Az utóbbi időben a jogalkalmazói szervek között vita tárgyát képezi az 1992. évi LXIV. törvény (Áfatörvény) 32. § (1) bekezdés a) pontjában szabályozott -a beszerzések során áthárított áfa levonási jog, és az áfa törvény 48. § (1) és (3) bekezdés b) pontjában szabályozott - az elszámolás eredményeképpen negatív előjelű áfa - visszatérítése (visszaigénylése) következtében az államnál, mint sértettnél bekövetkező eredmény jogi megítélése.
Ebben szerepe volt a Legfelsőbb Bíróság 2000. november 21. napján hozott Bfv. IV. 1128/2000/5. számú felülvizsgálati határozatának is. Az irányadó tényállás szerint olajforgalmazással foglalkozó Kft. vezetője 1993. évben 5 fiktív számla felhasználásával összesen 13 372 207 forint áfát igényelt vissza jogcím nélkül, sőt az irányadó I. fokú ítéletben olyan kitétel is szerepelt, hogy a jogtalanul visszaigényelt áfát fel is vette a terhelt. A védő felülvizsgálati indítványában hivatkozott arra, hogy a terhelt az általános forgalmi adó bevallása során a kérdéses számlák áfa tartalmát a fizetendő forgalmi adó összegéből levonta, kiutalást nem kért, sőt a különbözetként jelentkező összeget ő fizette be a költségvetés felé. A Legfőbb Ügyészség adóbevételt különös nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntettének indítványozta átminősíteni a terhelt cselekményét. A Legfelsőbb Bíróság azonban utalva arra, hogy a felülvizsgálat során a Legfelsőbb Bíróságot köti a jogerős bírósági határozatban megállapított tényállás, a fiktív számlák alapján érvényesített áfa levonási jogot technikai egyszerűsítésnek jelölte meg, mely körülmény nem változtat azon a tényen, hogy a terhelt a havi adóbevallásban alkalmazott beszámítás révén a fiktív tartalmú számlák alapján jogtalanul igényelt vissza áfát. Ezáltal a hatóságot megtévesztette és az ítéletben rögzített összeg erejéig meg is károsította. Mivel a tényállás alapján a jogtalan haszonszerzési célzat is megállapítható, ezért az adott tényállás alapján eljáró bíróságok helyesen minősítették a terhelt cselekményét különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének. Bár a határozat a BH-ban közlésre nem került mégis ezt követően az ügyészség eddig viszonylag következetes gyakorlatában változás állt be és azokkal a fiktív számlák alapján áfa levonást gyakorló - elkövetőkkel szemben is vagyon elleni bűncselekmény, azaz csalás és nem adócsalás miatt emelt vádat, akik csak az általuk fizetendő adó összegét kívánták csökkenteni ezzel a módszerrel, de tényleges kiutalást (visszaigényt) nem kértek.
Önmagában a vagyon elleni bűncselekményként minősítés a bűntetés kiszabásánál a bíróságnak problémát nem okoz, hisz 1997. szeptember 15. napjától jogalkalmazói jelzések alapján a törvényhozó az adócsalás és a csalás büntetési tételét egymáshoz igazította. A minősítés indokolása azonban súlyos aggályokat vet fel, és a Btk. 137. § 5. pontjában megfogalmazott kár fogalom kifejezett kiterjesztő értelmezésével lehet csak az adóbevétel elmaradását kárként értékelni, a kiterjesztő értelmezés pedig a büntetőjogban általánosan tilalmazott.
Ugyanis véleményem szerint a bűncselekmény eredménye az, amelynek alapján a két minősítés közötti elhatárolás megejthető, mert a többi tényállási elem - a megtévesztő magatartás mint elkövetési mód és a sértett személye - akár egybe is eshet. Úgyszintén fontos elhatárolási szempont az elkövető szándéka, mely adócsalásnál arra irányul, hogy az adózó az általa - megtévesztő magatartás nélkül - befizetendő adó összegét csökkentse, míg a csalásnál (áfacsalásnál) az elkövető a gazdasági élet más szereplői által befizetett és így az állam vagyonát képező áfából kíván jogtalanul haszonhoz jutni.
Előre bocsátom, nem kizárt, hogy két külön jogtárgy sérelemre is irányul az elkövető szándéka.
Véleményem szerint a minősítés elhatárolásánál indokolt különbséget tenni az áfa törvény 32. § (1) bekezdés a) pontja szerinti adólevonási jog, és a 48. § (1) és (3) bekezdés b) pontja szerinti visszaigénylési jogosultság között. A hasonló ügyekben beszerzett könyv- és adószakértői vélemények ugyanis terminus technikusként az áfa-visszaigénylés kifejezést használják általában azon esetekre is, amikor kifejezetten - visszatérítési kérelem nélkül - az elkövető az adólevonási jogot gyakorolja fiktív számlák alapján jogtalanul. A visszatérített (visszaigényelt) adó a fizetendő áfa és a levonható áfa különbözetének (elszámolásának) negatív előjelű eredménye.
A Legfelsőbb Bíróság a joggyakorlat számára irányadó 1993. évi több határozata (BH 218/1993., BH 271/1993., BH 660/1993.) az áfacsalásos ügyek úgynevezett hőskorában keletkeztek, amikor is az ide vonatkozó áfa törvény lehetőségeit kihasználva a csupán számlaértékesítést végző úgynevezett öngyilkos vállalkozások az ellenőrzés hiányosságait és a kiutalás automatizmusát felhasználva kívántak az állam vagyonából (áfa bevételeiből) jogtalanul részesedni. Az áfa törvény pedig az elkövetéskor az 1990. évi XCIV. törvénnyel módosított 1989. évi XL. tv. volt, melynek 32. §-a az előzetesen felszámított adó levonási jogát, míg 65. §
(1) bekezdése a levonható és fizetendő adó különbözetének visszaigénylését tette lehetővé, melyről az APEH 61. számú nyomtatványán (bevallás és igénylőlap az általános forgalmi adó visszatérítéséhez) kellett a tárgyhót követő hó 20. napjáig bevallást tenni. Mindegyik jogeset ténylegesen visszatérített áfá-val kapcsolatos. Az ilyen típusú bűncselekmények az ellenőrzés megszigorításával és az áfa törvény 1994. január 1-jei megszigorításával fokozatosan visszaszorultak.
Kiemelést érdemel, hogy a fentebb hivatkozott felülvizsgálati határozat is - bár 2000. évben kelt - de 1993. évi elkövetést tárgyal.
A Legfelsőbb Bíróság által szerkesztett büntetőjogi kommentár 756/1. oldalán a csalás és adócsalás elhatárolásánál is hivatkozik a Legfelsőbb Bíróság három, 1993. évben hozott határozatára (BH 1993/218, 271. és 660.) következőképpen: mégsem adócsalást, hanem csalást követ el az, aki a már befizetett általános forgalmi adót fiktív okirat felhasználásával visszaigényli. Ilyen esetben ugyanis az adóhatóság már hozzájutott az adóbevételhez. Az elkövető a megtévesztés alkalmazásával eléri, hogy a sértett maga tesz olyan intézkedést, melynek folytán károsodik. A helyes minősítés tehát csalás.
Ebből is következik, hogy a Legfelsőbb Bíróság 1993-as határozatai a ténylegesen visszautalt áfa vonatkozásában terelték helyes irányba a jogalkalmazót, elmaradt az iránymutatás viszont a visszautalni nem kért, de jogtalanul levont áfa tekintetében.
Az 1990-es évek második felétől ugyanis az áfá-ra elkövetett bűncselekmények nagy részére általában az jellemző, hogy tényleges gazdasági tevékenységet végző vállalkozások vezetői beszerzéseiket üzleti partnereik közreműködésével számla nélkül bonyolítják le (költségkimélő módon), majd a beszerzést - részben a nyereségük eltüntetése érdekében - utólag kénytelenek dokumentálni és ezért a tapasztalatok szerint a számlaérték 5-10 %-a körüli összegért az erre hajlandó vállalkozásoktól fiktív számlákat szereznek be, melyek netto értékét költségeik között elszámolják, a fiktív számlák áfa tartalmát pedig az értékesítéseiket terhelő fizetendő áfá-jukkal szemben az áfa törvény 32. § a) pontja alapján, mint rájuk áthárított áfát levonásba helyezik.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
