Az irodalom szerint valójában "az Európai Bíróság [...] jogszolgáltatása a közösségi jogrend autonómiája előmozdításának a kizárólagos tényezője.",[1] amennyiben e testület a jogegység egyik oszlopa;[2] az Emberi Jogok Európai Bírósága pedig "az európai jogrend alkotmányos instrumentuma".[3] Joggyakorlata "mindent legyőző",[4] hiszen "a végső értelmezés monopóliumát" vindikálja magának.[5] Az Európai Közösségek Bírósága ugyanis "szükségből egy gyakran konstruktív joggyakorlatot fejlesztett ki, mivel az eredeti megállapodások valójában eléggé szűkszavúak voltak a leglényegesebb kérdésekben is. [...] A Bíróság tehát egyedül és önmagában felvállalta azt a szerepet, hogy az európai építkezés motorjává váljék".[6]
- 281/282 -
Vagyis ez a fórum "többé immár nem alkotmánybíró, hanem alkotmányozó bíró".[7]
Ritkán szoktunk ugyan mindent végiggondolni, de mindebben felsejlhet a jövő perspektívája is, hiszen "a jelenleg két jogcsalád által is meghatározott Európai Bíróság talán az eljövendő »világjogrendszer« prototipikus jogalkalmazó szerve lesz."[8]
Az Európai Bíróságnak nincs joghatósága a nemzeti jogok feletti ítélkezésre,[9] nem is feladata, hogy nemzeti jogot értelmezzen vagy alkalmazzon,[10] merthogy "szigorú hatalommegosztás áll fenn egyfelől a Közösség és másfelől a Tagállamok hatóságainak intézményei között", ami a bíráskodásban is érvényesül.[11] Az érem másik oldalán állóan azonban maga az európai jog nem más, mint "a nemzetközi jog új jogrendje",[12] amely annyiban "sui generis, sajátos és autonóm jogrend",[13] amennyiben elsőbbsége van a nemzeti jog fölött, sőt ezen elsőbbséget semmiféle a nemzetközi szerződések belső hatályáról szóló belső (alkotmányi) szabályozás sem korlátozhatja. Ennélfogva ha egy állam elmulasztaná a közösségi jog implementálását saját jogrendjébe s ebből valamely polgárát kár érné, úgy az Európai Bíróság megállapíthatja ezért az állam kompenzációs felelősségét.[14] Az EU-jog ezzel közvetlenül is felhívható.[15] Ráadásul az együttműködés elve kibontásával az Európai Bíróság a tagállamok törvényhozását is korlátozhatja a közösségi jog keretein belül történő jogalkotásra. Egyik döntésében egyenesen annak megállapításáig jutott el, miszerint "A Bíróság úgy ítéli, hogy a nemzeti jogrendszer bármely rendelkezése és bármiféle törvényhozási, igazgatási vagy bírósági gyakorlata, mely leronthatná a közösségi jog hatékonyságát azáltal, hogy az ilyen jog alkalmazá-
- 282/283 -
sára hatáskörrel bíró nemzeti bíróságot megfosztja annak hatalmától, hogy az az alkalmazás pillanatában rendelkezésére álló minden szükséges lépést megtehessen annak érdekében, hogy félretegye azon nemzeti törvényhozási rendelkezéseket, amely akár időlegesen akadályoznák a közösségi szabályok teljes érvényrejutását és hatásgyakorlását, összeférhetetlen a közösségi jog valódi lényegét alkotó követelményekkel."[16]
A Konvenció 46. cikkelye szerint a magas szerződő felek kötelezik magukat arra, hogy alávetik magukat a Bíróság végleges döntéseinek azon perekben, amelyekben maguk is felek. Vagyis az európai ítéletek kötelező hatása kifejezetten inter partes érvényű. Más ítéletek azonban - továbbmenve - máris "az értelmezett dolog autoritásából" adódóan precedens-hatásról, tehát a konkrét ügy felein túlmutató hatályról szólnak.[17] Eszerint a Bíróság döntései nemcsak az elébük vitt esetek eldöntésére szolgálnak, hanem általánosabban is arra, hogy megvilágítsák, rögzítsék és fejlesszék a Konvenció normáit és hozzájáruljanak az államoknak azon kötelezettségeik iránti tiszteletéhez, amiket szerződő fél minőségükben magukra vállaltak.[18] Szemben ugyanakkor klasszikus felfogásunkkal, miszerint - a klasszikus francia Code civilt előterjesztő Portalis megfogalmazásával élve - "a joggyakorlat a törvényhozó felügyelete alatt alakul", az Emberi Jogok Európai Bírósága mégis olyan fórum, amely mögött az eredeti hatalommegosztásban feltételezett semmiféle törvényalkotó nincs.[19]
Az európai bíráskodás valóban jogviták eseti ítélkező megoldásaként indult. Ámde miután nem támaszkodhatott kialakult jogrendszerre, menet közben érlelődött meg egyfelől döntési tevékenysége mélységének és szélességének a dilemmája, másfelől pedig azon szereptöbbletek kényszere, amibe az Európai Unió jelenleg fennálló keretei hajszolják az összfunkció betöltésében részes egyes intézményeket. Számot érdemes azonban vet-
- 283/284 -
nünk annak ma már tudományosan megállapítható voltával, hogy "a bíróságok általában [...] nem lehetnek mindvégig innovatívak, s [...történetesen...] az Európai Bíróság alapokat lerakóan újító alkotó korszaka egybeesett az Európai Közösség jogának és politika-meghatározásának tekintetében fennállott viszonylagos mozdulatlansággal".[20]
Így eshetett meg, hogy eleinte, az alapok szerződési lerakásakor csupán általános megállapítással határolták körül forrásait - például azon megfogalmazással, hogy "A Bíróság biztosítja, hogy e Szerződés értelmezése s alkalmazása során a jog követésre leljen".[21] És csak utóbb, Lagrange főügyész fogja javasolni alapállásként, hogy "nyilvánvalóan semmi akadálya sincs annak, hogy e jog forrásait, amennyiben alkalmas, a nemzetközi jogban keressék, miközben általában s a legtöbb esetben leginkább az egyes tagállamok belső jogában fogják megtalálni."[22]
Tudjuk, hogy abban a sui generis képződményben, ami az Európai Unió, a European Court of Justice nem egyszerűen alkalmi nézeteltérés esetén a végső szó kimondására hivatott fórum, hanem ebben a bár bürokratákkal bőven kitömött, mégis csekély beépítettségű mega-alakulatban, ami az Unió szervezetrendszere maga, az egyik leghathatósabban formáló eszköz, hiszen bírói közössége saját hatáskörén, a megítélésen belül teljes önállósággal jár el. Viszonylag hamar kiderült, hogy a polgárokat még saját államukkal szemben is közvetlen jogosultságokkal ruházhatja fel, amennyiben államuk megsértené a közösségi tagságból rá háramló kötelezettségeit.[23] Egyértelművé lett, hogy a vezérgondolatnak[24] ezért - "egye-
- 284/285 -
sülve a sokféleségben", melynek célkitűzése "olyan egység, ami nem egyöntetűség" és "olyan többféleség, ami nem anarchia"[25] - valóban a Bíróság a végső letéteményese. Idővel, az Unió önfejlődése során ugyanis kiderült, hogy az esetlegességek szövevényessége valamiféle rendszerszerű megalapozást még akkor sem nélkülözhet, ha akár az Unió szervei, akár az uniós tagság jegyében fellépő államok részéről minden egyes lépés magára a megalapozó szerződésre épülne.
Alkotmány kell tehát, még ha - mind a mai napig - ilyesmi nincs is; s ha ez a faktumok szintjén hiányzik, úgy - a jog világában Maine-nek az őskorba visszanyúló búvárkodásaiból bőven ismertként[26] - fikcionálisan kell ilyet felépíteni. Legalkalmasabb ágens lévén - hiszen szűk testület, önálló döntési jogkörrel, az esetleges politikai megfontolások jogi dilemmává történő átfordításának és ekként megválaszolásának az eszköztárával felszerelten -, a Bíróság igyekezett is néhány évtizeden belül e feladatnak egyre tudatosabban megfelelni. Ráadásul újító módon. Újítóan - jogtörténeti értelemben is, hiszen formálódó művének mindenkori végeredménye nem hagyomány (mint a brit típusú ún. íratlan alkotmány), ámde nyilvánvalóan nem is chartán alapuló (mint az ún. írott alkotmányok), hanem egy eseti döntésekből olykor formálódó, ámde a napi értelmezésekkel nem szűnően folyvást továbbépülő halmaz, amely mindenekelőtt azért ilyen hatású, mert maga a Bíróság ekként értelmezi. Így lerögzítették saját autoritásuk erejével is, hogy "az alapvető jogosultságok az általános jogelvek integráns részei",[27] valamint hogy "az Európai Gazdasági Közösség egy a joguralomra alapított közösség".[28]
Ugyanilyen csendes, noha szívós (és feltehetően visszafordíthatatlanul egyirányú) hatáskörkiterjesztés zajlik egy specifikus területen, a büntetőjog körében is. Merthogy közel három évtizede még az mondatott ki, hogy "elvileg a büntető törvényhozás s a büntető eljárásjog szabályai a tagállamok hatáskörében maradnak".[29] Két évtized múltán azonban máris
- 285/286 -
visszakozott a testület, némi finomkodással korábbi álláspontjának pontosan az ellenkezőjét fogalmazva meg - miszerint "amennyiben változatlanul fennáll, hogy elvileg a büntető törvényhozás és a büntető eljárás szabályai a tagállamok hatáskörébe tartoznak, úgy ebből mégsem vonható le olyan következtetés, amelynek értelmében e jogterületet nem érinthetné a közösségi jog."[30] -, ráerősítve Jacobs főügyész érvelésével, amelyben leszögezte, hogy a Közösség célkitűzése bizonyos körülmények közt felülírhatja a büntetőjog egyébkénti kivételezettségét.[31] És íme, csupán egyetlen példát említve, 2005. szeptember 13-án a Bíróság már specifikált, kimondva, hogy "a közösségi törvényhozó akkor, amikor a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok által alkalmazásra kerülő tényleges, arányos és meggyőző büntető szankciók nélkülözhetetlenek a[z emberi környezetre nézve] súlyos sérelmek elleni küzdelemhez, meghozhatja azokat az intézkedéseket a tagállamok büntetőjoga tekintetében, amelyeket szükségesnek ítél ahhoz, hogy a [környezetvédelem] tárgyában kibocsátott normák teljes hatékonyságát biztosítsa".[32] Egyúttal kidolgozta a "nehézkedés központja" elvét,[33] miszerint a mindenkori közösségi intézkedés célzata és tartalma egészében határozhatja meg, vajon a közösségbe vont első pillér vagy a tagállami hatáskörben maradó harmadik pillér részét képezi-e a szóban forgó jogalkotás.[34]
Egy olyan döntéssel példázva,[35] amelyben bármiféle brüsszeli vertikalitás helyett éppen a résztvevő nemzeti magánjogi rendszerek "normatív kompatibilitása" bizonyult integratív evolutív erőnek a közösségi meta-jog képzésére, ámde nem anyagi jogaik által, hanem éppen eljárásaik során,[36] javasolt egy szerző módszerfinomítást. Mert szerinte "annak megkövete-
- 286/287 -
lése, hogy a direktíváknak megfelelően történő értelmezés ne anyagi jogi síkon, hanem a jogi okfejtésről szóló szabályok síkján történjék, sokkal simulékonyabb eszköze lehet a magánjogi harmonizációnak [...,] azt téve pontosan lehetővé, hogy a Közös Piac a nemzeti jogi kultúrák jelentőségének elhanyagolása nélkül fejlődhessék koherensen tovább."[37] Nem is szólva arról, hogy ebben elvileg már benne rejlik egy további előrehaladás lehetősége, maga a "bírói harmonizáció", amikor már eleve áttestálódik a feladat, mint "a Bíróság harmonizáló hatalma a direktívák rendelkezéseiből áradó jogok harmonizálása felett."[38]
Ugyancsak a közvetett, bíróságokon keresztül harmonizáltató integrációt javasolja egy másik elképzelés. Eszerint a tagállami bíróságoknak - az összesség szintjén az Európai Bíróság többletével - már eleve bátran vállalniok kellene a végcélt. Hiszen "Vajon nem az Európai Gazdasági Közösség Alapokmányának 189. szakasza ír elő egy olyan értelmezést, amelynek fényében »az elérendő eredmény« nem csupán a direktíva adott szóbeli kifejezése, hanem a harmonizáció általános célja is?"[39] Miközben megengedően elfogadni látszik, hogy "Természetszerűleg [...] a cselekvés általi integrációt előnyben kell részesítenünk a lopakodó integrációval szemben."[40]
Mindebben a külső megfigyelő számára az a leginkább megdöbbentő, hogy ilyen és hasonló fejleményeken voltaképpen senki sem botránkozik meg; sőt, trouvaille gyanánt inkább dicsérendőnek tekintik, ha ilyesmik kitalálásában az eszmék szabad versengése során egyik szerző felülmúlja a másikat. Mert nincs korlát, voltaképpen alap sincs - néhány úgymond politikailag korrekt, mainstream liberális posztmodern alapelven, az európai közösség fundamentumain kívül. Ezek nevében korábbi hagyományok tagadásán épül közösségünk. Egyfelől a II. világháború óta bekövetkezett jogpozitivizmus-oldások, másfelől a ma lebegése közegében állt elő egy helyzet, amelyben most egyszerre minden ugyanarra a pástra lép, és az eddig évszázadokon át kínosan különéletet élő nemzetközi a nemzetivel, angolszász a kontinentálissal, jogalkotó a jogalkalmazóval összeborul. Voltaképpen egy amerikai nyitottságú bírói diskurzus az, aminek keretében most ez felismerhetetlen és identitásukban azonosíthatatlan péppé kotyva-
- 287/288 -
szoltan ugyan, de napjaink csemegéjévé, jogtalálássá, alakuló európai joggá nemesedik.
Tekintettel arra, hogy - mint láttuk - az Európai Bíróság de facto egy de jure hiányzó alkotmány eseti pótlójának a szerepét is felvállalja és lépésről lépésre be is tölti, érvelési módja kellően összetett. Mivel pedig az Európai Unió egészének fenntartását, feladatbetöltésének elősegítését és erősítését, valamint szükséges fejlesztését egyaránt szem előtt kell tartania - tömören tehát: "az alapul szolgáló európai uniós jogrendszernek mint egésznek [...] a céljait, értékeit és gyakorlati politikáját"[41] -, nézőpontjai mindig és elvileg is a szó legteljesebb értelmében magasabb rendűek: meta-szintűek. Ennyiben célközpontúak és teleologikusak; érvanyagát főként a történelemből, a kontextuális harmonizációból, a precedensekből, valamint a mindezeknek alapjául szolgáló általános jogelvekből merítve;[42] egyidejűleg támogatva az Európai Uniótól érvényesen megkötött szerződések értékeit s a mögötte álló tagállamok joghagyományainak az általános elveit.[43]
Megjegyzendő, hogy ebből is adódott a Bíróság már említett radikális következtetése a szerződési előírások "szellemének, alapvonalainak és szövegezésének a szükséges figyelembevételével", hogy a közösségi szerződési jognak a részes államokon belüli közvetlen hatását megállapítsa, mivel - mint kifejtette - "a közösség a nemzetközi jogban egy új jogrendet alkot, amelynek javára az államok korlátozták szuverén jogaikat [...] s ennek folytán alanyai nemcsak a tagállamokat, de azok polgárait is magukba foglalják".[44] Csakis ezzel érhette el, hogy perlésbe vonja például az Európai Parlamentet, pedig maga a szerződési joganyag semmiféle ilyesmiről nem szólott. Ámde a Bíróság, mint az Európai Unió e minőségében
- 288/289 -
legmagasabb szintű (noha persze egyetlen ilyen) testülete ítéletileg megállapíthatta, hogy ez a hallgatás "eljárási hézagot jelent ugyan, azonban ez semmiképpen nem írhatja felül az abban rejlő alapvető érdeket, hogy az Európai Közösségeket létrehozó szerződésekben lefektetett intézményi egyensúly fennmaradjon és érvényesüljön".[45]
Tárgyunkon kívülállóként nyitva hagyva itt és most annak kérdését, vajon tényleg "csupán" ‘eljárási hézag' függvénye lehet-e egy bíróság joghatósága, ugyancsak hasonló megfontolások indították a Bíróságot annak megfontolására, hogy az elvben horizontális kapcsolat az Európai Bíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága között - mert utóbbi "az alapjogok végső őrzője Európában"[46] - de facto vertikálissá változzék ennek javára. Mert, mint elméletileg kifejtették, "Előnyösebb, ha egyetlen központi alkotmányossági kontroll-fórum létezik, s az alapvető emberi jogok oltalmára korlátozott területen ezt nyújtja Strasbourg. Az európai hatalmi egyensúly azonban nyerne azáltal, ha az európai gazdasági ügyekben komoly hatalommal rendelkező Bíróság az Emberi Jogok Európai Bíróságának felügyelete alá kerülne az alapvető emberi jogok megsértésére vonatkozó kérdésekben."[47]
Általános vélemény szerint a Bíróság felhatalmazása - az Európai Gazdasági Közösség Alapokmányának 164. szakasza értelmében "A Bíróság biztosítja e Szerződés értelmezésében és alkalmazásában a jog követését"[48] - szigorúan értelmezendő.[49] Ámde "mondhatnók, hogy e szakasz egy mindenen túlmutató kötelességet ró a Bíróságra ‘a jog követésének' biztosítása végett egyes esetekben akkor is, ha hiányoznak kifejezetten ilyen joghatósággal felruházó rendelkezések. Így értelmezve, a 164. szakasz céljainak egyike az olyan helyzetek elkerülése lenne, amik megítélésére semmiféle
- 289/290 -
bíróságnak nincs felhatalmazása, s amik - következésképpen - a civiljogászok által déni de justice-ként jelölt[50] veszélyhelyzetet idézik fel."[51] Amint ez a dworkini kérdésfelvetés óta ismert, a jog nem valamiféle harmonikus egység, hanem egymással könnyen szembekerülhető elvek s szabályok halmaza[52] - szemben az európai kontinens történelmi alapfelfogásával, amely axiomatizmusa és logikai rendezettsége jegyében viszont éppen rendszertani tökélyt próbált mindig is formálni belőle. Márpedig az igazi konfliktusok többsége ma (például fogyasztóvédelem, szerződési szabadság és eljárási autonómia közt) többnyire felsőbb elvekre hivatkozással, végső soron valamiféle politikai kompromisszum jegyében oldatik fel. Az ilyen mérlegelések megalapozottsága s összefüggése azonban kétséges, hiszen a végső soron döntésük alapjául szolgáló "lényegükben vitatott fogalmak"[53] aligha logizálhatók - legfeljebb értékelhetők, értelmezhetők, vagyis szintén újabb elvek felhívásával és tágabban értelmezett további összefüggésekben mérlegelhetők, egymással egyensúlyozhatók.
Mintha éppen ennek lenne tudatában az Európai Bíróság, amikor nemcsak nem érzi feladatának, hogy joggyakorlatából (ha nem is bármi néven nevezhető rendszer, ám legalább) valamiféle átfogó teljesség álljon elő, de leggyakrabban még a felek közti kompromisszumlehetőségeket sem keresi,[54] hanem ehelyett az ügy eredeti érdeméhez képest külső, járulékos, ámde csakis maga a Bíróság mint döntési fórum által képviselhető lényegileg politikai célokat követ, mint például a közös piac létrejöttének az elősegítését.[55]
- 290/291 -
Ami végezetül törvénykezésük alkalmiságát s ebben kazualitását vagy precedenciális jellegét illeti, "Főszabály szerint az Európai Bíróság nincs kötve saját döntéseihez; ennek ellenére a gyakorlatban kevés olyan példát lehetne említeni, amelyben kifejezetten eltért korábbi esetjogától."[56] Ezt látszik erősíteni - legalábbis tendenciaként és a hallgatólagos folytonosság nyomatékaként, hiszen "a Bíróság sohasem úgy hivatkozik ezekre az ügyekre, mint precedensekre, hanem olyan eseteknek tekinti ezeket, amelyek egy kifejtett elv alátámasztásául szolgálnak."[57] -, hogy a beadványozóknak szánt (s hivatalos bírósági dokumentumként megjelent) útmutató[58] maga is nyomatékosan javasolja az igény jogi megalapozására alkalmas korábbi döntések megidézését.
Amiként közjogi klasszikusuk közel egy évszázada méltán megállapíthatta, hogy "Anglia jogának nagyrésze és - miként sokan még hozzátennék - jó része bíró alkotta jog [..., mely...] a parlamenttől alkotott aktusoknál sokkal nagyobb mértékben célozza a jog logikájának és szimmetriájának fenntartását", ugyanúgy most már hasonlóképpen elmondható, hogy "A közösségi jog a Richterrechten keresztül vált jogrendszerré a saját jogán."[59]
Az angol hasonlat azonban mégis sántít, mert ez az európajog esetében mindenképpen (s legfeljebb) valamiféle sui generis képződmény, hiszen sem retorikája, sem logikája nem kifejezetten a common law szerinti.[60]
A bíráskodás egész stílusa kontinentális, amennyiben nem tények elemzéséből, hanem döntéseiben már megfogalmazott elvekből indít,[61] miközben e döntésekben semmiféle az angolokra jellemző megkülönböztetéssel nem él obiter dicta és ratio decidendi között. Amiként ezt Roemer főügyész nyomatékosan kifejezte, "számomra annak kérdése, hogy az ítéletekben azok meghatározó alapja hol végződik és bármiféle obiter dicta hol kezdő-
- 291/292 -
dik, mindenképpen másodlagos jelentőségű. Mert minden, amit bármely ügyben az ítélet szövege magában foglal, a Bíróság akaratát fejezi ki."[62]
Előfordult persze már, hogy az egyik döntés megtagadott egy jogot valamely törvényi hely alapján,[63] míg egy másik későbbi döntés megállapította ugyanennek a jognak fennálltát.[64] Angolszász analogizálással élve szintén elmondható, hogy előfordul az európai bírósági döntési gyakorlatban distinguishing is, amennyiben valamely felhívott korábbi döntésének a meghivatkozását most nem fogadja el a Bíróság alkalmas hivatkozási alapként;[65] amiként van overruling is, amennyiben kinyilvánítja, hogy egy korábbi ügyben kialakított gyakorlatát felülbírálva még majd további pontosbítással kell élnie.[66]
Az 1970-es évek közepéig az ítéletek nem hivatkoztak előzményekként saját korábbi döntésekre, noha a főügyész jogforrásként olykor hivatkozott ilyenekre. Először 1977-ben történt ilyen formális ítéleti utalás,[67] majd a Rules of Procedure of the Court of Justice 104. szakasz (3) bekezdése a 2000. évi módosítás során mondta utóbb ki, hogy "Ahol egy előzetes döntésre a Bíróság elé vitt kérdés azonos egy már a Bíróság által eldöntött kérdéssel, ahol egy ilyen kérdésre a válasz világosan kikövetkeztethető a fennálló eseti jogból, vagy ahol a kérdés megválaszolását illetően semmiféle ésszerű kétely sem merülhet fel, ott a Bíróság [...] megokolt rendben hozhatja meg döntését, amelyben, ha ez helyénvaló, úgy utalás teendő az előzetes ítéletre vagy a releváns esetjogra is."[68]
Általában tehát elmondható, hogy a Bíróságot saját előző döntései nem kötik, miközben nem is igen tér el tőlük (noha meg kellene tennie, főként, ha alkotmányos okok indokolják); ugyanakkor viszont amennyiben eltér, úgy az egyébkénti kontinentális gyakorlatra emlékeztetően[69] gyakran pusztán hallgatólagosan (ennek kifejezett megjegyzése, vagy még inkább megokolás nélkül)[70] teszi ezt.[71]
- 292/293 -
Sokáig a Bíróság nem is hivatkozott korábbi döntéseire. Még ha szó szerint át is vett szövegrészeket korábbi ítélkezési anyagából, nem tüntette fel idézetként. Amivel talán személytelenségét, önazonosságát, intézményiségét akarhatta hangsúlyozni; ám az irodalom szerint némiképpen ez mégis zavaró volt. Hiszen olybá tetszhetett, "Mintha valami különleges egybeesés folytán az ügyükre mérvadó kijelentésként néhány bíró ma pontosan ugyanazokkal a szavakkal élne, mint amivel ők vagy társaik egy korábbi alkalommal már éltek."[72] Nos, napjainkhoz elérkezve most már gyakran jelölnek forráshellyel, ámde mégis olyan bizonytalanság lengi az egész gyakorlatot körül, hogy még monografikus megközelítések számára sem egyértelmű, vajon annak köszönhető-e ez a mégis csak rendszeresebb hivatkozás, hogy időközben az esetanyaguk felgyűlt, vagy pedig merőben annak, hogy a brit csatlakozás óta magába a Bíróságba bekerülhettek precedensjogi hagyományú bírák is.[73] Így is leginkább az éppen aktuális döntés szempontjából kedvező, tehát támogató korábbi állásfoglalások jelennek meg, míg a más irányba mutató érveket változatlanul nemigen említik.[74]
Következetlenségek, ellentmondások kitárgyalatlanságában talán szerepet játszik a Bíróságnak a kompromisszumok gyakori szükségével járó testületi mivolta és sok irányban gyökerező reprezentativitása is.[75]
Szemérmesen hallgatni szoktak arról, hogy döntésük jogforrásul szolgálhat a vitás ügyön túl is.[76] Tehát látszólagos ellentmondásban döntési szabadságuk tudatos megélésével, miközben elvetik a bírói szerepfelfogásnak a kontinentális Európában hazájukban hagyományos kötöttségét, a spontán formaadásokban mintha mégis annak emléke - pontosabban: szemérme - élne tovább.
Mindennek sajátos vetülete az irodalomban például a tagállami bíróság részéről az Európai Bíróság ún. előzetes döntéséhez történő folyamo-
- 293/294 -
dás joghatálya. Ez azon az ítéleti meggondoláson alapszik, hogy "A 177. szakasz fontos a Szerződéssel létrehozott jog közösségi természetének megőrzéséhez és annak biztosítását célozza, hogy e jog minden körülmények között ugyanaz legyen a Közösség minden államában."[77] Itt jegyzik meg, hogy mindezt mégis belső bizonytalanság hatja át - egyebek közt azzal, hogy "szégyenlős precedensjog alakult ki" ahelyett, hogy egyértelmű lenne, vajon az Európai Közösségek Bírósága előzetes döntéshozatali eljárás keretében hozott határozata erga omnes hatállyal bír-e, vagy sem (miközben tudnivaló, hogy más és más a helyzet, ha közösségi jogszabálynak az értelmezéséről, vagy pedig érvényesség-vizsgálatáról van szó, amely utóbbi viszont megkérdőjelezetlen vagy érvénytelenséget megállapító eredménnyel történhet).[78] Merthogy miközben a luxemburgi bíróságot saját ítéletei nem kötik, ugyanakkor előzetes kérdésben hozott eseti döntései több ítélet tükrében is erga omnes hatályúak, vagyis hierarchikus erővel bírnak a tagállamok bíróságaira nézve.[79] Következésképpen, kiterjesztéssel, ilyen módon az egyik tagállami bíróság kérdésére adott előzetes döntés köti a másik tagállam bíróságát is.[80]
Már pedig a mindebben rejlő eldöntetlenség és bizonytalanság rögvest kivetül a Bíróság funkcióinak lehetséges majdani újragondolására is; hiszen erőteljesek a hangok, amelyek szerint a Bíróság máris az előkérdések tömegének tárgyalásába bukottan képtelen elégséges energiát fordítani a valóban és közvetlenül összközösségi specifikusan bírói funkció, az adjudikációs megítélés számára.[81]
- 294/295 -
Mivel léte kevésbé biztonságos, mint a régóta kialakult nemzetállamokban működő bíráskodásé, ugyanakkor viszont feladata s az általa felvállalt kihívások óriásiak, hiszen az Európai Unió folyamatos kiterjedésében a Bíróság mindvégig jelentős szerepet játszott, nos, mindezért az eszközeivel gondosan él, és óvakodik bármiféle avantgarde magatartástól, a nem feltétlenül szükséges úttörésektől. Érvanyaga ennek megfelelően simulékony, mindig az Európai Unió egészét tartja szem előtt, írásos megjelenéseiben pedig igyekszik azt a látszatot kelteni, "mintha az Európai Bíróság minden ügyében azt kommunikálná, hogy az Európai Unió alapvető építménye a voltaképpeni tét". Még kritikusai is többnyire egyetértenek ebben, hiszen "változatlanul gondosan kell eveznie a politikai áramokban, nehogy veszítsen tekintélyéből és meggyőző erejéből."[82]
Mint mindennek, persze ennek is vannak előzményei. Már nemzeti parlamentek óvták aktivizmustól; Helmuth Kohl kancellár kormánya[83] s szociális minisztere[84] egyaránt elégedetlenségét fejezte ki a luxemburgi esetjogért; Michel Debré miniszterelnök tervezetet tett az Assemblée Nationale asztalára a francia bíró büntetésére crime de forfaiture címén az Európai Bíróság döntésének követése esetén.[85]
Történelmi ívében ezért inkább a kölcsönhatásként kölcsönös függőségben történő munkálkodást kell érzékelnünk. A Bíróságnak tényleg meggyőzőnek kell lennie, hogy tagállami oldalról is így fogadtassék, miközben a tagállami visszahatásnak (ellenkező felismerésig, persze, hiszen maga a Bíróság léte sem kőbe vésett!) óvnia kell sérülékeny tekintélyét.[86]
Amit érzékelhetünk hát, az e körben is minden eddigi java jogi tudásunk hiábavalósága, hiszen felülírta ezt az európai jogműködés alakulása. Új rendről van szó, mely nyitott rendszerként fejlődik. Vannak persze sarokpontok, mint értékek, elvek, és jónéhány szabály. Megélt renddé és főként
- 295/296 -
előreláthatóként kibontható rendszerré azonban mindezeket aktuális értelmezésük teszi. Ámde egyik összetevője sem olyan e működő egységnek, ami(k)ből mint axiómá(k)ból kiindulva modellezhetnénk rendszerként felfogott hatóköre terjedelmét, struktúráját, nevében majdan lezajló mozgását, annak normatíve referenciált összefüggéseit. Valóban olyan ez,[87] hogy minden egyes eleme eleve kontextualizált és pozicionált, vagyis önmagában nem bír meghatározó erővel, csakis a többiekkel valamiféle rugalmas és aktuális - tehát éppen aktualizált - egységben. Kontextualizálását és pozicionálását viszont mindenkori környezete adja, vagyis kifelé nyitottsága, a való világban mint környezetében észlelt kihívásokra történő válaszadás stratégiai és taktikai választásai. Azaz befelé aktuálisan diszciplinál, mert viszonylag zárt rendszerében teszi megoldandóvá a megválaszolandó kérdést, de nemigen úgy, hogy ebből bármiféle határozottság - kizárólagosság vagy alternatívátlanság - következhetnék. Fórummal, hatáskörrel, döntéssel aktivál hát, amivel a mindenkori ma adott időmetszetében folyvást zárttá teszi (visszazárja) rendszerét; ebből viszont ugyanezen vagy más fórumok, hatáskörök, döntések holnapi magatartása önmagában még nem adódik, hanem csakis annyi, hogy ezek a mindenkori tegnap rendszerszerű önlezárult állapotából kiindulva fognak majd eljárni. Mert ezek a sarokpontok (értékek, elvek, és jónéhány szabály) maguk is divergensek: más és más irányba mutatnak, eltérő potenciálokat hordoznak, vagyis önmagukban hangsúlyosak ugyan, de zárt rendszerré nem képzettek, s így a mindenkori nap értelmezését mindig újra aktualizálódó egyensúlyozásuk adja.
Ezért bármiféle egymással szembenálló vagy éppen antagonisztikus kétpólusúság vizionálása már eleve céltévesztett lenne, pontosan az alapeszmét megtagadó. Hiszen nem az európai áll az összes nemzetivel szemben, hanem egy központi (közvetlenül és kizárólagosan közösségi) fórum a tagállamiak mellett és azok ügyeiben is (legalább közvetetten) döntően, amik maguk is mind európai entitások. Mint most már leszögezik, maguknak a nemzeti bíróknak is európai bírákként kell hát immár legbensőbb ügyeikben is eljárniok, szem előtt tartva egy fokozatosan integrálódó Európa célkitűzéseit.[88]
- 296/297 -
Az Európai Bíróság természetszerűleg már létrejötte óta tudós jogászi elemzések tárgya. Amióta jogszolgáltatási döntvényanyaga egy bizonyos tömeget elért, szintén természetszerűleg megjelent e normatív adathalmaznak elméleti igényességű feldolgozása is, nem csekély mértékben a mindaddig jogfilozófiát és jogszociológiát művelő specialisták részéről, akik vizsgálódása főként annak kiderítésére irányult, hogy milyen okfejtéseket követ és miként csoportosítható érvtípusokat használ e bíróság a mindennapi gyakorlatában. Abban a pillanatban viszont, hogy az Egyesült Királyság csatlakozása az Európai Unióhoz napirendre került, majd befejezett ténnyé lett, egy új topika jelent meg az addig csupán kontinentális kereteket, annak is nyugati térfelét kitöltő Uniónak és tagállamainak a joga kapcsán, nevezetesen az angolszász joghagyomány sorsa egy eladdig túlnyomórészt kontinentális jogi közegben. Ez az egyik oldalról felvetette a konvergencia régről több vonatkozásban is folyvást visszatérő kérdését, a másik oldalról viszont reflektorfénybe állította az Európai Bíróságon már bőven kialakult ítélkezés alapvető szemléletének, gondolkodása és okfejtése stílusának problematikáját.
Ilyen összefüggésben lett érdekes és az Európai Unió egész arculatáról árulkodó kiváncsiskodás tárgya az a kérdés, vajon milyen nyelven is beszélnek e bíróságon, vagy pontosabban: kimutatható-e valamelyik meghatározó nagy jogi kultúra megközelítésének, problémafeldolgozásának a túlnyomó hatása e minden ízében nemzet-közi fórumon? Mint rögvest kiderült,[89] a válasz inkább határozott, semmint habozó "igen": nem más, mint a francia karteziánus hagyomány[90] él tovább ezen az immár korántsem francia fórumon. Elégséges talán, ha idézzük az egyik már említett döntést - "A [Szerződés] 12. szakaszának megfogalmazása világos és feltétlen tilalmat mond ki, amely nem pozitív, hanem negatív kötelezettséget teremt. [...] E tilalomnak a tulajdonképpeni természete eszményien alkalmassá teszi arra, hogy közvetlen hatásokat keletkeztessen egy tagál-
- 297/298 -
lam és a polgárai közötti viszony tekintetében."[91] - annak háttértudásával, hogy ez az előre elrendezetten biztonságot és csakis a puszta alkalmazás szükségét sugalló retorika mögött egy olyan Szerződés áll, amely szövegszerű kifejezésében éppen egyetlen szót sem szól bármiféle közvetlen hatás lehetőségéről (miközben a nemzetközi szerződések köztudomás szerint az aláíró államokra s nem azok polgáraira nézve származtatnak jogokat és/vagy kötelezettségeket). Ráadásul e stílus sajátos kettősségben jelenik meg itt, hiszen ezeket az à la française megfogalmazott ítéleteket az Advocate Général olyan véleménynyilvánítása előzi meg, amely viszont leginkább az amerikai Legfelsőbb Bíróság mai ítélkezési stílusára emlékeztet.[92] Vagyis kart karba öltve egymással kiegészül itt - egyfelől - egy tisztán tekintélyelvű, deduktív következtetés szillogisztikus formulájába burkolt, szárazon és konkluzivitást sejtetően levezetett bírói döntés, vita esetén egyedüli és osztatlan intézményi következtetésként egy az Európai Unió kizárólagos jogmegállapító felhatalmazásából eljáró fórum nevében, valamint - és másfelől - egy sokarcú, úgyszólván dialógusként elhangzó széleskörű előadás, mely az imígyen eldöntésre kerülő kérdés körüli összes esetleges dilemmát, bármiféle egyértelmű megítélés nehézségét s az egész megítélendő kérdéskörben lappangó bizonytalanságot többnyire nyíltan felfedi. Látszólag kioltja, egyenesen semlegesíti egymást e kétféle megközelítés.[93] Ám azon túl, hogy időközben hosszabbakká lettek s tartalmilag is bővültek, sőt stílusukban valamelyest oldottabbá váltak ezek az ítéletek - az az európajog alakulásában mérföldkőszerű szerepet játszó döntése például, amelyben kimondatott, hogy az összes tagállam közös alkotmányos hagyományában oltalmazandóként védett alapjogok az általa alkalmazásra kerülő általános jogelvek részét képezik, mindössze tizenhét rövid bekezdésből állott,[94] míg a maiak viszont esetenként ennek sokszorosából[95] -, folyvást bizonyos egyensúlyozásról tanúskodnak, hiszen a Bíróság judikatúrájának súlya és szerepe egyre nő, miközben az Unió egyik kulcsszereplője lévén vigyáznia kell arra, nehogy jogi megállapításaival keresztezze a Commission vagy a Council presztízsét és kompetenciá-
- 298/299 -
ját.[96] Az alapító dokumentum szerint az Advocate Générale "teljes önállósággal és részrehajlás nélkül jár el, hogy a bíróság előtt megokolt okfejtéssel éljen",[97] aminek az ő részéről a személyes hangvétel s a bíróság által meghozandó döntés összes lehetséges érintettjének (így az ügyben közvetlenül nem szereplő, de lehetségesen érdekelt más tagállamoknak is) a megfontolásait s (elgondolható) érveit felölelő teljeskörűség felel meg. Vagyis maga a Bíróság személytelen ítéleti megnyilatkozásával szemben olyan fordulatokkal él, miszerint "egy ilyen megközelítés nem kielégítő az én szememben" vagy "elérkezett az ideje számomra annak, hogy újragondoljuk a direktívák hatását", miközben önállóan értékeli a felek által felhozott különféle érvek mellett és ellen egyaránt szóló érveket, olyan okfejtéssel, mint hogy "lényeges érvek hozhatók fel egy az esetjogban beálló ilyen változás ellen", mert "nézetem szerint a szóbanforgó érvek visszautasíthatók".[98] Vagyis véleményei polifonikus sokhangúsággal szólalnak meg,[99] egy szubjektivitást is vállaló személyesség mögött láttatni engedve a lehetségesen ütköző érvanyag összetettségét, érzékenységét, egyenesen belső ellentmondásosságtól telítettségét - oly módon, hogy benne immár "nem egy intézmény szólal meg, hanem helyette az összes intézményi tényező kellő számbavétele és újragondolása nyomán inkább egy személy, aki kimagaslóan egyedi pozíciójából tudja látni az egész ügyet, és ennek megfelelően próbálja elősegíteni azt a döntést, amit szerinte az Európai Bíróságnak meg kellene hoznia."[100] Konfrontációt kerülő jelenléte ilyen módon "a különbség és különféleség harmonizálását", egy "a »sokféleségből előálló egység« kicsiholását" célozza - olyan szerepmegosztásban, ahol is a Bíróság a tekintélyelvű hivatalosság megtestesítője, az Advocate Générale pedig a teljeskörű megvitatásé, "a különféleség tiszteletét képviselve az egységre történő személyes felhívás mellett, egy olyasvalaki részéről, aki bármiféle lehetséges érintettséggel szemben a rokonszenvező megértést képviseli".[101]
Ismeretes, hogy az eltérő jogcsaládok egymásrahatása s ebben az angol common law hatása a kontinentális európai jogi gondolkodásra nem annyira specifikus szabályokban, mint inkább a döntések megalapozásában
- 299/300 -
mutatkozik meg.[102] Az Európai Bíróság mélyen technicizált nyelvezete és franciásan kopogó, a formális jogi következtetés voltaképpeni érdemi következése tekintetében semmitmondó stílusa viszont leggyakrabban pontosan elfedi a valóságos történést, példának okáért akár a saját korábbi gyakorlatától történő eltérést is.[103]
A módszereket illetően nemcsak feltáró s elemző, hanem mélyen kritikus véleményekkel is találkozhatunk. Ezek egyike éppen az Európai Bíróság joggyakorlata példájában kísérli meg kimutatni "sámánikus rítus" jelenlétét - abból kiindulva, hogy "Sámánizmust értünk azon, ahogyan dedukcióval történő visszaélésre alapozottan, ám jogi bizonytalanság feltételei közepette egy bírói okfejtés működik."[104] Szerzője ezt az Amerikából elterjedt ún. kritikai jogi tanulmányok [Critical Legal Studies] egyik újabb alapvetéséből vezeti le, az úgynevezett "alkotmányi ateizmusból",[105] ami szkeptikus a klasszikus racionalitással szemben, ámde nem pusztán bírálat gyanánt vagy annak tagadásaként, hanem egy "olyan kisebbségi és sznob természetjogiság formájaként, amely megkísérli eszméi előmozdítását egy a klasszikus racionalitásnál még racionálisabb racionalitás módszertana alapján."[106] Már ennyiből is kiderül, hogy napjaink dekonstruktív rekonstrukcióinak, a jogalkalmazás módszertanának egyik (esetünkben antropológiai analógiára[107] épített és bizonyára túlzó, szélsőséges, ám talán mégsem minden tanulság nélküli) alkalmazásáról van itt szó, amely lényegében a bírói folyamatok immár évtizedek óta leírt[108] konstrukti-
- 300/301 -
vitásából s konstitutív erejéből kísérel meg módszertani következtetéseket levonni.
Legfőbb következtetései analógiákként tényleg átsuhanni látszanak azon, ami bíróság is, jogalkalmazás is, elsődlegesen azonban jogmegállapító közeg. Mert - mint írja - sámán és bíró egyaránt "bizonyos természetfeletti lények objektív jelenlétét előfeltételezi, amelyekkel a rítus folyamán állandó kapcsolatot tart fenn"; kinyilvánítja, hogy "logikai és megkerülhetetlen kapocs áll fenn a rítusban a kiindulás s a megérkezés pontjai közt"; következésképpen "bíróilag bevonhatók bizonyos elvek a jogrendszerbe, míg ‘ellen-elvek' kizárhatók"; annak tudatában, hogy "átlagos körülmények közt közönséges halandók nem képesek a szellemek hangjának meghallására", miközben "nem látható világosan a különbség a jó s a rossz szellemek közt", noha "állandósult küzdelem dúl közöttük"; miközben áldásos tevékenységüknek hála, a sámánikus Biblia s a bírói joggyakorlat is folyamatosan továbbíródik; hiszen "ahogyan a korrekt sámáni rítus közös mintái szerint zajlanak a sámánikus gyakorlatok, a bírósági érvelés is közösként elfogadott jogi szabványok mentén alakul."[109] Lévén abból, hogy az Európai Bíróság európajogi döntnökként foglalhat állást mind közönségesen bizonytalannak (értékelőnek) nevezhető fogalmak (elvek s klauzulák) alapján,[110] 85 "sámáni módszer" 107 változatát mutatja ki az általa megvizsgált mintegy száz döntésből.
Az eddig az európai jogműködés iránt nemzetközileg megnyilvánult elméleti-jogi érdeklődés is mindeddig leginkább a szabályértelmezés módszereire koncentrált,[111] bizonyára mert bármiféle eredeti gondolat nélkül
- 301/302 -
is itt talált topikális érintkezést most már kitáguló súlyponti érdeklődésével.
Általánosságban elmondható, hogy a Bíróság értelmezése más hivatalos nyelvi változatok összefüggésében;[112] teologikusan, a szóban forgó rendelkezés "szelleme, általános felépítése és kifejezése";[113] majd "a Szerződés rendszere és céljai";[114] jelenünkben pedig immár leginkább gyakran tágabb kontextusa és az egész szabályozás céljai[115] szerint történik.
Szó szerinti értelmezés volt a "leginkább használatos a Bíróság kezdeti élete során".[116] Tág értelemben ide tartozik, amikor úgymond "köteles" döntést hozni, "nehogy megtagadja az igazságszolgáltatást",[117] mert "a közösségi jog ilyen irányú formális szabálya hiányában is a Bíróságnak meg kell vizsgálnia, vajon az intézkedések [...] nem voltak-e túlzóak".[118]
A kontextuális értelmezés történhet
- a szöveg világosabbá tételével;[119]
- a szöveg egészének alapul vételével - mint például olyan értelmezésekben, miszerint "a Szerződés 84. szakasza értelmében a »jelen Szerződés« kifejezése olybá veendő, hogy magában foglalja a kérdéses Szerződés és Függelékei, a Szerződéshez függelékként csatolt Protokollok és az Átmeneti rendelkezéseket tartalmazó Konvenció klauzuláit; ennélfogva az összes ezen szövegekben található rendelkezések ugyanazzal az imperatív erővel rendelkeznek, következésképpen szóba sem jöhet bármelyik kijátszása a másikkal szemben, hanem kizárólag együttes figyelembevételük
- 302/303 -
megfelelő alkalmazásuknak az érdekében." [120] vagy "ezek a (2., 3., 4. és 5. szakaszokban foglalt) rendelkezések azonos imperatív erejűek s együtt is veendők figyelembe megfelelő alkalmazásuk érdekében. Önmagukban elégségesként közvetlenül alkalmazhatók, hacsak nincsenek felhíva a Szerződés bármely más rendelkezése által. Ha a Szerződés más rendelkezései hivatkoznak rájuk vagy szabályozzák ezeket, úgy egységükben értelmezendők és alkalmazandók. Tudni kell azonban, hogy a gyakorlatban a 3. szakasz különféle célkitűzései bizonyos mértékben egyeztetendők, mert nyilvánvalóan lehetetlen megvalósítani összességüket és külön-külön mindegyiküket a legteljesebben, hiszen általános elvek ezek, amelyeknek megvalósítására és egymással összefüggésbe hozatalára a lehetőség határáig törekedni kell."[121] -;
s a ratio legis lesz az értelmezés alapja például abban a reductio ad absurdumban, amikor a Bíróság úgy okoskodott, hogy "bármiféle más értelmezés nyilvánvalóan elvetendő, mert kiüresítené a 78. szakaszt".[122]
Végezetül célszerűségi az értelmezés, ha annak feltételezett teleologikumán alapul okfejtése, hogy - például - "A Konvenció célja alapján úgy értelmezendő...".[123]
Szintén értelmezésbeli kérdés, hogy évek múltán "a Bíróság [...] most már a Közös Piacot tényként kezeli [...]. Ennélfogva immár kevésbé a Szerződések »hatékonyságát« tartja szem előtt - azon szakaszokat, amelyeken keresztül kell menni a cél elérése érdekében s amiket a Szerződés megalkotói bizonyosan előrelátva rendelkeztek is ezekről -, mint inkább ezen immár megvalósultnak tekintett célnak a szükségképpeni következményeit."[124]
Mindebből a szerző szerint "megállapítható, hogy a Bíróság egyidejűleg nemzetközi bíróság, ámde egyszersmind olyan is, amelynek értelmezési technikái egyre inkább egy nemzeti bíróságéira kezdenek hasonlítani."[125]
- 303/304 -
Az általános jogelvek - az osztrákoknál a jog természetes alaptételei, a spanyoloknál és franciáknál az általános jogelvek, az angoloknál a természetes értelem, sőt az iszlámban is az előbbieknek megfelelő kategória[126] - hatnak a közösségi jogra,[127] hiszen mint az Európai Bíróság korábbi elnöke szintén kinyilvánította, "tényleges jogforrásai főként az államok nemzeti jogai",[128] merthogy a Bíróságnak - Roemer főügyész szavaival - "a különböző tagállamok jogát kell felhívnia ahhoz, hogy közösségi jogunk jelentésteljes értelmezéséhez elérkezzék".[129]
Szemben azzal, hogy a nemzeti berendezkedések közül az angol a betű szerinti, a német a logikai, a francia pedig a teleologikus módszert részesíti jellegmeghatározó előnyben, a Bíróság mindeddig kiegyensúlyozó szerepet tudott betölteni egyfelől a lehetséges értelmezési módszerek között, másfelől pedig abban is, hogy kerülje a nyílt konfliktust bármely nemzet bíráskodási attitűdjével.[130]
Egyébkénti hatáskörén belül a Bíróságnak el kell járnia a Szerződés hiányos szabálya vagy egyenesen szabályhiánya esetében is, s "hacsak nem akarja az igazságszolgáltatást megtagadni, a Bíróság a problémamegoldásra a törvényhozástól elismert szabályok, a tudós írások s a tagállamok esetjogának meghivatkozásával köteles".[131]
Ennek során figyelembe veszi azt, amit a nemzeti jogok bizonyos hagyományai mint felsőbb jogot ismernek[132] - ezeket napjainkban mindenekelőtt a ‘demokrácia', ‘igazságosság', ‘méltányosság', ‘jólét', vagy éppen ‘kulturális sokféleség' igényeként tartjuk számon. Gyakorlati hasznosulásában mindez igencsak sokágú lehet. Annak kérdésétől például, hogy a napi bevásárlások kisboltjainak nyitvatartási ideje szabályozandó-e és mi-
- 304/305 -
ként (merthogy "bizonyos politikai és gazdasági válaszadások nemzeti vagy regionális társadalmi-kulturális jellegzetességekhez kapcsolódhatnak, [...] ami viszont a tagállamok ügye"),[133] az angoloknak címzetten Warner főügyésztől kifejezett megfontoláson keresztül, hogy "az embereknek nem kellene gátlástalan túlzással élniök jogi jogosultságaikkal",[134] egészen addig tarthatnak, hogy a természetes igazságosság nevében elkerülendő bármely olyan választás, amely méltánytalan eredményhez vezetne.[135] Annak ellenére, hogy túlságosan is általános elvontságuk okán határozottan a jogbiztonság s a jog előreláthatósága ellen hatnak, mégis, történetesen például a Council of the European Union jogi szolgálatának az igazgatója nem a szabálykövetés erodálását s a bírósági szerepkörben még elviselhető kreativitás határainak a feszegetését rója fel ennek a gyakorlatnak, hanem éppen ekképpen méltányolja: "Ez dicséretes irány, mivel a nemzeti és közösségi jogok megértésében az ügyletek biztonságának garantálása csak része a jog feladatának: általánosabb küldetése ugyanis az igazságosság megvalósítása."[136]
Az alkotmányos hagyományok sorában pedig első helyen a jogállamiság feltétlen igenlése áll. Ez hatalommegosztásként, az egyes hatalmak lényegi korlátozottságaként is értendő, vagyis inkább germán, semmint parlamenti szuverenitásra építő angol hagyományt tükröz.[137]
Ennek körében a jogbiztonság mindenekelőtt világosságot és előreláthatóságot feltételez a közösségi jogtól;[138] bírói kifejtésében pedig azt, hogy "A közösségi törvényhozásnak egyértelműnek és alkalmazásában minden alávetettje számára előreláthatónak kell lennie",[139] azaz "világosnak és pontosnak, hogy [bármely érintett] kétértelműség nélkül megismerhesse jogait és kötelességeit, s ennek megfelelően tehesse meg lépéseit."[140] Mint akárhány más elv, a jogbiztonságé sem abszolút, hanem kiegyensúlyozhatják vagy éppen ellentételezhetik más hasonlóan olyan alapvető elvek,
- 305/306 -
mint a legalitás,[141] az igazságosság,[142] a jogos várakozás (melynek jegyében "tiszteletben kell tartani a Közösség jogrendjébe vetett bizalmat"[143] s "a jóhiszemre alapozott biztosítékokat honorálni kell"[144]), a szerzett jogok,[145] a visszaható hatály tilalma, valamint az ésszerű arányosság.[146]
A fentiek sorában a visszaható hatály tilalma bármennyire lényeginek tetszik, szintén csupán az Európai Bíróság néhány döntésében, akkor is közvetve, a jogbiztonság egyik lehetséges vonzataként megfogalmazott. Közel fél évszázada jutottak már a mindig kötelező egyensúlyozás kimondására - miszerint "bármennyire fontos is önmagában, a jogbiztonság tiszteletben tartásának elve nem abszolút módon alkalmazandó, hanem kapcsoltan a legalitás elvével, s annak kérdése, hogy egyes esetekben ezek melyike érvényesüljön, az ügytől érintett közérdek s magánérdekek összevetésétől függ"[147] -, majd közel két évtized múltán arra, hogy valamely legitim cél érdekében elkerülhetetlenül meghozottan s "ellenkező érvényes rendelkezés hiányában egy szabályozás visszavonása nem eredményezheti az általa létrehozott egyéni jogosultságok eltörlését",[148] illetőleg hogy "Noha általában a jogbiztonság elve kizárja egy közösségi intézkedés hatályosulását a közzététele előtti időpontban, kivételesen ez másként is lehet, amennyiben az elérendő cél ezt megköveteli s az érintettek legitim várakozásai ugyanakkor kellő tiszteletben tartatnak".[149] Már pedig azt jelenti ez, hogy "a Bíróság [...] valóságos kivételeket enged a visszaható hatály tilalma elvéből ott, ahol akár a Council döntéshozatalra irányuló képtelensége,[150] akár semmisségi ítéletek[151] által teremtett jogi űr kitölté-
- 306/307 -
sét a közérdek feltétlenül megköveteli. [...] Vagyis a közérdek valamiféle túlsúlyos jelenléte a döntő tényező. S ehhez képest, úgy tetszik, a legitim várakozások elve csak másodlagos szerepet játszik, amennyiben a Bíróság figyelme kiterjed annak vizsgálatára is, vajon a kérdéses intézkedés előrelátható volt-e vagy sem."[152]
Említendő még a joggal való visszaélés, amely elvként erőteljesen hangsúlyos,[153] ámde az Európai Bíróság gyakorlata olyannyira leszűkítette alkalmazhatóságát, hogy "Már pedig ez okból az, ami pedig a közösségi jog lényeges elvének tetszik, valójában puszta retorikához áll legközelebb." A tagállamok nyilvánvalóan ki (vagy vissza) fogják majd tágítani, ami viszont nemzeti hatásán túl nyilvánvalóan csakis az európajog egysége és hatékonysága ellen hathat.[154]
A komparatisztika nagy olasz öregje jelentette a közelmúltban ki: "Nem szoktam ok nélkül tüzet kiáltani. Ám [...] jogértelmezésben az értelmező kulturális azonossága szokott számítani. [...] Európa joga így a bizalmunkra érdemes működtetők kezében rejlik."[155]
A fentieknek megfelelően a jogbiztonság elve maga is diffúz,[156] még egy bírósági esetjogot alapul véve is bizonytalanul tág,[157] tetszőleges tovább-
- 307/308 -
alakítás lehetőségének egyaránt teret engedő[158] - márpedig ez "problematikusnak látható a szubszidiaritás elve szemszögéből" is.[159]
Mindez annál súlyosabb problémának tetszik, mert ha egyensúly érendő el az egységes értelmezés, a nyelvek egyenlősége és a jogbiztonság között, úgy ezek egymást gyakorlatilag kizáró elvekként működnek: legfeljebb kompromisszum lehetséges, megfelelő balanszírozással, ami ugyanakkor valóban állandó mozgást, bírósági aktivizmust eredményez az egyik oldalról, és ugyanakkor a bírói úthoz történő gyakori folyamodást feltételezi, szükségelteti és eredményezi a másik oldalról.
Elvileg nem lehetne sok diszkrepancia, hiszen a Bíróság már három évtizede kimondta, hogy "minden nemzeti bíróságnak bármely joghatósága alá eső ügyben egészében alkalmaznia kell a közösségi jogot s gondoskodnia kell azon jogok védelméről, amelyeket a közösségi jog az egyénre ruház, félretéve a nemzeti jog bármely ezzel konfliktusba kerülhető rendelkezését függetlenül attól, vajon az korábbi vagy későbbi-e a kérdéses közösségi szabálynál".[160] Majd megállapította, hogy a közösségi jogrend alapkövetelménye az európajog egységes alkalmazása,[161] amiben a közösségi és a nemzeti bíráskodás ha nem is hierarchikus, de együttműködő kapcsolatban áll egymással.[162] Már pedig ez, mint a 234. szakaszra változott alapszerződési rendelkezés, "kötelezettségmegosztást eredményez a nemzeti bíróságok és a Bíróság közt a közösségi jog megfelelő alkalmazása és egységes értelmezése érdekében az összes Tagállamban".[163] Ezzel
- 308/309 -
pedig "drámai módosulás állott be a nemzeti bírósági fórumok alkotmányos státuszában".[164]
A közösségi bírósági megítélés mindenképpen transzformatív hatású, hiszen eleve a teljes tagállami kör intézményeinek, elveinek és védett értékeinek összehasonlításán alapul, miközben a közösségi jog és az abban megfogalmazott célok érvényre juttatását célozza. Ámde könnyen belátható, hogy ez a maga részéről egyidejűleg sohasem szűnő körforgást eredményez, hiszen ezek "a tagállamok jogrendszereinek közös elveiként a nemzeti jogrendszerektől vándorolnak az Európai Közösség joga felé. Utóbb azután, miután átkereszteltettek a közösségi jog általános elveire, visszautaznak a nemzeti rendszerek felé a közösségi jognak a nemzeti jogra gyakorolt hatásaként".[165]
Nos, a tagállamok és az Európai Bíróság kapcsolata nyilvánvalóan az egyébként közös Európa mikénti alakításáért zajló nemzetállami politikai küzdelmek részeként írható le,[166] amelyeken belül az egyes kormányzatok különféle stratégiákkal alapvetően preventív vagy punitív lépéseket tesznek.[167] Ezek lehetnek mélyen jogiasított akciók vagy reakciók, de általában a két entitás - a nemzetfeletti s a nemzeti - mint olyan közti viszony egyes részvonatkozásait érintik; és anélkül, hogy befolyásolhatnák magában az európai bíráskodásban végbemenő folyamatokat.
Egyetlen példával élve, az ún. előzetes döntéshez folyamodásról történetesen kiderült, hogy a kormányzati fellépések és megjegyzések ezek európabírósági megítélésében nemcsak a "befolyásolásért versengés", de az Európai Bíróságtól elfogadott érvelési és meggyőzési módok formálása terén is a közvetlenül hatékony tagállami érdekképviselet forrásaivá és csatornáivá válhatnak.[168]
A brit kritikai visszhang például igen erőteljes, mert féltik stílusuk, értelmezési szabványaik megmaradását, nehogy a Csatorna innenső part-
- 309/310 -
járól ezt túlságosan fellazítsák. Ebben különösen érzékeny pont a szavak jelentésére fektetett hagyományos hangsúly, az ennek megőrzésére törekvés. Ezt láthatóan maga a főbíró, Lord Denning döntögette buzgón, amikor egy-egy döntésében - példáink 1974-ből, a csatlakozást követő évből valók - kijelentette: "Ezen szakasz értelmezése során a bíróságnak nem volt szüksége arra, hogy a szavakat mindenre kiterjedő részletességgel megvizsgálja". Mert "Ha hézag találtatik, az a lehető legjobban kitöltendő. Az eljáró bíráknak azt kell tennök, amit a szöveg szövegezői tettek volna, ha hézag lehetőségére gondoltak volna. [...] A jövőben a határokon átnyúló tranzakcióknál nem beszélhetünk vagy gondolkodhatunk többé az angol jogban úgy, mint valami önmagában megállóban. Immár a Közösség jogáról van szó, az abból fakadó jogokról és kötelességekről".[169]
Állandósuló gondot jelenthet viszont, hogy nincs - és nehezen is lenne létesíthető - egy olyan mindenre kiterjedő ellenőri vagy ügyészi szerep, amely a sokezernyi tagállami bírósági és egyéb jogot alkalmazó és érvényesítő hatósági fórum európajog-recepcióját folyamatosan nyomon követné, sőt megfelelő hatékonysággal el is járhatna ezek kétes eseteiben. Formális visszajelzések marad(hat)nak csupán, amik a szűrést, a hibaszázalékok tematizálását mindössze eljáráskezdeményezéssel végezhetik el. Amint a téma egyik monográfusa megfogalmazta, "az Európai Közösség anyagi jogának korrekt s lojális nemzeti bírósági alkalmazását túlságosan is gyakran csupán vélelmezik, azonban csekély igazolási lehetőséggel arra nézve, vajon a tényleges gyakorlatban is így van-e ez, vagy sem."[170]
Amint ez már az európai bíráskodás állandó s érzékeny egyensúlyozásra késztetettsége kényszeréből is kitűnt, a Bíróság intézményi létének legfőbb garanciája a döntéseiben, azok célhoz kötöttségében egyaránt megnyilvánuló reprezentativitás. Tágabb értelemben e képviseltség a részvétel eredményekben is megmutatkozó kielégítettségében rejlik. Amiként a közösségi s tagállami bírósági kölcsönkapcsolatok monográfusa fogalmazta, "amikor a Bíróság a döntéshozatali folyamatban elköteleződik, olyan konstrukciós munkában vesz részt, amely bizonyos értelemben az
- 310/311 -
egész integrációs folyamatot visszatükrözi. Nem munkálkodhat hát elszigetelten: a Bíróság tagjainak szüksége van az adott országok közösségének támogatására, beleértve a jogász szerzőket, a nemzeti bíróságok hivatkozásait s a nemzeti hatóságok részvételét az eljárásokban egyaránt. A Bíróság csakis akkor képes megfelelni egy igazi közösségi jogrend kifejlesztése feladatának, ha a Közösségben képviselt összes jogrendszer a lehető legtöbbel járul a Bíróság döntéshozatali folyamatához."[171]
Jogi pluralizmusról általában[172] s az Európai Unió jogrendjének összefüggésében különösen[173] akkor beszélünk, ha ez "olyan egymással összeférhetetlen elismerési szabályokat tartalmaz, amik jogilag nem oldhatók fel az adott jogrendszeren belül."[174]
Annak érdekében, hogy az eshetőleges pluralizálódásban korlátot s végső mértéket szabjon, az Európai Bíróság háromszorosan nyilvánította/nyilváníttatta ki elsőbbségét s felsőbbségét. Alapokmányi meghatározása szerint ugyanis "felhatalmazása van arra, hogy az európajog összes kérdését véglegesen megválaszolja",[175] és saját állásfoglalásai tükrében "felhatalmazott annak meghatározására, hogy mi képez európai jogi ügyet",[176] valamint "szupremációval rendelkezik a nemzeti jog minden konfliktusos szabálya felett"[177] - ámde mindez még korántsem elégséges ahhoz, hogy önmagában kizárja átfedések és inkonzisztenciák lehetőségét.[178]
Pontosan ettől ihletődik az a vágyteli remény, hogy amennyiben az egész európai jogrendi struktúrát és az azon belül óhatatlanul folyvást ellentétekbe keveredő s azokat így-úgy alkalmilag feloldó folytonos moz-
- 311/312 -
gást a korlátozott pluralizmus szemléleti keretében értelmezzük s gyakorlatilag ennek megnyilatkozásaként is kezeljük, úgy végeredményként már uralhatóbb összképet és eredményt nyerünk. A megfogalmazott javaslat értelmében ezért "egy pluralista modell olyan átfogó keretül szolgál, amelyen belül egymás mellett elférnek az egymással egyébként összeférhetetlen ilyen igények. Amennyiben e modellen belül a gyakorlati ütközés puszta lehetőség marad, merthogy elkerültetnek a tényleges viták, úgy ez nemcsak megbízható, de állandósuló megoldást is biztosíthat. [...] Mindez felbátorítja a Bíróságot az európajog olyan értelmezésére, amit bízvást elfogadnak a nemzeti bíróságok, miközben elbátortalanítja az utóbbiakat attól, hogy a nemzeti szabályok elsőbbségéhez vakon ragaszkodjanak. Röviden szólva hát, az egymással az elsőbbségért versengő igények végül arra szintén felhasználhatók, hogy egymás közt létrehozzák a bíróságok közötti együttműködés légkörét, amelyben mindegyik oldal kezdeményezőkészsége egyúttal a másiknak a helyzete és hagyománya tiszteletbentartását is elősegíti."[179]
Nos, joggal vélekedhetünk úgy, hogy teoretikus éllel, néhány évezred tapasztalatának birtokában, első látásra máris tehetetlenségből fakadó, megmosolyogtató utópizmusnak lássuk az ilyen és hasonló megoldáskereséseket; hiszen ha nem is példátlan, de mégis ritka jelenség a történelemben, hogy egy nagystruktúra tudatosan épít be zavaró és akadályozó szerkezeti elemet saját egyébként perfekcionizmusra törekvő racionalitás-hatalmának a kiteljesedése elé. Mihelyst azonban adottnak vesszük, hogy a mai Európai Unió csakis úgy jöhetett létre elődformációiból, hogy csupán némi biztosítékokkal kicövekelten létrehozta a nemzet-közinek s a tagállamok sorából adódó nemzetinek az előbbi primátusa melletti, ám magára vonatkoztatottan az utóbbi számára is az aktualizálás jogát biztosító egységét, máris realizmusra, s ebben mélyebb belátásra kényszerülünk. Ez pedig annak elismerését jelenti, hogy messzemenően tökéletlen és súrlódásmentes működést éppen nem garantáló gépezet ez; azonban pontosan a benne rejlő s egyszerre centripetális és centrifugális erőknek nagymérvű szabad folyást és játéklehetőséget engedő strukturálása folytán mégis olyan megszakítatlan dinamizmust biztosít, amely az egység és sokféleség - vagyis egyetlen primátusnak az égisze alatt a részautonómiák - egyidejű mozgása által viszi (viheti) előre a közös Európa ügyét.
Ám ha így van ez, úgy pluralizmus-e egyáltalán az, amiről itt értekezünk? Ha vallási vagy erkölcsi parancsok, avagy területi szokások, mer-
- 312/313 -
kantil ususok, professzionális várakozáshalmazok vagy egyesületi önszabályozások kerülnek a jog vonatkoztatási rendszerének közelségébe, úgy tényleg és valóságosan adott a pluralizmus létalapja, mert önmagukban megálló és működő dinamikus entitások kerülnek alkalmilag közös platformra, amelyben történetesen a jog, az államiság formális tételezése az, amely vonatkoztat; ám az, amit vonatkoztat, mégis és változatlanul önmaga lényegét és kriterialitását ad(hat)ja. Az európai jogrendben viszont, mint láttuk, olyan többpólusúság áll fenn, amelyben az Európai Unió néhány "»vegyes« hatáskörű" intézménye, amikben "a hatalommegosztás [...] nem [...] tiszta formában érvényesül",[180] a tagállamok struktúráiból és intézményeiből állva össze önálló entitássá, végzik ugyan - önmaguk csekély adminisztrálásán túl - törvényhozó, végrehajtó és bíráskodó feladatukat; mindezek eredményét azonban túlnyomórészt a tagállamok állami intézményeinek és polgárainak címezetten, egy olyan szerkezeti felállásban végezheti csupán el, amelyben ezek a nemzeti államszervek így vagy úgy fogadják majd ezen közösségi normatívákat, más államszervek, a polgárok vagy szerveződéseik viszont ezen befogadással (annak módjával vagy hiányosságaival) szemben ugyanezen tagállamok nemzeti bíróságainál eljárhatnak. Egyfelől tehát a közösséginek nincsen igazi önélete itt, hiszen egyetlen feladata, létértelme a tagállamokból összeszövődő közösségiség képviselete és menedzselése. Másfelől pedig mindaz, ami mindebből a tagállami hivatalosságban lecsapódik, nem egyszerűen a központi tételezés reflexe vagy kivetülése, hanem óhatatlanul kreatív mérlegelés és adaptáció, ami egymás közt is, más tagállami értelmezésekkel összefüggésben is, s persze közösségi megítélésében is konfliktuslehetőségek sorát idézi fel.
És mégis és mindazonáltal, az Európai Unió jogrendjének nincsen más élete, mint az ebben rejlő dinamizmus. Ez pedig, a maga feszültségeivel és megoldódásaival, a végső soron közös lét intézményiségében egyszersmind és folyvást feloldódást és újratermelődést is nyer.
Ebből az összetettségből s egy a fentihez hasonló elvi megoldás lassú és bizonytalan szervesüléséből, avagy pontosabban: az ebben végső soron megbúvó order out of chaos filozófiájából adódhat talán, hogy noha pontosan az európai jogrend belső összefüggésének, érdemi harmóniateremtő koherenciájának gondozása lenne az Európai Bíróság egyik hangsúlyos
- 313/314 -
funkciója, ez mégis máig - legalábbis kritikusai így látják - elméletileg kiműveletlen, "jogszolgáltatása gazdag jogi-filozófiai irodalmában viszonylag érintetlen" maradt.[181]
Felmerül a kérdés, vajon már az Európai Unió is napjainkra egy a nemzetközi globalizációban szintén terjedő jurisztokrácia[182] jegyeit mutatja, amelyben a politikai dilemmák alkotmányjogi kérdésekké transzformáltan immár alkotmányi döntésként kerülnek megválaszolásra? Nos, számosan tényként fogadják, hogy "Az ilyen módon fennálló alkotmányos keretben a Bíróság szükségesnek ítélte, hogy a Közösség területén a közösségi jog által alkotott jogok és kötelességek egységesen kerüljenek alkalmazásra, pontosan úgy, mintha a Közösségeket létrehozó szerződések valóban alkotmányt képeznének." Ugyanezen irodalom szerint viszont a közösségi célok természete terén ezzel az Európai Bíróság máris jóval túlterjeszkedett az alapító szerződések szerkesztőinek és vállalóinak a szándékain.
Már pedig ha igaz ez, úgy mégiscsak tényként fogadandó, hogy "a közösségi jog uralásában jogi elitek játszanak meghatározó szerepet, ámde a Bíróság által szolgálni és fenntartani szándékolt közösségi demokratikus értékekre történő hivatkozás nélkül." Ez pedig ekkor már egy olyan "funkcionális kényszer", ami egyszersmind egyértelműsíti annak megállapíthatóságát, hogy immár e körbe is behatolván, végeredményben "Európát a bírák diktatúrája kormányozza."[183] A bírói állam képzete ezzel - olyan körülmények közepette, amikor talán már a nemzeti bíróságokra nézve is utópisztikumból valóságleírássá válik az a megítélés, miszerint "A bírói önmérséklet [...] elveszítette megőrzésre érdemességét."[184] - beköltözött Európába, leginkább az amerikanizált közbeszéd immár teljességgel Európára vonatkoztatott példázataként: végülis olyan működést teremtve, amely-
- 314/315 -
ben bírák adják a legfelső politikai elitet, hiszen végső soron ők tartják kézben a kormányrudat is.[185]
Annak ténye biztos csupán, hogy az Európai Unió önfejlődése maga is a globalizációval párhuzamosan, annak egyik kitüntetett szereplőjeként, nagyrégiós terepeként, és immár egyik ösztönzőjeként megy végbe.
* * *
by Csaba Varga
The roles and styles of, as well as the interpretations by, the European Court of Justice are overviewed so that conclusion as to the nature of pluralism and alleged juristocracy characteristic of legal operations of the European Union can be drawn. Roles in substitution to both EU Constitution and internal law harmonisation, extended to penal law, representing the entire EU law and order and working in the law's silence as well, undecided whether in a casual or precedential manner but striving for sensitive institutional balances all through, while testing a new large-organisation operational structure, are all at stake here. Style is French-type decision complemented with English-type general-advocating intervention. Interpretation is complex in methods, plurilingually based, fertilising general principles with dubious certainty and foreseeability of the law in end result, as fed back by the variety of national reactions and autonomously actualising implementations eventually.■
- 315 -
JEGYZETEK
* A jelen áttekintés az OTKA K 62382. sz. pályázatában finanszírozott kutatás keretében készült.
[1] VIOLA, F.: The Rule of Law in Legal Pluralism. In: Law and Legal Cultures in the 21st Century. Diversity and Unity [23rd IVR World Congress Plenary Lectures] (ed.: Gizbert-Studnicki, T.-Stelmach, J.). Oficyna, Warszawa, 2007. 123. Vö. még ARNULL, A.: Does the Court of Justice Have Inherent Jurisdiction? Common Market Law Review 27 (1990), 701. és köv.
[2] Vö. EVERLING, U.: Rechtsvereinheitlichung durch Richterrecht in der Europäischen Gemeinschaft. Rabels Zeitschrift für ausländisches und internationales Privatrecht 50 (1986), 193. és köv.
[3] Loizidou c. Turqui, No. 40/1993/435/514. sz. ECHR.
[4] Guinchard, S. [et al.]: Droit processuel Droit commun et droit comparé du procès, 2e éd. Dalloz, Paris, 2003. 147. pont.
[5] FENELLY, N.: Legal Interpretation at the European Court of Justice. Fordham International Law Journal Vol. 20 (1997) 673.
[6] DORD, O.: Systèmes juridiques nationaux et cours européennes: de l'affrontement à la complémentarité? Pouvoirs 96 (2001) 7.
[7] NOURISSAT, C.: La jurisprudence de la Cour de justice des Communautés européennes: Un regard privatiste à partir de l'actualité. In: Archives de Philosophie du Droit 50. Dalloz, Paris, 2007. 256.
[8] BARTHA I.: Az Európai Unió joga és a precedensek. In: Betekintés a jogrendszerek világába (szerk. Badó A.- Loss S.). Nyitott Könyv Kiadó, Budapest, 2003. 409.
[9] C-1/58 Sotrk v. High Authority (1959) ECR 17.
[10] C-16-17/59 Geitling v. High Authority (1960) ECR 423.
[11] C-6/60 Humblet v. Belgium (1960) ECR 559.
[12] C-26/62 Van Gend en Loos v. Nederlandse administratie der belastingen (1963) ECR 1.
[13] BURROWS, N.: European Community: The Mega Mix. In: Studies in Legal Systems (ed.: E. Örücü et al.). Kluwer Law International, The Hague, 1996. 297-312.
[14] C-6/90 & C-9/90 Francovitch and Bonifaci v. Italian Republic (1991) ECR I-5357.
[15] Az elsőség és közvetlen hatás összefüggéseire s ma is érzékelt problémáira lásd LENAERTS, K.-CORTHAUT, T.: Of Birds and Hedges: The Role of Primacy in Invoking Norms of EU Law. European Law Review Vol. 31 (2006) 287-315.
[16] C-213/89 R v. Secretary of State for Transport ex parte Factortame (No 2) (1990) ECR I-2433, 20.
[17] Modinos c. Chypre (1993. április 22.). 7/1992/352/426. sz. ECHR és Irlande c. Royaume-Uni (1978. január 18.) (No. 91.)..
[18] Id. FOYER, J.: La jurisprudence de la Cour européenne des droits de l'homme. In: Archives de Philosophie du Droit 50 (2007), 242.
[19] PORTALIS, J.-É.-M.: Discours préliminaire du premier projet de Code civil. [1801] Éditions Confluence, Bordeaux, 2004. 23.
[20] BENGOETXEA, J.: The Legal Reasoning of the European Court of Justice. Towards a European Jurisprudence. Clarendon Press, Oxford, 1993. vi.
[21] Európai Szén- és Acélközösség (European Coal and Steel Community Treaty ECSC), Article 31), az Európai Gazdasági Közösség (European Economic Community Treaty), Article 164 (jelenleg EC Art. 220), ill. Európai Atomenergia Közösség (Euratom Treaty), Article 136.
[22] C-8/55 Fédération Charbonnière Belgique v. High Authority (1954-56) ECR 245, 247. Vö. EDWARD, D. A. O.: Richterrecht in Community Law. In: Richterrecht und Rechtsfortbildung in der Europäischen Rechtsgemeinschaft (hrsg.: Schulze, R.-Seif, U.). Mohr, Tübingen, 2003. 77.
[23] C-26/62 Van Gend en Loos (1963) ECR 1.
[24] Az Európai Alkotmány-tervezet megfogalmazása ez: "united in diversity". Vö. az amerikai "E pluribus unum" [‘többől egy'], mint az Amerikai Egyesült Államok hivatalos nagypecsétjének (a dollár bankjegyén is feltüntetett) mottójával, s lásd még ROSENFELD, M.: The European Treaty-Constitution and Constitutional Identity: A View from America. International Journal of Constitutional Law 3 (2005), 327-333.
[25] VIOLA: i. m. 126.
[26] MAINE, H.: The Ancient Law. Dent, London, 1917.
[27] C-4/73 Nold v. Commission of the European Communities (1974) ECR 00491, 13.
[28] C-294/83 Parti Écologiste "Les Verts" v. European Parliament (1986) ECR 01339, 23.
[29] C-203/80 Guerrino Casati (1981) ECR 2595.
[30] C-226/97 J. M. Lemmens (1998) ECR I-3711.
[31] C-240/90 Germany v. Commission (1992) ECR I-5383.
[32] Id. NOURISSAT: La jurisprudence... i. m. 255.
[33] Pl. C-164/97 & 165/97 Parliament v. Council (1999) ECR I-1139, 12, majd legutóbb C-176/03 Commission v. Council (2003) OJ C135/21.
[34] Vö. pl. WASMEIER, M.-THWAITES, N.: The ‘Battle of the Pillars': Does the European Community Have the Power to Aproximate National Criminal Laws? European Law Review 29 (2004), 613-635.
[35] C-106/89 Marleasing (1990) ECR I-4135.
[36] AMSTUTZ, M.: In-between Worlds: Marleasing and the Emergence of Interlegality in Legal Reasoning. European Law Journal 11 (2005), 768. és különösen még 769-770.
[37] Uo. 766.
[38] [Editorial COMMENTS] Judicial Harmonisation Common Market Law Review Vol. 25 (1988) 1. 8.
[39] [Editorial COMMENTS] Creeping Integration Common Market Law Review Vol. 23 (1986) 1. 9.
[40] Uo.
[41] LASSER, M. de S. O. L'E.: Judicial Deliberations A Comparative Analysis of Judicial Transparency and Legitimacy. Oxford University Press, Oxford, 2004. 231.
[42] ROSENFELD, M.: Comparing Constitutional Review by the European Court of Justice and the U.S. Supreme Court. International Journal of Constitutional Law Vol. 4. (2006) No. 4. 57.
[43] BENGOETXEA, J.-MacCORMICK, N.-Moral SORIANO, L.: Integration and Integrity in the Legal Reasoning of the European Court of Justice. In: The European Court of Justice (ed.: Búrca, G. de-Weiler, J. H. H.). European University Institute & Oxford University Press, Oxford, 2001. 46.
[44] C-26/62 Van Gend en Loos (1963) ECR 1, I/B.
[45] C-70/88 European Parliament v. Council of the European Communities (1990) ECR I-02041, 26.
[46] CANOR, I.: Primus inter pares: Who is the Ultimate Guardian of Fundamental Rights in Europe? European Law Review 25 (2000), 3-21.
[47] SCHERMERS, H. G.: The Scales in Balance: National Constitutional Court v. Court of Justice. Common Market Law Review 27 (1990) 1, 104.
[48] Európai Gazdasági Közösség (European Economic Community Treaty EEC), Article 164.
[49] Érdemben így pl. BROWN, L. N.-JACOBS, F. G.: The Court of Justice of the European Communities 3rd ed. Sweet-Maxwell, London, 1989. 15.
[50] Code civil, 4. §.
[51] ARNULL: Does the Court of Justice... i. m. 684. Hasonló értelemben nyilatkozott főügyészként Touffait is in Administration des Douanes v. Cafés Jacques Vabre, [1975] 2 CMLR 336, 359.
[52] Pl. KENNEDY, D.: Form and Substance in Private Law Adjudication. Harvard Law Review Vol. 89 (1976) 1710.
[53] GALLIE, W. B.: Essentially Contested Concepts. Proceedings of the Aristotelian Society Vol. 56 (1956) 169.
[54] KÄHLER, L.: Conflict and Compromise in the Harmonization of European Law. In: Private Law and the many Cultures of Europe (ed. T. Wilhelmsson et al.). Kluwer Law International, Alphen aan den Rijn, 2007. 126.
[55] SCHMID, Chr.: Die Instrumentalisierung des Privatrechts durch die Europäische Union Privatrecht und Privatrechtskonzeptionen in der Entwicklung der Europäischen Integrationsverfassung. München, 2004. [Habilitationsschrift.]
[56] BARTHA: Az Európai Unió... i. m. 2003. 393-410.
[57] Uo. 405.
[58] OJ No. C120, 30/04/1994. 16-18.
[59] DICEY, A. V.: Lectures on the Relation between Law and Public Opinion in England during the Nineteenth Century. 2nd ed. Macmillan, London, 1914. 361., id. EDWARD: Richterrecht... i. m. 75.
[60] BARCELÓ, J. J.: Precedent in European Community Law. In: Interpreting Precedents. A Comparative Study (ed.: MacCormick, D. N.-Summers, R. S.). Dartmouth, Aldershot, 1997. 407. és köv.
[61] BARTHA: Az Európai Unió... i. m. 406.
[62] C-9/61 Netherlands v. High Authority (1962) ECR 213, 242.
[63] C-302/87 Parliament v. Council (1988) ECR 5615.
[64] C-70/88 Parliament v. Council (1990) ECR I-2041.
[65] C-144/96 Office National des Pensions (ONP) v. Maria Cirotti (1997) ECR I-5349.
[66] C-409/95 Helmut Marschall v. Land Nordrhein-Westfalen (1997) ECR I-6363.
[67] C-77/76 Cucchi v. Avez (1977) ECR 987, 30.
[68] EDWARD: Richterrecht... i. m. 75.
[69] Pl. VANWELKENHUYZEN, A.: La motivation des revirements de jurisprudence. In: La motivation des décisions de justice (ed.: Perelman, Ch.-Foriers, P.). Bruylant, Bruxelles, 1978. 251-286.
[70] Pl. European Court of Human Rights Borgers v. Belgium (1991. október 30), különösen Martens bíró különvéleménye.
[71] ARNULL, A.: Owning up to Fallibility: Precedent and the Court of Justice. Common Market Law Review Vol. 30 (1993) 248. és 265.
[72] MACKENZIE STUART-WARNER, J. P.: Judicial Decision as a Source of Community Law. In: Europäische Gerichtsbarkeit und Nationale Verfassungsgerichtsbarkeit. Festschrift zum 70. Geburtstag von H. Kutscher (ed.: Grewe, W. et al.). Nomos, Baden-Baden, 1981. 277.
[73] SCHERMERS, H. G.-WALBROECK, D.: Judicial Protection in the European Communities 4th ed. Kluwer Law and Taxation Publishers, Deventer, 1987. 171. pont.
[74] ARNULL: Owning up... i.m. 1993. 252. és 253.
[75] Uo. 264.
[76] Vö. pl. MACKENZIE STUART-WARNER: Judicial Decision... i. m. 273-274. és BROWN-JACOBS: The Court of Justice... i. m. 1989. 311-312.
[77] C-166/73 Rheinmühlen-Düsseldorf v. Einfuhr und Vorratsstelle für Getreide und Futtermittel (1974) ECR 33, 2.
[78] OSZTOVITS A.: Blutman L.: EU-jog a tárgyalóteremben Az előzetes döntéshozatal. Európai Jog IV. évf. (2004. január) 1. sz. 48-49.
[79] C-28-30/62 Da Costa en Schaalke NV and Others v. Nederlandse Administrative der Belastigen (1963) ECR 31 és C-238/81 CILFIT v. Ministero della sanità (1982) ECR 3415.
[80] Európai közjog és politika (szerk. Kende T. és Szűcs T.). Osiris-Századvég, Budapest, 2002. 424.
[81] DYRBERG, P.: What should the Court of Justice be doing? European Law Review 26 (2000), 300. A Bíróság oldaláról ugyanakkor önmérsékletre szólít fel LEFEVRE, S.: The Interpretation of Community Law by the Court of Justice in Areas of National Competence. European Law Review Vol. 29 (2004) 501., mert a nemzeti feletti eluralkodást "inkább zavarkeltőnek, semmint előrevívőnek" tekinti, s inkább híve az ún. előzetes kérdés tiszta profilja megőrzésének.
[82] ROSENFELD: Comparing... i. m. 62. és 63.
[83] Az EG-Forum des Gemeinschaftsausschusses der Deutschen Gewerblichen Wirtschaft (1992. október 5.) alkalmán.
[84] BLUM, N.: Die leise Übermacht. Der Spiegel, 1992. november 30. 102.
[85] Minderre lásd [Editorial Comments] Quis custodiet the European Court of Justice? Common Market Law Review Vol. 30 (1993) 899.
[86] Uo. 900.
[87] Első intuitív, a jog strukturálódását dekonstruktíve rekonstruáló kísérletére lásd a szerzőtől: A jog belső szerkezete. Állam- és Jogtudomány, XLV. évf. (2004) 1-2. sz. 39-49.
[88] The European Court and National Courts Doctrine and Jurisprudence: Legal Change in its Social Context (ed.: Slaughter, A.-M. et al.). Hart, Oxford, 1998.
[89] Pl. WEILER, J. H. H.: Epilogue: The Judicial Après Nice. In: The European Court of Justice. i. m. 225.
[90] Amelyről úgyszólván legendaként említik, hogy 1971. július 16-i (71-41 DC) döntésében például a párizsi Conseil constitutionnel nyilvánvalóan jogot alkotott, miközben mindössze néhány száraz, logikai levezetést sejtető mondat megfogalmazásával élt.
[91] C-26/62 Van Gend en Loos (1963) ECR 1, I/B.
[92] LASSER: Judicial Deliberations. i. m. 103-115.
[93] ROSENFELD: Comparing... i. m. 52.
[94] C-4/73 Nold v. Commission (1979) ECR 491.
[95] Pl. a C-446/98 Fazenda Publica v. Cammara Municipal do Porto (2000) ECR I-1145 már mindösszesen 61 bekezdésből, a C-20/00 & C-64/00 Booker Aquaculture Ltd. v. The Scottish Ministers (2003) ECR I-7411 pedig 96 bekezdésből.
[96] ROSENFELD: Comparing... i. m. 53.
[97] Treaty Establishing the European Community TEEC (Treaty of Amsterdam), Article 122.
[98] C-91/92 Facini Dori v. Recreb SRRL (1994) ECR T-3325, 47, 49, 57, ill. 53 [AG Lenz].
[99] A kifejezésre lásd LASSER: Judicial Deliberations. i. m. 127.
[100] ROSENFELD: Comparing... i. m. 55.
[101] Uo. 55. és 56.
[102] v. BAR, Chr.: A New Jus Commune Europaeum and the Importance of the Common Law. In: The Coming Together of the Common Law and the Civil Law (ed. B. S. Markesinis). Hart Publishing, Oxford, 2000. 77.
[103] Pl. C-309/89 Codorniu v. Council (1994) ECR I-1853.
[104] TOMAS, S.: Le rituel chamanique de la Cour européenne de justice. Université de Paris I, Panthéon-Sorbonne, École doctorale de droit international et européen, Paris, 2006. 3. [Thèse.]
[105] KENNEDY, D.: American Constitutionalism as Civil Religion: Notes of an Atheist. Nova Law Review Vol. 19 (1995) 909-921.
[106] TOMAS: Le rituel... i. m. 3. és 36.
[107] Az itt felidézett T. Kosterkin általi inkarnációra lásd in <http://folklore.ee/folklore/vol2/tunic.htm>.
[108] Vö. a szerzőtől A bírói ténymegállapítási folyamat természete 2., jav. és utószóval bőv. kiad. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2001.
[109] TOMAS: Le rituel... i. m. 2006. 3-4.
[110] Elsődleges példái szerint az olyan utalásokat használják erre, mint ‘szellem', ‘koherencia', ‘a szabályok együttesen', ‘az általános szerkezet', vagy ‘gazdaság', továbbá ‘alapvető', ‘általánosan közös', ‘a szerződési rendszerben bennefoglaltatik', ‘a közrend eszköze', vagy ‘közrend', avagy ‘elvi', ‘ésszerű', vagy ‘hasznos hatás'.
[111] ANWEILER, J.: Die Auslegungsmethoden des Gerichtshofs der Europäischen Gemenschaften. Lang, Frankfurt am Main, 1997,; BUCK, C.: Über die Auslegungsmethoden des Gerichtshofs der Europäischen Gemeinschaft. Lang, Frankfurt am Main, 1998.; BREDIMAS, A.: Methods of Interpretation and Community Law. North Holland Publishing, Amsterdam, 1978.; LASHÖFER, J.: Zum Stilwandel in richterlichen Entscheidungen. Über stilistishce Veränderungen in englischen, französichen und deutschen zivilrechtlichen Urteilen und in Entscheidungen des Gerichtshofs der Europäischen Gemeinschaften. Waxmann, Münster, 1992.; és nem utolsó sorban HARTLEY, T. C.: Five Forms of Uncertainty in European Community Law. Cambridge Law Journal Vol. 55 (1996) 265-288.
[112] C-19/67 Van Der Vecht (1967) ECR 345 és C-30/77 Bouchereau (1977) ECR 1999, 14.
[113] C-26/62 Van Gend en Loos (1963) ECR 1, 5.
[114] C-6/72 Europemballage Corporation and Continental Can Company Inc. v. Commission (1973) ECR 215, 10.
[115] C-292/82 Merck v. Hauptzollamt Hamburg-Jonas (1983) ECTR I-3781, 12 és C-85/95 Bosphorus (1996) ECR I-3953, 22.
[116] CHEVALLIER, R.-M.: Methods and Reasoning of the European Court in its Interpretation of Community Law. Common Market Law Review Vol. 2 (1964) 24. Ilyen található pl. in C-1/54 Gouvernement of the French Republic v. High Authority (1954-56) ECR 1, 26.
[117] Pl. C-7/56 & 3-7/57 Algera et al. v. Common Assembly (1957) ECR 39, 114-116.
[118] Pl. C-5-11 & 13-15/62 San Michele and others v. High Authority (1962) ECR 449, 885.
[119] Pl. az ECSC Treaty Article 60 összefüggésében a "be made public" ugyanaz, mintha "be published" mondatott volna a C-1/54 Government of the French Republic v. High Authority (1954-56) ECR 1, 25 szerint.
[120] C-8/57 Groupment des hauts-fourneaux et aciéries belges v. High Authority, (1958) ECR 225, 242.
[121] Uo.
[122] C-7/56 & 3-7/57 Algera et al. v. Common Assembly (1957) ECR 39, 118.
[123] C-1/58 Friedrich Stork v. High Authority (1959) ECR 17/43, 66.
[124] CHEVALLIER: i. m. 34.
[125] Uo. 35.
[126] A muszlim kawaed kuliyathoz vö JAHEL, S.: Les principes généraux du droit dans les systèmes Arabo-musulmans. Revue internationale de Droit comparé 55 (2003) 1, 1. és köv.
[127] LORENZ, W.: General Principles of Law, their Elaboration in the Court of Justice of the European Communities. American Journal of Comparative Law Vol. 13 (1964) 1-29.
[128] DONNER, A. M.: National Law and Case Law of the Court of Justice of the European Communities. Common Market Law Review Vol. 1 (1963-1964) 9.
[129] C-6/54 Netherlands Government v. High Authority of the ECSC (1954-56) ECR 103.
[130] BONO, R. G.: The Development of General Principles of Law at National and Community Level: Achieving a Balance. In: Richterrecht und Rechtsfortbildung. i. m. 105.
[131] C-7/56 & 3-7/57 Algera et al. v. Common Assembly (1957) ECR 39, 55.
[132] Pl. a Solemn Declaration of the Establishment of Israel (1948) az Izrael prófétáitól előrelátott szabadságra, igazságra és békére utal, a BVerfG (1974. március 27.) BVerfGE 37, 57, 65 pedig az alkotmány felett álló íratlan elvekre és jogeszmére.
[133] C-145/88 Torfaen Borough Council v. B & Q (1989) ECR 3851; 3 (1990) CMLR 455, 472, 10.
[134] C-102/75 Petersen v. Commission (1976) ECR 1777, 1799.
[135] C. 140/77 Teunis Verhaaf v. Commission (1978) ECR 2117, 2124.
[136] Id. BONO: The Development... i. m. 108.
[137] Uo. 109.
[138] Pl. TEMPLE-LANG, J.: Legal Certainty and Legitimate Expectations as General Principles of Law. In: General Principles of European Community Law. Reports from a Conference in Malmö (ed.: Bernitz, U.-Nergelius, J.). Kluwer Law International, The Hague, 2000. 163-184.
[139] C-70/83 Kloppenberg v. Finanzamt Leer (1984) ECR 1075, 1086.
[140] C-169/80 Gonrand Frère v. Garancini (1981) ECR 1931, 1942.
[141] A jogbiztonság igényének "össze kell kapcsolódnia a legalitás elvével, s hogy bármely egyes esetben melyikük érvényesül, összemérésük függvénye lesz", in C-42/59 & 49/59 SNUPAT (1961) ECR 53, 87.
[142] C-17 & 20/61 Klöckner-Werke AG and Hoesch AG v. High Authority (1962) ECR 325, 340.
[143] C-5/75 Deuka v. Einfuhr- und Vorratsstelle Getreide (1975) ECR 759, 776.
[144] C-169/73 Compagnie Continental de France v. Council (1975) ECR 117, 140.
[145] Pl. in C-74/74 CNTA S.A. v. Commission (1975) ECR 533, 556.
[146] Pl. in C-8/55 Fédération Charbonnière de Belgique v. High Authority (1954-56) ECR 245, 292/299.
[147] C-42/59 & 49/59 SNUPAT v. High Authority (1961) ECR 53, 87.
[148] C-34/73 Fratelli Variola S.p.A. v. Amministrazione italiana delle Finanze (1973) ECR 981, 991.
[149] C-98/78 Racke v. Hauptzollamt Mainz (1979) ECR 69, 20 at 86 & C-99/78 Decker v. Hauptzollamt Landau (1979) ECR 101, 8 at 111.
[150] Pl. C-84/81 Staple Dairy Products Limited v. Intervention Board for Agricultural Produce (1982) ECR 1763.
[151] Pl. C-108/81 G.R. Amylum v. Council; C-110/81 Royuette SA v. Council; C-114/81 Tunnel Refineries Ltd. v. Council.
[152] LAMOUREUX, F.: The Retroactivity of Community Acts in the Case Law of the Court of Justice. Common Market Law Review Vol. 20 (1983) 296.
[153] Vö. pl. KJELLGREN, A.: On the Border of Abuse: The Jurisprudence of the European Court of Justice on Circumvention, Fraud and Other Misuses of Community Law. European Business Law Review Vol. 11 (2000) 3. 179-194.
[154] SØRENSEN, K. E.: Abuse of Rights in Community Law: A Principle of Substance or merely Rhetoric? Common Market Law Review Vol. 43 (2006) 459.
[155] SACCO, R.: Concepts juridiques et création du droit communautaire par le juge. In: Richterrecht und Rechtsfortbildung. i. m. 85., 86. és 88.
[156] TRIDIMAS, T.: The General Principles of EU Law 2nd ed. Oxford University Press, Oxford, 2006. 242.
[157] RAITIO, J.: The Principle of Legal Certainty in EC Law. Kluwer Academic Publishers, Dordrecht, 2003. 365.
[158] TUORI, K.: EC Law: An Independent Legal Order or a Post-modern Jack-in-the-Box? In: Dialectic of Law and Reality. Readings in Finnish Legal Theory (ed.: Eriksson, L. D.-Hurri, S.). University of Helsinki Faculty of Law, Helsinki, 1999. 412.
[159] PAUNIO, E.: The Tower of Babel and the Interpretation of EU Law - Implications for Equality of Languages and Legal Certainty. In: Private Law and the Many Cultures of Europe (ed.: Wilhelmsson, T. et al.) Kluwer Law International, Alphen aan den Rijn, 2007. 402.
[160] C-106/77 Amministrazione delle Finanze dello Stato v. Simmenthal SpA (1978) ECR 629, 21.
[161] C-143/88 & C-92/89 Zuckerfabrik Süderdithmarschen v. Hauptzollamt Itzehoe (1991) ECR I-415, 26 és C-46/93 & C-48/93 Brasserie du Pêcheur/Factortame (No. 3) (1996) ECR I-1029, 33
[162] Megalapozóként C-6/64 Costa v. ENEL (1964) ECR I-614.
[163] C-244/80 Foglia v. Novello (No. 2) (1981) ECR I-3045, 14.
[164] BARAV, A.: Omnipotent Courts. In: Institutional Dynamics of European Integration 2: Essays in Honour of Henry G. Schrmers (ed.: Curtin, D.-Heukels, T.). Nijhoff, Dordrecht, 1994. 301.
[165] KOOPMANS, T.: General Principles of Law in the European and National Systems of Law: A Comparative View. In: General Principles of European Community Law (ed.: Bernitz-Nergelius). i. m. 25.
[166] Pl. BEACH, D.: Between Law and Politics. The Relationship between the European Court of Justice and EU Member States. Djøf, Copenhagen, 2001.
[167] Pl. ALTER, K. J.: Who are the ‘Masters of the Treaty'? European Governments and the European Court of Justice. International Organizations Vol. 52 (1998) 121. és köv.
[168] GRANGER, M.-P. F.: When Governments Go to Luxembourg...: The Influence of Governments on the Court of Justice. European Law Review Vol. 29 (2004), 3-4.
[169] Az EEC Treaty 106. szakaszának alkalmazása kapcsán azon ügyben, mely egy német márkában megállapított adósság brit perléséről szólt, miközben Őfelsége bírósága csakis angol fontban ítélhet, in Schorsch Meier GmbH v. Hennin [tárgyalva in The Times (November 27, 1974)], valamint in Bulmer (H. P.) Ltd. v. J. Bollinger S.A. (The Champagne Case) [1974] 2 All E.R. 1226, 1237, ill. 1232. Id. MITCHELL, J. D. B.: Sed quis custodiet ipsos custodes. Common Market Law Review Vol. 11 (1974) 359. és 353.
[170] JARVIS, M. A.: The Application of EC Law by National Courts. The Free Movement of Goods. Clarendon, Oxford, 1998. 439.
[171] EVERLING, U.: The Court of Justice as a Decision Making Autority. Michigan Law Review Vol. 82 (1983-1984) 5-6. 1307-1308., id. GRANGER: When Governments... i. m. 31.
[172] Vö. a szerzőtől ‘Jogelmélet - jogi néprajz, avagy a népszokásvizsgálatok teoretikus hozadéka. Társadalomkutatás 26 (2008) 3. 275-298.
[173] Lásd mindenekelőtt La TORRE, M.: Legal Pluralism as Evolutionary Achievement of Community Law. Ratio Juris Vol. 12 (1999) 182-195.
[174] BARBER, N. W.: Legal Pluralism and the European Union. European Law Journal Vol. 12 (2006) 306.
[175] EC Art. 234 (ex Art 177). Id. BARBER: Legal Pluralism... i. m. 323.
[176] C-314/85 Foto-Frost v Hauptzollamt Lübeck-Ost (1987) ECR 4199.
[177] C-6/64 Costa v ENEL (1964) ECR 585.
[178] BARBER: Legal Pluralism... i. m. 323.
[179] Uo. 328. és 328-329.
[180] TORMA A.: Közigazgatás - Európai Unió - európai közigazgatás. In: Facultas nascitur 10 éves a jogászképzés Miskolcon (szerk.: Szabadfalvi J.). Bíbor, Miskolc, 2001. 522.
[181] BÚRCA, G. de: ‘Introduction' to The European Court of Justice (ed.: Búrca-Weiler). i. m. 46.
[182] Vö. pl. HIRSCHL, R.: Toward Juristocracy. The Origins and Consequences of the New Constitutionalism. Harvard University Press, Cambridge (Mass.) 2004. 286.
[183] BURROWS: European Community... i. m. 301.
[184] KÜHN, Z.: The Application of European Law in the New Member States: Several (Early) Predictions. German Law Journal Vol. 6 (2005) 3. 582.
[185] Lásd pl. egyebek közt COLIN, J.-P.: Le gouvernement des juges dans les Communautés européennes. Librairie Générale de Droit et de Jurisprudence, Paris, 1966. és SIMON, D.: Retour du mythe du gouvernement des juges? Europe 2006/2. 1. és köv.
Lábjegyzetek:
[1] Varga Csaba, Tudományos tanácsadó, MTA Jogtudományi Intézete, Budapest, 1014 Országház u. 30.; tanszékvezető egyetemi tanár, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogbölcseleti Intézete, Budapest, 1428 Budapest, P.O. Box 6., E-mail: varga@jog.mta.hu
Visszaugrás
