset történt Spanyolországban is, ahol "térfigyelőkamerák felvételei és tanúvallomások alapján azonosították azokat [...], akik 2000 eurós, vagyis 618 ezer forintos fogyasztás után fizetés nélkül távoztak egy spanyolországi étteremből. A [...] 20 fős csapat ennivalót, ásványvizet, üdítőket és 30 üveg whiskyt rendelt a[z] étteremben, majd amikor mindent elfogyasztottak, vezényszóra a vendéglő előtt leparkolt autóikhoz siettek. [...].
- 189/190 -
Kiderült, hogy a csoport már León tartomány több éttermében is eljátszotta ugyanezt, a közösségi oldalakon terjedő fotókon ugyanis egy másik étteremtulajdonos is fölismerte [...] őket", aki azt állította, hogy "az ő Ponferradaban lévő éttermét 10-15 ezer euróval károsította meg ugyanez a csapat".[3]
Az utóbbi két esethez hasonló cselekmények megítélése kapcsán nemcsak a polgári jogi jogkövetkezmények (a szolgáltatási díj, illetve késedelmi kamat megfizetésére kötelezés) alkalmazása merül fel, hanem büntetőjogi eszközök igénybevétele is. Az ennek kapcsán hazai[4] büntetőjogunkban[5] felmerülő kérdések elemzése képezi jelen tanulmányunk tárgyát. A dogmatikai, illetve ezzel részben összefonódó kriminálpolitikai elemzést követően pedig megvizsgáljuk, hogy eredményeink mennyiben értékesíthetők a büntető- és polgári jog kapcsolatrendszerének kutatásánál, illetve egy empirikus kutatás kérdőívének megtervezése és elemzése során.
A dogmatikai és kriminálpolitikai vizsgálódáshoz témánk kapcsán is érdemes áttekinteni a kapcsolódó korábbi hazai büntető rendelkezések és más kapcsolódó jogszabályok történetét, illetve az ezeket értelmező bírósági gyakorlatot.
Az első magyar büntetőkódex (1878. évi V. törvény, 1878. évi Btk.) szerint az követett el csalást, "a ki azon czélból, hogy magának vagy másnak jogtalan vagyoni hasznot szerezzen, valakit ravasz fondorlattal tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, és ez által annak vagyoni kárt okoz".[6] Ennek helyébe az 1908. évi XXXIII. törvény (1908. évi Bn.) azon rendelkezése lépett, amely szerint csalást követ el "a ki azon czélból, hogy magának vagy másnak jogtalan vagyoni hasznot szerezzen, valakit fondorlattal tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ez által annak, vagy másnak vagyoni kárt okoz".[7]
A szolgáltatások megtérítés szándéka nélküli igénybevétele kapcsán e büntető rendelkezések öt aspektusból igényelnek részletesebb elemzést.
A tévedésbe ejtés (tévedésben tartás, a továbbiakban együtt megtévesztés) megállapítható volt azokban az esetekben, amikor valaki vendéglőben rendelt ételt vagy italt, illetve szállodában szállt meg fizetés szándéka nélkül. Ezzel szemben már a megtévesztés megvalósulása is kétséges volt a bírói gyakorlat szerint, amikor valaki egyszerűen jegy nélkül utazott (járműre felszállt). Megtévesztést ugyanis inkább csak akkor állapítottak meg, ha valaki ennek során a kalauz ("mindenkinek van jegye?") kérdésére igennel válaszolt (vagy akár csak bólintott), illetve hamis vagy már kezelt jegyet mutatott fel.[8] Megtévesztés hiányában nem volt megállapítható a csalás akkor sem, amikor valaki a színház mellékajtaján jegy nélkül beoson.[9] Ezen tényállási elem viszont már akkor megvalósult, ha a beosonó személy eközben valakinek a kérdésére színházi dolgozónak adta ki magát.[10]
A jogalkalmazási vitákra is figyelemmel a szolgáltatások megtérítés szándéka nélküli igénybevételét számos külföldi büntetőjog már ekkoriban is - a csaláshoz kapcsolódó, de - önálló törvényi tényállásban rendelte büntetni.[11]
A csalás ekkoriban nem puszta megtévesztés, hanem "fondorlat" esetén valósult csak meg. A fondorlat fogalmának értelmezése korántsem volt egységes a joggyakorlatban, de abban viszont - legalábbis többé-kevésbé - mindenki egyetértett, hogy a (ravasz) fondorlatot a megtévesztett személy körülményeihez képest kellett vizsgálni.[12] Ennek alapján, ha valaki a saját körében szerzett élettapasztalatokat figyelembe nem veszi, s e miatt rászedik: ez esetben fondorlat nem forog fenn, akárminő műveltségű vagy állapotú legyen is az illető. Ha viszont "saját észbeli fölfogásának és műveltségének megfelelő körültekintéssel élt, s ennek ellenére megcsalták", akkor az alkalmazott "eszköz ravasz fondorlatnak tekintendő".[13]
- 190/191 -
A szolgáltatások megtérítés szándéka nélküli igénybevétele kapcsán Fayer hazai jogunk értelmezésénél is irányadóként idézi a magyarhoz hasonló francia tényállás alapján ítélkező párizsi bíróság egyik döntését. Az alapul szolgáló ügyben a vádlott Párizsban azzal tartotta fenn magát, hogy szürkületkor valamelyik vendéglőben italt adatott magának és egy bizonyos rézpénzzel (mely nagyon hasonlított egy bizonyos aranypénzhez) fizetett, illetőleg ebből adatott magának vissza. Minthogy a fizető pinczérek nem nézték meg pontosan a pénzt, emberünknek sikerült e módon többször pénzhez jutnia, mígnem végre tetten érték". A francia bíróság szerint azonban a pincéreknek az ilyen típusú rászedésre foglalkozásuknál fogva fel kellett volna készülniük, így a csaláshoz szükséges fondorlat nem forgott fenn.[14]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
